Anya(nyelv) csak egy van?
„Csak az anya biztos”, „Tegye, akinek két anyja van” – szokás mondani. Holott nem mindenkinél egyértelmű, hogy ki is az anyja, vagy hogy hány anyja is van. Hát még mennyire így van ez az anyanyelv esetében!
Annamária nevű olvasónk egy komoly tudományos kérdést feszeget – gyakorlati szempontból.
2002 óta élek Spanyolországban, elég jól beszélem a nyelvet, de azért nem mondanám, hogy "anyanyelvi szinten". Valószínüleg követek el olyan hibákat, amiket egy anyanyelvi beszélö sosem követne el (pln nönem, himnem egyeztetése fönevek, melléknevek esetén). A kiejtésemen pedig elég gyorsan feltünik az anyanyelvi beszélöknek, hogy bizonyos hangokat sem úgy ejtek, ahogyan ök.
Gyermekeim itt születtek, édesapjuk spanyol anyanyelvü. Viszont amikor nekem kell kitöltenem az adminisztrációs íveket (és az apjuk nincs velem), egy kicsit furcsán néznek rám, ha arra a kérdésre, hogy „anyanyelve” azt írom, hogy "spanyol". A nagyobbik gyermekem mostmár 4 éves, és most kezd el folyékonyabban beszélni, de egészen idáig leginkább csak "kuka" volt. Amikor megszólalt, akkor sem igazán lehetett kivenni, hogy miröl is beszél. Minden egyes esetben visszakérdeztek: anyanyelve spanyol? Ilyenkor kezdett kellemetlenné válni a dolog. Egyértelmü volt, hogy az "anyja nyelve" nem spanyol. Viszont azt sem mondhatom, hogy a magyar lenne az anyanyelve, mert bár sok mindent megért magyarul, kifejezni magát leginkább spanyolul szokta (ill. egyáltalán nem).
Nagy kérdésem: mi a gyermekem anyanyelve? Kétnyelvüek esetében hogyan lehet meghatározni az "anyanyelvet"?
A nyelvészek sokféleképpen próbálták meghatározni az anyanyelv fogalmát, egy biztos: tudományos körökben senki nem azonosítja az anyanyelvet az anya nyelvével. Igaz, a legtöbb nyelvben a fogalom valóban az anya fogalmához kötődik, de ez sem törvényszerű.
Forrás
Bartha Csilla: A kétnyelvűség alapkérdései
Tove Skutnab-Kangas a következőképpen foglalja össze az anyanyelv különböző meghatározásait.
- származás: az elsőként megtanult nyelv;
- belső azonosulás: az a nyelv, amellyel a beszélő azonosul;
- külső azonosulás: az a nyelv, amellyel a beszélőt anyanyelvi beszélőként mások azonosítják;
- a nyelvtudás foka: a legjobban ismert nyelv
- funkció: a legtöbbet használt nyelv.
Természetes, hogy az egynyelvű, vagy egy domináns nyelvű személyeknél ezek a meghatározások egybeesnek. Két- vagy többnyelvű beszélőknél azonban különböző szempontok alapján különböző nyelveket jelölhetünk meg. Annamária elsőként megtanult nyelve a magyar, de könnyen lehet, hogy ma már a spanyolt használja többet. Ez idővel oda vezethet, hogy magyar nyelvtudása megkopik, a spanyol viszont tovább fejlődik, és egy idő után – legalábbis sok témáról – könnyebben fog spanyolul beszélni, mint magyarul. Ha nagyon jól megtanul spanyolul, lehet, hogy környezetében egy idő után fel sem merül, hogy nem a spanyol az elsőként elsajátított nyelve. Az is lehet, hogy egy idő után a spanyolt ő maga is közelebb fogja érezni magához – esetleg akkor is, ha sosem fog úgy beszélni spanyolul, mint egy született spanyol. Az olyanok esetében, akik többnyelvű környezetben születnek és nőnek fel, még nehezebb ilyen kiemelt, elsődleges nyelvet meghatározni: van, akinek több „elsőként” megtanult nyelve is van, és azt sem lehet meghatározni, melyik nyelven tud a legjobban. Természetes dolog, hogy az ilyen emberek maguk sem tudják mindig megmondani, melyik nyelvet érzik magukhoz a legközelebb, és környezetük sem azonosítja őket egy nyelvvel – vagy különböző környezeteik más-más nyelvvel azonosítják őket.
Mindebből jól látszik, hogy maga az anyanyelv fogalma a két- és többnyelvűek esetében nem is használható jól. Ez nem is olyan meglepő, ha belegondolunk, hogy még az anya fogalma sem egyértelmű. Az anya esetében legalább a biológiai anya egyértelmű – az is inkább csak a ha eltekintünk, az olyan orvosi beavatkozásoktól, amikor egy nő más megtermékenyített petéjét hordja ki: ebben az esetben ugyanis már más a genetikai anya, mint a szülőanya. De ha valaki korán elveszíti szülőanyját, vagy más okból neveli fel más nő, akkor azt a nőt éppen úgy érezheti – társadalmi szempontból – az anyjának. Egyértelműnek tűnhet az is, hogy kinek mi a szülővárosa, de közismert, hogy Petőfi Kiskőrösön született, de Kiskunfélegyházát tekintette szülővárosának, mert két éves korától itt élt és itt is nőtt fel.
A 19. századi nacionalista eszmék vezettek ahhoz a felfogáshoz, hogy valaki csak egy nyelvhez, egy néphez, egy hazához kötődhet. Valójában ez nem törvényszerű, és egészen természetes, hogy valakinek többes kötődése legyen – akár kora gyerekkorától kezdve, akár úgy, hogy bizonyos kötődései felnőtt korában alakulnak ki. Éppen ezért a kérdőíveken szereplő, anyanyelvre vonatkozó kérdést sem mindig lehet egyértelműen megválaszolni. Úgy gondoljuk azonban, hogy ha olvasónk úgy látja, hogy gyermekének legtöbbet használt és legerősebb nyelve a spanyol, akkor helyesen teszi, ha ezt jelöli meg anyanyelveként.
Ennél már csak az az érdekesebb, amikor az ember éppen abban a szakaszban van, amikor egyik nyelvet sem tudja anyanyelvi szinten (az elsőként megtanult nyelvét már nem, az új nyelvet pedig még nem, pl. valaki mondjuk 10 évesen áttelepszik egy másik országba, 17 évesen lehet, hogy épp már/még egy "anyanyelve" sem lesz; én találkoztam ilyennel).
Egyébként ez valóban érdekes, nekem is van egy ismerősöm, egy hölgy, aki magyarnak született, de 10 éves korától Argentínában élt 10 évig, most meg már több mint 30 éve Spanyolországban él. Tökéletesen beszél még magyarul (csak szerényen azt szokta mondani, hogy már nem érti olyan jól), de saját magát már inkább spanyolként azonosítja, és én is spanyolul beszélek vele.