0:05
Főoldal | Rénhírek
T.E.T.-re készen

Az elutasítás nyelve – 12 pontban

Ha valakinek valamilyen problémája van, akkor az számtalan módon jelentkezhet a viselkedésében. Kiabálás, szétszórtság, figyelmetlenség, gúnyolódás – ezek mind intő jelek lehetnek. Ilyenkor nem nekünk van problémánk, hanem a másik félnek. Természetesen erre valahogyan reagálni kell. Először azt mutatjuk be, hogy hogyan nem érdemes.

Jánk István | 2015. július 8.

Cikksorozatunk előző részében leírtuk, hogy a kommunikációs hatékonyság és a sikeres konfliktuskezelés egyik alapvető feltétele, annak azonosítása, hogy kié a probléma. Lehet az enyém, a másik félé, illetve az is előfordulhat, hogy nincs is probléma. Ha az enyém a probléma, akkor nyilvánvalóan nekem kell valahogyan megoldanom azt. Ha nincs probléma, akkor nyilvánvalóan egyik félnek sem kell tennie semmit sem. Na de mi a helyzet akkor, ha a másiknak van valamilyen gondja? Először azt mutatjuk be, hogy mit nem érdemes csinálnunk.

Amikor a másik félnek vannak problémái

A diák bámul kifelé az ablakon, nem végzi az adott feladatot. Ez vajon kinek a problémája? Az övé diákként vagy az enyém tanárként? Sokan gondolhatják úgy, hogy ez bizony az én problémám, hiszen nem figyel, nem teszi a dolgát, ezzel pedig a hatékony tanításban akadályoz. Ez részben igaz is, ám az eredeti probléma – az, ami miatt ő nem figyel – valójában nem az enyém, hanem az övé. Ez lehet egy családi konfliktus, valamilyen iskolai nehézség, kortársakkal való összetűzés, szerelmi bánat stb. És nem csak az iskolában van ez így: hasonló a helyzet egy párkapcsolatban vagy egy munkahelyen is.

Ez kinek a problémája?
Ez kinek a problémája?
(Forrás: Wikimedia Commons / Safa Abdul Rasul / CC BY-SA 3.0)

Sokan nem tudják, hogy mit kezdjenek az ilyen szituációkkal, hogyan reagáljanak a másik fél érzelmeire, problémáira. Rengeteg ember ódzkodik attól, hogy segítő vagy tanácsadó szerepet vegyen fel, de előfordulhat az is, hogy egyszerűen nem érzi ezt a szerepkört kötelességének az illető. Megint mások nagyon szeretnének segíteni a másik fél problémájának a megoldásában (hiszen ez az ő érdekük is általában), de nem rendelkeznek az ehhez szükséges tudással, képességgel.

Természetesen mindnyájan – a saját tapasztalataink révén – birtokában vagyunk olyan mintáknak, amelyeket „segítőeszközként” alkalmazhatunk. Csakhogy ezek igen gyakran eredménytelenek. Hogy miért? Ennek megértéséhez vizsgáljuk meg az első példánkat!

A gyerek néz ki az ablakon. Ezt számos tanár elfogadhatatlan viselkedésnek, valamint az ő saját problémájának tartja. Pedig ez a magatartás nem zavarja érezhetően és ténylegesen a tanítást, éppen ezért nem a tanár problémája. De tegyük fel, hogy mindezt azonosítjuk, így megfelelő helyre tesszük a tanuló viselkedését (elfogadható viselkedés), és a diák problémájaként azonosítjuk azt. Mit csinál a tanár ezután? Hogyan próbál segíteni? Sajnos a legtöbben olyan jelzéseket adnak, melyek azt éreztetik a másik féllel, hogy az adott viselkedés elfogadhatatlan, azaz meg akarják változtatni a diákot, munkatársat, barátot, barátnőt. Ezáltal burkoltan az az elvárás fogalmazódik meg, hogy a másik fél feledkezzen meg problémájáról, legyen más, mint amilyen valójában szeretne lenni. Ezt nevezzük az elutasítás nyelvének.

Elfogadható viselkedés?
Elfogadható viselkedés?
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Navy photo by Gary Nichols)

Az elutasítás nyelve

Az elutasítás nyelve természetesen nem eredendően helytelen. Alkalmas lehet abban az esetben, amikor a probléma egyértelműen az enyém, amikor a másik viselkedése gondot jelent számomra. Ám helytelen, ha a másik félnek vannak problémái, ilyenkor ugyanis nem nyújt valódi segítséget. Az történik, amit az előzőekben leírtunk: azt várjuk el a másiktól, hogy viselkedjen úgy, mintha nem lenne gondja.

Az elutasítás nyelvének ezernyi megjelenési formája létezik. Ezek legfőbb közös tulajdonsága, hogy gátolják a kommunikációt, leállítják, lassítják azt, vagy lehetetlenné teszik a kétirányúságát.

Gordon a kommunikációt gátló tényezőket 12 pontba, és 5 nagy csoportba sorolja. Az első nagyobb csoportba azok a válaszok, reagálások tartoznak, amelyek valamiféle megoldást kínálnak a másik fél problémájára:

  1. Parancsolás, utasítás, irányítás
    Például: Hagyd abba a hisztizést, és csináld a dolgodat!
  2. Figyelmeztetés, fenyegetés
    Például: Ha szeretnél jó jegyet, jó lenne ha nekilátnál a tanulásnak!
  3. Prédikálás, megleckéztetés, „kellene” és „jobb lenne, ha” típusú közlések
    Például: Jól tudod, hogy ez nem a munkahelyedre tartozik. A személyes problémáidat otthon kellene hagyni.
  4. Tanácsok, javaslatok, megoldások ajánlása.
    Például: Talán ha megtanulnád beosztani az idődet, akkor el tudnád végezni a feladatodat.
  5. Tanítás, kioktatás, logikus érvelés
    Például: Vegyük a tényeket. Egy heted maradt, és még mindig nem vagy kész csak a feladatod felével sem.
    Ez parancs
    Ez parancs
    (Forrás: Wikimedia Commons / Staff Sergeant J.L. Wright Jr.
    )

A kommunikációs gátak következő csoportja a bírálatot, negatív értékelést vagy rendreutasítást tartalmazó közlések csoportja. Ez kiváltképp jellemző a pedagógusokra, ugyanis többüknek közülük szilárd meggyőződése, hogy azzal segítheti leginkább a diákokat, ha rámutat a hibáikra, ügyetlenségeikre, ostobaságukra. A legfőbb gond ezzel a hozzáállással, hogy nemcsak teljesen eredménytelen, hanem még vissza is vetheti a tanuló teljesítményét. A csoport három fő tagja:

  1. Bírálat, kritizálás, helytelenítés, hibáztatás
    Például: Te egyszerűen csak lusta vagy, mindig mindent csak halogatsz.
  2. Szidás, megbélyegzés, címkézés
    Például: Úgy viselkedsz, mint egy óvodás, pedig már itt vagy huszonöt éves.
  3. Értelmezés, elemzés, megállapítás
    Például: Már megint ki akarsz bújni a munka alól.

Az előző ellentéte az a csoport, amely olyan közléseket tartalmaz, amelyek arra irányulnak, hogy a másik fél problémája megszűnjön, érezze jobban magát, esetleg tagadja le, hogy gondja van:

  1. Dicséret, egyetértés, pozitív értékelés.
    Például: Tényleg ügyes vagy, biztosan kitalálod, hogy lehetne ezt megoldani.
  2. Biztatás, rokonszenv, vigasztalás.
    Például: Nemcsak te vagy így ezzel, sokan mások is így éreznek. Láss csak neki, majd belejössz.

Az utolsó két pont önmagában alkot egy-egy önálló kategóriát. Az egyikbe tartoznak azok a közléstípusok, melyekkel témát váltunk, ezáltal kizökkentjük a másik felet a gondolatmenetéből, vagy nem ritkán teljes egészében elkerüljük a problémával való foglalkozást:

  1. Visszavonulás, kizökkentés, gúnyolódás, humorizálás, figyelemelterelés.
    Például: Beszéljünk valami kellemesebb témáról! Térjünk vissza az eredeti feladatunkhoz.

Végül a leggyakoribb kommunikációs gát, amit a szülők és a tanárok előszeretettel alkalmaznak:

  1. Kérdezgetés, vallatás, kikérdezés.
    Például: Mennyit készültél te erre? Miért nem szóltál hamarabb?
Miért nem szóltál hamarabb? Gondolkodj csak el ezen. Ez nem vallatás, de azért kikérdezünk!
Miért nem szóltál hamarabb? Gondolkodj csak el ezen. Ez nem vallatás, de azért kikérdezünk!
(Forrás: Wikimedia Commons / Staff Sgt. Ryan Crane)

Miért vezet eredménytelenségre az elutasítás nyelve?

Egy dolgot nagyon fontos tisztázni az elutasítás nyelvével és a fenti 12 gáttal kapcsolatban. Ahogy említettük, ezek nem eredendően rossz megoldások, nem minden helyzetben eredménytelen a használatuk. De akkor igen, amikor a másik félé a probléma. Ugyanis ezekben a helyzetekben a mi saját legjobb(nak vélt) megoldásunkat akarjuk rákényszeríteni valamilyen úton-módon a másikra, nem pedig ahhoz próbáljuk hozzásegíteni, hogy ő találja meg a saját megoldását.

A tizenkét kommunikációs gát megértéséhez először azt kell belátni, hogy egy-egy ilyen megnyilatkozásunk a másik fél számára többféle értelmezést, illetve többletjelentéseket hordozhat. Tegyük föl, hogy a párunk arról panaszkodik, hogy a főnöke szerint a munkája nagyon gyenge, sőt silány. Erre reagálhatunk például a 12. ponttal úgy, hogy azt feszegetjük, mennyire volt alapos, odafigyelt-e erre vagy arra. Ilyenkor nem csupán magát a kérdést tesszük fel, hanem a további információra való igényünket is közvetítjük. A másik fél nagy eséllyel olyan rejtett megállapításokat is érzékel, észlel, mint például, hogy ő a hibás, biztosan ő csinált valamit rosszul, vagy hogy már megint nem elég jó abban, amit csinál. Minden egyes megállapításunk egy újabb építőkő a másik féllel kiépített kapcsolatunkhoz. Minden megnyilvánulásban benne van az, amit gondolunk a másikról, és ez befolyásolja azt, amit ő fog gondolni saját magáról. Ilyen értelemben pedig a megnyilatkozásaink lehetnek építő és romboló jellegűek a másik fél önbecsülésére, illetve a velünk való kapcsolatára nézve.

Ez többnyire romboló jellegű
Ez többnyire romboló jellegű
(Forrás: Wikimedia Commons / Jelson25)

Végül érdemes néhány szót szólni a leggyakoribb félreértésekről az említett gátakkal kapcsolatban. Valószínűleg több olvasó is felkapta a fejét például a 9-10. pontnál, ahol a pozitív értékelésről van szó. Miért gátló tényező ez? Hiszen a pozitív értékelés egy köztudottan motiváló hatású visszacsatolás. Igen ám, de ha a másik félnek magával van problémája, a dicséret süket fülekre talál, vagy a meg nem értettség érzését kelti benne. Ezen kívül – ha szándékos módszerként alkalmazzuk az elfogadható viselkedés elérése érdekében – nagy eséllyel érzi a másik fél manipulatívnak, hazugnak a közeledésünket.

A másik gyakorta megkérdőjelezett pont a legutolsó, és egyben leggyakoribb gát: a kérdezgetés. Miért gátolja ez a kommunikációt, ha a másik félnek van problémája? Egyrészt azért, mert az emberek fenyegetőnek érzik azt, ha valaki túlságosan mélyen kutakodik a lelkükben, érzéseikben, ugyanis ezeket nem biztos, hogy meg tudják vagy akarják osztani másokkal. Ilyen esetekben gyakran – pusztán önvédelmi mechanizmusként – a hallgatást, bezárkózást választják. Másrészt a kérdések gyakran elterelhetik a beszélgetést az eredeti tárgytól, hiszen a kérdező sokszor csak találgat. Ezáltal kérdései zöme nem ér célba, így a másik felet kitérésre kényszeríti. Arról nem is beszélve, hogy a kérdések túlságosan behatárolják a témakört.

Miután megismerkedtünk az elutasítás nyelvével, cikksorozatunk következő részében az elfogadás nyelvére térünk majd át.

Felhasznált irodalom

Gordon, Thomas (2008): P. E. T. – A gyereknevelés aranykönyve, Gordon Kiadó.

Gordon, Thomas (2010): T. E. T. – A tanári hatékonyság fejlesztése, Gordon Kiadó.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
4 éve 2015. július 9. 00:04
2 azigazsaagfeelmeshrugaja

ha a gyerek nem akarja "elvégezni" a feladatot, akkor csináljon mást. csináljon azt amit akar és erre visszatérünk majd ha "elvégezte" azt a másik feladatot (amit ő választott magának).

.

az elutasítás nem mindig 100%-os, lehetséges h maga a feladat nem érdekes a feladatotvégző számára vagy éppen a módja nem fekszik, az első esetben a feladaton, a második esetben a módszeren kell változtatni.

.

a 9-es az nem dícséret, pozitív értékelés hanem jövőbeli megzálogozottnak megtörténtjére fogadás, heccelés.

a dícséret úgy hangzik h

én nem tudnám megtanulni, de neked okosabbnak kell lenned mint én.

ha megcsinálod ezt a feladatot, nézheted a gyalogkakukkot vagy a sárga kanárit. képzeld el ha már kész van, mennyi időd lesz. minél hamarabb látsz neki, annál hamarabb lesz meg.

ezt még a Tomi se tudná megcsinálni, de te megcsináltad!

4 éve 2015. július 8. 22:36
1 Miragine

Én a segítő csoportba tartozom, de sokszor azzal szembesülök- hiába adok megértést, ha felém ez nem mŰkodik. Szeretném ha szeretnèl és egyben megérzenél.,,,, ;)