Egy holland festő
és szárazdajka a nyenyeceknél
A 17-18. század fordulóján egy rajzolgató hollandi bolyongott a világban. Járt Egyiptomban és a Szentföldön, majd Nicolaes Witsen biztatására elindult Perzsiába. Útközben lerajzolta a szamojédokat, és leírta, amit a finnugorokról hallott. Könyvei igazi bestsellerek voltak.
Cornelis de Bruijn (első műve címében neve de Bruyn) élete folyamatos utazgatásokkal telt. Édesanyja jókor volt jó helyen, amikor Hága városában megszülte őt az úr 1652. évében (kb.). A Hét Egyesült Holland Tartomány akkor élte virágkorát.
Hága forgalmas kikötőjében messziről érkezett hajók horgonyoztak. Hollandia kormányzóját egzotikus birodalmak nagykövetei kápráztatták el ajándékaikkal, a matrózok pedig hihetetlen mesékkel szédítették a kocsmai hölgyvendégeket. A protestáns hollandok gyakorlatias emberek voltak: elmentek megnézni, honnan jönnek hozzájuk ezek az érdekes emberek, majd a távoli területek szervezett kirablására létrehozták a Holland Kelet-indiai és a Holland Nyugat-indiai Társaságot (1602-ben és 1621-ben).
Cornelis de Bruijn már gyerekkorában utazni vágyott, sőt arra gondolt, hogy ő le is rajzolná a távoli, különös világok nevezetességeit. Először Theodoor van der Schuer tanította festeni és rajzolni, majd tanulmányait folytatandó, 1674-ben egy barátjával Rómába indult.
(Forrás: Reizen van Cornelis de Bruyn door de vermaardste Deelen van Klein Asia. Amszterdam, 1698.)
Duhajkodás és titkos megbízatás
Cornelis de Bruijn útnak indulását egy nem elhanyagolható külső körülmény is motiválta. Az ifjú képzőművész azért kötött útilaput a saját talpára, és sütött pogácsát hamuban szintén saját használatra, mert XIV. Napkirály Lajos megtámadta Hollandiát. Úgy tűnik, nem minden művész kíván csatamezőn, tömegsírba temetkezni.
Velence és Firenze érintésével karácsony előtt érkeztek a szent városba. Hamarosan barátokra találtak, beléptek a tivornyakedvelő holland festők bentvueghels/bentvogels (’madárraj, madarak’) nevű csapatába. A beavatási szertartás során Cornelis de Bruijn az Adonisz nevet kapta.
Két és fél évnyi alkoholmámor után Adonisz elhagyta Rómát. Érdekes módon nem egy másik művészeti központba utazott. Toszkánába érkezvén kihagyta Firenzét, Luccát, Pisát, Sienát, és más nevesebb városokat, hogy Livornóba utazhasson. Egy évet töltött ott. Vajon miért? Az interneten föllelhető legrészletesebb életrajza szerint valószínűleg már Rómába utazását is a Holland kelet-indiai Társaság támogatta, Livornó kikötőjében pedig azért tartózkodott olyan huzamosan, hogy híreket kapjon és továbbítson a francia flotta mozgásáról. Ilyesféle megfigyelői tevékenységet más világcsavargók is folytattak, különböző fedőtevékenységet választva valódi céljaik takargatására. Szegény Casanova például azt volt kénytelen eljátszani, hogy ő a nőkért/nők elől utazgat ide-oda.
Tovább, keletre
1678-ban Cornelis de Bruijn az Égei-tenger felderítésére indult. Először Szmirnában (ma Izmir) töltött fél évet, majd Konstantinápolyba (még régebben Bizánc, ma Isztambul) utazott. Onnan tovább a Szentföldre készült és Egyiptomba. A fölmerült problémák miatt végül is az utóbbiba érkezett meg előbb, 1681 nyarán. Jártak már hollandok előtte is Egyiptomban, de nem készítettek olyan szép rajzokat, mint ő. Cornelis de Bruijn volt az első, aki lerajzolta egy piramis belső járatait. Egyiptomból sikerült tovább utaznia a Szentföldre. Jeruzsálemben több rajzot készített a Szent Sír templomban, és eljutott Betlehembe is.
Keleti utazásáról Szíria és Libanon érintésével tért vissza – Velencébe. 1684-től 1692-ig hajókázott a lagúnákon, leginkább Johann Karl Loth festőművészt (olaszosan: Carlotto) látogatta, akinek tanítványa volt. Húsz éves csavargás után, 1693-ban érkezett haza Hollandiába.
(Forrás: Reizen van Cornelis de Bruyn door de vermaardste Deelen van Klein Asia. Amszterdam, 1698.)
Az első könyv
Cornelis de Bruijn keleti útjáról könyvet készült kiadni. Öt évnyi munkálatok után, 1698-ban jelent meg Reizen van Cornelis de Bruyn door de vermaardste Deelen van Klein Asia című, 200 képpel illusztrált 400 oldalas műve. A könyv kiadásához szükséges pénzt előfizetésekből gyűjtötte össze, de feltehetőleg tőkéjével beszállt a Holland Kelet-indiai Társaság is. A rendkívüli siker egész Európában ismertté tette Cornelis de Bruijn nevét.
Nicolaes Witsen, Amszterdam polgármestere és az orosz imperátor, I. (Nagy) Péter cár barátja is fölfigyelt az utazó rajzolóra. Witsen publikált már egy könyvet Oroszországról (Noord en Oost Tartarye, 1692.), és arra gondolt, hogy de Bruijn rajzai bemutathatnák az orosz birodalom fejlődését, ezzel pedig elősegíthetnék Európa és Moszkóvia közeledését.
A második utazás – találkozás a szamojédokkal
Cornelis de Bruijn 1701 júliusában indult Hágából második nagy útjára. Witsen kapcsolatai és ajánló levelei sokat segítettek az utazónak. Erre az útra a művész már úgy készült, hogy tudományos megfigyeléseket is fog végezni. Úgy gondolta, hogy a második útjáról készítendő könyve első művénél is nagyobb sikert fog aratni.
Az útiterveket egy váratlan esemény írta át: 1700-ban kitört a nagy északi háború. Ezért de Bruijn tengeren indult útnak. Az 1500-as évek közepén kiépített útvonalat használta, Skandinávia megkerülésével, Arhangelszkben szállt partra. Mivel egyelőre nem készülődött alkalmas társaság Moszkva felé, melyhez csatlakozhatott volna, szétnézett a környéken. Így találkozott a szamojédokkal.
(Forrás: Cornelis de Bruijn: Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Amszterdam, 1711.)
Korábban már írtunk Middendorff és Alexander Schrenk tudományos expedícióiról, melyeket a szamojédok területére vezettek. Middendorff a nyenyeceket, enyeceket, nganaszanokat egységesen szamojédoknak nevezte. Alexander Schrenk a nyenyecekre használta a szamojéd elnevezést. Ugyanígy Cornelis de Bruijn is sem használta a nyenyec népnevet, helyette szamojédot írt.
A művész Arhangelszkben élő holland kereskedő barátjával indult az őslakók felkeresésére. 2-3 órás folyami hajókázás után kikötöttek, és az erdőben találtak rájuk. A csoporthoz 7-8 férfi és ugyanannyi nő tartozott. Volt velük néhány kutya is. A meglátogatott nyenyecek beszéltek oroszul is.
De Bruijn második könyvének (Reizen over Moskovie, door persie en Indie) második fejezete részletes leírást tartalmaz erről a látogatásról. A szöveg kitér a nyenyecek testalkatára, külső megjelenésére (sötét bőrűek, alacsony növésűek, fekete, lelógó hajuk van, a férfiaknak nincs szakálluk, ezért gyakran nehéz megkülönböztetni őket a nőktől) és ruházatára. A szerző leírja, hogy a szamojédok rénszarvasbőr ruhákat viselnek, rávarrt színes textildíszekkel, és lábbelijüket is bemutatja.
A leírásban sorra kerül a sátor is, közepén a nyílt tűzzel, amely fölött nagy üstben (csugunban) hús fő. A megfőzött húst a nyenyecek kenyér és só nélkül fogyasztják.
Meglepetéssel olvassuk, hogy a sátorban mindenfelé elszórva nyers lóhúsdarabok raktározódnak. A lóhúst a nyenyecek különösen szeretik, a lófej rendkívüli csemegének számít, de esznek szarvasmarhát és birkát is. A szövegből nem teljesen világos, hogyan jutnak ezekhez az állatokhoz – betyárkodással, avagy cserekereskedelem útján. Az biztos, hogy ők maguk nem tenyésztették ezeket az állatokat.
Szeptember 11-én, az első látogatás alkalmával Cornelis de Bruijn ezt a vázlatot készítette:
(Forrás: Cornelis de Bruijn: Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Amszterdam, 1711.)
Két nap múlva, feltehetőleg a holland barát erdei házából visszatérőben, ismét meglátogatták a nyenyeceket. Ez alkalommal de Bruijn abban a megtiszteltetésben részesült, hogy dajkálhatta a bölcsőben fekvő szamojéd babát. Erről az eseményről készült a következő kép:
(Forrás: Cornelis de Bruijn: Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Aszterdam, 1711.)
A babát ringató Cornelis de Bruijn jobb oldalán látható holland barátja, balján pedig a rénszarvasbőrökön heverésző sátorlakók. Az idillt azonban megzavarta a sátorban terjengő bűz. A barát kimenekült. A művész vodkával és dohánnyal védekezett a rosszullét ellen. A szörnyű illatok miatt a további helyszíni szemlétől eltekintettek. Újabb rajzok készítése, valamint a néprajzi gyűjtőmunka érdekében meghívtak egy nyenyec párt a városba. A fiatalasszony menyecskeruhájában pózolt a művész pennája előtt. Megörökíttetett az ifjú férj is:
(Forrás: Cornelis de Bruijn: Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Amszterdam, 1711.)
A rajzok elkészítése érdekében az ifjú házasok több napig tartózkodtak a hollandok házában. Cornelis de Bruijn részletesen leírta, hogy milyen ruházatban jelentek meg náluk. A szövegből azt is megtudjuk, hogy a szamojédok rendkívül jó adatközlőkké válnak, ha vodkát ihatnak. Az ivást addig folytatják, míg össze nem esnek. A nyenyec menyecske igen tetszett a holland Adonisznak. A legszebbnek és legkedvesebbnek nevezi mind közül. Az ő nyelvét különösen megoldotta az alkohol.
Tőle tudunk a nyilakról, és arról, hányféle nyílvesszővel lehet rénszarvasra vadászni. A rénszarvasok becserkészése úgy történik, hogy a vadász álcázásként rénbőrrel takarja be magát. A rének befogás után meg is szelídíthetők. A szánokat rénszarvasok húzzák.
Cornelis de Bruin próbautazást is tett egy szánon.
(Forrás: Cornelis de Bruijn: Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Amszterdam, 1711. )
A téli közlekedéshez hótalpakat és botokat használnak. Tavasszal tengeri kutyákra (fókákra) vadásznak. Húsukat megeszik, bőrüket kikészítik, zsírjukat eladják. A nyenyec házasság valójában adásvételi szerződés. A tehetősebbek több asszonyt is vásárolhatnak. A megunt feleség visszaküldhető. A gyerek arról az emberről vagy egyéb élőlényről kapja a nevét, aki (vagy ami) először bejön a sátorba a születése utáni percekben.
Az asszonyka a temetkezési szokásokról is beszámolt. Később más látogatók is érkeztek a csapatból, egyikük a nyenyecek hitvilágáról mesélt. Szerintük egy ég és egy isten van: Heyha. Bálványokat imádnak, továbbá a napot, a holdat és más égitesteket. Vannak sámánjaik, akik meg tudják mondani, hogy szerencséjük lesz-e (pl. a vadászatban), és mi vár rájuk a jövőben. A sámánok ruháján sok fémcsörgő van.
De Bruijn adatközlője azt is elmesélte, hogyan esik révületbe a sámán, és milyen szertartásokat mutatnak be egy sámán temetése során.
Arhangelszki tartózkodása során Cornelis de Bruijn kifaggatott egy orosz kereskedőt is Szibériáról és az ott élő népekről – jugrákról (obi-ugorokról), lamutokról, csukcsokról, korjákokról. A szamojédokról szóló fejezet az ő beszámolójával zárul.
Tovább Moszkvába, Perzsiába és még azon is túl
Vologda és Vlagyimir érintésével Cornelis de Bruijn 1702 januárjában Moszkvába érkezett. Witsen levele és a holland nagykövet közbenjárására fogadta őt a cár is. A művész lerajzolta az uralkodó három unokahúgát, később a képeket feleséget kereső európai hercegek és királyfik tanulmányozták behatóan.
A következő év tavaszán Cornelis de Bruijn egy örmény kereskedő társaságához csatlakozott. Az Oka és a Volga folyón hajózva elindultak Perzsiába.
Útközben információkhoz jutottak a folyók két oldalán élő népekről is. A finnugor vonatkozású adatok nagyon csekély értékűek azokhoz képest, amelyek a szamojéd emberekről és életmódjukról szólnak. A leírás szerint Murom városa után kezdenek feltünedezni a mordvinnak nevezett tatárok (Muromban sütik a legjobb kenyeret). Perzsiából visszatérőben pedig az utazó arról értesül, hogy a Volga mellett ként bányásznak, és a kitermelésen együtt dolgoznak oroszok, mordvinok és cseremiszek.
(Forrás: Cornelis de Bruijn: Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Amszterdam, 1711.)
Perzsiában Cornelis de Bruijn fölkereste Persepolis, az egykori főváros romjait. Az ott készített rajzai jelentették második könyvének legnagyobb értékét. A fényképezés feltalálásáig elsődleges forrásoknak számítottak Persepolis tanulmányozásában.
Második útja alkalmával Cornelis de Bruijn eljutott Batáviába (ma Dzsakarta), Holland Kelet-India fővárosába is. Útban hazafelé, már orosz földön a cár katonái a svéd király kémeinek nézték őket, egy angol származású orosz tiszt azonban megmentette az életüket. A világcsavargó hollandi hosszú útjáról 1708-ban érkezett vissza hazájába.
Újra otthon, a második könyv
Cornelis de Bruijn hazatérése után három évvel jelentette meg második könyvét. Ebben még több illusztráció volt, mint az előzőben. Persepolis ábrázolása mellett tudományos szempontból jelentősek az utazás során érintett városok látképei, a szamojéd nyenyeceket bemutató rajzok, valamint egyes növények és állatok pontos ábrázolásai.
A szerző nagy sikerre számított, a nyomdától ezer példányt rendelt. A spanyol örökösödési háború azonban elszegényítette Hollandiát. A könyvet háromszázan sem vásárolták meg. Egy könyvkereskedő fölvásárolta a maradék példányokat, és újrakötve mint második kiadást árulta 1714-ben (ebből vettük a képeket).
Ebből a kiadásból az alkotónak semmi anyagi haszna sem származott. 1717-ben elhunyt Nicolaes Witsen, a művész támogatója. Cornelis de Bruijn elszegényedett. Pár évvel később a második könyv is sikeres lett, több nyelvre lefordították. A művész nehéz helyzetén ez azonban nem változtatott. Már több mint 70 éves volt, amikor halála előtt fél-másfél évvel házába fogadta őt egy barátja, David van Vollem. Cornelis de Bruijn 1726-ban vagy 1727-ben hunyt el.
Irodalom
Reizen van Cornelis de Bruyn door de vermaardste Deelen van Klein Asia. Amszterdam, 1698.
Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Amszterdam, 1711.
A cikk megírásához felhasználtuk az első orosz kiadást is:
Путешествие через Московию Корнилия де Бруина. Moszkva, 1873.