Bebizonyosodott: a tanárok többsége diszkriminál az órákon
Súlyos következtetésekre jutott egy nemrég zárult, négy ország tanárait vizsgáló kutatás: a magyartanárokra kiterjedő vizsgálat azt állapította meg, hogy a tanárok komolyan diszkriminálják a gyerekeket pusztán nyelvhasználatuk alapján. A kutatók szerint a jelenségnek nem csak a gyerekek iskolai sikertelenségében, de a társadalmi egyenlőtlenségek fenntartásában is komoly szerepe lehet.
Bár a nyelvi alapú diszkriminációról (lingvicizmusról) sokat beszélünk, mégis eddig viszonylag keveset tudtunk arról, mekkora szereppel bír a jelenség a gyermekek iskolai sikertelenségben. Sőt, nem is igazán volt bizonyított, hogy mindez az iskolai eredményesség szempontjából mennyire meghatározó). Egy négy ország magyartanárait vizsgáló kutatás eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy az iskolai sikertelenségben döntő szerepe van nemcsak a nyelvi hátránynak, hanem annak is, ahogy ezt a pedagógusok megítélik és ahogy azt beleszámítják az értékelésükbe.
A kutatást bemutató cikksorozatunkban a kutatás hátteréről, módszeréről, illetve a konkrét eredményekről, az egyes országok – Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna – magyart tanító pedagógusainak és pedagógus-jelöltjeinek nyelvi diszkriminációjáról lesz szó. Arról hogy a standard nyelvváltozattól vagy nyelvhasználattól való eltérés mennyiben és hogyan befolyásolja a tanulók értékelését és megítélését a pedagógusok részéről.
A hagyományos módszerek elégtelensége
Ahogy már egy korábbi cikkünkben szó volt róla, a nyelvi alapú diszkrimináció vizsgálata – ahogy általában bármilyen diszkriminációé és hátrányé – korántsem problémamentes. A megfigyelői paradoxon, az egyének önbevallásának megbízhatatlansága vagy a kutatói előítéletek mind-mind olyan tényezők, amelyek nagyban torzítják a kutatást. Ezeket a kutatónak valamilyen úton-módon ki kell küszöbölnie, ha szeretne tudományosan is megalapozott és megbízható eredmények birtokába jutni.
A hagyományos kutatási módszerek nem igazán alkalmasak a nyelvi diszkrimináció vizsgálatára. Kérdőívekkel, attitűdvizsgálatokkal vagy megfigyeléssel nem kapunk megbízható adatokat, röviden a következőkért. Ha megkérdezünk valakit, szinte biztosan nem meséli el nekünk, hogy ő bizony diszkriminál, már csak azért sem, mert a többség általában nincs is tudatában ennek. Ha megfigyelünk, akkor a megfigyelői paradoxon (observer paradox) mellett számolnunk kell azzal, hogy tudományos alapon csak nagyon gyenge lábakon álló megállapításokat tehetünk a témára vonatkozóan. Ügynökvizsgálattal pedig csak részben fedjük le a nyelvi alapú diszkrimináció jelenségét. Éppen ezért más eszközökhöz kell folyamodnunk, ha arra vagyunk kíváncsiak, mennyire jelentős a nyelvi diszkrimináció hatása az iskolai sikertelenségben.
Egy új módszerről dióhéjban
A kutatáshoz egy ügynökvizsgálathoz (annak verbal guise változatához) hasonló módszer került kidolgozásra (2016-2017), majd későbbi alkalmazásra (2017-2018). A módszer kifejezetten a nyelvi diszkrimináció iskolai szerepének mérésére alkalmas, illetve az azzal szorosan összefüggő nyelvi előítéletesség feltérképezésére.
A pedagógusok (miután kitöltötték az alapadataik felvételére szolgáló részt) először azt az utasítást kapták, hogy olvassanak el egy rövid, egyszerű és számukra ismert (pl. az ige vagy főnév fogalmáról szóló) tananyagrészletet. Ezt követően pedig tartalmi, azaz tárgyi tudás szempontjából kellett értékelniük egy – az előbbi tananyagrészlet alapján – elmondott feleletet, amit hangfelvétel formájában hallgattak meg . Ez többször megismétlődött a vizsgálat során, más-más tananyagrészletekkel és hangfelvételekkel. Minden egyes tananyagrészletet tehát egy felelet (hangfelvétel), majd egy értékelő rész (kérdőív) követett.
A trükk, hogy az elmondott feleleteket különböző nyelvváltozattal, ám egyformán kellemes hanggal rendelkező gyerekek mondták el előre megírt szövegek alapján. Így voltak különbségek az egyes feleletek között, mégpedig:
1. míg az egyik beszélő standard nyelvváltozatot használt, addig a másik nyelvjárási – konkrétan keleti palóc – nyelvváltozattal beszélt;
2. különböztek a feleletek abban is, hogy mennyire volt „kidolgozott” vagy sem a nyelvhasználatuk (mondathosszúság, önismétlés és változatos szóhasználat szerint);
3. és természetesen abban is különböztek a meghallgatott feleletek, hogy mennyire ismerték az anyagot a diákok: egyes feleletek a szövegben lévő lényegi információknak csupán hatvan százalékát, mások viszont száz százalékát mondták el.
Ez három változót jelent, ami alapján összesen nyolc felvételt lehet létrehozni, amiből a végső mérésnél öt került a vizsgálatba (mivel ez volt az a szám, ami még nem túlságosan megterhelő, ezáltal nem túl unalmas az adatközlők számára).
A kérdőíves részben a tanulót kétféle módon kellett a pedagógusoknak értékelniük: egyfelől pontozniuk kellett a tanuló konkrét verbális produkcióját (azaz magát a feleletet), másfelől a pedagógiai folyamaton belül lényeges tulajdonságcsoportokra vonatkozóan is értékelést kellett adni (pl. a tanuló mindent elmondott, szorgalmas, jó magaviseletű, stb.). Az előbbiben nem, az utóbbiban viszont választhatták a „nem tudom eldönteni" lehetőséget.
Ez azért lényeges, mert az ilyen típusú vizsgálatoknál az adatközlő kikényszerített választ ad, azaz mindenképp döntenie kell az ügynök (azaz ebben az esetben a feleletet mondó gyerekek) egyes személyiségjegyeinek milyenségéről egy rövid nyelvi produktum alapján. Ha tehát nem adnánk meg a lehetőséget arra, hogy jelezzék, nincsenek elég információ birtokában ahhoz, hogy megalapozott véleményt fogalmazzanak meg a felelő gyerek személyiségével kapcsolatban, pont attól a választási lehetőségtől lenne megfosztva az adatközlő, amit tudományos szempontból a leginkább kedvezőnek, kívánatosnak tartunk.
Az eredményekről elöljáróban
Ahogy a 2016-os próbamérés, úgy a 2017-2018-as nagymintás mérés eredményei is igazolták azt a feltevést, amit a nyelvészek és egyes szociológusok már régóta hangoztatnak: a nyelvi hátránynak és a nyelvi diszkriminációnak rendkívül nagy jelentősége van az iskola kudarcokban.
A négy ország közel ötszéz magyart tanító pedagógusából és pedagógusjelöltjéből általánosságban 35-50%-ra tehető azoknak az aránya, akik negatívan diszkriminálnak nyelvi alapon. Ez azt jelenti, hogy a vizsgált pedagógusok közül minden második-harmadik egy teljes érdemjeggyel rosszabbat adott a tanulóknak, pusztán azért, mert nem a standard nyelvváltozatnak és nyelvhasználati módnak megfelelően beszéltek – hiába tudták tökéletesen az aktuális tananyagot.
Az érem másik oldala a pozitív diszkrimináció, ami a különböző országokban 50-75% közé esett. Vagyis ennyi pedagógus és -jelölt adott minimum egy jeggyel jobbat annak a gyermeknek, aki standard nyelvváltozatban és nyelvhasználati módban felelt – függetlenül attól, hogy több lényegi információt is kihagyott a feleletéből.
Ami a tanulók személyiségjegyeit illeti elmondható, hogy szinte minden esetben – a tantárgy szeretetétől kezdve a tanuló szorgalmasságáig – a standard feleleteket, vagy inkább felelőket ítélik meg kedvezőbben a vizsgálatban részt vevő pedagógusok. Talán ennél is aggasztóbb, hogy az érintettek egy igen jelentős része úgy véli, hogy egy egyperces felelet alapján képes következtetni a tanuló olyan tulajdonságaira, mint például a magaviselete, a nyelvtan tantárgyhoz való viszonya vagy az értelmi képességei.
Az eredmények tehát egyértelműen azt mutatják, hogy a tanuló által használt nyelv döntő szereppel bír az iskolai sikerességben és sikertelenségben – attól függően, hogy ez a nyelv mennyire felel meg a standard nyelvhasználatnak és nyelvváltozatnak. A pedagógusok jelentős része nyelvi előítéletei alapján diszkriminál nyelvileg – még ha ennek nincs is valójában tudatában, sőt sok esetben a jó szándék vezérli.
Fontos adalék a vizsgálathoz és a témához általánosságban, hogy bár a kutatási eredmények egyelőre nem terjednek ki más tantárgyakat tanító pedagógusokra, jó okunk van feltételezni, hogy a jelenség az ő értékelési gyakorlatukban is megmutatkozik. Ha pedig így van, akkor a nyelvi diszkrimináció még nagyobb szereppel bír az iskolai sikeresség és sikertelenség tekintetében és még inkább igazolhatóvá válik a Máté-effektus jelensége: akinek több van, annak még több lesz, akinek kevés, annak még kevesebb.
A cikksorozat következő részeiben az egyes országokra vonatkozó eredményekről lesz szó, majd ezeknek az összehasonlításáról, a lehetséges okokról és még sok másról.
Irodalom
Jánk István 2018: Nyelvi diszkrimináció és nyelvi előítéletesség a pedagógiai értékelésben (disszertáció),
Jánk István 2017: Nyelvi hátrány és diszkrimináció az iskolában. A nyelvi szocializáció jelentősége a tanuló értékelésében. Szociológiai Szemle, 27(3): 27–47.
Az írás 1/0170/18 | 12 | Menšinová varieta maďarského jazyka na Slovensku elnevezésű VEGA projekt támogatásával jelent meg.
"minimum egy jeggyel adott jobbat annak a gyermeknek, aki standard nyelvváltozatban és nyelvhasználati módban felelt – függetlenül attól, hogy több lényegi információt is kihagyott a feleletéből."
nem függetlenül.
annak ellenére kapott jobb jegyet, h kevesebbet tudott.
tehát ha ugyanannyit tudott volna, akkor még nagyobb a különbség a kettő között.
A gond az a diszkriminációval, hogy a "hátrányos megkülönböztetés" nem fed le minden problémát nyelvi hátrányos megkülönböztetés esetén, mert egyirányú (tanár--->diák)..
Ez szerintem a tájnyelvet vagy egyfajta "családi nyelvváltozatot" használó és értő gyermek esetén a gyermeket automatikusan sújtja..
1./ Tanári oldalról:
Az az elvárás az oktatásban, hogy a tanár által beszélt nyelvváltozatot minden diák egységesen értelmezze, értse meg szókészletét, helyesen értelmezze a hallott mondatok nyelvtani formáit..
Ha a szókészletet illetően eltérő és félreérthető a különböző helyről érkező gyerekek beszédje, a tanár nehezen boldogul, mert nem tudja minden gyereknek hiánytalanul átadni a tananyagot (a "vételi oldal" nem homogén), rövidre zárja a dolgot, büntet, ami nagyon káros, mert a gyerek önértékelését (és jegyeit) rontja.
Mivel nincs külön anyagi keret arra, hogy előzetesen megtanítsák az arra "rászoruló" gyerekeket a sztenderd nyelv alap szókészletére, nyelvtanára, sok tanár "büntet" ahelyett, hogy felmérné a gyerekeket előzetesen, és jutalmazná azokat, akik fejlődést mutatnak a "közösségi nyelvhasználat" irányába.. Egy bonyolultabb tanítási és értékelési módot igényelne, mint a mostani , egy a "fejlődést" díjazó tanári magatartás..
Másrészt
2./ Diák oldalról:
A diák aki eltérő szókészlettel (jelentés beli eltérés, más szóalak változat mint a sztenderd) és nyelvtani fordulatokkal beszél és ért, sokszor nem is értheti teljesen a tanár előadását, vagy a tankönyvben olvasottakat.. Saját magát hozza hátrányos helyzetbe, vagyis egyfajta "öndiszkriminációs örvényébe" kerül, ami persze idővel oldódik, ahogy a diák "alkalmazkodik".. Mennyivel jobb lenne, ha az alkalmazkodást egyfajta siker folyamatnak érezhetné..
Szerintem a tanároknak még van ezen a téren teendőjük.