Ruha teszi a magyart
A múlt év végén megjelent a Magyar őstörténet című új könyvsorozat első kötete. A mű az ősmagyar divatot tárgyalja. Információi egyaránt szólnak a szittya lajbiban kalandozó hagyományőrzőkhöz és a nyugati mintájú táskákkal fontos tárgyalásokra siető ficsúrokhoz.
A tudományos akadémia Magyar Őstörténeti Témacsoportja és a Helikon Kiadó könyvsorozatot indított Magyar őstörténet címmel. A sorozat első kötetének címe: A honfoglalók viselete. A kötet beköszöntő szövegét Fodor Pál, az akadémia bölcsészettudományi kutatóközpontjának (MTA BTK) igazgatója írta. Szépen csomagolt, udvarias mondataiból kibomlik a lényeg: a tudósoknak elegük van abból a sok hülyeségből, amit felkészületlen őstörténet-rajongók hordanak össze „a tudományos fegyelmet és etikát félrehajtva”, s közben az akadémia tudósait „tudatos megtévesztéssel és a fényes magyar múlt eltagadásával vádolják”. Az akadémia meghallotta a politika köréből érkező beavatkozási kísérleteket is, hogy legyen végre magyar őstörténeti intézet (Novák Előd). Lett is, habár nem úgy, ahogy azt a politikusok képzelték. Nem a tudomány helyett, a történészektől elvonva a pénzt, hanem a tudomány berkein belül. Ez a Magyar Őstörténeti Témacsoport.
A könyvsorozat további kötetei a magyar őstörténet minden kérdését áttekintik majd, a 9-10. század kelet-európai politikatörténetétől a rovásíráson át a magyar nyelv eredetéig.
A bevezető elolvasása után még mindig nem jutunk beljebb a kötetben, mert következik az előszó. Szerzője, Sudár Balázs azt írja, hogy „a honfoglaláskor megjelenítésének egyik igen fontos eleme a ruházat”. Megállapítja, hogy mindannyian László Gyula lovas harcosainak köpönyegéből bújtunk ki: tudósok és érdeklődök több nemzedékét befolyásolták azok a rajzok, amelyek László Gyula megfigyelései és fantáziája nyomán elevenítették meg a honfoglalók ruházatát, fegyvereit és ékszereit.
A művészi rajzok kikovácsoltak egy új emberfajtát is: a hagyományőrzőt, aki kaftánban, tarsollyal, szablyával utazik a villamoson, hátizsákjában pedig sámándobot rejteget, minden pillanatban készen arra, hogy megidézze ősei szellemét. Persze, lehet tréfálkozni a hagyományőrzőkön, de akkor a bélyeggyűjtőkön meg a vasútmodellezőkön is kellene. Inkább támogatni kell törekvéseiket a múlt megismerésére.
A honfoglalók viseletével foglalkozó könyv nagyon mély alapokat nyújt a témakör megismeréséhez. Olyannyira, hogy talán más cím is kellett volna elébe. A honfoglalás kori viselettel foglalkozó fejezet ugyanis csak alig egyharmadát teszi ki a kötetnek. Amikor a bevezetők után már azt hinnénk, hogy végre elérkeztünk a könyvhöz, akkor még újabb és újabb fejezetek következnek. Ezek mind nagyon hasznosak és alapvető információkat tartalmaznak, de a viselethez csak részben kapcsolódnak. Ettől a könyv nem rossz, ellenben nem arról szól, amit ígér. Ha úgy akarjuk, ez így még jobb is: többet kapunk a pénzünkért.
A lényegi fejezetek közül az elsőt Langó Péter írta, címe: A honfoglaló magyarok régészeti kutatásának története. A szerző nagyon jártas a témában, megírta már angolul és egy külön könyvben magyarul is (Amit elrejt a föld…).
A következő fejezet címét nem idézzük, mert kicsinykét hosszú: a könyvet nézve próbáljuk megjegyezni, de amikor a klaviatúra fölé görnyedünk, hogy leírnánk, már el is felejtettük. Úgy kezdődik, hogy „A Kárpátokról keletre”. Ennyiből azért sejthetjük, hogy miről fog szólni. A szerző, Türk Attila a cím után még magasabbra teszi a lécet: igen nehéz megugrani a szövegértésnek azt a magasságát, amely az első mondat felfogásához szükségeltetik. Később azért érteni véljük a mondanivalót és örülünk is neki. Türk Attila a történeti forrásokból ismert, amúgy nem igazán tudjuk, hogy hol keressük földrajzi tájegységeket – Etelköz, Levédia, Magna Hungaria – veti össze az újabban ismertté vált régészeti leletekkel.
Hogy mi a tanulság? Azok számára, akik az első mondatot megértették, a végkövetkeztetést tartalmazó, kicsit bonyolultra sikeredett utolsó mondat desifrírozása sem okozhat gondot. Egyszerű földi halandók számára összefoglalva: elődeink sovány gebe vágtában szűk egy évszázad alatt megérkeztek a Kárpát-medencébe. Ezt az orosz és ukrán régészek már rég tudták, csak mi nem. A vándorlás a Dél-Urál vidékéről indult.
(Forrás: A honfoglalók viselete, 32.)
A szövegben még találunk egyéb érdekes gondolatokat is: régészeti alapon úgy tűnik, hogy Levédia nem is létezett (amúgy csak egyetlen szerző említi – Bíborbanszületett Konstantín), csupán Etelköz keleti csücske lehetett. Az ősmagyarok egyáltalán nem jártak a Don és a Kubany folyók közében, mint ahogy azt Róna-Tas András nyelvészeti adatok alapján gondolta. És nem volt ott semmiféle magyar őshaza a 6–7. században. Ezzel szemben, mint azt a fejezetben látható térkép is mutatja, a régészeti leletek által meghatározható vándorlási útvonal a sztyepp északi határán, az erdőövezet közelében haladt. Vagyis akkor még jó volt az erdő mellett lakni.
Útközben
A kutatástörténet két fejezetnyi áttekintése után elérkezünk az újabb keleti ásatásokat bemutató, sok újdonságot hordozó fejezethez. Az itt szereplő településnevek a magyar őstörténet kiemelkedő helyei. Uelgi lelőhelyéről (Nyugat-Szibéria, Cseljabinszk közelében) még csak a napisajtó és egyes tévéműsorok tudósítottak. A Szubotci (oroszul Szubbotyici)-horizonthoz tartozó, itt felsorolt lelőhelyek (Szubbotyici, Korobcsino, Tverdohlebi, Manvelovka, Katyerinovka, Szlobodzeja) az 1980-as évek óta ismertek. A baskíriai Sztyerlitamak lelőhelyén 1950-ben kezdődtek az ásatások, a Káma torkolatának tágabb körzetében található Bolsije Tiganiban pedig az 1970-es években. Szinyeglazovo lelőhelye 1908 óta ismert. 1959-ben két fontos sírt tártak itt föl, melyekről elfelejtkeztek, s csak pár éve figyeltek föl a múzeumba került leletekre.
Uelgi, Szinyeglazovo, Sztyerlitamak és Bolsije Tigani az egykori Magna Hungaria területét jelöli ki. E vidékről más magyar vonatkozású leletek is említhetők, melyek a fülbemászó neveket viselő kusnarenkovói és karajakupovói kultúrába sorolhatók. E két kultúra szálai szinte kibogozhatatlanul egymásba keveredtek, így leginkább arra gondolhatunk, hogy fennállásuk idején zajlott a magyar–török nyelvi és kulturális keveredés (©zegernyei).
A Szubbotyici-horizont leletei a Dnyepertől a Dnyeszterig terjednek, mely folyók, mint tudjuk, Etelköz folyóiként említtetnek Bíborbanszületett Konstantín leírásában. Az etelközi szállásokhoz kapcsolható régészeti leletek Kárpát-medencei és Urál vidéki párhuzamokkal is rendelkeznek.
(Forrás: A honfoglalók viselete, 62.)
Az egykori Magna Hungaria régészeti emlékei vidám életről tanúskodnak. Feltűnő a vidék lakosságának viszonylagos gazdagsága, ami a távolsági kereskedelemben való aktív részvétel emléke lehet. Nem csoda, hogy a magyarok összevesztek a koncon, s egy részük otthagyott csapot-papot (sámánt), s meg sem állt a Kárpát-medencéig. Ők a mi őseink. Azt eddig is tudtuk, hogy Bolsije Tigani temetőjét még a magyar honfoglalás után is használták – feltehetően a keleten maradt magyarok. A leletek arra mutatnak, hogy Uelgiben is maradtak magyarok (ha ők). A Szaszanida fémművességgel fenntartott kapcsolat is ezen a területen alakult ki, nem pedig a magyar vándorlás egy későbbi állomásán (az Alsó-Volgánál vagy Etelközben).
A régészeti feltárások egyes tárgyakat vagy motívumokat kiemelnek a homályból. Kiderül, hogy mi az, ami összeköt korokat és területeket, vagyis mi alapján mondhatjuk, hogy két lelőhely ugyanazon népesség emléke ugyanabból az időszakból, esetleg egyik a másiknak közvetlen előde. Így lett fontos összekötő kapocs a csatokon és övvereteken, valamint a lószerszámvereteken körbefutó úgynevezett „magyar bordűr” motívuma (egymás után következő kör és pálcatag a tárgyak szegélyén – mintha egy drapériára egymás után csomókat kötnének). Ez az Urál vidékétől egészen a Kárpát-medencéig követhető. És innen rá is térhetünk a könyv Kárpát-medencei lelőhelyeket bemutató fejezetére.
A Kárpát-medencében
A kötetnek ebben a fejezetében is az újdonságokról értesülhetünk. Az új feltárások különleges leleteket eredményeztek, különleges jelenségek megfigyelésére nyújtottak lehetőséget. Bugyi-Felsővány lelőhelyen az egyik lovával eltemetett, egyébként szerény mellékletekkel útjára bocsátott harcos lemezes tarsolyt hordott az övén. Ilyesmit kevesen viseltek akkoriban. A tarsolylemez kiváló ötvös munkája. Az ásatók azt is megfigyelték, hogy az elhunyt nem akármilyen övet viselt: széles nyírfakéreg alapra selyemborítást helyeztek, és arra erősítették fel a vereteket, két párhuzamos sorba. Széles szíjra két sorba rakni a vereteket – ezt eddig csak a Volga–Káma vidéki finnugorok emlékei között láttuk. A mellékszíjakon figyelték meg ezt a jelenséget a merják elődeinél, illetve a nyevolinói kultúrában, amely talán ősugor lehetett, vagyis volt valami köze a magyarság etnogeneziséhez is.
A kötetben tárgyalt lelőhelyek nemcsak az újdonságuk miatt kerültek be ebbe a válogatásba, hanem azért is, mert a sírok feltárása során a ruházat jellegére is lehetett következtetni, és hát ez a könyv mégis csak arról szólna. Vagyis lassan, de biztosan közeledünk a végkifejlet, a honfoglalás kori viselet rekonstrukciója felé.
Dabas-Felsőbesnyőn több kicsi bronz fülesgomb került elő egy női sírból. Elhelyezkedésük elöl záródó ruhára utalt.
Nagykörűben egy különc férfi sírját tárták fel. Övveretei sajátos levélcsokor-mintával készültek. Ez a motívum jelenleg párhuzam nélküli. Az öv valószínűleg buggyos ujjú ruhát fogott össze. A csuklónál és a bokánál arany szalagok szorították el ruháját. Az illető mindösszesen harminc deka nemesfémet viselt. Ez a tekintélyes súly az apró smukkokból tevődik össze, mivel tarsolya, szablyája nem volt. Ékszerei jó minőségűek, emberünk a legjobb ötvösökkel dolgoztatott. Nagyon menő csávó lehetett.
A tarpai temető viselettörténeti jelentősége abban áll, hogy a 2. sírban vasból készült, övre függeszthető taplótartót találtak. Benne taplómaradványokkal, melyet természettudományos vizsgálat igazolt. A tapló a tűzgyújtás fontos eszköze volt. Hasonló taplótartók az Urál vidéki finnugoroktól ismertek (nocsak…).
Szeged-Kiskundorozsma Hosszúháton egy magányos férfi megkapta útravalóul az Itáliában zsákmányolt pénzérméit is: összesen 18 darabot. E sírtól kicsit távolabb, egy 10 síros temető egyik sírjában egy olyan gazdag nő nyugodott, kinek ékszerei feltehetőleg a kalandozó hadjáratokon zsákmányolt pénzekből készültek – egyik lábbeliverete pl. Provence-i Hugó pénzéből. E dáma részlegesen eltemetett lovának fejét észak felé tájolták, miként az a Volga-vidéken is szokásban volt (nocsak…). Ruhája középen záródó kaftán volt, a szokásos rombusz alakú veretekkel díszítve. A csuklónál és a bokánál kar- és lábperecek fogták össze buggyos ruhaujját, illetve nadrágját. Manapság ilyesmit a biciklisták hordanak. Akkoriban inkább lovon jártak, de feltehetőleg a lovaglásban is zavart a bő nadrágszár és ruhaujj.
(Forrás: A honfoglalók viselete, 41.)
A hartai temető (Harta-Freifelt) nem az elhunytak ruházata, hanem inkább rokonsága miatt vált híressé. A rokonság miatt, ami nem volt. Az elvégzett paleogenetikai vizsgálatok szerint a temetőben nyugvó 15 nő semmilyen rokonsági kapcsolatban nem állt egymással. Vagyis romjaiba omlott az a László Gyula-féle elképzelés, hogy a 20-30 síros temetők egy-egy nagycsalád emlékei. Ezek a temetők inkább valamiféle nagyobb nomadizáló közösség vándorlásának helyszíneit jelzik.
A Balatonújlak-erdő-dűlői 17 síros temetőt is a klasszikus „nagycsaládi” temetők közé sorolták volna régebben. Leginkább a lelőhely helye a legérdekesebb: a Dunántúlról nemigen ismertek ilyen típusú honfoglalás kori temetők. Itáliai pénzérmék jelzik, hogy ez a közösség is részt vett a kalandozásokban. Ugyanerre utal a fegyverek és a lovas temetkezések aránya, valamint egyes sírok gazdagsága.
Ebben a temetőben két olyan férfi is nyugodott, aki túlélte, hogy belenéztek a fejébe – vagyis koponyalékelést végeztek rajta. E szokás megfigyelhető a honfoglaló magyaroknál, okát csak találgatjuk. Lehet, hogy valamiféle bátorságpróba, ostoba virtuskodás volt csupán a fiatal férfiak körében?
(Forrás: A honfoglalók viselete, 67.)
Az egyik sírban egy 50-60 év körüli nő volt eltemetve, karján egy újszülött csecsemővel. A szerzők szerint mindketten ugyanabba a szülésbe haltak bele – mint anya és gyermeke. Ha a nő tényleg legalább 50 éves volt, akkor ezen elgondolkodnánk. Hátha a néni a nagymama vagy a bába volt, akinek ijedtében megállt a szíve…
Mint könyv
Eddig csak a könyv tartalmával foglalkoztunk, formájával nem. Most sort kerítünk rá, hogy azt is megdicsérjük. Gondosan megtervezett, harmonikus látványt nyújtó kiadványt kaptunk a kezünkbe. Színvilága – a borító, a szegély a kiemelése színe – megnyugtató. A könyv a manapság divatos képes enciklopédiák felépítését követi. Sok benne a kép, valamint a színes háttérrel kiemelt, a szöveg fősodrához nem tartozó egyéb információ. Sikerült azonban a képek és a betűk arányát megőrizni, az illusztrációk nem törik szét a szöveget, az mindig jól követhető.
Persze minden könyvben előfordulnak hibák (nyilván a mi ismertetésünk sem huba nélküli) – betűtévesztések, nehezen érthető, esetleg rossz mondatok stb. Ilyenek a képaláírásokba és a kiemelt részekbe is be-becsúsznak, ahol sajnos hamarabb szemet szúrnak, mint pl. Hamel József a Hampel József helyett, vagy a tausírozásról szóló színes hátterű szöveg. Ez éppen az imént tárgyalt balatonújlaki temető ismertetésénél olvasható. Második mondatában a kötőszó olyan mondatrészeket kapcsol össze, amelyeknek tartalmilag semmi közük egymáshoz. A Kárpátokról keletre… című fejezet két nem túl szerencsés mondatára már korábban is utaltunk.
Divatozó honfoglalók
A könyv harmadik harmadában jutunk el a honfoglalás kori viselet tárgyalásához. Mint olvasók már jelentős kiképzésben részesültünk: tudjuk, hogy hol, merre keressük az új hon felé lovagló s ekképp hont foglalt magyarokat, és azt is tudjuk, hogy a sírleletek milyen információkat hordozhatnak az eltemetett emberek ruházatáról. Nem tudjuk azonban, hogy miből készültek a szittya magyarok ruhái. Ezért futunk még egy bevezető kört, vagyis elolvassuk az Alapanyagok című fejezetet. Ebben először szó esik a szövés technikájáról, a szövetek típusairól és végül a fonyódi temetőben talált selyemtöredékről.
A következő alfejezet a bőrművességet tárgyalja, a bőr kikészítési módozatait (azt is, hogy milyen a „magyar bőr”), a bőr varrásának honfoglalás kori technikáját és végül a bezdédi tarsolyt. A bezdédi az egyik leghíresebb tarsolylemez, azt azonban kevesen tudják, hogy a lemez alatt a bőrtarsoly is meglepően jó állapotban maradt meg. A tarsolyon világosan látszik, hogy lány korában még nem borította lemez a teljes felületét, hanem csupán itt-ott díszítették veretekkel. Aztán, ahogy a tulaj tehetősebb lett, generáloztatta tarsolyát, s így került rá az aranyozott vörösrézből készült borítás.
(Forrás: A honfoglalók viselete, 145.)
Az alapanyagok közül utoljára a nemez készítésének és díszítésének különböző módjaival ismerkedünk meg.
A honfoglalás kori viselet tárgyalása a rekonstrukció forrásainak ismertetésével kezdődik. A pontos feltárások tájékoztatnak arról, hogy a ruha különböző kiegészítői (csatok, gombok, veretek stb.) a test mely részén helyezkedtek el, szerencsés talajviszonyok esetén pedig sikerül szerves anyagból készült maradványokat – bőrt, szövetet, fát is feltárni. Különösen híres a kaukázusi Moscsevaja Balka temetője, ahonnan a 8-9. századi alán viseletet ismerhették meg a szakemberek. Az egykori ábrázolások – falfestmények, freskók is sokat segítenek a viselet rekonstruálásában. Olykor a történeti források is használható, részletes leírást tartalmaznak egy-egy nép vagy törzs jellemző ruhadarabjairól.
A honfoglalás kori viseletet tárgyaló fejezet tartalmaz egy kiábrándító leírást is arról, hogy a magyar tájegységek népviseleteinek lényegében semmi közük sincs az ősmagyar divathoz, mivel az elmúlt 200 évben alakultak mai formájukra. Ennek fényében a romantika korának elképzelése az ősmagyar harcosokról és asszonyaikról finoman szólva is mosolyogni való. Jobban sikerültek viszont László Gyula tudományos alapossággal készült rekonstrukciói a honfoglaló magyarokról, és az újabb ásatások nyomán készült rekonstrukciós rajzok is közelebb állnak az egykori valósághoz, mint Feszty Árpád vagy Munkácsi Mihály festményei.
Az egyes ruhadarabok ismertetése a Fejfedők, sapkák című fejezettel kezdődik, majd azt követi az Ingek és nadrágok című rész, és tovább a kaftánokról, az övekről és a lábbelikről szóló fejezet. Mindegyik képanyaga bemutat régészeti leleteket, korabeli vagy majdnem egykorú ábrázolásokat és rekonstrukciós rajzokat is. Az ingek és a kaftánok esetében többféle típus (vállon záródó, elöl gombolós, rézsútosan áthajtott) is divatban lehetett a honfoglalóknál. Rövid betétekben olvashatunk a viseleti tárgyak nevéről is, arról, hogy vajon hogy nevezhették egykor az inget, nadrágot, sapkát stb. A kaftán esetében talán határozottabban kiállhatott volna a szerző a köpönyeg elnevezés mellett, mivel az régi török jövevényszó a magyarban, és feltehetőleg a ruhadarabbal együtt érkezett a neve is.
Az öv és tartozékai című fejezet azt is bemutatja, hogyan záródtak a veretes és a lemezes tarsolyok (nem egyformán).
(Forrás: A honfoglalók viselete, 152)
A viseletről szóló fejezet tárgyalja a nomád emberek tiritarka színvilágát, mely a szerző szerint eltér a mai ízléstől. A tarkaság állítólag a virágos sztyeppei legelők hatása. Ha tényleg tarkább ruhákat hordtak egykor, mint most, jól tették, mi is szeretjük a tarkaságot. Az is lehet azonban, hogy a háttérben praktikus megfontolások álltak, miszerint a tarka ruhán kevésbé látszik a folt és a pecsét. Merthogy ruhát ritkán, sőt sosem mostak. A szabás-varrás azonban kedvelt foglalatosság volt: a hadizsákmányként szerzett ruhákat a saját ízlésük szerint átalakították. A ruhákat, textíliákat szegéllyel díszítették, erre akár az aranylemezt sem sajnálták. Ilyen aranyszélű kendő lehetett a szubbotyici temető egyik sírjában is. Egykori leírásokból és néprajzi párhuzamokból pedig arra következtethetünk, hogy prémekkel is szívesen díszítették felsőruházatukat.
A könyv A ruházat anyaga és értéke című fejezettel zárul, amely a korabeli történeti források segítségével idézi fel honfoglaló elődeink tarka ruhákban pompázó, színes világát.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (45):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Közbiztonság Szilárd:
Azt az őstörténetet, amit képviselsz, a szemed láttára tépi szét a régészet és a genetika.
A honfoglalók genetikailag a mai baskír és volgai tatár népességre hajaztak. Akiket pedig igenis lehet kötni a hunokhoz. A tatárok bolgár eredete nagyjából igazoltnak látszik a genetika alapján, noha elkipcsakosodtak a középkorban. A tatár genetika jelentős germán elemet is hordoz ( föltehetően az osztrogótok miatt.)
A baskírok jóval kacifántosabb, de a környékükből ezer kilométerekre lógnak ki genetikailag.
Arról nem is beszélve, hogy ők voltak a honfoglaló magyarok. A magyar népnév a baskír szó szabályos hangváltozata. A magyarokat török , sőt török nyelvű népnek írja le az összes korabeli muszlim forrás.
Szóval egy belső -ázsiai és ogur-bolgár elemeket meg keleti gótokat ötvöző török nyelvű népesség esetén miért olyan biztos, hogy semmi közük nem volt a hunokhoz, ha egyébként mindkét Gesta is világosan említ ilyen szálat?
@zegernyei:
Valóban nem.
Óvodás fokon, mint Mackó olvtársunk mondta.
@GéKI:
"klasszikus a Móriczi kiszólás jut eszembe …”akarta a fene”"
Úgy érted, Arany János-i, és "gondolta a fene"?
Szóval a hír igaz, csak nem Péterváron, hanem Moszkvában, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
"az eredeti kiszólás „sovány malacvágta”"
Valójában soványmalac-vágta. Nézz utána a mozgószabályoknak.
Ami Attilát meg a hunokat illeti, a magyaroknak semmi közük egyikhez sem. Az, hogy a nyugatiak hunoknak nézték a magyarokat, mert úgy néztek ki, mint amilyennek annak idején a hunokat leírták, vadul üvöltöző kis emberek kis lovakon, először azt gondolták, hunok. Kb. ahogy egy európai négernek néz egy ausztrál bennszülöttet is, mert az is barna. Pedig még csak nem is egy rassz a kettő.
"az apró kis trükk, a fehér lóval, amivel a szlávokat sikerült „megszívatnunk""
Kár, hogy ez csak egy Anyonymus által kitalált mese, ahogy a Gesta Hungarorum nagy része is. Nem történetírás, hanem fickió, regény, mint mondjuk A három testőr. A benne szereplő személyek nagy része nem létezett, a valóban létező történelmi személyek meg nem szerepelnek benne. Szar ügy, mi?
(Ahogy persze a zsidók kivonulása is mese, meg maga az egész bibliai is csak egy meséskönyv, a Jézus nevű, sosem létezett, kitalált, több közel-keleti történetből összelopott mesealakot is beleértve.)
"évezredekig, a távolsági kereskedés egyik láncszemeként, éltek,"
Évmilliók lesznek azok, baszd meg. Már a dinoszauruszokkal is az ősmagyarok kereskedtek.
További faszságok?
"az a „végtelen sztyeppe” talán nem is annyira végtelen"
Nem hát, a Kárpátok keleti oldalától csak a Csendes-óceánig tart. Egy kisebb része Kazahsztán, ami alig 30-szor akkora, mint Magyarország, meg Mongólia, ami szintén nem sokkal kisebb.
Ezek szerint a többi dolgon kívül a térképhez sem értesz?
"1000 km. Egy sztyepei lovasnak ez „smafu”".
Azért a ló nem autó, nem lehet padlógázzal végighajtani 1000 km-en. Kissé hamarabb felforr benne a hűtővíz. Meg hát a nyereg is kényelmetlenebb egy kicsit, mint a kagylóülés. Napi 100 km már elég soknak számít távlovaglásban (azaz mindennap egymás után).
Meg hát a magyaroknak valahogy ide kellett kerülni, most vagy azt a részt hozta ide valaki, vagy ők vándoroltak. Az épeszű emberek az utóbbira szavaznak. Márpedig vándorlás közben áthaladtak olyan területeken, ahol mások laktak. És többnyire nem megállás nélkül vándoroltak, nem úgy indultak el, hogy vándorlunk, hanem hogy odább megyünk legelőt keresni, aztán ha találunk, akkor megállunk, egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs. Ezért tartott több száz évig, míg ideértek, egyébként 1 év alatt kényelmes tempóban ide lehetett volna. Egyik dédnagyapám hadifogolyként (I. vh.) Szibériából, azaz kicsit messzebbről 7 év alatt ért haza gyalog, pedig itt-ott elfogták, és kicsit tartóztatták, hogy ugyan ne siessen már annyira, hát itt sem rosszabb, mint azon a Magyarországon, bárhol legyen is.
@hunilewraölatum:
Lajbi = mellény.
Mente = rövid felsőkabát, kb. mint a zakó, csak zsinóros meg prémes változatban.
Nem árt, ha beszéled az anyanyelvedet. Pláne ha még kötekedni is akarsz.
"nem. tudtok. ti. semmit."
Lehet, de nálad azért lényegesen többet, mert te még az anyanyelvedet sem beszéled rendesen. Ami azért alap lenne a tudás többi részéhez. Valahogy nektek turbómagyaroknak az anyanyelv mindig megugorhatatlan akadályt jelent. A helyesírás szintjéig meg már el sem láttok.
@Krizsa:
"Oktatni kell - magyarul, a magyar nyelvet."
Igen, látható, hogy neked ez azért fáj nagyon, mert te ebből alaposan kimaradtál, nem is sikerült rendesen megtanulnod. Valahogy nektek turbómagyaroknak az anyanyelv mindig megugorhatatlan akadályt jelent. A helyesírás szintjéig meg már el sem láttok.
@rdos:
És merre van ez a csatorna- meg árokrendszer, mármint a te képzeleteden kívül?
"honfoglaló eleink tettek is valamit az őket eltartó köznépért? Igen. Ők a kalandozások során bebiztosították új szerzeményüket a Kárpát-medencét "saját tulajdonukként"."
Aztán szerinted kalandozni ki a lófasz járt el, ha nem a köznép? Gondolod, hogy a pár száz főnyi nemesség? Szerinted mennyire röhögték volna ki őket nyugaton bárhol? Nem kéne elfelejteni, hogy az egész honfoglaló bagázs néhány tízezer ember volt csak, és az volt a mázlijuk, hogy egy viszonylag lakatlan területre tévedtek hont foglalni. (Kristó Gyula történész számításai szerint törzsenként nagyjából 10 ezer fővel lehet számolni, és ebben benne vannak a nők meg a gyerekek is).
"A nagy folyamszabályozások óta visza-vissza térő probléma a belvíz. Eleink ezzel nem küzdöttek."
Nem hát. Mocsár és láp volt a fél ország, ami épp nem minden árvízkor ártér, mit számít ahhoz már a belvíz?
Azt egyébként tudtad, hogy a belvíz a talajból jön fölfelé, ott is, ahol nincs semmiféle folyóvíz?
Az a baromság, amít az árokba öntött vízzel leírsz, csak száraz talaj esetén működik, viszont akkor meg pont öntözésre alkalmatlanná teszi az árkot/csatornát, mert maga nyeli el a vizet ahelyett, hogy elvezetné oda, ahol öntözni kell. Próbáltál már gondolkodni az elmúlt 50 évben?
Te, nem fáj neked valami a fejedben, amikor ekkora baromságokat leírsz?
@istentudja:
Gondolom, ez a Ráskó is valami Fidesz által előásott elmebeteg, mint Kásler.
@mederi:
Ezt a délibábos nyelvészkedési baromságot hagyd meg azoknak a szélsőjobbos köröknek, ahol azt gondolják, hogy ez a baromság a nyelvészet.
Inkább tanulj meg helyette írni.
"Megjegyzem, a lovasnomádok hozták be Európába pl. a nyereg használatát"
Megjegyzheted, de attól még baromság, a nyerget már a görögök meg a rómaiak is használták. A lovas nomádok a kengyel használatát hozták be, ami kényelmesebbé teszi a lovaglást, meg annak segítségével lehet a nyeregből kiállva hátrafordulva nyilazni.
(Meg a gombot, azt konkrétan a magyarok hozták be Európába. Addig itt kötözték a ruhát.)
"A gyöngyös párta pl. annyira elterjedt a világban, hogy pl. Tibetben is viselik"
Gondolj bele: a cipőt is. Hogy mik nincsenek a világban, mi?
@zegernyei:
Akkor az idézett könyvben is baromságokat írnak.
Mellesleg hamulúg + zsír = szappan. Amivel mosni szoktak.
@Untermensch4:
Miért, a finnek és az észtek karrierje mivel rosszabb?
@GéKI:
"a „Vikingek” már 500 – évvel ez előtt úgy jártak oda, mint magyarok a „Tescoba"
Ez azért túlzás. Elvetődtek oda egyszer-kétszer, leginkább véletlenül. Aztán vagy visszataláltak Vikingiába, vagy sem, lehet, hogy akik odavetődtek, ott pusztultak, mert soha nem találtak haza.
" Bartók és Kodály előtt szinte a nullával volt mérhető a „magyar népdal és népszokás” ismerete"
Felhívnám a figyelmet egy bizonyos Johannes Brahms nevű zenészre és az ő Magyar táncok című művére. Az vajon mi lehet szerinted?
Nincs se finnugrisztika, se finnugrizmus, csak a hozzád hasonló idióták fejében. A modern nyelvtudomány pedig a magyar nyelvet továbbra is finnugor nyelvek közé, annak ugor ágába sorolja. A finnugor egyébként az uráli nyelvek egyik alcsoportja.
Az meg külön szép, hogy egy náci háborús bűnöstő (Hóman Bálint) idézel. Hogy mekkora baromságokat, az más kérdés.
" két év alatt 20.000 ezer kilométert lovagló"
Ez napi 27 km. Gyalog sem egetverő, nemhogy lovon, pláne ha más dolgod nincs. Mosni meg nem ők mostak, hanem a nők.
@blogen:
És ez szerencse? Milyen szempontból?
Másrészt azok a magyarok is csak nyelvükben voltak már magyarok, genetikailag jórészt a tatárjárás és a törökdúlás után betelepített szlávok és németek (magyarokat ugye nem lehetett honnan betelepíteni, nem voltak épp raktáron).
Arról nem is beszélve, hogy az Alföld sosem volt sűrűn lakott, ahogy ma sem az. Nézd meg, mekkora távolság van ott a települések közt, és mekkora a hegyvidékeken. A Google Maps segít.
"ez alól az észak kisalföldi és szabolcs-szatmári magyarság jelent kivételt"
Kivéve Szabolcs-Szatmárt, ami a tatárjárás során kb. teljesen kihalt.
A Kisalföld meg eléggé szlovákos és németes.
@Krizsa:
Hülyeségeket beszélsz. Tanulj! Nem fog ártani.
Azért egy címében a nyelv szót is viselő blogon ez a helyesírás nagyon ciki.
Nincs az egész cégnél egy magyar helyesírást ismerő ember, aki javítaná ezeket a cikkeket?
(Azt nem is kérdezem, hogy hogyan engedhettek publikálni írni nem tudó embereket.)
"Merthogy ruhát ritkán, sőt sosem mostak."
Ez konkrétan baromság.
Másrészt az egész cikk a vezető réteg ruházkodásáról szól, pedig azok voltak kevesebben, a köznép ennél jóval egyszerűbb, a lovagláshoz praktikusabb ruhákban járhatott. És ők voltak többen. Kb. mintha a Győzike öltözködéséről írna valaki, amikor arról akarna írni, hogy milyen ruhákat viseltek az emberek a 2010-es években.
„Ha tényleg tarkább ruhákat hordtak egykor, mint most, jól tették, mi is szeretjük a tarkaságot”
Magam is jártam néhányszor „Levediában” – Kazánytól keletre Almatyevsk környékén, és megerősíthetem, hogy az ottani apró kis tatár falucskák ma is ilyen „tiritarkák”. Sokáig nem tudtam megfogalmazni, magamnak az érzést, amit átéltem, aztán egyszer csak beugrott, hogy pont úgy érzem magam, mintha kislányok „babaházai” közt járnék.
@istentudja:
Jómagam is megpróbáltam már máshol is felhívni a figyelmet arra, hogy az a „végtelen sztyeppe” talán nem is annyira végtelen. Ha veszi, valaki a fáradságot nézzen rá a Google térképére, és az Ural folyótól nyugatra a Kárpátokig próbáljon berajzolni gondolatban néhány Kárpát-medencényi területet. Elárulom, hogy négynél többet nem tud. A Kaukázus és a Volga – Don által határolt terület lakóiról, és Etelköz lakóiról többé-kevésbé vannak írásos információink. Ugyan így az Aral-tó környékéről is hisz az is határos az Iráni írásbeliséggel. Akkor marad két vidék, a Volga-delta és a Kámától délre eső terület. Ha a Volga deltában éltünk volna, akkor „türkük” lennénk, vagy halottak, mert ez a vidék volt kitéve leginkább a „népek kóbászolásának”. Vagyis ha túléltük azt a több évszázados – évezredes – jövés-menést, akkor azt csak a Káma-Volga-Ural által határolt és viszonylag még katonailag is jól védhető területen tehettük.
A Kaszpi – tenger és a Káma közti távolság mindössze 1000 km. Egy sztyepei lovasnak ez „smafu”. Ahhoz, hogy átlovagoljon egy ekkora távolságot, még „gatyát sem kell cserélnie”. Szóval nekem az a véleményem, hogy ha magyarázatot akarunk találni, a magyar nyelv sok – sok mindenféle nyelvekből összeszedett jövevény szavaira, ahhoz nincs szükség, hogy ide –oda vándoroltassuk őket. A nomádok, sokkal mozgékonyabbak, és kapcsolataik sokkal színesebbek voltak annál, mint ahogyan azt sokáig gondoltuk. Ezek a távolságok, csak a mi letelepült, röghöz kötött gondolkodásunknak oly „végtelenek”.
Csúcslovakat lovagoltak a honfoglaló magyarok, és ezek a ma élő, Türkmenisztánban kinemesített akhal teke fajtával mutatnak leginkább genetikai hasonlatosságot – közölte Raskó István professzor, az MTA Szegedi Biológiai Központja Genetikai Intézetének az igazgatója.
mult-kor.hu/20091006_csucslovakkal_hodit..._honfoglalo_magyarok
@Kormos:
A Krizsa tudományához aztán tényleg nem értek, így nem tudom megítélni a tudását, de azt látom, hogy amit tud, azt tisztességgel „tanítja” – legalábbis én még nem tapasztaltam, hogy „bunkóskodna” – bárkivel is.
Ellenben néhány itteni „tanítóaspiránsal” – akik gondolom a cikk témájában valóban klasszikus humorú „Magyar vándor” tényleg finom öniróniájára pályáznak…pedig nem...
Nem állítom, hogy a humornak nincs helye a tanításban, de a „Nem csoda, hogy a magyarok összevesztek a koncon” – az nem humor… Az Úristen mentse meg azokat a diákokat, akiket ez az ember tanítani akar.
Száz évvel ezelőtt, még „ostoba, halászó, vadászó, tönkrevert gyülevész vérivó” - ként írták le a honfoglalókat. Miután most már majdnem bizonyos, hogy évezredekig, a távolsági kereskedés egyik láncszemeként, éltek, őseinknek legalábbis egy hányada, azóta áttértek „szomszédjait zaklató és fosztogató, koszos rablóbanda” – motívumra. Persze mindezt csakis a „humor” kedvéért…márha valaki képes az efféle ostobaságokon „röhögni”. Persze van akinek a „falu bolondjának heccelése” is „vicces szórakozás”…
@GéKI: Dicsértes a véleményed. Na most a probléma az, hogy Krizsának is kevés a tárgyi tudása a témában, mégis csinálja, amit nem kéne.
@Krizsa: ( 27 )
Abszolút egyet értek. Jómagam ugyan nem merném vállalni a „tanítóságot”, ahhoz valószínűleg kevés a tárgyi tudásom a témában, és „megváltói” ambícióim sincsenek, de támogatom azokat a bátrakat, akik megteszik. Annyit azonban tudok, hogy „tíz kihométerről is megérzem a fhinnugrihzmus szhagát”.
@zegernyei
„Az egykori Magna Hungaria régészeti emlékei vidám életről tanúskodnak. Feltűnő a vidék lakosságának viszonylagos gazdagsága, ami a távolsági kereskedelemben való aktív részvétel emléke lehet. Nem csoda, hogy a magyarok összevesztek a koncon, s egy részük otthagyott csapot-papot (sámánt), s meg sem állt a Kárpát-medencéig. Ők a mi őseink.”
Csak kérdezem, hogy akkor a Bibliai „zsidók kivonulása Egyiptomból-Kánaánba, az micsoda, ha a magyarok kivonulása „sovány gebevágta” – ( az eredeti kiszólás „sovány malacvágta”, de értjük és értékeljük @zegernyei kreativitását).
A „finnugristák” szerint az, hogy a honfoglaló magyarok, Attila országának jogos örököseiként próbálták meg jogilag is alátámasztani a Kárpát-medence megszállását, az „nagymagyarkodás” és a”dicsőséges múlt” keresésének hazugsága. A Krónikáinkban foglalt „honfoglalás” történeteket, pedig leginkább „tudákosságnak” szokás nevezniük.
Mit szóljunk akkor ahhoz a „szent történethez” mi szerint zsidók „az Úr kiválasztott népe” – jogán foglalhatják el Kánaánt, az állítás szerint az Úr parancsára „Űzzétek ki a földnek lakóit, és lakozzatok abban, mert néktek adtam azt a földet…” Mózes IV. 33. 53.
Meg hogy, az-az apró kis trükk, a fehér lóval, amivel a szlávokat sikerült „megszívatnunk”, mindössze szerény viccelődés, ahhoz az „átveréshez” – amit a zsidók követtek el a Midiániták kiirtásának legitimálására. ( Mózes IV-31).
Csak kíváncsi lennék, megmernéd-e írni a fenn idézett stílusban a zsidók „honfoglalását”. Ha te egyébként tényleg ilyen „néptanítós, vicces fiú” – vagy.
Dk (Döbrentei-kódex, 1508)
Sk (Simor kódex)
ruha (Dk 1, 298-301, 315) (Sk 8)
ruházat (Dk 373)
ruhazia, ruhazionk (Dk373)
menegzöi ruha (Dk381)
öltözet (Dk 44, 317)
agyektokat fel övedzven
igassagnak pancelaba öltözven (Dk382)
mezeitelen (Dk 3) mezitelen mezeytelen (Sk 10)
öltözik vala barsonba es biborba (Dk347)
barsony (Dk396)
palást (Dk 2, 479)
ködmön
kezkenö (Dk 315)
eröuel viadarra meg övedzettel (Dk39)
saru (Dk382)
kejk kamoka (Dk 440)
gyolcs (Dk 454)
.
Heltai Gáspár (1510-1574):
mek.oszk.hu/00600/00668/html/04.htm
mek.oszk.hu/06400/06417/html/heltaiga0040100.html
köntes, tábit, tafota, kamoka, zemes, zsubica, szoknya, ing, gallér
.
megvan, h mi a zsubica, szlávok. suba!
@blogen: 31. Mondtad. "A belvíz ellen biztosan nem, mert a tanulmány is megállapítja, hogy az esése a fő csatornáknak minimális volt:"
Javasolom a következő kísérlet elvégzését. Fektess le egy teljesen (víz)szintes csapadékvíz elvezető csatornát (kőműves szintező is elég arra, hogy szintben legyen). Az lenne a legjobb, ha nagyon hosszú lenne a csatorna. Majd boríts a közepére lassan, hogy ki ne csorogjon az oldalán, mondjuk egy vödör vizet (ez lesz a belvíz, a nagy csapadék szimulációja). Lássuk mi történik? Kétfelé elterül az ár, majd a végén száraz lesz a csatornád alja, ha a két végén a befogadód vízszintje alacsonyabb, mint a csatornád fenékszintje.
Ha nem alacsonyabb, akkor addig amíg alacsonyabb nem lesz, az árokban - csapadékvíz elvezető bádog csatornában marad, majd amikor apadás van az alvizen, akkor szépen kicsorog.
Mi ellenben csak a csonka anyaországban kiépítettünk akkora belvíz átemelő szivattyú kapacitást, aminek az összegzett vízhozama nagyobb, mint a Tisza középvízi vízhozama! Ezek az átemelő szivattyúk krafttal mennek (delej, szén gázolaj, ...). Eleink megoldották gravitációsan. Akkor ki (volt) az okosabb?
Eleink hagyták hogy gravitációsan kicsorogjon. És még tarsolylemezük sem biztos hogy volt eleinknek, az csak a kiváltságosoknak jutott, akik nem mellékesen "ellopták", na jó, kisajátították a történelmünket, technika történetünket. Nehéz ezt elhinni, elfogadni, de nem a pityke a honfoglaló mentéjén a legnagyobb fegyvertényünk. És nem is a kalandozások.
Az megvan hogy mekkora horgász nemzet vagyunk? Hohóho horgász, ... Ez vajh honnan jött? Hacsak nem onnan, hogy halastól mindenestül imádtuk a halastót. Imádnánk ma is, ha lenne. Sokkal több halastó.
On.
Hiszen a "pityke a szalagon" jelen poszt tárgya.
@blogen:
Budapest és Dunakeszi határán feltártak egy kora árpádkori falut - és minő csoda, teli volt szabályos, V-alakú árkokkal.
A falu a környező patakok által körülvett domb legmagasabb pontján feküdt, tehát az öntözés kizárva. Maradt két kézenfekvő ok:
- kisebb árkok csapadékvizet vezettek el
- a nagyobb, szabályos területet körülölelő, ám sehová nem vezető árkok a telkeket választották el egymástól. Tehát az árkok egy része szimplán kerítés volt...
@rdos: A belvíz ellen biztosan nem, mert a tanulmány is megállapítja, hogy az esése a fő csatornáknak minimális volt:
" a töltésezett medreknek nincs egyenletes lejtése, a mederfenék kisebb ingadozásoktól eltekintve lényegében vízszintes"
Ezért a tanulmány is csak elárasztásról és öntözésről beszél, de hogy mit árasztottak volna el és miért, arról nem és arról sem, hogy ugyan mit kellett volna öntözni a Kárpát-medencében? Semmilyen reális funkciót nem társít a csatornákhoz. Kétség kívül egy létező jelenségről van szó a tárgyalt területen, aminek nem tudjuk a funkcióját.