(Majdnem) fordíthatatlan költészet
Van valami közös a skót partvidék eldugott halászfalvaiban és a bajor farmok zárt világában: az ott élő költők egy része helyi dialektusban írja verseit. A globalizáció korában ezek a helyi nyelvváltozatok kezdenek eltűnni, ezért megőrzésük érdekében külön erőfeszítésre van szükség.
Az elmúlt évben éppen ebből a célból rendeztek workshopot Skóciában két német és két skót költő részvételével. A költők tolmácsok segítségével kommunikáltak, és nyers fordítások alapján az volt a feladatuk, hogy a verseket egymás nyelvére ültessék át, ügyelve a helyi vonásokra. A Deutsche Welle beszámolója szerint a szervezők azt remélték, ezzel sikerül megmenteniük valamit a veszélyeztetett kulturális örökségből.
(Forrás: R. Q. /sxc.hu)
A dialektusban írt költészet általában sokat merít a helyi földrajzi jellegzetességekből. Míg a frank költők gyakran a földművesek életéből vesznek inspirációt, skót társaik inkább a halászok hétköznapjaira alapoznak. A szó szerinti fordítás éppen ezért sok esetben gyakorlatilag lehetetlen, és a költők kénytelenek a fantáziájukra hagyatkozni annak kitalálásában, hogy az egyes költői képeket hogyan adják vissza helyesen a másik nyelven.
A projektet Isabel Cole szervezte, aki „Senki földje” címmel egy német irodalomról szóló, angol nyelvű újságot szerkeszt. Szerinte Németországban kevésbé fogadják el a helyi nyelvjárásban írt irodalmat, mint Skóciában. „Úgy gondolom, ha az emberek nyitottak a dialektusban, nem standard nyelven írt költészetre is, az nagyon gazdaggá teheti őket. Ez valami olyasmi, amit hiányolok a német irodalomban. Pedig nagyszerű, hogy mennyi különböző dialektus létezik itt, és hogy az emberek mennyire ápolják ezeket.”
Alexander Hutchison, aprojekt egyik skót részvevője szerint a tájszólás sokkal személyesebbé teszi a mondanivalót. „A skót dialektusban írt költészet az önkifejezésnek ugyanolyan életképes eszköze, mint a standard angol nyelven írt irodalom” – vallja.
Helmut Haberkamm, a workshop egyik frank nyelven alkotó német tagja hasonlóról számolt be: „A frank nyelvjárás mélyen és visszavonhatatlanul a gyermekkoromhoz kötődik: a legkorábbi érzéseimet és élményeimet ezen a nyelven fogalmaztam meg, és ez meghatározta az életemet. A frank számomra az érzések és az intimitás nyelve.” Ugyanakkor a költő úgy gondolja, a nyelvjárások ma már „veszélyeztetett fajnak” számítanak. „Az emberek sokfelé járnak-költöznek; nem élnek annyi ideig egy helyen, hogy megőrizhessék a nyelv helyi vonásait. Ezzel egyidőben viszont új nyelvváltozatok is születnek: ha egy közösség elég időt tölt együtt, ez a folyamat óhatatlanul megindul.”