0:05
Főoldal | Rénhírek
Nemzeti önismeret

Szigorúan (ellen)őrzött iratok

A Politikatörténeti Intézet főigazgatója szerint a Magyar Országos Levéltár „Közokiratok magánkézben” címmel megrendezett konferenciájának valódi célja a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár szétverése és egyes gyűjteményei államosításának „szakmai” alátámasztása volt.

MTI | 2012. február 9.

A keddi konferencián Gyimesi Endre, a magyarországi levéltárak működéséért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos azt mondta: ideje újból módosítani az 1995-ös, többször módosított levéltári törvényt,a nemzeti önismeret szempontjából fontos iratokat állami kézben kell őrizni, s ezt lehetővé kell tennie a törvénynek. Hozzátette: az újabb, ezután levéltárba szállítandó iratok kiválasztásánál kizárólag a történelmi elveknek szabad érvényesülniük.

Kitért arra, hogy a rendszerváltáskor a pártállami iratok egy részének megsemmisítése miatt a kirendelt vizsgálóbizottság nem tudta teljes körűen elvégezni a munkáját, mert az MSZP akkor nem engedte az archívumba való betekintést. Ezen kívül jelentős mennyiségű, nem selejtezhető irat semmisült meg, ezáltal pedig jogszabályt sértettek mutatott rá miniszteri biztos.

Földes György a február 7-i eseménnyel kapcsolatban az MTI-vel szerdán azt közölte: elvárhatónak tartotta volna, hogy érintettként az általa vezetett intézet is megszólalhasson előadóként a konferencián.
A főigazgató a közleményében különösen sérelmesnek nevezi, hogy
megtagadták a levéltár vezetőjétől a reagálást is az ott elhangzottakra, így nem volt módja, hogy kifejtse álláspontját.

Különösen felháborító, hogy a konferencián olyan megjegyzések is elhangzottak, amelyek bizonyos iratok megsemmisítésére utaltak. Ezeket visszautasítjuk” – fogalmazott Földes György, hozzátéve: levéltáruk mindig, minden törvényt és szakmai előírást betartott és betart, amelyet a levéltári szakfelügyelet rendszeresen ellenőrzött és elismert.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
12 éve 2012. február 9. 18:39
2 bloggerman77

@Noori Sato:

A Politikatörténeti Intézet iratanyagát akarják lenyúlni. A PTI az MSzMP Párttörténeti Intézet utódja, többszöri átlényegüléssel.

Jelenleg alapítványi formában fenntartott nyilvános jellegű magánlevéltár. Már többször betámadták, az előző OVi kormány idején pl. az iratok jelentős hányadát átszállították a MOL-ba, a maradék gondozására jött létre levéltárként az Intézet. Az egész államosítás mögött az a paranoia van, hogy a "komcsik" mindmáig iratokat semmisítenek meg.

12 éve 2012. február 9. 18:06
1 Noori Sato

Miféle államosítás, nem értem. Magángyűjtemény talán a MOL? Mikor privatizálták?