0:05
Főoldal | Rénhírek

A Vatikán belső dokumentumai a neten!

Digitalizál a Vatikán: a holokauszt kapcsán megvádolt XII. Pius pápa védelmére az interneten teszik közzé levéltáruk számos vonatkozó dokumentumát.

MTI | 2010. február 18.

A Szentszék díjmentesen hozzáférhetővé teszi a világhálón saját levéltárának a II. világháború éveiből származó dokumentumait. A Vatikán lapjában megjelent közlemény szerint a lépés célja „szolgálatot tenni a történelmi igazságnak”. Megfigyelők úgy értékelik a bejelentést, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala azt a vitát hivatott lecsillapítani, amely XII. Pius pápának a holokauszt éveiben tett lépései körül dúl. Egyes körök szerint a néhai egyházfő nem tett meg mindent a zsidók megmentése érdekében.

Az osztrák katolikus sajtóügynökség, a Kathpress úgy tudja, hogy az 1939. március és 1945. május közötti időkből származó, összesen 5125 dokumentumot digitalizálnak. A Vatikán ezzel az amerikai Pave the Way alapítvány kezdeményezésére reagál.

Az alapítvány XII. Pius a második világháború idejére eső pápai tevékenységének kedvező megítéléséért száll síkra, és már maga is összeállított egy dokumentumot, ami azt hivatott bizonyítani, hogy a pápa aktívan segített az üldözött zsidókon, és katolikus intézményeken belül kínált nekik védelmet.

A Zsidó Világkongresszus bírálta XVI. Benedek pápa döntését, ami megnyitja az utat Pius boldoggá avatása előtt. A jeruzsálemi Jad Vasem holokauszt-emlékhelyen egy feliraton az olvasható, hogy „a pápa még azután sem tiltakozott sem szóban, sem írásban, hogy a zsidók meggyilkolásáról szóló beszámolók elérték a Vatikánt is. ... És még akkor sem lépett közbe, amikor a zsidókat éppenséggel Rómából deportálták Auschwitzba.” A Vatikán ezzel szemben azt az álláspontot képviseli, hogy a pápa „körültekintő magatartásával” számos zsidót és menekültet megmentett.

Rolf Hochhuth A helytartó című drámája adta meg az első lökést a XII. Pius második világháborús szerepéről folyó vitákhoz. Az 1963-ban Németországban megjelent drámában a szerző a pápa szemére hányta, hogy nem szállt szembe Hitlerrel.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!