A remény tankönyve
1918-1920 körül vörösök és fehérek ölik egymást a távoli Szibériában, javában zajlik a Szovjet-Oroszország elleni intervenció. Ilyen körülmények közt eltérő anyanyelvű, bőrszínű, vallású és politikai nézetű emberek keresik egymással a megértés nyelvét hadifogolytáboron belül és kívül, mígnem egyszer csak felbukkan közvetítőként a remény nyelve, a „zöld” nyelv: az eszperantó.
Az eszperantó tankönyvek magyarországi történetével foglalkozó sorozatunk korábbi részeiben már találkozhattunk Baghy Gyulával (1891-1967), akinek neve az eszperantó történetében amúgy is megkerülhetetlen.
(Forrás: Wikimedia Commons / Ssire / GNU-FDL 1.2)
Apja színész, anyja színházi súgó, így nem meglepő, hogy Baghy maga is már az első világháborút megelőzően a színjátszás felé fordul. Az eszperantóval 1911-ben ismerkedik meg. Az első világháborúban orosz fogságba esik; számos szibériai hadifogolytábort megjár, ahol eszperantó tanfolyamokat tart és színdarabokat is rendez.
A költőként és műfordítóként is alkotó Baghy szibériai élményeiről később regényeket is ír eszperantó nyelven, a két világháború közti időszakban pedig aktívan részt vesz a hazai és a nemzetközi eszperantó mozgalmi életben.
A tanregény
Már a húszas években jelentkezik saját eszperantó tankönyvvel is, ezt követően pedig mint a Cseh-módszert használó oktató sikeres tanfolyamokat tart egyebek mellett Észtországban, Lettországban, Hollandiában és Franciaországban is.
Mivel a színházi élet nem idegen Baghytól, színészi tapasztalatait remekül kamatoztathatja a tanártól nagy színészi képességeket igénylő Cseh-módszer tanítása során. A módszer továbbgondolásaként viszont 1937-ben újabb saját nyelvkönyvvel áll elő.
(Forrás: Wikipedia (eszperantó változat))
La verda koro (A zöld szív) című tankönyve voltaképpen tanregény. Feldolgozására tanfolyami keretek között vagy akár egyénileg is sor kerülhet. A Cseh-módszert követi abban, hogy eredeti változatában csak eszperantó nyelven íródott, a tanfolyamvezető számára viszont az eredeti Cseh-módszerhez képest lényegesen kedvezőbb helyzetet teremt: az oktatótól nem követel meg színészi talentumot, „csak” jó eszperantó nyelvtudást.
Miután több országban használták a maga korában igen népszerű, 1937-1982 közt számos kiadást megért kötetet, felmerült az igény, hogy nemzeti nyelveken is meg kéne adni a szószedetet és a nyelvtani magyarázatokat. A magyar változathoz írt útmutatóban Baghy így jellemzi a tanregényt:
„A ’La Verda Koro’ 940 szógyököt tartalmaz. Fejezetei, nyelvtani részei, stílusa fokozatosan bővül és kifejezési formáiban fejezetről fejezetre gazdagodik.” (91. oldal)
Az eredeti, csak eszperantó nyelvű változatban Baghy a kötettel kapcsolatban azt írja, hogy azt a kezdő tanfolyamot már sikerrel elvégzett tanulóknak (tehát nem abszolút kezdőknek!) szánta, akik így a kötet segítségével a már tanult szókincset és nyelvtant ismételhetik át. Az pedig, hogy regény formájában íródott a könyv, azért érdekes, mert egyrészt a szerző véleménye szerint az összefüggő történet jobban leköti a figyelmet, másrészt olyan regény ez, melyben a kezdő nyelvtanuló elvben nem talál ismeretlen szavakat. Olvasása így nem okoz frusztrációt a tanulóban: olyan regényt olvas, melyhez nem kell állandóan szótáraznia.
Valahol Szibériában
A 104 oldalas tanregény 11 fejezetből áll, ehhez csatlakozik az eredeti eszperantó kiadásban a leckékre (fejezetekre) bontott szószedet és a nyelvtani magyarázat, valamint egy külön részben (Kalocsay Kálmán tollából) egy rövid mondattani összefoglaló. Ahogy láttuk, a kötet ismertsége és elterjedtsége miatt számos országban felmerült annak igénye, hogy a szószedet és a nyelvtan nemzeti nyelven is szerepeljen a kötetben: így lett ez a magyar nyelvű változatban is.
Ahogy Baghy eszperantóul írt regényei – Viktimoj (Áldozatok), Sur sanga tero (Véres földön) –, e tanregénye is saját első világháborús, hadifogolytáborokban megélt tapasztalatain alapul. A helyszínek és a szereplők is valóságosak: az orosz Távol-Keleten 1918-1920 körül játszódó történetben különböző nemzetiségű hadifoglyok és a helyi lakosok interakciójában természetesen az eszperantó játszik főszerepet. A regény két fő helyszíne Nikolszk-Usszurijszkij (ma Usszurijszk) és Vlagyivosztok.
(Forrás: Wikimedia Commons / Alexxxxx)
Baghy alteregójaként jelenik meg a történetben Paŭlo Nadai, a magyar származású hadifogoly, aki eszperantót oktat fogolytársainak és a helybeli lakosoknak is. Nemzetiségek kavalkádját látjuk felvonulni a regény oldalain: eszperantóul tanul itt orosz, cseh, szlovák, lengyel, lett, román, német, kínai, japán és magyar... Az egyetlen összekötő nyelv pedig e sokszínűségben Zamenhof nyelve.
Pátosz és egyéb érdekességek
Mindamellett, hogy a tanregény oldalain bepillanthatunk az 1918-1920 közti orosz Távol-Kelet lakóinak és hadifoglyainak életébe, az igazi főszereplő a kötetben az eszperantó és szellemisége. A remény zöld nyelve köti össze a szereplőket és hidalja át köztük a kulturális és nyelvi különbségeket. Arra a kérdésre, hogy mi is a kultúra, a szerző nem kevés pátosszal így fogalmazza meg válaszát:
„A kultúra az emberi megértés. Én szeretem és tanulom az eszperantót. Ez az emberi megértés: kultúra. [...] A modern ember szereti a kultúrát és eszperantóul tanul, az ’emberi megértést’ tanulja.” (6. oldal)
Kicsivel később, hasonlóan emelkedett stílusban az alábbiakat is írja szerzőnk:
„Az eszperantó nem csupán nyelv, hanem kulcs az emberi szívhez és a szív az ember jó és fontos része.” (17. oldal)
A művet végigkísérő pátosz mellett azonban kiváló alkalmunk nyílik arra, hogy belássunk a távol-keleti eszperantó mozgalmi életbe is 1918-1920-ban. Az is nyilvánvaló, hogy Baghy számára az itt szerzett élmények olyan meghatározóak, hogy tankönyveiben (és más írásaiban) évtizedekkel később is utal rájuk.
(Forrás: Wikimedia Commons / Sergei Mikhailovich Prokudin-Gorskii Collection (Library of Congress))
Sorozatunk egy korábbi részében már utaltunk rá, hogy a tanregényben megjelenik egy eszperantista japán katonatiszt, bizonyos Oba hajóskapitány és feltűnik Vonago úr is, a vlagyivosztoki eszperantisták vezetője. Baghy 1928-ban megjelent Önoktató eszperantó nyelvmester című kötetében az egyik olvasmány forrásaként is felbukkan Oba kapitány (s az általa elmesélt történet Baghy 1959-es Eszperantó tankönyvében is visszaköszön). Ehhez képest Vonago úr Vlagyivosztokban olyan szép összefoglalót ad Zamenhof életéről, hogy azt Baghy szó szerint idézi későbbi, 1959-es tankönyvében is (ott a 24. leckében).
A vlagyivosztoki eszperantisták könyvtárában újabb meglepetések várnak: Baghy Gyula saját magát is név szerint megemlíti tanregényében.
„Eszperantó könyvek is vannak, de ezek kézről kézre járnak. Baghy Gyula első eredeti műve, a »Li kaj Ŝi« már teljesen bepiszkolódott, a lapok kijárnak belőle. A német eszperantistáknak jó szótáraik és tankönyveik vannak. A magyarok, akik nem tudnak németül, azt a szótárat használják, melyet a fenti szerző állított össze és kézzel írt le számukra. Két példányban létezik.” (41. oldal)
A kis írás a hadifoglyok tengeri úton történő repatriálásával zárul. Baghy pedig 1937-ben annak reményében adja ki tanregényét, hogy az eszperantó talán ismét segít a vészterhes nemzetközi helyzetben a népek közti jobb megértésben.
Források
Baghy Gyula: Önoktató eszperantó nyelvmester. A Magyar Országos Eszperantó Egyesület kiadása. Budapest, 1928
Baghy Gyula: Eszperantó nyelvkönyv. Tanfolyamok és magántanulók számára. Tankönyvkiadó, Budapest, 1959
Julio Baghy: La verda koro. Facila romaneto por komencantoj. Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1982
Bujdosó Iván: Az eszperantó mint tervezett nyelv oktatása. PhD értekezés