0:05
Főoldal | Rénhírek

Amit a családfakutatásról tudni kell

Az 1895. október 1-je előtt vezetett felekezeti anyakönyvek a mormon mikrofilmezési akció eredményeképpen ma egy intézményben, a MOL óbudai kutatótermében is kutathatók.

MTI | 2012. szeptember 27.

Megjelent A történelem segédtudományai című könyvsorozat első darabja, amely a genealógia tudományának első részét tartalmazza. A keddi könyvbemutatón ismertetik a családtörténeti folyóirat, a Turul ez évi első számát is a Magyar Országos Levéltárban (MOL). A Genealógia I. című kötetet Reisz T. Csaba, a MOL címzetes főigazgatója, főosztályvezetője mutatja be. Az MTI-nek elmondta, ez a könyv arról szól, hogy a genealógiának, vagyis a (le)származástannak mik lehetnek a forrásai, milyen gyűjteményekben találhatók és hogyan kutathatók.

A Tarsoly Kiadó gondozásában megjelent mű a genealógiai szakirodalom historiográfiai áttekintését, a katolikus, református és evangélikus felekezetek forrásegyütteseinek levéltári és gyülekezeti kutathatóságát, a mikrofilmen lévő anyakönyvi gyűjteményeket, a MOL középkori, erdélyi és általános genealógiai kutatási lehetőségeit, a Hadtörténelmi Levéltár és Irattár, a megyei levéltárak vonatkozó forrásait, valamint a települések iratanyagának és a családi gyűjteményeknek a kutathatóságát tárja az olvasók elé.

„Bár a genealógiai kutatások elsődleges forrásai – különösen az újkorban – az egyházi, majd az állami anyakönyvek, de ezek nem kizárólagos és teljes tárházai az ősökről szóló információknak. A különféle szervezeti, (egyház)igazgatási, gazdasági összeírások, sematizmusok (egyházi adattárak), iskolai iratok ugyancsak fontosak lehetnek személyi és családi gyökereink feltárásához, jobb megismeréséhez” – nyilatkozta Reisz T. Csaba.

A szakember emlékeztetett arra, hogy az 1895. október 1-je előtt vezetett felekezeti anyakönyvek – amelyek addig az állami anyakönyvvezetés hiánya miatt pótolhatatlan értéket képviselnek – a családtörténet-kutatás olyan forrásai, amelyek a mormon mikrofilmezési akció eredményeképpen ma egy intézményben, a MOL óbudai kutatótermében is kutathatók. A mormon mikrofilmezési akció Borsa Iván (1917-2006) történész és levéltáros ötlete nyomán jutott el a nyugat-európai gyűjtemények után Magyarországra. A MOL-ban a mormon egyház támogatásával modern mikrofilmlabort hoztak létre, ahol 1960-1969 között több mint 5 millió iratanyagról készítettek mikrofilmeket, amelyek személyekre vonatkozó életrajzi adatokat tartalmaznak. A kötetben Botlik József tanulmánya ismerteti a mormonok genealógiai törekvéseit.

Reisz T. Csaba megjegyezte, hogy a Genealógia I. nagyszerűen csoportosítja, hogy mit, hol és hogyan keressen a kutató, hangsúlyozta, hogy praktikus kézikönyv született, igaz, „csak haladóknak”. Kedden a Turul idei első számát is bemutatják. Ez a folyóirat a családtörténet legnagyobb múltú, ma is megjelenő szaklapja. Az 1883-ban alapított, majd 1992-ben újraindított periodika legújabb száma a tavaly ősszel megrendezett anyakönyvi konferencia legfontosabb előadásait adja közre, és ezáltal szorosan kapcsolódik a segédtudományi kötet tematikájához. A 2011-es konferenciát a Turul alapítója, a Magyar Genealógiai és Heraldikai Társaság (MGHT) szervezte.

A Genealógia I. kötetet Kollega Tarsoly István, Kovács Eleonóra, Pandula Attila és Vitek Gábor szerkesztette. A Turul című periodika új számát Kollega Tarsoly István, az MGHT alelnöke mutatja be.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!