0:05
Főoldal | Rénhírek
Index Translationum

A magyar nyelv élen jár fordításban

A könyvek fordításának statisztikáját az Index Translationum gyűjti össze, és e szerint a magyar az egyik leggyakrabban fordított nyelv. Az adatbázisa szerint a magyar a 13. leggyakoribb célnyelv, és a 15. leggyakoribb forrásnyelv. A magyarul tudó fordítókra tehát relatív és abszolút értelemben is nagy szükség van.

Péli Péter | 2010. november 5.

A fordítás története szinte megegyezik az írás történetével. Az ékírást kifejlesztő sumérok az i. e. 3. évezredben szoros kulturális szimbiózisban éltek az akkádokkal. A teljesen eltérő két nyelv között szükség volt a fordításra, mint azt az i. e. 2300 körüliről származó legelső „szótár” is igazolja. A fordításokról azonban sokáig senki sem vezetett statisztikát. A világ összes nyelvére kiterjedő adatbázis létrehozásához szükség volt az országok magas szint integrálódására, ami csak a 20. században valósult meg. A ENSZ elődszervezete a Népszövetség 1932-ben kezdett el vezetni egy statisztikát a könyvek fordításáról. Ez került az UNESCO adminisztrálása alá 1946-ban Index Translationum néven. 1979 óta az adatbázis már számítógépesített is, amely elérhető saját honlapján.

A képre kattintva a leggyakrabban fordított szerzők "felhőjét" láthatjuk.
A képre kattintva a leggyakrabban fordított szerzők "felhőjét" láthatjuk.

Naivak lennénk azt gondolni, hogy a világon kiadott minden könyv és fordítás bekerül ebbe az adatbázisba, de ennek ellenére jelenleg ez számít a legmegbízhatóbb forrásnak a fordítási statisztikákkal kapcsolatban. Az adatbázis több mint 2 millió fordítást tart nyilván 130 ország 820 nyelvén, szépirodalmi és tudományos munkákat egyaránt. Az Index Translationum szerint pedig a magyar az egyik leggyakrabban fordított nyelv, mind a forrásnyelvek, mind a célnyelvek szempontjából. A forrásnyelvek között a magyar a 15. helyen végez, megelőzve olyan nyelveket is, mint az arab, a portugál, a héber, a koreai, a kínai, a hindi és a török. A célnyelvek között a még előkelőbb 13. a magyar nyelv pozíciója, ugyanis a gyakori forrásnyelvek között két halott nyelv is megelőzi a magyart – a latin és az ógörög – melyekre viszont csak ritkán fordítanak.

Ezek a statisztikák nagyon jó fényben mutatják a magyar nyelv kulturális szerepét a világban. 14-15 millió körüli beszélőjével a magyar „csak” a 60. leggyakoribb nyelv a Földön a 6000-nél is több nyelv között. Ezeréves európai történelmünknek köszönhetően ma is a tudás- és kultúraáramlás fősodrához igen közel helyezkedünk el. Ez tükröződik vissza abban is, hogy a wikipédián, a legnagyobb ma létező enciklopédián a magyar a 17. legtöbb szócikket tudhatja magáénak, holott ennél lényegesen kisebb a magyar nyelv jelenléte az interneten. 2004-ben ugyan még a 25. volt, de azóta már sok nagyobb nyelv megelőzte – például az ukrán, és több ázsiai nyelv is – melyeknek a széleskörű használata csak később terjedt el az interneten.

A cinikusok ezen a ponton megjegyezhetnék, hogy azért kell ilyen sok mindent magyarra fordítani, mert nem ismerünk eléggé más nyelveket, és nem tudjuk eredetiben olvasni a műveket. Ebben van egy kis igazság, mert például az angolul nagyon jól tudó svédek nyelve a 7. leggyakoribb forrásnyelv, de csak a 16. a célnyelvek között. Az azonban, hogy a magyar a forrásnyelvek között is az élenjár, mindenképpen azt mutatja, hogy a magyar kulturális élet írásos termékeire nagy igény van nemzetközi szinten, és nemcsak fordítva.

Magyarra egyébként angolról, németről, franciáról, oroszról, csehről, olaszról, szlovákról, románról és lengyelről fordítanak leggyakrabban – ebben a sorrendben. A jövő reménybeli fordítóinak tehát a nagy világnyelvek mellett a régió országainak „kisebb” nyelveit is érdemes tanulniuk.

Magyar világsiker a géppel támogatott fordításban

Egy fiatal magyar cég történelmet írt a géppel támogatott fordításban: a memoQ fordítómemória ma már világhírű alkalmazás, a kis magyar cégből, a Kilgray-ből, nemzetközi cégcsoport lett amerikai, német, francia, lengyel cégekkel.

A memoQfesten most ön is megismerkedhet, nem csak a sikeres magyar fejlesztéssel, de a géppel támogatott fordítás előnyeivel általában. (x)

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!