Middendorff a szamojédoknál
Észak népeinek megismerésében és az északi hajózási útvonal felderítésében nagy szerepük volt az orosz tudósoknak. Akik főleg németek vagy észtek voltak. Esetleg mindkettő – lásd Middendorff.
Napjaink szomorú szenzációja, a világ végének kezdete a globális felmelegedés. Mielőtt azonban végleg kihalna az emberiség, néhányan még szeretnének nagyot kaszálni: az Északi Jeges-tenger olvadása miatt megnyílhat az északi hajózó út, Nyugat-Európa és Észak-Amerika között felgyorsulhat a tengeri közlekedés. Ez rendkívüli haszonnal kecsegtet.
Az északi útvonal keresése, a kereskedelmi profit reménye hajtotta az angol felfedezőket Novaja Zemlja partjaihoz és az Ob torkolatához a 16. században. A 18. században Szibériai feltérképezésére, természeti és ásványkincseinek megismerésére az orosz állam szervezett hatalmas expedíciókat (ezekről már írtunk, lásd a linkeket).
Szibéria hatalmas, megismerésére egy évszázad kevés volt. A 19. században is bőven akadt még felfedezni való. Az orosz tudományos akadémia nemcsak a saját kutatóit, hanem a messziről jött kóbor vándorokat is támogatta. Így kapott pénzt Reguly Antal is, hogy nyelvi megfigyelései közben térképet készítsen az általa fölkeresett vidékekről.
Oroszország 19. századi felfedezői közül az egyik legkiválóbb Alexander Theodor von Middendorff volt. Tevékenysége annyira kiemelkedő, hogy a világ 100 legnagyobb felfedezője között tartják számon.
Felmenők
A Russia and the Pacific/Россия и АТР című tudományos folyóiratban A. I. Petrov írt 6 oldalas életrajzot Middendorffról, a nagy „orosz” tudósról. A szerző csupán lábjegyzetben említi, hogy a Brockhaus and Efron enciklopédia szerint Alexander Middendorff édesapja lívlandi földbirtokos volt. Ennél alaposabban is utánanézhetett volna a kérdésnek.
A balti német földbirtokos apa rendben van, habár már ezen az alapon is téves Alexander Middendorffot orosznak nevezni, de az észt Wikipédia szerint édesanyja, Sophia Johanson sem volt orosz, sőt még német sem, annál inkább észt.
A felfedező Middendorff 1815. augusztus 6-án született, Szentpétervárott vagy a család birtokán ‒ a lexikonok kétféleképpen tudják. A bizonytalan adatok között Erki Tammiksaar tett rendet. Napjainkban ő az észt és balti német felfedezők életének és munkásságának legjobb ismerője. Publikált egy orosz nyelvű életrajzot is Middendorffról (N. G. Szuhovával közösen), a Polar Record című folyóiratban pedig angolul foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat.
(Forrás: Путешествие на Север и Восток Сибири, A. Миддендорфa. Ч. 2, отд. 6.: Коренные жители Сибири)
Így születnek a balti németek
Alexander Middendorff édesapja Szentpétervárott egy tanárképző intézet igazgatója volt. Édesanyja, Sophie Johanson egy balti német földbirtokos és a nagyúr által maga alá rendelt észt parasztlány gyermekeként jött a világra. A nagy felfedező tehát csak negyedrészben észt származású.
Úgy tűnik, a német földbirtokos elit nagy kedvvel szűrte össze a levet udvarházának nőnemű személyzetével és a birtokot művelő parasztok leánykáival, így adván rendkívül tehetséges embereket az orosz hazának. Emlékezzünk csak: a festő, Nyikolaj Rerih édesapja is egy német báró és egy szobalány gyermeke volt…
A laza erkölcsöket azonban az orosz közvélemény elítélte: Alexander Middendorff világra jövetelekor szülei nem voltak összeházasodva. Ezért az édesanya a gyermekével kilenc évig a falusi birtokon élt, Pööraverében, távol a nagy tekintélyű szentpétervári iskolaigazgató apától… Innen a lexikonok bizonytalansága Alexander Middendorff születési helyét illetően. Amikor a gyermeket iskolába kellett adni, a szülők összeházasodtak.
A tanulás erdejében
A leendő felfedezőt már gyermekkorától vonzotta a természet. Apjával sétálgatott az erdőben, s közben nyilván okosakat kérdezett a virágokról, mókusokról és más effélékről. 10 éves korában, felnőtté válása jelképeként komplett vadászöltözéket kapott ajándékba. Később azonban szakítani kényszerült az erdei életmóddal, előbb gimnáziumban, majd az apja által igazgatott pedagógiai intézetben folytatta tanulmányait.
1832-ben iratkozott be a tartui (akkor: derpti vagy dorpati) egyetemre. 1837-ben fejezte be orvosi tanulmányait. Ezután két évig különféle más egyetemeken (Berlin, Bécs, Heidelberg, Wroclaw – akkor: Breslau) képezte tovább magát.
Tanulmányútjáról hazatérve a kijevi egyetem zoológiai tanszékén kapott állást. Ezt Karl Ernst von Baer, egy másik balti német tudós járta ki számára. Később ő hívta meg expedíciójába is.
Az első expedíció
Baer és Middendorff lappföldi felfedező útja 1840 májusának végétől októberig tartott. Arhangelszkből különböző szigetek érintésével a norvégiai Tromsöig hajóztak. Onnan Baer hajón tért vissza Arhangelszkbe.
Middendorff azonban hazafelé tartva átballagott az egész Kola-félszigeten. Ekkor még nem foglalkozott néprajzi megfigyelésekkel, kizárólag a természeti környezet érdekelte, azon belül pedig különösen a madarak. A fiatal tudós életereje, kitartása nagy hatást gyakorolt mentorára – Baer ajánlására megbízták az akadémia által szervezett szibériai expedíció vezetésével.
Önként Szibériában
A nagy szibériai utazás 1842 novemberében kezdődött. Az expedíció tagja volt még Harald Emil Branth dán származású erdész, valamint az észt Mihkel Fuhrmann, mellékállásban preparátor, egyébként Middendorff szolgája. Kísérőként Szibériában kaptak három kozákot is.
Az expedíció a szokásos útvonalon, Perm és Jekatyerinburg érintésével haladt Szibéria belseje felé. Omszkban csatlakozott hozzájuk Vaszilij Vaganov katonai térképész. A kutatók 1843 januárjában érkeztek Krasznojarszkba. Innen indultak három felderítő útjukra. Minket az első út érdekel, amely a Tajmir-félszigetre vezetett, s 1844 januárjáig tartott (Reguly Antal ekkor éppen a voguloknál gyűjtött).
1843 áprilisában Turuhanszkból kutyák, majd rénszarvasok által húzott szánokon indultak észak felé. A Pjaszina folyót elérve, Vvegyenszkoje településén felfogadtak egy szamojéd tolmácsot.
Korennoje Filippovszkoje településen Middendorff elvált Branthtól és Fuhrmanntól, csak a kísérő kozákok és Vaganov haladtak tovább vele. Azt tervezte, hogy a Hatanga folyón lecsurogva behajóznak a Jeges-tengerbe. Mivel nem tudtak megfelelő csónakot szerezni, inkább csatlakoztak egy nomád szamojéd családhoz, és velük vándoroltak tovább. Az őslakók azonban nem mentek el a tengerig, így a felfedezőknek mégis csak csónakon kellett tovább haladniuk. Ekkor már komoly élelmezési gondokkal küzdöttek. Végül augusztus 24-én elérték a tengert.
(Forrás: Middendorff, A.T. von: Karten-Atlas zu Reise in den äussersten Norden und Osten Sibiriens. Szentpétervár, 1859.)
Elveszve a Tajmiron
A Jeges-tenger partjáról ugyanolyan nehéz hazajutni, mint a Himalája csúcsairól. A Tajmir tavon, a Tajmir folyó kiöblösödésében az expedíció erős viharba került. A kisebbik csónak eljegesedett, majd elmerült. A tudományos gyűjtemény egy része odaveszett. Az emberek ugyan megmenekültek, de a hideg időjárás és az élelemhiány miatt reménytelen helyzetbe kerültek.
Middendorff ekkor önfeláldozó döntést hozott. Utasította az expedíció tagjait, hogy a felszerelés és a gyűjtemény maradékaival együtt hagyják őt magára, s keressék meg a legközelebbi szamojéd csoportot, majd a segítséggel térjenek vissza hozzá.
Történt mindez 1843. szeptember 11-én. Pár nap múlva a tudós tapasztalta magán a kihűlés kezdeti jeleit. Ennie sem volt mit. Életkedve kezdte elhagyni. Úgy gondolta, társai már meghaltak. Végre csak kitalálta, hogy mit kell tennie. A nála lévő preparátumokról leöntötte az alkoholt, melyet a hóval elkeverve kiváló fagyálló folyadékot állított elő. Ezt megitta. Testét átjárta a meleg, rövidesen elaludt. Amikor felébredt, elindult, hogy megkeresse a társait. Ekkor már 18 napja volt egyedül. Nem kellett messzire mennie, Vaganov és a kozákok ugyanis közben elérték a szamojédokat, s Middendorff megmentésére indultak. A kaland október 21-én Korennoje Filippovszkojéban ért véget.
A társaság novemberben ismét Turuhanszkban volt, ahonnan postán Szentpétervárra küldték botanikai és zoológiai gyűjteményüket. Decemberben értek Krasznojarszkba. Két nap múlva már el is indultak második szibériai kéjutazásukra, az Ohotszki-tenger mellé. Az expedíció ezután még az Amur folyónál is járt. Middendorff és Branth 1845 márciusában érkezett vissza Szentpétervárra, a meteorológiai megfigyelésekkel megbízott Fuhrmann azonban csak később indult haza.
Az expedíció tagjai 20 000 kilométert tettek meg, s olyan helyeket kerestek föl, ahol előttük még nem jártak felfedezők. I. Miklós cár magas kitüntetéseket adományozott a résztvevőknek.
(Forrás: www.ras.ru)
Tudományos eredmények
Az expedíció megfigyeléseit, a hazaszállított gyűjteményt több mint egy tucat tudós elemezte, értékelte. Folyamatosan jelentek meg a tudományos publikáció különböző kötetei (Dr. A. Th. v. Middendorff's Reise in den äusserten Norden und Osten Sibiriens – Dr. A. Th. v. Middendorff utazása Szibéria északi és keleti végeire). Ezek értékét jelzi, hogy a sorozatot napjainkban újra kiadták. (Az eredeti kiadású művek az internetről is letölthetők.)
A publikáció harmadik kötetét Otto Böhtlingk írta. A kötet két füzete Middendorff jakut nyelvi gyűjtését, jakut nyelvtant és egy jakut–német szótárt tartalmaz. Látható tehát, hogy a tudós felfedező érdeklődéssel fordult a humán tudományok felé.
A több szakember által írt német nyelvű kiadvány után Middendorff egyedül is összefoglalta eredményeit. Ez a publikáció oroszul jelent meg (Путешествие на Север и Восток Сибири − Utazás Észak- és Kelet-Szibériába). A néprajzi és nyelvi megfigyeléseket összegző rész címe: Коренные жители Сибири (Szibéria őslakói). Ez az, ami különösképpen érdekelheti a finnugristákat.
Nem minden osztják finnugor
A tankönyvek szerint az uráli nyelvcsalád két ágra oszlik. A nagyobb a finnugor, a kisebb a szamojéd. Ez utóbbi csoportot a nganaszan, az enyec, a nyenyec és a szölkup nyelv alkotja. A már idézett Erki Tammiksaar szerint Middendorff a Tajmir-félszigeten nyenyecekkel találkozott. Ennél azonban bonyolultabb a helyzet.
Néprajzi összefoglalásában Castrént idézve Middendorff így osztályozza a szamojéd nyelveket:
- északnyugati nyelvjárás ‒ ezt beszélik az európai szamojédok, az obdorszkiak, a kaszimiak és a jurákok,
- északkeleti nyelvjárás ‒ ezt beszélik a tavgi (vagy avami) és a jenyiszeji szamojédok, utóbbiak közé tartoznak a karaszinok, a hantajiak és a bajiak,
- déli vagy osztják-szamojéd nyelvjárás ‒ ennek két alnyelvjárása van, a tomszki és a turuhanszki.
Ezeken kívül a Jenyiszej középső folyásánál beszélik még a jenyiszeji osztják nyelvet is, mely szintén két nyelvjárásra oszlik. A jenyiszeji osztják Castrén szerint csak távoli kapcsolatban áll a finnugor-szamojéd nyelvekkel.
A mai szakirodalom a fenti nyelveket és beszélőit a következőképpen nevezi meg:
- az északnyugati nyelvjárás a nyenyec nyelv,
- az északkeletiből a tavgi (avami) a naganaszan nyelv, a karaszin az erdei enyec, a hantaji pedig a tundrai enyec nyelvjárás (a bajiakról és nyelvjárásukról egyelőre nem találtunk szakirodalmi adatokat),
- az osztják-szamojéd azonos a ma beszélt egyetlen déli szamojéd nyelvvel, a szölkuppal.
A jenyiszeji osztják nem uráli nyelv, hanem paleoszibériai. Ma ket nyelvnek nevezik.
Néprajzi leírásában Middendorff említi, hogy mely csoportok tagjaival találkozott: jenyiszeji osztjákokkal, jurákokkal, hantajiakkal, tavgiakkal és egy némileg rejtélyes csoporttal, az aszokkal vagy aszini szamojédokkal. Tehát nemcsak a nyenyecekkel, hanem mindhárom, ma is élő északi szamojéd néppel (nyenyec, enyec, nganaszan) kapcsolatba került.
Az asz nevű csoportról Middendorff azt írta, hogy a többiek tavgi tunguzoknak nevezik őket. Ugyanakkor megállapította, hogy nyelvük a tavgira hasonlít, a tunguzt nem is értik. Ennek alapján az asz is egy nganaszan nyelvű közösség lehetett.
(Forrás: Путешествие на Север и Восток Сибири, A. Миддендорфa. Ч. 2, отд. 6.: Коренные жители Сибири)
Milyenek a szamojédok?
Middendorffot természettudósként elsősorban az antropológia érdekelte. Hosszasan elemezte a megismert szamojéd emberek fejformájának jellegzetességeit. Véleménye szerint a szamojédok finn (=finnugor)‒mongol keverékek. A mongol vonásokat inkább a nők körében fedezte föl. Mindegyik csoport tagjai között talált tipikus „finn” és mongol embereket. Az átmeneti embertani típusokat azzal magyarázta, hogy a szamojédoknál a vendégszeretet része a feleség és a lánygyermek felajánlása is. Egy alkalommal Mihkel Fuhrmann egy szamojéd emberben észt ismerősének arcvonásait vélte meglátni.
A publikáció rendkívüli értékét képezik a Branth által készített portrék a megfigyelt szamojéd emberekről. Később Szentpétervárott járt egy szamojéd család. A róluk készült portrék is láthatók a kötetben.
Az antropológia azért érdekelte Middendorffot, mert kíváncsi volt, hogy vajon ugyanazok a megállapítások következnek-e a szamojédok nyelvészeti és az antropológia megfigyeléséből. Merthogy szerinte két nép nyelvi rokonsága semmit sem bizonyít a „természeti” (értsd: vér szerinti vagy genetikai) rokonságukról, és fordítva: a nyelvi különbözőség nem jelent „természeti” különbséget. A magyar tudomány a 19-20. század fordulóján jutott erre a felismerésre. Middendorffot kellett volna olvasni.
A fejformák megfigyelése mellett a szerző írt a szamojédok ruházatáról, ékszereiről, az egyes csoportok eltérő vagyoni helyzetéről. Megemlékezett a gyerekek iránti szeretetről, a házassági szokásokról (két feleség megengedett), a hiedelmekről és a temetkezésről is. Megtapasztalta a nők tisztátalanságával kapcsolatos szokásokat is. Amikor együtt utaztak a vándorló asz (nganaszan) csoporttal, navigációs műszerét egy női szánon helyezte el. Persze a kompasz ily módon rögtön tisztátalanná vált, s csak egy szertartás keretében lehetett sterilizálni.
Az expedíció tagjai láthatták, hogy a szamojédok különösen nagy becsben tartják a vasat. Számukra ez a legértékesebb fém, mivel nyílcsúcsokat készítenek belőle.
A világ arrafelé lassan változik. Az orosz őskrónikában ez olvasható a szamojédokról az 1096. évnél:
A jugorok olyan emberek, akiknek nyelve érthetetlen, és a szamojédokkal szomszédosak az északi országokban. Egy jugor azt mondta a szolgámnak: „Nagy csodára bukkantunk, amiről azelőtt nem hallottunk, még három évvel ezelőtt kezdődött; hegyek vannak, tengerparti kiszögellésben végződnek, magasságuk az égig ér, és azokban a hegyekben nagy kiabálás és beszéd van, és faragják a hegyet, igyekezvén kivágni magukat belőle; és abba a hegybe egy kicsi ablakot vágtak, és onnan beszélnek, de a nyelvüket nem lehet megérteni, de a vasra mutogatnak és integetnek, vasat kérvén; és ha valaki kést ad nekik vagy bárdot, prémet adnak helyette.” (Katona Erzsébet fordítása)
Az etnográfiai megfigyelések között Middendorff ismertette a turuhanszki körzet 1838-as népszámlálási adatait is. Az itt látható táblázat baloldali oszlopa a férfiak, a jobboldali pedig a nők lélekszámát mutatja az egyes csoportokon belül:
(Forrás: Путешествие на Север и Восток Сибири, A. Миддендорфa. Ч. 2, отд. 6.: Коренные жители Сибири)
A szamojédokkal vándorolva a kutatók fenékig ürítették a nomád élet szépségeivel csordultig töltött poharat: a saját bőrükön tapasztalták, milyen az, amikor valaki tizenkilencedik emberként helyet keres magának a sátorban, s közben átbukdácsol mindenkin. Rajtuk is.
Haza Észtországba
Szentpétervárra visszatérve Alexander Middendorff fontos akadémiai pozíciókat töltött be és élénk társasági életet élt. A Tajmir-félsziget hidege azonban egyre inkább a csontjaiba hatolt. Reumatikus tünetei miatt 1859-ben az orvosok azt javasolták, hogy hagyja ott a ködös-nedves fővárost, és költözzön haza. Az édesapjától házassága alkalmából kapott hellenurmei birtokán telepedett le. Belevetette magát a gazdaság ügyeibe. Birtokát mintaszerűen megszervezte és irányította. A livóniai mezőgazdasági társaság elnökeként újszerű módszereit széles körben elterjesztette. Foglalkozott a lovakkal is, az észt tori fajtát tenyésztette tovább.
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0, feltöltő: Metsavend)
A fővárostól ugyan távol élt, de továbbra is élvezte a cári család figyelmét. II. Sándor fiait ő kísérte utazásaik során. A trónörökösökkel járt a barabai sztyeppén és Novaja Zemlján is (1868-ban és 1870-ben). Ekkor ismét oceanográfiai és meteorológiai megfigyeléseket végzett.
Alexander Theodor von Middendorff 1894. január 24-én hunyt el hellenurmei birtokán.
Irodalom
Dr. A. Th. v. Middendorff's Reise in den äusserten Norden und Osten Sibiriens. Bearbeitet K. E. v. Baer, H. R. Goeppert, Gr. v. Helmersen,... [et al.] Szentpétervár, 1848–1867.
Middendorff, A.T. von: Karten-Atlas zu Reise in den äussersten Norden und Osten Sibiriens. Szentpétervár, 1859.
Петров, А. И.: А. Ф. Миддендорф – ученый, путешественник. Россия и АТР. 2005/4: 143148.
Путешествие на Север и Восток Сибири, A. Миддендорфa. Ч. 2.: Север и Восток Сибири в естественно-историческом отношении. отд. 6.: Коренные жители Сибири. Szentpétervár, 1878.
Tammiksaar, Erki – Stone, Ian R.: Alexander von Middendorff and his expedition to Siberia (1842–1845). Polar Record 43 (2007): 193–216.
@siposdr: A -dorff a helyes. Javítva, köszönjük.
Tisztelettel érdeklődöm h. van-e oka annak h. a cikkben hol ...dorff, hol pedig ...dorf a jóember neve? Azaz ez szimpla elírás, vagy a források is kétféle módon jegyzik?