Mi az a hazugság?
Ön hazudott ma már? Ha nem, akkor bizonyára nem találkozott ma még emberekkel. Vagy most is hazudik. Új sorozatunkban megtudhatja, hogy miért hazudik mindenki, ahogyan azt is, hogy milyen jelek alapján lehet kiszűrni a hazugságokat. De ne higgye, hogy a száj elé tett kézről és az orrvakarásról lesz szó. Ennél jóval biztosabb, ám annál nehezebben észrevehető apróságokat fogunk bemutatni.
Bizonyára már Ön is nagyon sokszor került olyan helyzetbe, amikor szerette volna tudni, hogy a másik fél igazat mond-e vagy hazudik. Valószínűleg előfordult már olyan is az életében, hogy egyszerűen csak érezte a hazugságot, de nem tudta volna megindokolni, hogy miért. És az sem kétséges, hogy már nem egyszer Ön is hazudott másoknak. Az emberi élet velejárója ez: az emberek napi rendszerességgel fedik el az igazságot, sőt. Egyes kutatások statisztikai adatai szerint egy átlagember egy hétköznapi beszélgetés során háromszor hazudik 10 perc alatt. Persze mielőtt megrökönyödnénk, érdemes tisztáznunk, hogy mit is tekinthetünk hazugságnak...
(Forrás: Wikimedia Commons / Leandro Neumann Ciuffo / CC BY 2.0)
Hazugság hétköznapi értelemben: ki a hazug?
Füllentés, svindli, megtévesztés, blöff, elhallgatás, átverés, csúsztatás, lódítás – ez csak néhány azon szavaink közül, melyek a hazugság szinonimáiként funkcionálnak vagy annak valamely formájára utalnak. Bár ezek közül bármelyik tekinthető hazugságnak, sokan gondolják úgy, hogy például a blöff azért mégiscsak más, mint az elhallgatás vagy az átverés, ahogy az sem mindegy, hogy valaki lódít vagy füllent nekünk. A köznapi értelemben a hazugság szóban az erkölcsi rosszallás erőteljesen fejeződik ki, ezért igyekszünk kerülni ezt a kifejezést egy udvariasabb beszélgetés során, enyhébb kifejezésekkel helyettesítve azt (pl. füllentés vagy nem teljesen igaz). Akit nem kedvelünk, és valótlant állít, arra jóval könnyebb azt mondani, hogy hazug, mint arra, akihez pozitív a viszonyulásunk.
Akadnak olyanok is, akik hazudnak ugyan, de nincsenek ezzel tisztában. Nem ritka az, hogy egy ember szándéka ellenére szolgáltat hamis információt. Például az a férfi, akinek az a tévképzete, hogy ő Bonaparte Napóleon, és azt állítja, hogy ő a franciák császára. Ugyanígy az a nő, akinek a külső megjelenése megtévesztő benyomást kelt, mert csinosabbnak néz ki a fekete ruhájában, mint anélkül.
(Forrás: Wikimedia Commons / Chris Willis / CC BY 2.0)
Megint mások akarattal hazudnak: tudatában vannak a cselekedetüknek, azonban ezt nem tudják kontrollálni. Őket hívjuk patológiás hazudozóknak. Az ilyen emberek tisztában vannak azzal, hogy nem mondanak igazat, ám képtelenek irányítani a viselkedésük ezen aspektusát. És ott vannak a pókerjátékosok is, akik úgyszintén akarattal fedik el az igazságot (blöffölnek, téves információt szolgáltatnak a lapjaikról stb.), mégsem nevezzük őket hazugnak. De akkor mégis kit tekinthetünk hazugnak? Mi a hazugság feltétele? Mi az a hazugság?
A hazugság feltételei – tudományosan
A felsorolt példákból jól látszik, hogy a hazugság és az igazság közötti különbségtétel nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Ennek több oka is van. Az egyik ezek közül az, hogy a hazugságnak nem csupán egyfajta megjelenési módja van. Vagy ahogy Montaigne fogalmaz, „ha az igazsághoz hasonlóan a hamisságnak is csupán egyetlen arca lenne, sokkal jobb helyzetben lennénk, mivel elég volna pontosan az ellenkezőjére gondolni annak, amit egy hazug állít. Az igazság ellentétének azonban százezer különböző formája és csaknem végtelen tere van”.
Valami alapján azonban muszáj elválasztani az igazat a hamistól, az igazmondót a hazugtól. Paul Ekman, a hazugsággal kapcsolatos kutatások egyik, ha nem a legfontosabb alakja ezt úgy oldja meg, hogy a hazugság meghatározásánál figyelembe veszi a becsapott vagy becsapni kívánt felet is. Az amerikai pszichológus szerint ugyanis az egyik feltétele a hazugságnak az, hogy az áldozat semmilyen módon nem kérte, kéri azt, hogy becsapják, félrevezessék. Ezzel összefüggésben pedig a hazug semmiféle figyelmeztetést nem adott arra vonatkozóan, hogy ő hazudni fog.
(Forrás: Wikimedia Commons / Paul Ekman Group, LLC / CC BY-SA 3.0)
Emellett a másik fontos dolog, hogy egész egyszerűen a hazug választhatja azt is, hogy nem hazudik, hiszen az áldozatok megtévesztése előre megfontolt szándékkal történik. A hazug meg akarja téveszteni az áldozatát; az pedig mindegy, hogy a hazugság indokolt vagy indokolatlan, jó vagy rossz célt szolgál. Az ember megválaszthatja, hogy hazudjon vagy igazat mondjon, valamint tudja azt is, hogy mi a kettő közti különbség. Ennek értelmében nem tekinthetőek például hazugnak:
-
a patológiás hazudozók, akik tisztában vannak azzal, hogy hazudnak, ám nem tudják iránytani a viselkedésüket;
-
a színészek (szerep közben), mivel a közönség beleegyezik a „megtévesztésbe”, hiszen ezért mentek színházba;
-
a pókerjátékosok (játék közben), hiszen a póker eleve előzetes figyelmeztetést hordoz magában, hogy a résztvevők megpróbálják félrevezetni egymást;
-
az önámítók vagy önbecsapók, akik nem tudják, hogy hazudnak, ugyanis saját önbecsapásuk áldozatai, így nincs szó tudatosságról, szándékosságról.
A pókerben a játék része, hogy a résztvevők megpróbálják félrevezetni egymást
(Forrás: Wikimedia Commons / Johnny Blood / CC BY-SA 2.0)
A hazugság két típusa
Miután megismerkedtünk a hazugság fogalmával, térjünk át a hazugság fajtáira! A hazugságnak mindenki többféle megvalósulási módjával találkozott már valószínűleg. Más az, amikor a „szemünkbe hazudik” a párunk, arról, hogy kivel töltötte együtt az estét, és megint más, ha az egyik ismerősünk lemondja a találkozót valamilyen hamis indokra hivatkozva. A megtévesztések több dologban eltérhetnek (pl. súlyukban, tétjükben, megvalósításukban stb.), de alapvetően két módját különíthetjük el a hazugságnak: a leplezést és a meghamisítást.
A leplezés vagy eltitkolás során a hazug visszatart bizonyos információkat, azonban semmi olyat nem mond, ami ne lenne igaz. A leplezést persze nem mindenki tartja hazugságnak, ugyanis a szót az igazság durva meghamisítására használják. De képzeljük csak el, hogy a feleségünk/férjünk „elfelejti” megemlíteni, hogy a munkahelyi túlórát az egyik munkatársával töltötte a kedves kolléga lakásán. Vagy vegyük azt, hogy a nyomozó nem tájékoztatja a gyanúsítottat, hogy az ügyvéddel folytatott beszélgetését lehallgatják. Mindkét esetben ugyanolyan hazugságról van szó, mindkét eset kimeríti a hazugság fentiekben közölt definícióját, hiszen a célpont nem kérte, hogy vezessék félre, és a megtévesztő sem figyelmeztette a másik felet előre megfontolt szándékáról. (De más lenne a helyzet, ha például a férj és feleség nyitott házasságban élnek, és az előzetes megállapodás szerint nem kellene egymásnak beszámolniuk félrelépéseikről.)
(Forrás: Wikimedia Commons / Mohsyn / CC BY 3.0)
A másik mód, a meghamisítás már túlmutat a leplezésen, ahhoz képest egy újabb lépést foglal magában. A hazug azon túl, hogy visszatartja a valódi információkat, hamis információkat is szolgáltat, olyan hamis dolgokat mond, melyeket igazságként állít be. Bizonyos szituációk eleve megkövetelik a meghamisítást, a hazugnak nem igazán van választása. Ha például a feleség rákérdez, hogy férje kivel és mivel töltötte a túlóráját, akkor a férj nem választhatja a leplezést, muszáj a meghamisításhoz folyamodnia (kivéve persze, ha beismeri a félrelépését). Viszont, ha azt kérdezi a feleség, hogy milyen volt a napja férjének, akkor a férj választhat a meghamisítás és a leplezés között, hiszen nem szükséges elmondani a napjának azt a bizonyos részét.
(Forrás: ebaumsworld.com)
Ha lehet választani, akkor a hazugok általában a leplezést részesítik előnyben, mivel ennek több előnye van, mint a meghamisításnak. Jóval egyszerűbben kivitelezhető, a lebukás esélye is kisebb, ahogy a kockázat is, és nem utolsósorban kevésbé elítélendő (mivel nem aktív, hanem passzív cselekvés). Persze ez nem jogosít fel senkit a hazugságra, de ettől függetlenül mégis folyamatosan hazudunk, és természetesen nekünk is hazudnak, amit a legtöbbször észre sem veszünk. Hacsak nem ismerjük meg jobban a hazugság árulkodó jeleit, a hazugság természetét és az olyan módszereket, melyekkel a hazug tetten érhető. Ebben leszünk segítségükre a cikksorozat további részeiben.
Felhasznált irodalom
Paul Ekman (2010): Beszédes hazugságok : A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban. Kelly, Budapest.
Kommentelő!
Hazudsz!
Sőt: Hazudtok!
A "színtévesztő" itt az,
AKÁR EGYETLEN EGY,
AKÁR AZ ÖSSZES MEGFIGYELŐ,
aki olyan rutinosan hazudik, hogy az a második énje. Aki már nem is tervezi - így nincs is tudatában, hogy mit csinál.
A rutinos, túlélő hazudozók - megfigyelők - az ártatlanul csaló húsevő növényekhez és az ártaltanul csaló ragadozókhoz hasonlóak.
"A szinek nem "tények". Persze, hogy csak a megvilágítástól függenek"
Az említett példa, a kék-fekete/fehér-arany ruha pont, hogy nem a megvilágítás függvénye.
"IGAZ" állítás csak az lehet, amit az ÖSSZES - ott és akkor - megfigyelő ugyanannak tart. - és akkor, ha egy valaki nem tartja annak, akkor az már nem is igaz?
@Galván Tivadar: A jiddis viszont csak egy pidgin nyelv: több német (a lakóhely nyelve) + kevesebb héber (a vallásgyakorlat nyelve). De, megnéztem előbb az interneten, hogy ma is létezik-e a szlengben a "besikerült"? - Igen. Mert én hallottam is M.o.-on, amíg ott laktam. Az viszont helyes, hogy megmagyaráztad, hogyan kerülhetett a magyarba a "részeg" értelem. Csakhogy a másik értelem, a "siker" azonossága a hazugsággal így is prímán leleplező. Meg magyar szólás is van, hogy a két értelem nálunk is összetartozott: "Megrészegedik a sikertől." Érdekes volna tudni, hogy ezt mikortól adatolják?
***
A szinek nem "tények". Persze, hogy csak a megvilágítástól függenek, hiszen a fehér fényben minden szín (rezgésszám) benne van. Ezt én a 7.-8. általánosban (1957 táján) tanultam. Színkeverés, kioltás, grafikai programok - hát biztos, hogy most is tanítják!
"IGAZ" állítás csak az lehet, amit az ÖSSZES - ott és akkor - megfigyelő ugyanannak tart. Aki direkt megváltoztatja a hátteret,(manipulál), az a hazug. De ha az egyik megfigyelő színtévesztő (pl. a kék-zöld átmenetet nagyon sokan nem jól különböztetjük meg), akkor ennek a szava akkor sem érvényes, ha senki nem manipulálta a hátteret. A "színtévesztő" itt az, aki olyan rutinosan hazudik, hogy nem is tervezi - így nincs is tudatában, hogy mit csinál. (Ehhez hasonlóan, "ártatlanul" csalnak a növények és az állatok.)
Megpróbálok összegezni: Az igazság az objektum és a megfigyelő kölcsönös viszonya, amikor egyik se "csinál" semmit. A hazugság pedig a megfigyelőnek - egy kívülálló, tudatos ember általi - befolyásolása.
@Sultanus Constantinus: Nagyon érdekes felvetés.
Ez az objektív vs szubjektív téma nagyon nehéz vita szempontjából, gondoljunk csak az utóbbi hetek fekete-kék vagy fehér-arany ruhájáról szóló cikkekre: 444.hu/2015/02/27/de-tenyleg-milyen-szinu-ez-a-ruha/
Szerintem kék-fekete, az ismerőseim nagyobb többsége szerint meg fehér-arany (de ez nem véletlen, megvan a maga tudományos magyarázata). A lényeg: a hazugság ezen definíciója értelmében a nő nem hazudik, ha nem tölt fel magáról képet, mivel a közösségi oldalakra való regisztrációval a többi fél - implicite ugyan - belegyezik ebbe (hasonló a helyzet a pókerhez, csak itt nem ilyen egyértelmű).
Viszont hazudik, ha tudja, hogy csinosabb abban a ruhában, és ezt ki is használja.
@geff10:
A példa nagyon ügyes, bár elég speciális (egyébként a poligráf nem éppen a legmegbízhatóbb eszköze a hazugságvizsgálatnak).
Az erkölcsi megközelítés meg azért problémás, mert hazudni úgy is lehet, hogy az jó célt szolgál vagy indokolt a hazugság. Akkor az minek számít?
"sikor = részeg - közös magyar rokonszavuk: siker. De igen, közös:-))) a "besikerült" magyarul azt jelenti: lerészegedett." Ezt a "besikerült"-et ugyan még nem hallottam, az azonban bizonyos, hogy a "siker" "részeg" értelemben az azonos jiddis szó egyszerű átvétele.
@Fejes László (nyest.hu): Frappáns! :) Emlékszem, hogy egyszer egy másik fórumon egy másik olvtárs erre a kissé provokatív kérdésemre Heinének a Donna Clara c. költeményével válaszolt.
Dr. Uri Milhstein, "A Túlélés Elve", 1991:
"Definíció: Az igazság az empírikus valóságnak
az adott korszak tudományos-társadalmi viszonylataiba beillesztett
lehető legpontosabb megközelítése."
Nevessünk egyet: a héber seker = hazugság, sikor = részeg - közös magyar rokonszavuk: siker. De igen, közös:-))) a "besikerült" magyarul azt jelenti: lerészegedett.
De ha ezt elfogadom, akkor a hazudozás - bár azt állítottam - mégsem tudatos "cselekvés": beszéd, írás, a körülmények szándékos megrendezése, stb. Az ellentmondást én úgy oldom fel, hogy az ember (elvileg) tudatos. Ha a nagy többség mégsem az, hát akkor ...nem sokan vagyunk. Dehogynem, az életemet én sem adnám oda azért, hogy egyet se hazudjak soha... a teljes tönkremenést, fázást, éhezést sem vállalnám. A hallgatást azonban nem tartom hazugságnak, hanem alapvető önvédelmi jognak. A rutinos, problémátlan hazudozó azonban valóban "részeg". Mert a rászokás legtöbbet saját magunknak árt: elvész a külvilágban való tájékozódás lehetősége.
@Galván Tivadar: „Az igazság mindenekelőtt az, hogy tenéked, hégemón, fáj a fejed, annyira fáj, hogy kishitűen már a halálra gondolsz. Nincsen erőd, hogy velem beszélj, még az is nehezedre esik, hogy rám tekints. Így most akaratlanul is hóhérod vagyok, és ezt módfelett sajnálom. Jóformán gondolkodni sem tudsz, csak arról ábrándozol, hogy odajöjjön hozzád a kutyád, mert úgy látszik, ez az egyetlen élőlény, amelyhez a ragaszkodol. De kínjaid nemsokára véget érnek, a főfájás elmúlik.”
De akár meg is fordíthatjuk a dolgot: mi az az igazság?
Dehát a hazugság csak szándékos lehet!
"Akadnak olyanok is, akik hazudnak ugyan, de nincsenek ezzel tisztában. Nem ritka az, hogy egy ember szándéka ellenére szolgáltat hamis információt. Például az a férfi, akinek az a tévképzete, hogy ő Bonaparte Napóleon, és azt állítja, hogy ő a franciák császára."
vs.
"Emellett a másik fontos dolog, hogy egész egyszerűen a hazug választhatja azt is, hogy nem hazudik, hiszen az áldozatok megtévesztése előre megfontolt szándékkal történik. "
Az egészen biztos, hogy az a bolond, aki azt hiszi magáról, hogy ő Napoleon, és azt is mondja, az nem hazug, hanem bolond. Hazudni csakis szánt szándékkal lehet. Tévedni viszont csakis szándék nélkül!
Ezt demonstrálja az az eset is, amikor egy ember az elmegyógyintézetben azt mondta egy idő után, hogy ő NEM Bonaparte Napoleon. Hazugságvizsgálóval vizsgálták, az pedig azt mutatta, hogy hazudott… (Azért, hogy kiengedjék.) Tehát valójában úgy is lehet hazudni, hogy -- ironikus módon -- igazat mondjuk. A hazugság tehát sokkal inkább tekintendő erkölcsi fogalomnak, mint ítéletmatematikainak (logikainak).
"Ugyanígy az a nő, akinek a külső megjelenése megtévesztő benyomást kelt, mert csinosabbnak néz ki a fekete ruhájában, mint anélkül."
Szerintem az, hogy ki mennyire csinos, teljesen szubjektív. Ilyen értelemben inkább az csapja be saját magát, aki csinosabbnak látja ruhában, mint amilyen anélkül. De különben is, mit is jelent az, hogy valaki "csinos(abb)"? Pl. valakinek a vastag és rövid lábú nagy fenekű nők jönnek be, nekem meg a karcsúak.
Vagy pl. ha egy nő nem tölt fel magáról képet a Facebookra, akkor az is hazudik, mert nem árulja el, hogy néz ki, de ha egy férfi teszi ugyanezt, akkor az nem hazudik, mert arra meg nem is kíváncsiak, hogy néz ki? Szóval szerintem ezt tudományos alapon nem igazán lehet értelmezni.
Még abban az esetben is ugyanez lenne a véleményem, ha a cikk példájában említett nő maga állítaná, hogy ő csinosabb fekete ruhában, mint anélkül, mert aki ugyanígy gondolja, annak ez nem hazugság. Tehát szerintem hazugságról és igazságról csakis olyan esetekben lehet beszélni, amikor a tények konkrét, objektív adatokkal igazolhatóak.