0:05
Főoldal | Rénhírek

Az autista gyerekek agyféltekéi kevésbé összehangoltak

Autista gyerekek agyának szkenneléses vizsgálata során azt tapasztalták izraeli kutatók, hogy már igen fiatalon, totyogó korban megfigyelhető náluk, hogy kevésbé összehangolt bizonyos agyterületek aktivitása. A megfigyelés segítheti az autizmus korai diagnózisát.

MTI | 2011. június 24.

A Neuron című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint funkcionális mágneses rezonanciás készülékkel (fMRI) térképezték fel alvás közben a vizsgálatba bevont kisgyerekek agyi aktivitását. Ennek során megfigyelték, hogy az autista gyerekeknél a nem autista kontrollcsoport tagjaihoz képest bizonyos agyi területek aktivitásának összehangolása, szinkronizálása elmaradt.

„Azt vizsgáltuk, miként szinkronizálódik az aktivitás” – magyarázta tanulmányuk célját Ilan Dinstein kutatásvezető, az izraeli Weizmann Tudományos Intézet munkatársa. Dinstein elmondta, hogy az összehangolás különösen az agyféltekék között volt eltérő az autista gyerekeknél, főként azon agyterületek között, amelyek a nyelvhez és a kommunikációhoz köthetők.

Az autizmust gyakran tévesen diagnosztizálják, ezért a kutatók úgy vélik, hogy kutatásaik a spektrumjellegű zavar pontosabb megállapításához vezethetnek. „Egy gyerekről, aki másféléves korában autistának tűnik, háromévesen kiderülhet, hogy csak a nyelvi fejlődésben volt elmaradása, esetleg valamely más fejlődési zavara. Így a biológiai jellegű mérés keresésének egyik oka az, hogy a diagnózis kérdését minél korábban tisztázhassuk” – tette hozzá Dinstein.

Az agy neurális aktivitása alvás közben is mutat egy meghatározott mintázatot. A kutatók úgy vélik, hogy az ebben való eltérés, az összehangoltság mértéke jelzője lehet az autizmus meglétének vagy hiányának.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!