0:05
Főoldal | Rénhírek

Hogy imádkoznak a katonák?

Nem maradnak olvasnivaló és imaszöveg nélkül a katonák: a honvédségben a Katolikus Tábori Püspökség által terjesztett imagyűjteményt olvasgathatják.

MTI | 2010. április 14.

Megjelent az Ima- és olvasókönyv a Magyar Honvédség számára című könyv a Honvédelmi Minisztérium Katolikus Tábori Püspökségének (Katonai Ordinariátus) gondozásában – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága az MTI-vel. A több mint 1100 oldalas kiadvány célja, hogy „egy tartalmas, mondanivalójában és stílusában is megváltozott és megújult könyvet készítsenek el”.

Az MKPK titkárságának közlése szerint az imakönyv első része a katolikus egyház alapvető tanítását tartalmazza. A Miatyánk mondatainak magyarázatain keresztül átvezeti az olvasót az egyházi hagyomány alapján kidolgozott tanításokhoz, egyebek mellett bemutatja a szentségeket, a tízparancsolatot, az egyházi év ünnepeit és a keresztény erényeket.

A könyv a katonai imák és elmélkedések mellett Istenkereső imákat és elmélkedéseket is tartalmaz, illetve a feltámadásról éppúgy ír, mint a nap megszenteléséről, az eucharisztia (oltáriszentség) ünnepléséről vagy a karácsonyról. Külön fejezet szól a szentháromságról és Szűz Máriáról.

Szerepelnek a katonai imakönyvben angyalokhoz szóló imák, valamint a hazáért, a családért és a közösségért mondható imádságok. A kötetben a Bibliából vett részek mellett a nagy egyházírók imái és elmélkedései, valamint több mint száz költő, író, tudós gondolkodó, államférfi és katona írásai olvashatók. A kiadványt a Katolikus Tábori Püspökség terjeszti a Magyar Honvédségben. A püspökség kiadásában első alkalommal 2004-ben jelent meg hasonló imagyűjtemény.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!