Mari zombik a filmvásznon
Egy orosz áldokumentarista rendező és egy finnugormániás orosz író magyar származású orosz operatőrrel mari filmet forgat. Mágikusan hangzik, állítólag mégis csupa realizmus.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy három elsőnek nevezhető udmurt film is van: a Vetélytársak udmurt környezetben játszódik, de igazi szovjet propagandafilm, mely a kolhozosítás mellett agitál; az Alangaszar árnyéka már igazi udmurt „őstörténeti” témát dolgoz fel, de eredetileg orosz nyelven készült, csak később szinkrionizálták udmurtra; a Szamóca pedig már igazi mai udmurt történet, udmurt színészekkel, udmurt nyelven (némi lengyel külső segítséggel).
Azt már meg sem kíséreljük kideríteni, hogy A mezei marik égi asszonyai hányadik első mari filmnek számíthat. Az mindenesetre bizonyos, hogy a mari mitológiai ihlette, mai (a hetvenes évektől napjainkig tartó) mari környezetben játszódik, és mari nyelven forgatták (mari és orosz profi színészekkel és mari műkedvelőkkel – az oroszoknak is meg kellett tanulniuk annyira mariul, hogy el tudják mondani a szöveget). Igaz, a címe orosz (Небесные жёны луговых мари), a mari címét csak igen nehéz megtalálni az interneten (Олыкмарий-влакын кавасе ватышт).
A film rendezője Alekszej Fedorcsenko, írója Gyenyisz Oszokin – utóbbiról tudjuk egyértelműen, hogy családfája, amíg csak vissza tudja vezetni, orosz – bár azt vallja, hogy a lelke mélyén finnugornak érzi magát. 1994 és 1996 között a Varsói Egyetemen tanult pszichológiát, majd a Kazanyi Egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát orosz nyelvtörténetből és nyelvészetből, disszertációját pedig a Sziktivkari Egyetem folklórtanszékén védte meg. Kazanyban egy ideig az Orosz Folklórközpontot igazgatta, illetve a kazanyi televízió munkatársaként a Volga mentén élő népek hagyományos kultúrájáról készített dokumentumfilmeket.
Fedorcsenko kedvenc műfaja az áldokumentumfilm. Első nagy sikere a 2004-es Elsők a Holdon című áldokumentumfilm volt. Ennek története szerint szovjet tudósok már 1938-ban a holdutazásra készültek, a reménybeli űrhajósok képzését a titkosszolgálat kamerái rögzítették. Az egyik sikertelen kísérlet után az egyik tervezőmérnök külföldre menekül. Nem sokkal később Chilében egy furcsa meteorit zuhan le.... – a film története szerint ezeknek az eseményeknek jár utána a főszereplő, aki felkutatja a szemtanúkat, összegyűjti a valaha titkosnak számító filmfelvételeket is. A Velencei Filmfesztivál dokumentumfilm-versenyében 2005-ben első díjat nyert – a zsűri valódi dokumentumfilmnek vélte.
2010-ben mutatták be Fedorcsenko első olyan filmjét, mely Oszokin egy elbeszélésére épül. A Sármányok története szerint egy papírgyár igazgatója egy fotós társaságában utazik, hogy merja szertartás szerint temesse el feleségét (akinek holtteste szintén a kocsiban van). Út közben felidézi életének intim pillanatait – illetve folyamatosan szó esik a merja szokásokról, hagyományokról. A valóságban azonban a merja kultúráról nagyon keveset tudunk, a filmben felbukkanó „néprajzi adatokat” mind a film alkotói találták ki. Maga a film érdekes terméke annak a tendenciának, hogy az oroszok jelentős része nem akar orosz lenni, hanem valamilyen őshonos származásra vágyik. Ennek egyik megnyilvánulása a merja-láz: a Volga menti oroszok egy része merja ősöket képzel magának, merjának vallja magát. A jelenségre még bizonyára visszatérünk, korábban egy furcsa termékét vizsgáltuk.
(Forrás: idmb.com)
A mezei marik égi asszonyai Oszokin 40 novellából álló, 432 oldalas kötetén alapul. Minden novella főszereplője egy 14-45 éves nő, akinek O-val kezdődik a neve. A történetekben közös, hogy mindegyik költői történet egy nőről, aki a hagyományok őrzésének szenteli életét. Ugyanakkor a történetek mégis változatosak, van köztük humoros és drámai, thriller és krimi is. A történetek mindegyikében szerepet kap az erotika is. A forgatókönyv már 2004-ben elkészült, de a filmet 2010-11-ben forgatták. A filmbe 22 novella története került be.
Sajnos a teljes film nem található meg az interneten, és tudtunkkal Magyarországon még nem vetítették, arról sem tudunk, hogy forgalmazását terveznék. A fent látható ajánló alapján sem tudnánk sokat mondani, hiszen egyetlen történet vonala sem rajzolódik ki a képek alapján. A legtöbb információt a Pravda kritikájában találtuk.
Eszerint a történetek között nincs semmilyen összefüggés, különböző időben és különböző helyeken játszódnak, és általában a történetek főhősei sem ismerik egymást – bár vannak olyan történetek, amelyekben egy másik történet főhőse mellékszereplőként jelenik meg. A kritika kiemeli, hogy miközben a filmet átszövik a hagyományok és szertartások, a film nagyon is realisztikus marad, a meseszerű elemek, mitikus lények, élőhalottak harmóniában fonódnak össze a valósággal. A túlvilági erők segítségül hívása a marik számára – legalábbis a filmben – a hétköznapok természetes része. Ennek illusztrálására a recenzió ismerteti az egyik történetet.
Osanyak egy falusi mari lány, aki énekesnek szeretne tanulni, ezért szakít barátjával, és Joskar-Olába utazik. A sértett fiú feléleszt egy halottat, és azt a parancsot adja neki, hogy fojtsa meg a lányt. A zombi már a lány lakásához ér, amikor egy – micsoda szerencse! mari származású – rendőr felismeri. A törvény őre a lehető legtermészetesebb módon előhúz egy különleges amulettet, és megérintve vele az élőhalottat megparancsolja neki, hogy forduljon vissza, és vigye magával azt is, aki küldte. Az elhunyt így is cselekszik – visszatér a sírba, magával hurcolva a peches bosszúállót. A kritika szerint mindez úgy játszódik le, hogy a néző számára teljesen reálisnak tűnik: „az ősi amulett a a törvény őrének kezében nem tűnik kevésbé természetesnek, mint a pisztoly vagy a gumibot”.
Joggal merül fel a kérdés, hogy a filmben bemutatott mari szokások mennyire hitelesek, és mennyire az író egyéni fantáziájának (illetve – a mariktól független – olvasmányainak, filmélményeinek) termékei. Az tény, hogy a marik nem csak a jó erőkhöz imádkoznak, a pozitív isteneknek áldoznak, hanem az ártó istenek jóindulatát is igyekeznek hasonló módon elnyerni. Ez azonban nem jelenti, hogy az ártó erőket állandóan egymásra küldik (persze, mint minden kultúrában, nyilván ilyen praktikák is akadnak) – ráadásul ezek az ártó erők nem végtelenül gonoszok, mint pl. a keresztény világképben a sátán, inkább csak amolyan rosszalkodók, gonoszkodók (persze ettől függetlenül az óvatlan vagy tiszteletlen embert akár a halálba is kergethetik).
A film számos díjat nyert, a Kinotauruszon például elnyerte a legjobb operatőri munkáért járó díjat. Ez számunkra azért különösen érdekes, mert az operatőrt Sandor (Laszlovics) Berkesinek hívják. Bár mind család-, mind kereszt- és apai neve magyar, nem találtunk egyértelműen arra utaló adatot, hogy tudna magyarul vagy magyarnak vallaná magát. A szűkszavú források szerint orosz állampolgár, 1963. december 26-án született Thaiföldön (!). Azt azonban biztosan állíthatjuk, hogy egy pici magyar része is van ennek az orosz mari filmnek.
Fedorcsenko filmjei az IMDb-n
Egyéb érdekességek (oroszul)
Beszélgetés a filmről az orosz állami televízió Zárt vetítés című műsorában
A sármányok szerencsés repülése (interjú Gyenyisz Oszokinnal)