Baráthosi szittya útjai

Baráthosi-Balogh Benedek székely világutazó bejárta Eurázsiát Japántól Finnországig. Mindenhol rokonokat keresett és talált. Távol-keleti útjairól értékes nyelvi és néprajzi anyagot hozott haza. Ismeretterjesztő könyveit a Turáni Társaság és a Turán Szövetség logójával adta ki. Vajon dilettáns bajkeverő vagy mély tudással rendelkező ismeretterjesztő pedagógus volt?

Balogh Benedek 1870. április 4-én született Lécfalván, Háromszék vármegyében. Családja a szomszédos Barátosból származott el, így mindkét falu büszke lehet nagy szülöttére. Iskoláit Székelykeresztúron, Nagyenyeden és Kolozsvárott végezte. Példaképe Kőrösi Csoma Sándor volt, az ő tudós felfedező életét szerette volna követni és újra leélni.

1903-ban Baráthosi Balogh a Távol-Keletre indult. Őstörténeti expedícióját cikk-cakkos székely észjárásával a világ túlsó felén kezdte: keletről nyugat felé haladva próbált az ősmagyarok nyomára bukkanni. Először Japánba utazott.

Japánban, Koreában és az Amur folyó mellékén

Japán megismerése után Baráthosi-Balogh Benedek átkelt a tengeren, hogy megkezdje hosszú vándorlását hazafelé. Vlagyivosztoki tartózkodása idején kitört az orosz–japán háború, majd 1905-ben az orosz forradalom. Az előbbi gyors hazatérésre késztette, a forradalom pedig egy ideig megakadályozta, hogy visszatérhessen keletre.

1907-ban utazott ismét a Távol-Keletre: ekkor Vlagyivosztokból egy csempész hajóján Koreába is átjutott. 1908-ban pedig az Amur mellékén az őslakos népek és nyelvek tanulmányozásába kezdett. A Keleti Szemlében 1910-ben megjelent beszámolójából értesülünk útjának nehézségeiről (betegség, a helyiekkel való kapcsolatfelvétel problémái stb.), hazahozott több száz darabos néprajzi gyűjteményéről és nyelvi feljegyzéseiről (Baráthosi 1910).

Következő távol-keleti útjára 1909-ben indult, ez az expedíciója azonban hastífusza miatt igen rövidre sikerült. 1914-ben ismét Japánba utazott. Onnan az Amur vidékére indult, de a világháború kitörése miatt az orosz hatóságok hadifogolyként őrizetbe vették. Sikerült ugyan hazatérnie, de az ekkor gyűjtött néprajzi anyaga Szibériában maradt.

A tudós utódok Baráthosi munkásságából leginkább távol-keleti expedícióit értékelik. Kiemelik, hogy jó megfigyelő volt, kiváló rajzokat készített, nyelvi anyaggyűjtése is jól használható. Első tudományos értékelője Diószegi Vilmos volt (1947), később pedig Hoppál Mihály készített róla filmet (Távoli utakon, 1996-97). Hoppál Mihály ugyanezzel a címmel válogatást is publikált Baráthosi-Balogh feljegyzéseiből (1996), valamint sámánkutatásait is összefoglalta (1996/2002). Koreai utazásával Csoma Mózes foglalkozott (2009).

Habár Baráthosi azért indult útnak, hogy a magyarok őstörténetét kutassa, de utazásairól semmiféle erre vonatkozó tudományos közleményt nem publikált. Írt azonban útirajzot Japánról Dai Nippon. Kelet csodái címmel, majd a könyv népszerűségére építve megjelent a Séta a világ körül című, képekkel bőven ellátott ismeretterjesztő műve és a Három székely diák kalandos utazása a föld körül című ifjúsági regénye. E művek elárulják, hogy nem az elmélyült adatgyűjtő és feldolgozó tudós, hanem „a jóságos tanító bácsi mesét mond a gyerekeknek” jellegű szerep állt közelebb egyéniségéhez.

Baráthosi finnugor útjai

Távol-keleti utazásai közben a nyughatatlan Baráthosi-Balogh Benedek megfordult a finnugoroknál is. Egy rövid hivatalos jelentésben ugyan összefoglalta tudományos programját, de kalandjairól, megfigyeléseiről csak évtizedekkel később számolt be turáni könyvsorozata 4. és 15. kötetében. E sorozatra még visszatérünk, most azonban nézzük, hol, merre járt a szerző. Áttekintésünket segíti Ruttkay-Miklián Eszter tanulmánya (1999).

A Szuomi. – Eszti. (finn-eszt testvérföldön) című kötet (Bp. 1931.) unortodox helyesírásával hívja fel magára a figyelmet. Ez a lendület a belső oldalakon is tart. Talán Baráthosi-Balogh népnevelő szándékából ered a finn és észt szavak – személy- és földrajzi nevek stb. – átírásának egyedi módszere.

A könyv személyes hangú bevezetőjéből megtudjuk, hogy a szerző még diák korában több kerékpártúrán járt Európában (aha, a Három székely diák kalandos utazása…), s harmadik útja alkalmával megcélozta Skandináviát. Németországból hajó vitte északra, útlevél nélkül azonban nem engedték partra szállni. Végül Tornióban a sors elé vetette a hajóra szálló Antti Jalavát (magyar barátainak csak Jalava Antal, lásd Szinnyei József: Jalava Antal külső tag emlékezete. Bp. 1916.), aki a segítségére sietett.

Az érkezés, valamint a Riga és Danzig érintésével történt szintén kalandos hazatérés leírása között arról azonban semmit sem tudunk meg a szerzőtől, hogy mit is csinált, merre járt Finnországban. Végre elárulja, hogy tíz egynéhány év múlva ismét megfordult Finnországban. A karélek földjén című fejezet elején azt írja, hogy második finn utazása 1908 áprilisában kezdődött. Az első tehát még a múlt-múlt században történt. Második finn útja valójában csak egy kis kiruccanás volt útban Vlagyivosztok felé. Olyan kicsi, hogy hivatalos úti beszámolójában nem is említette: „A székesfőváros tanácsától nyert szabadságom felhasználásával 1908. évi április hó legelején keltem útamra. Előbb Szentpétervárra mentem… Innen egyenesen Vladivosztokba utaztam…”

Útja azonban nem volt annyira egyenes. A karéliai kitérőre április végén indult Szentpétervárról finn és zürjén (komi) tanító kollégájával (Szuomi – Eszti… 11–12.). Hogy honnan az ismeretség, nem tudjuk. Előbb a Ladoga-tavon hajókáztak, majd Sortavalából (Szerdoboly) Joensuuba vonatoztak. Finn útitársának rokonságát végiglátogatva Joensuuból még északabbra utaztak, egészen a Nurmes városkán túli Ylikylä faluig.

Az utazás eseményei közé illesztve Baráthosi-Balogh ismerteti a finnek életmódját, szokásait, ír a füstös házról, a szaunáról, a húsvéti szokásokról és az esküvőről is. Leírásaiban Ahlquist és Topelius műveit is felhasználja. A kötet további fejezetében a finn történelem főbb eseményeit is összefoglalja. Ez a könyve, és a turáni sorozatában megjelent más kötetei is jelentős, habár egyenetlen színvonalú olvasottságról árulkodnak. Sajnos rendszerint nem nevezi meg pontosan forrásait.

Baráthosi-Balogh bizonytalan, itt-ott hiányos tudását mutatja, hogy a finnekkel és észtekkel foglalkozó 160 oldalas könyvében csak 32 oldal jut az észteknek. Ez az ország földrajzi-gazdasági jellemzését tartalmazza, néhány történeti adattal vegyítve, s röviden szól a finn és észt nyelv hasonlóságáról is.

Baráthosi-Balogh Benedek másik finnugor könyve szintén 1931-ben jelent meg, Kisebb finnugor véreink címmel. Kilenc fejezetéből hét egy-egy finnugor népet ismertet, a nyolcadik a szamojédokról szól, az utolsó pedig a finnugorok ősi hitvilágával foglalkozik. A fejezetek nem egyforma terjedelműek, aszerint, hogy a szerzőnek mennyi információ állt rendelkezésére.

Nagyon rövidek a cseremiszekről (marikról) és a votjákokról (udmurtokról) szóló részek (82‒84., 85‒87.). Tartalmilag sem nyújtanak többet, mint a lexikonok szócikkei. Másutt viszont nem a terjedelemmel, hanem az arányokkal van baj: a lappokról szóló ismertető kizárólag Báthori Ferenc úti beszámolóin alapul, a mordvin fejezet pedig csak a házassági szokásokat ismerteti.

A zürjén és a szamojéd fejezet tartalmazza Baráthosi-Balogh Benedek harmadik finnugorföldi utazásának leírását. Ugyanakkor járt a zürjéneknél (komiknál), amikor Fokos-Fusch Dávid. Az 1911-ben, távol-keleti útjai között lebonyolított finnugor kiruccanásáról a maga idejében csak egy jelentésben adott hírt a Keleti Szemlében (Baráthosi 1912). Ebben beszámolt arról, hogy 1911. július 5-én kezdett expedíciója során vonattal, többször átszállva jutott el Kotlaszba, a Vicsegda folyó torkolatához. Ezután hajón haladt tovább Uszty-Sziszolszkba (ma Sziktivkar, a Komi Köztársaság fővárosa).

Két hétig tartózkodott a városban, majd újból hajóra szállt ‒ elindult visszafelé, de csak Jarenszkig, ahonnan szekérrel indult a Mezeny és a Vaska folyók vidékére. Az utazása során érintett településeket és postaállomásokat jelentésében pontosan megnevezi, egymás közti távolságukat is rögzíti. Szeretett volna szamojédokkal is találkozni, ezért hajót bérelt és kihajózott a tengerre. Az ismertebb táborozóhelyeken kikötve próbált a szamojédok nyomába jutni ‒ olykor sikerrel. Végül Arhangelszkbe hajózva, onnan vasúton tért haza.

Baráthosi-Balogh Benedek sok értékes tárgyat, például egy szamojéd sátrat és különféle használati eszközöket vásárolt. Nyelvi anyaggyűjtést is végzett: szószedetet állított össze, meséket jegyzett le. A Néprajzi Múzeum gyűjteményei című kötetben ez olvasható:

Jelentős finnugor gyűjtés kapcsolódik Barátosi Balogh Benedek, a kiemelkedő mandzsu-tunguz kutató nevéhez is. 1912-ben több mint hétszáz zürjén és európai nyenyec tárgyat hozott haza egy északkelet-európai expedíciója eredményeként a múzeumba (…). Ezeknek közel fele nyenyec anyag a Kanin-félszigetről, melyek között sok értékes rénszarvasprémből készült tárgy, pl. sátortakaró, csizma, bunda szerepel egyéb viseletdarabok és használati tárgyak mellett. Gyűjtött halászati és vadászati eszközöket is, de figyelme kiterjedt a hitvilág tárgyi emlékeire is. Igen értékesek gyerekjátékai, melyek nagy részét, a többi finnugor gyerekjátékkal együtt a Sport Múzeum finnugor játékkiállításán, majd Kecskeméten a Szórakaténusz Játék Múzeumban láthatta a közönség 1996-ban és 1997-ben. Barátosi nyenyec gyűjtése gyakorlatilag publikálatlan…

Ugyancsak Barátosi Balogh Benedek 1912-es oroszországi útjának köszönhetjük a Néprajzi Múzeum kiváló zürjén anyagát is. A zürjének a Kanin- félszigethez közel, az Észak-Urál európai oldalán élnek, akik a nyenyecekhez hasonlóan szintén rénszarvasokat tartottak, és a halászat, vadászat náluk sokáig megőrizte a régen uralkodóvá váló földművelés ellenére is a jelentős szerepét. Tudatos gyűjtés a zürjéneknél Barátosi előtt nem volt, ezért az általa gyűjtött tárgyegyüttes valóban hiánypótlónak tekinthető. Gyűjtése kiterjedt a zürjének életének csaknem minden területére, hiszen a halászati és vadászati eszközök mellett viseletdarabokat, szőtteseket, ékszereket, használati tárgyakat, edényeket, játékokat és kultikus tárgyakat is gyűjtött. A tárgyegyüttes értékét növeli a pontos helymeghatározás és a használatukat reprezentáló sok fénykép, melyeket ugyancsak Barátosi készített.

(Európa-gyűjtemény 2000. 452. Kiegészítésül: szerzőnk általában Baráthosi néven jegyezte műveit, a zürjéneknél és a szamojédoknál nem 1912-ben, hanem 1911-ben járt ‒ zegernyei)

A Kisebb finnugor véreink című könyv zürjénekről szóló fejezete a húsz évvel korábbi hivatalos jelentést egyrészt az utazás kalandos részleteinek leírásával egészíti ki, másrészt pedig olvashatunk egy-két lejegyzett mesét is. Baráthosi-Balogh Benedek leírja azt is, hogyan történik a zürjének eloroszosítása, hogyan gátolják az orosz hatóságok az anyanyelv oktatását.

A szamojéd fejezet az 1911-es expedíció további eseményeit meséli el: egy világvégi báli mulatságot, valamint a szamojédok keresését, vagyis inkább üldözését ‒ szegény őslakók ugyanis azt hitték, hogy az orosz adószedők keresik őket, azért tűntek el megszokott lakóhelyeikről. Baráthosi-Balogh beszámol arról is, hogy a Kanyin-félszigeti tundrán nemcsak szamojédok, hanem zürjének is élnek, akik egy marhavész elől menekültek oda a Pecsora folyó mellékéről.

Baráthosi turáni könyvei és turáni világszemlélete

A turáni könyvek közül a finnugor köteteket már idéztük, egyes részeit ismertettük. Forrásaink szerint Baráthosi-Balogh a sorozatot 24 kötetesre tervezte. A könyvek kis terjedelműek voltak, a szerző magánkiadásában jelentek meg. 1928‒1932 között igen rövid idő alatt elkészült 16 kötet, a 17. azonban csak 1937-ben, a 18. pedig 1942-ben jelent meg. A megjelent kötetek:

1. Turáni regék és mondák a világ teremtéséről. Bp. 1928.
2. Bolyongások a mandsur népek között. Bp. 1930.
3. Khina lelke. Bp. 1930.
4. Szuomi. ‒ Eszti. (finn‒eszt testvérföldön) Bp. 1931.
5. Vázlatok török testvéreink történetéből. Bp. 1928.
6. Japánföldi bolyongások. Bp. 1928.
7. Szumirok, szittyák, ősturánok. Bp. 1929.
8. Korea, a hajnalpír országa. Bp. 1929.
9. Khinai vizeken. Bp. 1930.
10. Japán, a felkelő nap országa. Bp. 1930.
11. Mongolok‒burjátok. Bp. 1930.
12. A hunok három világbirodalma. Bp. 1930.
13. Déli turánok (Indiák, Tibet, Elő-Ázsia). Bp. 1930.
14. Hun utódok, elpusztult hunos véreink. Bp. 1931.
15. Kisebb finn-ugor véreink. Bp. 1931.
16. Baskirok, tatárok. Bp. 1932.
17. A magyar nemzet igaz történelme. III. rész: a magyarság kigyilkolása a Habsburgok alatt. Bp. 1937.
18. Kisebb törökös véreink. Bolgárok. Bp. 1942.

A könyvekből kirajzolódik Baráthosi-Balogh Benedek őstörténeti koncepciója. Nyitott volt minden tudományos információra, ámde naivan, nyelvészeti ismeretek nélkül közelített a finnugor nyelvrokonsághoz. Naivan, de nem ellenségesen. A következőt írja:

Én is, mi tagadás benne, ingadoztam az akkor harcban álló török és finn rokonság hirdetőinek vitája miatt s igyekeztem nyitott szemmel járni.

Szemét annyira nyitva tartotta, hogy elé került egy „finn falusi gyermek cédulácskája” a következő szöveggel:

Ezek szerint a szinte minden olvasó magyar által ismert, a sajtóban is sokat idézett példamondat a víz alatt úszkáló halacskáról Baráthosi-Baloghtól származik. Ez jól szemlélteti a turáni könyvek hatását.

A szerző által gyerekeknek írt művek felnőttek sokasága számára is alapvetően új információkat tartalmaztak a magyar nyelv rokonságáról és a magyarság származásáról. Az olvasóközönség sok újat tudhatott meg a „szumirokról”, szittyákról, hunokról, bolgárokról és „egyéb ősturánokról”. Baráthosi-Balogh nem járt ezeknél a népeknél, újszerűnek tűnő információi a szakirodalomban évtizedek óta ismertek voltak. Könyveiben közérthetően ismertette azoknak a népeknek a történetét, amelyeket tudósok és tudatlanok kapcsolatba hoztak a magyarokkal.

Ezen őstörténeti kapcsolatok közül az információk hiánya miatt sok mindmáig homályos, tudományosan értelmezhetetlen. Honfoglaláskori szerzők nevezik a magyarokat türköknek, baskíroknak, a 12-13. századbeli magyar krónikák a hun-magyar rokonságról írnak, a magyarok külső elnevezése az onogur népnévből származik stb. Ezen adatokból kiindulva Baráthosi-Balogh Benedek Finnországtól Vlagyivosztokig mindenkit a magyarok rokonának tekintett. Ez a turanizmusnak az ártatlan, ősi változata. Az a változata, amelyik Zempléni Árpád verseiben jelentkezett először, s amelyikben helye volt a finnugor népeknek is. Baráthosi-Balogh mélyen együttérzett az elnyomott népekkel, köztük finnugor népekkel is, de nem írta sehol sem, hogy ezeknek a népeknek a magyarság vezetése alatt kellene egyesülniük.

Életének utolsó évtizedében azonban nézetei némileg radikalizálódtak. Németellenességét ugyan már 1931-ben, a Kisebb finnugor véreink című könyve utolsó fejezetében kifejtette (144‒145.), de igazán csak 1937-ben engedte szabadjára érzelmeit, midőn „a magyarság kigyilkolása a Habsburgok alatt” címen jelentette meg könyvét.

A turáni könyvek utóélete

Baráthosi turáni könyvei tehát túlnyomórészt politikamentesek és hasznos információkat tartalmaznak. A könyveknek azonban megvan a maguk sorsa…

Baráthosi Balogh Benedek turáni könyveinek utóéletét talán legjobban az a szerzői módszer befolyásolta, amely az idézett adatok forrását nem jelölte meg pontosan. Így aztán ezek a könyvek mint valamiféle sehol másutt nem olvasható, elhallgatott, titkolt igazság hordozói jelentek meg egyesek ábrándos világnézetében. Először a hunokról és a gonosz Habsburgokról szóló könyveket adták ki újra az argentínai magyarok (A hunok három világbirodalma, Elpusztult hunos véreink, Magyarirtó Habsburgok ‒ Buenos Aires, 1974., 1976., 1976., a könyvek letölthetők az internetről is). A rendszerváltás után pedig Magyarországon is újranyomták a hun könyveket, meg természetesen a szumír‒szittyát is. Pedig Baráthosi semmi újat nem írt bennük, és az első kiadás óta eltelt 80 év tovább avította műveit.

Iskola a belvárosban

Baráthosi-Balogh Benedek tanító volt, a nyári szünetekben vagy rendkívüli szabadsága idején indult távoli útjaira. Vezetői megbízatása után már nem vállalkozott expedíciókra, s úti élményeit is csak töredékesen dolgozta fel turáni könyveiben. 1917-től igazgatta a VII. kerületi Peterdy és Hernád utca sarkán álló polgári leányiskolát (ma Klauzál Gábor Műszeripari Szakközépiskola és Szakiskola) Egy emléktáblát megérdemelne az intézmény falán.

Baráthosi-Balogh Benedek 1945. február 3-án hunyt el.

Felhasznált irodalom

Baráthosi 1910: Baráthossy-Balogh Benedek jelentése az 1908 évben az Alsó-Amurnál végzett tanulmányútjáról. Keleti Szemle, 168–173.

Baráthosi 1912: Baráthosi Balogh Benedek jelentése az 1911-ik év nyarán tett zürjén és szamojéd néprajzi tanulmányútjáról. Keleti Szemle, 347‒352.

Baráthosi turáni könyvei 1-18. (1928-1942, felsorolásukat lásd feljebb)

Csoma Mózes 2009: Baráthosi-Balogh Benedek a Csoszon-dinasztia végnapjait élő Koreai-félszigetről. Távol-keleti Tanulmányok. 2009/1. 111–124.

Diószegi Vilmos 1947: Egy magyar mandzsu-tungúz kutató. Baráthosi-Balogh Benedek †. Ethnographia, 144–146.

Európa-gyűjtemény 2000: In: A Néprajzi Múzeum gyűjteményei. Bp. 447‒479.

Hoppál Mihály 1996: Távoli utakon. Bp.

Hoppál Mihály 1996-97: Távoli utakon. film (42 min.)

Hoppál Mihály 1996/2002: Baráthosi Balogh Benedek élete és munkássága. Keletkutatás. 1996. ősz/2002. tavasz. 185–202.

Ruttkay-Miklián Eszter 1999: Die uralischen forschungen des Ungarn Benedek Baráthosi Balogh. In: Europa et Sibiria. Gedenkband für Wolfgang Veenker. Szerk. C. Hasselblatt – P. Jääsalmi-Krüger. Veröffentlichungen der Societas Uralo-Altaica, Band 51. Wiesbaden. 373‒380.

Köszönet a segítségért Csepregi Mártának és Kerezsi Ágnesnek.

Kapcsolódó tartalmak:

• A turáni dalnok
• Max Müller és a turáni átok
• Birodalmi vágyálmok,
  turáni lázálmok
• Bán Aladár az észteknél
  – és a múzeumban
• A tanítónő nagy osztják szótára

Hasonló tartalmak:

• Egy holland festő
  és szárazdajka a nyenyeceknél
• Alexander Schrenk a szamojédoknál
• Reguly átkelt az Urálon
• Bán Aladár az észteknél
  – és a múzeumban
• Magyar féreg a finnugor fában

Hozzászólások (6):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)