Fattyúnyelv

125 éve született Zolnay Vilmos

„Míg fiatal, ismeretlen a szó, üldözik, megvetik, becsmérlik, de amint egyik-másik polgárjogot nyer a hivatalos nyelvben, megváltozik az irányában táplált érzelem.” A magyar szlengkutatás úttörőjére emlékezünk.

nyest.hu | 2015. január 31.

1890. január 31-én született meg Zolnay Vilmos, a magyar szlengkutatás egyik jelentős úttörője. Budapesten, jó családba született: édesapja dohánygyári igazgató, később miniszteri tanácsos volt. Zolnay elvégezte a jogi egyetemet, majd állami szolgálatba lépett: talán családi örökség, hogy a dohányjövedékkel foglalkozott. Több apró cikket írt a dohánnyal kapcsolatban 1927-ben pedig Magyar történelmi anekdoták címen adott ki kötetet, később pedig több önálló munkája jelent meg a kártyázással kapcsolatban.

Kártyások, 1923
(Forrás: Fortepan / Veszprém megyei levéltár, Klauszer / CC BY-SA 3.0)

A kártya iránti érdeklődése terelte a szlengkutatás felé. A kártya története és a kártyajátékok című könyvében külön kitér a kártyázás szlengjére, 1933-ban pedig a Magyar Nyelvőrben tett közzé cikket a hamiskártyások nyelvéről. Budapest ostroma alatt, a légópincében ismerkedett meg Gedényi Mihállyal, aki asztalosinasból lett műegyetemista, majd a bölcsészkarra váltva 1934-ben magyar francia-szakos tanári diplomát szerzett, később pedig a néprajzból és államtudományból doktorátust is. Emellett a sportdiplomáciában tevékenykedett, nagy szerepe volt az 1948-as magyar olimpiai részvétel megszervezésében. 1945 előtt irodalmi munkásságáról is ismert volt: tizenégy regényt, kb. negyven novellát, színdarabokat, rádiójátékokat, filmszkeccseket írt. 1945 után elhallgattatták, 1956 után pedig kétszer is internálták. Később fordítóként dolgozhatott.Neki 1945 előtt mindössze egy, A tolvajnyelv eredetéről című rövid írása jelent meg a Film – Színház – Irodalom című lapban.

A Feneketlen-tó 1962-ben. A háttérben a Fadrusz utca házai, a 6. szám alatt húzta meg magát a háború alatt Zolnay és Gedényi
(Forrás: Fortepan / Beyer Norbert / CC BY-SA 3.0)

Zolnay és Gedényi még a légópincében elhatározták, hogy elkészítik és kiadják a magyar nyelv szlengszótárát. Akkor persze még nem szlengről, hanem argóról, jassznyelvről beszéltek – 1946-tól a fattyúnyelv kifejezést használták (annak ellenére alkottak új kifejezést, hogy maguk is közel 300 kifejezést gyűjtöttek össze erre a nyelvváltozatra). Szerintük a szlengszavak sorsa hasonlít a fattyúgyerekekéhez:

„Míg fiatal, ismeretlen a szó, üldözik, megvetik, becsmérlik, de amint egyik-másik polgárjogot nyer a hivatalos nyelvben, megváltozik az irányában táplált érzelem.” (A magyar fattyúnyelv szótára, 7.)

A fattyúnyelv szó először 1952-ben jelent meg az ötnyelvű Sportszótárban, melynek Gedényi is munkatársa volt. Állításuk szerint ugyanebben az évben az MTA I. Nyelv- és Irodalomtudományi Osztálya „az argó magyarításaként elfogadta”, és az akkor készülő Magyar értelmező kéziszótárban használta is. Ők azonban a szót tágabb értelemben használták, mint a kortársak az argót.

A tolvajnyelv (argó) rétegnyelv, méghozzá a társadalom egyik legalsóbb rétegének nyelve, a fattyúnyelv ezzel szemben nem különül el rétegnyelvvé, hanem általánosan használják [...] [A fattyúnyelv] magában foglalja nemcsak a tolvajnyelvet, az alvilág nyelvét, hanem a társadalom valamennyi rétegének, így a diákságnak, a kórházak ápolóinak és ápoltjainak, a kaszárnyák népének, a családnak, a gyermekeknek, dajkáknak a nyelvét. Ebbe a nyelvbe beletartoznak a játékos szóalkotások, felöleli a kártyások és más játékosok nyelvét, foglalkozik a sportolók kiszólásaival, szavaival, magáénak vallja az artisták, művészek egymás közti beszédét és általában minden olyan szót, szólást, kifejezést, mely nem tartozik szorosan a mesterségek, illetve foglalkozások szaknyelvébe, valamint köz- és irodalmi nyelvünkbe.

Ezek a szavak néha kérészéletűek, néha több évtizedesek, néha csak egy egészen kis körben ismeretesek, néha általánosak, az egész országban és annak minden társadalmi rétegében elterjedtek.

Ez a definíció lényegében annak felel meg, amit ma szlengnek nevezünk. Később azonban a fattyúnyelv mint szakszó nem vert gyökeret, ma már csak akkor fordul elő, ha Zolnay vagy Gedényi munkáira hivatkoznak. Felbukkan viszont Jack London Hej! Hej! Hej! című elbeszélésének szövegében, Szász Imre fordításában:

Huszonnyolc éve élt Melanéziában, német Új-Guineától a német Salamon-szigetekig, s teljesen azonosult a világnak ezzel a darabjával; rendszerint még azon a fattyú nyelven, a bêche-de-mer-en beszélt is.

(Itt azonban nem ’szleng’, hanem ’pidzsin’ vagy ’kreol’ jelentésben fordul elő, és a Vanautun beszélt biszlama nyelvre vonatkozik.)

A nemi betegségek és a fattúk megelőzésére (angolul és biszlamául)
(Forrás: Wikimedia Commons / Rob Maccoll, AusAID / CC BY 2.0)

Zolnay 1952-ben félig-meddig bekerült a nyelvészszakmába is, 1952-től az MTA Nyelvtudományi Intézetében a készülő nagyszótár anyaggyűjtésén dolgozott. (Ennek a szótárnak mostanában jelennek meg első kötetei.)

A szakemberek jó ideig nem fogadták el, a szerzőpáros fattyúnyelv-felfogását, nem voltak hajlandóak együtt vizsgálni „a köznyelv familiáris szavait vagy jelentésváltozatait” a tolvajnyelvi kifejezésekkel. A Magyar Nyelvőrben például azért nem jelenhetett meg cikkük, mert a lektor a fattyúnyelvi szavak körének szűkítését javasolta, ők pedig ezt nem fogadták el.

A közös munka mintegy negyed századig folyt, számításaik szerint úgy 35 ezer munkaóra után, 1970 táján készültek el A magyar fattyúnyelv szótárának utolsó füzetei. Több száz forrásmunkát dolgoztak fel, és maguk is végeztek gyűjtéseket börtönökben, rabkórházakban, sportolók között stb. Érdeklődésük a magyar nyelv legkorábbi nyelvemlékeitől saját korukig terjedt. Arról, hogy a munkát hogy osztották meg, nincsenek forrásaink, de az, hogy művükben Zolnay neve, bár az ábécében csak később következik, elöl áll, arra utalhat, hogy a nagyobb része Zolnayra hárult. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy udvariasságból került előre a 18 évvel idősebb szerző neve. Arról, hogy a munkát miért nem támogatta a Magyar Tudományos Akadémia, és miért nem adta ki az Akadémiai Könyvkiadó, korábban már írtunk.

A szerzők egyetlen, 1996-ban megjelent kötete
(Forrás: mnytud.arts.klte.hu)

Zolnay Vilmos még a nyolcvanas években, 90 évesen is visszajárt egykori munkahelyére, a Nyelvtudományi Intézetbe. Halálának pontos dátuma nem ismert, egyes források szerint 1984-ben hunyt el. Gedényi Mihály túlélte, halálának dátuma és helyszíne ismert: 1988. július 5., Budapest.