0:05
Főoldal | Rénhírek

A Fehér király Angliába megy

Úgy képzelik, mintha Angliában harminc évig kommunizmus lett volna, és a film cselekménye ezt követően játszódna.

MTI | 2014. szeptember 28.

Carice van Houten (Trónok harca) holland színésznővel a női főszerepben egy brit alkotópáros, Alex Helfrecht és Jörg Tittel készít filmet Dragomán György A fehér király című regényéből. A 2005-ben megjelent könyv világszerte nagy sikert aratott, harminc nyelvre fordították le, és többen is megkeresték az írót – köztük magyar és román rendezők –, hogy szívesen megfilmesítenék, ám ezeket a próbálkozásokat nem sikerült megvalósítani. Mint Dragomán György az MTI-nek elmondta, az egyik akadály az volt, hogy szerették volna, ha ő írja a forgatókönyvet, de erre nem látott lehetőséget. „Olyan mélyen benne voltam a könyvben, hogy úgy éreztem, nem tudnék még egyszer visszamenni” – emlékezett.

A brit alkotópáros, akik korábban rövidfilmeket forgattak és darabokat is rendeztek a londoni West Enden – legutóbb Hemingway Fiesta – A nap is felkel című regényét állították ott színpadra –, kelet-európai szövegeket keresve talált rá két éve A fehér királyra. És mivel éppen felszabadult az amerikai-német opció, amely korábban lekötötte a regény filmjogait, elhatározták, hogy ebből forgatják első nagyjátékfilmjüket. „Alex Helfrecht megírta a forgatókönyvet, ami nagyon tetszett. Ráadásul mivel angolul készült, ez annyira eltávolította tőlem, hogy már úgy tudtam rá tekinteni, mintha nem is az én könyvem lenne” – mesélte az író.

A fiatal filmesek, akik saját cégükkel szálltak be a projektbe, és a költségvetés jó részét már elő is teremtették, szeptemberben Londonban szerveztek egy találkozót potenciális befektetők számára. Ezen Dragomán György is részt vett, és a napokban azzal a hírrel tért haza, hogy a tervek szerint már 2015 nyarán kezdődhet a forgatás Angliában. A különleges effektusokat szintén egy brit műhely, a Chimney Group készíti majd, amely például a Suszter, szabó, baka, kém vizuális világán is dolgozott.

„A női főszereplőnek Carice van Houten holland színésznőt sikerült megnyerniük, akit sokan a Trónok harca-tévésorozatból ismernek, de szerepelt Paul Verhoeven Fekete Könyv és Bryan Singer Valkűr című filmjében is. A 12 éves Dzsata, a főhős kiválasztását későbbre hagyják, mivel a gyerekek gyorsan nőnek” – tette hozzá az író. „Annyira más, mint amit gondoltam, hogy tényleg izgalommal várom, mi lesz belőle. Úgy képzelik, mintha Angliában harminc évig kommunizmus lett volna, és a film cselekménye ezt követően játszódna. Nagyon érdekes felfogás, kicsit sci-fis. Nem bánom, mert nem biztos, hogy A fehér király Erdélyben játszódik, ha valaki sci-fiként akarja olvasni, olvassa úgy” – fejtette ki.

A fehér királyban Dragomán György, aki családjával a nyolcvanas években menekült el a Ceauşescu-diktatúra elől Marosvásárhelyről, azt ábrázolja, hogyan éli meg egy kiskamasz, ha apját a szeme láttára hurcolják munkatáborba, hogyan vészeli át az apa hiányát és hogyan birkózik meg a családi hazugságokkal, nyomasztó titkokkal.

A film megvalósításához egy neves amerikai producer, Robert Salerno is csatlakozott, akinek nevéhez olyan produkciók fűződnek, mint a Tom Ford rendezte Egy egyedülálló férfi vagy a 21 gramm Alejandro González Inárritutól.

Dragomán György elmondta: számára meggyőző volt az előkészítő munka, amit eddig látott. „Nem művészfilmet akarnak csinálni, ami csak fesztiválokon szerepel, szeretnék, ha minél nagyobb közönséghez jutna el, ezért forgalmazókat is meg akarnak nyerni a filmnek. Bizakodó vagyok” – fűzte hozzá. Az író az MTI kérdésére arra is kitért, hogy a visszajelzések nyomán megrendítő volt számára, milyen sokaknak segített saját kivándorlásélményük feldolgozásában a regény. „Ez nem lehet szerzői szándék, ilyenkor meg sem tudok szólalni” – fogalmazott.

Dragomán György A fehér király című második regényét a Magvető adta ki. A József Attila-díjas író, műfordító új regénye, a Máglya – szintén a Magvető gondozásában – október 30-án jelenik meg.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!