0:05
Főoldal | Rénhírek
Mindennapi helyesírás

A Sikeres Dohányzás Leszokás 3 titka

Van olyan szó, hogy „dohányzásleszokás”? Nekünk ne lenne szavunk erre a fogalomra?

nyest.hu | 2014. december 4.

Nemrégiben egy furcsa könyvcím kapcsán foglalkoztunk azzal, hogy a magyar hagyomány szerint mikor is kezdünk nagy betűvel egy-egy címet. Ott elmondtuk, hogy az újságok, sajtótermékek, folyóiratok esetében a cím minden tartalmas szava nagy kezdőbetűs, viszont a könyvek, tanulmányok stb. címének csupán az első szava nagybetűs. Jó kérdés, hogy mi a követendő szabály a blogok és a honlapok esetében. Ezt hiába keressük az 1984-es (még ma is érvényes) akadémiai szabályzatban (AkH.).

A kérdést a Károly által küldött érdekes honlap címe is fölveti. A honlapok, blogok címének írásmódjára persze nincsen „kőbe vésett” szabály, de az itt látható megoldás mégiscsak furcsának hat.

A Sikeres Dohányzás Leszokás 3 titka
Forrás: nyest.hu

De nem ez az egyetlen nyelvi-megformálási jegy, ami felhívja magára a figyelmet ebben a címben. Azon hamar átlendülhetünk, hogy a dohányzásleszokás-t egybe kellene írni. Kicsit nagyobb probléma, hogy ez az összetett szó nem túl bevett, mondhatni egyedi, alkalmi alkotásnak tűnik. (Az izlandi Scrabble-társaság valószínűleg nem fogadná el szabályos szónak!) A magyarban a jelölni kívánt fogalomra, jelentésre nincs bevett összetétel, ezt a jelentést egy szerkezettel tudjuk kifejezni: a dohányzásról való leszokás-nak nevezzük.

Persze értelemszerűen a szórenden is változtatnunk kell, ha ezt a szerkezetet akarnánk használni a címben. A sikeres dohányzásról való leszokás ugyanis nem azt jelenti, amit a címben ki akarnak fejezni... Ezért a szórendet föl kéne cserélni: A dohányzásról való sikeres leszokás 3 titka lenne így a cím, legalábbis a mi nyelvérzékünk szerint.

Továbbra is várjuk helyesírási megfigyeléseiket – lehetőleg fényképpel dokumentálva – a szerkesztőség e-mail címére!

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
9 éve 2014. december 4. 18:12
1 arafuraferi

A sikeres dohányfüggőségtől való sikertelen megszabadulás titka a dohányzásról való sikeres leszokás sikertelen akarása.