0:05
Főoldal | Rénhírek
Amikor hallgat a test

Autizmus: testbeszédből elégtelen

A Durhami Egyetem kutatói érdekes kísérletet végeztek autisták bevonásával. A tanulság: nem értik a testbeszédet. Így az érzelmeket sem.

nyest.hu | 2009. augusztus 7.

A testbeszéd az érzelmeket kísérő, kifejező, sőt, gyakran leleplező nyelv – a siketek például remekül értik és dekódolják, mivel számukra rengeteg plusz információt hordoz. Egy brit felmérés az autistákat vizsgálta ugyanebből a szempontból – számolt be róla az AlphaGalileo.

Ökölbe szorított kéz. Nem az öröm jele, de az autisták nehezen tudják értelmezni
Ökölbe szorított kéz. Nem az öröm jele, de az autisták nehezen tudják értelmezni
(Forrás: Marc Finch, sxc.hu)

A Durhami Egyetem kutatói 29, azonos korú és IQ-jú felnőttet kértek fel egy vizsgálatban való részvételre. Közülük 16-an egészségesek, míg 13-an autisták voltak. A feladatuk rövid, mindössze testbeszédet, ill. mozgást ábrázoló videók megtekintése volt.

Ezek egy részén a test és a mozdulat igen, az arc viszont nem látszott. Volt olyan videosorozat is, amelyen test nem látszott rendesen, de a fontos ízületeket fényvisszaverő csíkokkal jelölték (a BBC oldalán látható is két ilyen videó ezek közül). A feladat az volt, hogy az alanyok a látottakat különféle érzelmekhez – harag, félelem, öröm, bánat, undor – társítsák.

Egy másik videosorozat megtekintése során a résztvevőknek mindössze annyit kellett megmondaniuk, hogy a videókon látható fényes pontok melyik irányba (jobbra vagy balra) mozognak. Ez a feladat is többféle nehézségi fokozatú videókat mutatott be: a pontok bizonyos (egyre növekvő) százaléka ugyanis az ellenkező irányba mozgott, mint a többi.

Az autisták az összes feladatban jelentősen rosszabbul teljesítettek az egészséges résztvevőknél. Ez azt mutatja, hogy a vizuális információk feldolgozásának szintje az autisták esetében rosszabb, mint a nem autista emberek esetén, akiknek egyes mozdulatok és testtartások – például az ökölbe szorított kéz, a hátrálás, a lábdobogás stb. – segítettek a látottak megfejtésében.

A kapott eredmények mind a tudósokat, mind az autistákkal foglalkozókat elgondolkodtatták. A kísérleteket így valószínűleg tovább folytatják majd, több személy bevonásával, és a mögötte rejlő mechanizmusokra is megpróbálnak majd fényt deríteni.

Hasonló tartalmak:

legutóbbi hozzászólások listája...
Nyelv és politika; Természettudomány; Nyelvtudomány; Oktatás; LEITERJAKAB
Váltás normál nézetre...