2. rész: nomád régészeti konferencia Ulan-Udéban
Beszámolunk a konferenciáról: összkép, néhány előadás, hun és magyar őstörténet Ulan-Udéban
A 4. sztyeppi régészeti konferencia plenáris előadásait a burját kormány székházában rendezték. Az épület alig párszáz méterre állt a szállodánktól. Eltévedni lehetetlen: fiatal kollégák, a szervező stáb tagjai mutatják az utat. Útközben változatlan csodálattal figyeljük a helyi autóvezetők ügyességét: hogy is kell jobb oldalról vezetni a jobbra hajts szabályai között. A jobbkormányos autók japán márkajelvényekkel szaladgálnak, de sok példányuk ismeretlen az európai szemlélőnek: ezek mind olyan autók, amelyek csak belső használatra készültek, Japánon kívül nem forgalmazták őket, és amikor kitelt az idejük, továbbadták burját testvéreiknek.
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)
Az autófolyamon átkelve ránk mosolygott Lenin elvtárs 4 méter fesztávolságú koponyája: megpillantván az emlékművet nagyot dobbant a szívünk ‒ végre célhoz értünk. A hatalmas szobormány mögött megbúvó épületbe tartottunk. Szigorú ellenőrzés, röntgenkapun való áthaladás után a díszterem előszobájában átvettük nyakba lógatható dögcédulánkat és a konferencia előadásait tartalmazó köteteket. Manapság az előadások előre kinyomattatnak, ennek következtében sokan el sem utaznak a konferenciákra. Tőlünk is tudakolták a szervezők, hogy testi valónkban is részt veszünk a konferencia munkájában, vagy csak nyomtatott változatunkban. Mi a személyes jelenlétet választottuk, bízva a hun testvéreinkkel való találkozásban, s elnyertük jutalmunkat: hosszú utazásunk végén végre beléphettünk a miniszterek tanácstermébe, s legott belehuppantunk nevünkkel felcimkézett bőrfoteljeinkbe.
A megnyitó az ilyenkor szokásos módon zajlott: a vendéglátó, Borisz Bandanovics Bazarov akadémikus, az orosz akadémia mongolisztikai, buddhológiai és tibetológiai intézetének igazgatója, aki egyben az orosz akadémia egész burjátföldi részlegének is a vezetője, rövid megnyitó beszédében nagyon örült nekünk, majd további négy köszöntő hangzott el. Sajnos, a programban jelzett helyi nagyság, aki általában egy nála nagyobb helyi nagyság helyett nyitja meg a konferenciát, egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni, így az őt helyettesítő még kisebb helyi nagyság üdvözölte a Burját Köztársaság nevében a konferenciát. Amely ezzel végre kezdetét vette.
(Forrás: http://archtat.ru/na-iv-kongresse-srednevekovoj-arheologii-evrazijskih-stepej/)
A miniszteriális tanácsteremben hét plenáris előadás hangzott el. Az elsőt Nyikolaj Nyikolajevics Kragyin tartotta (címe: Динамика народов и империй в истории Внутренней Азии: предварительные итоги реализации мегапроекта), a nomadizmus és a nomád társadalmak kutatója, aki angol nyelvű publikációi révén világszerte ismert. Az ázsiai hunokról írt könyvét korábban már mi is ajánlottuk olvasásra (Hun‒ugor géntangó). Ezúttal az általa irányított kutatási projekt (Динамика народов и империи в истории Внутренней Азии) eredményeiről számolt be.
Egyik korábbi írásunkat kifogás érte amiatt, hogy egy angol mondatot állítólag rosszul fordítottunk le. Mivel az angol eredetit is közöltük, így a problémafelvetést álságosnak éreztük és érezzük mindmostanáig: senkit sem akadályoztunk abban, hogy saját használatra másként fordítsa le/ferdítse el magának az angol eredetit. Mindenesetre, megértve az idők szavát, ebben a cikkben nem fordítjuk le az orosz és angol nyelvű címeket.
Andrej Vlagyimirovics Golovnyov, a tundrai nomadizmus és a nomadizmus általános kérdéseinek kutatója szintén világszerte ismert szakember, különösen azóta, hogy a Nagy Péter cárról elnevezett szentpétervári antropológiai és néprajzi múzeum (Kunstkamera) igazgatója lett. Előadását Номадология в теориях мобильности címmel tartotta. Andrej Golovnyov az európai közfelfogással szemben a nomadizmust nem tartja valamiféle barbár és primitív életformának. Véleménye szerint egy mozgásban lévő közösség aktívabb és sikeresebb lehet az információk megszerzésében és ezáltal a társadalmi fejlődésben, mint egy helyhez kötött, külső kapcsolatok nélkül vegetáló népesség. Ebben kétségtelenül van igazság, de csak akkor, ha a nomádok náluk fejlettebb letelepült népek közelében élnek. Ilyen esetekben akár a helyzet uraivá is válhatnak, átvehetik az irányítást a helyi közösségek felett. Andrej Vlagyimirovics egyéb elfoglaltságai miatt sietősen elutazott, a konferencia további munkájában már nem vett részt. Így a minden konferenciákon szokásos másik fellépése, midőn a búcsúvacsorán Vlagyimir Viszockij és Bulat Okudzsava érzelmes dalait énekli saját gitárkíséretével, a hölgykollégák legnagyobb bánatára sajnos elmaradt.
Ajrat Gabitovics Szitgyikov, az Alfred Halikovról elnevezett tatárföldi régészeti intézet igazgatója, a nomád régészeti konferenciasorozat egyik kezdeményezője előadásában áttekintette a sztyepp és a nomadizmus régészeti kutatásában elért tatár eredményeket (Средневековая археология евразийских степей в исследованиях казанских археологов). Ajrat Gabitoviccsal, az általa vezetett kazanyi régészeti intézettel, valamint a kazanyi egyetemmel az elmúlt években magyar kutatók intenzív szakmai kapcsolatot alakítottak ki a magyar őstörténet közös kutatása céljából. Tavaly Kazanyban és Bolgariban rendezték meg a 4. magyar régészeti szimpóziumot.
Pierre Marsone egy kínai feliratos sztélét elemzett előadásában (Written and oral language in the stele memorandum on the matrimonial unions of the great king). A Belső-Mongóliából származó feliratos kő epigráfiai, nyelvi és kulturális szempontból is rendkívül különleges. Időszámításunk szerint 923-ból származik a kumo xi, vagy másként tatabi nomád nép területéről, amely népről és nyelvről csak annyit tudunk, hogy valamiképpen a mai mongol elődje lehetett, miként a vele rokon kitaj nép és nyelv is. A szöveget kínai betűkkel, de nem kínai anyanyelvű ember fogalmazta és a házassággal járó anyagi követelésekről tartalmaz információkat.
Baurzsan Abisevics Bajtanajev kazak kutató egy útépítés során feltárt kurgántemetkezést ismertetett (Курган Урджар: история открытия и итоги исследования). A nem túl magas halom alatt kőlapokkal kirakott, ládaszerű sírgödörben előkelő fiatal nő nyugodott. temetkezési mellékletei alapján a paziriki kultúrához tartozott. Különleges fejdíszét Krim Altinbekov restaurálta. Baurzsan Bajtanajev animált prezentációjában bemutatta, hogy jelenlegi restaurált változatához képest a fejdísz több más formában is elképzelhető. A sír természettudományos vizsgálata sok hasznos eredménnyel segítette a leletegyüttes értékelését. A kutatók megállapították, hogy a kínai selyemből készült ruhát milyen anyagok segítségével festették vörösre. Az elhunytat nádból készült szőnyegre helyezték, kezébe csokrot adtak, amely a következő növényekből állt: kender, havasi magcsákó, porcsinkeserűfű/madárkeserűfű, mocsári kígyófű, hólyagos habszegfű, kapor, római kömény, csikorgófű/csikorka és útszéli bogáncs. A mongoloid nő a mtDNS-vizsgálat szerint a D4-es haplocsoportba tartozott. A 14C vizsgálat szerint az i. e. 5-4. században élhetett.
(Forrás: http://vechastana.kz/tajny-urdzharskoj-princessy/)
Valerij Jotov bolgár kutató Ритуально-культовые сооружения Первого болгарского царства (VII‒XI вв.): создание ‒ перемены ‒ преемственность című előadásában a korai bolgár keresztény templomok pogány előzményeivel foglalkozott. Megállapítása szerint az első keresztény templomok pogány áldozóhelyeken vagy azok közelében épültek föl.
Sajnos, a konferenciakötetekben nem olvasható mindegyik plenáris előadás.
(Forrás: zegernyei fotóstúdió)
A konferencia második napján immár nem az államigazgatási palotában, hanem a Burját Tudományos Akadémia épületeiben, hat szekcióra oszolva folytatódott a konferencia. A program 222 előadást ígért. Ez a hatalmas szám némi pánikot okozott a konferenciaszervezők körében. Néhány nappal az esemény előtt a szétküldött program alján ott állt apró betűkkel, hogy az előadások időtartama max. 10 perc lehet. Ekkor mi már a vonaton voltunk, s vagonunk konnektorai körül tülekedve próbáltuk számítógépeinken a prezentációkat és előadásaink szövegét lerövidíteni. Sikeresen végeztünk ezzel a hóhérmunkával, Ulan-Udéban pedig a szálloda recepciósai kedvesen kinyomtatták nekünk megcsonkított dolgozatainkat. A feladat amúgy szinte megoldhatatlan: hogyan is lehetne 10 percben összefoglalni egy olykor több éves kutatómunka eredményeit? Az élet azonban elrendezett mindent ‒ ugyanis még azok az előadók sem jöttek el, akik ezt tutira ígérték. Ennek következtében a megjelent előadók megtarthatták a szokásos hosszúságú, kb. 20‒25 perces előadásukat. Egyes szekciókban lézengtek az emberek, a harmadik szekció harminchét előadójából csak nyolcan jöttek el, így a kétnaposra tervezett előadássorozat már az első napi ebéd előtt véget ért.
Az első szekció a sztyeppövezet városaival foglalkozott (Городская культура степной Евразии). Az előzetes program 40 előadást ígért, ebből 21 jelent meg a konferencia első kötetében. A nagyobb területeket és korszakokat, avagy egy feltárt település egészét bemutató előadások mellett egy-egy részproblémára koncentráló előadások is elhangzottak. Az előadók nem foglalkoztak a hun időkkel, többségük az 1. évezred második felétől a 2. évezred első feléig terjedő időszak városias jellegű településeit tárgyalta. A programban jelzett magyar előadás (Tolnai Katalin ‒ Harmath András ‒ Szilágyi Zsolt: Khitan-period https://hu.wikipedia.org/wiki/Kitajok fortified settlements in Mongolia. A comparative study.) nem hangzott el és nyomtatásban sem jelent meg.
A magyar őstörténet szempontjából figyelemre méltó az Ufa-II. erődített településsel, és az alsó-volgai Szakszinnal foglalkozó tanulmány. Habár a történeti források szerint Szakszin a magyarok nyugatra távozása után élte virágkorát, de lehet, hogy a Kazár Birodalom idején már létező település volt. Szakszinban megfordult a magyar királyoknak muszlim határőröket szállító Abu-Hámid al-Garnáti is.
A második szekció a nomádok temetkezési szokásait és hitviláguk régészeti emlékeit tárgyalta (Погребальные и ритуально-культовые памятники кочевников Евразии, a program szerint 53 előadás, 31 publikált tanulmány). Ajdar Ajtkali, Ajdin Zsuniszhanov, Paula Dupuy, Amantaj Iszin és Jerbolat Rahmankulov a kelet-kazahsztáni bajszos kurgánokról publikáltak tanulmányt (Курганы с «усами» Восточного Казахстана). Ez a temetkezési típus (a kurgán egyik felén bajuszszerű ívekben kirakott két kősor) nem sok kormeghatározó leletet kínál a régészeknek. A különböző datálási ötletek az i. e. 7. századtól az i. sz. 8. századig terjednek. A szegényes temetkezéseket ránk hagyó népesség etnikai meghatározása is kétséges: szakák, türkök, hunok? Szergej Botalov szerint türkök voltak. Ez a vélemény ismertté vált Magyarországon is. Keszi Tamás úgy kombinálta bele őstörténeti koncepciójába, hogy a Volga és az Urál között (szerinte Levédiában) egykor élt ősmagyarok a bajszosoktól tanultak törökül, vagyis a honfoglalás előtt a dél-uráli, kazahsztáni területen zajlott a magyar‒török nyelvi és kulturális érintkezés. Ehhez képest a jelen tanulmányban tárgyalt kurgánok datálásában a szerzők meglehetősen bizonytalanok. Első közleményükben az i. e. 2. ‒ i. sz. 2. század közé datálták, most pedig az i. sz. 1. évezred első felére.
Arman Auganovics Biszembajev és Alekszej Ivanovics Havanszkij hun kori leleteket mutattak be Kazahsztán Aktöbei régiójából (a szovjet időkben Aktyubinszki terület), illetve Aktöbe (Aktyubinszk) városából (Гунны у границ Европы). A régióban feltárt egyik sírból bronzüst is előkerült. Az aktöbei aranytárgyak (pl. ékkőberakásos övveretek) sajnos egy feldúlt sírból származnak. A leleteket a szerzők a 2. század 2. fele és a 4. század közé keltezik. Ezek a nyugat-kazahsztáni leletek is a Belső-Ázsiából már útnak indult hunokhoz köthetők.
Konsztantyin Ivanovics Kraszilnyikov a hunok története szempontjából szintén nagyon fontos helyről nagyon fontos leletet közölt (Некоторые комментарии о гуннском комплексе из степного Подонцовья). Közismert, hogy az ázsiai hunok (hiungnuk vagy hsziungnuk) és az európai hunok közötti tér és idő még eléggé felderítetlen: az ázsiai birodalom bukása után eltelt vagy kétszáz év, mire a Kárpát-medencében felbukkantak a hunok. Közben merre jártak, mit csináltak? ‒ jó lenne tudni. A Konsztantyin Kraszilnyikov által ismertetett bronz üstmaradványok a Donyeci-hátság területéről, a Donyec folyó mellékéről származnak (Ukrajna, Luhanszki terület). Erről a vidékről eddig nem ismertek hun régészeti leleteket. Hun üstöket találtak az Alsó-Volga és a Dnyeper mellékén is, tehát az európai sztyeppövezetben, de előfordulnak északabbra is (Tatarsztan: Akszubajevo, Komi Köztársaság: Sziktivkar). Szerintünk csak azért vitték oda őket, hogy az utókor nehezebben tudja rekonstruálni a hunok útvonalát Ázsiából Európába. Az üstök lelőhelyei alapján az is feltehető, hogy a Dél-Urál-vidék érintése után a Volga mentén haladtak tovább dél felé. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a hun üstök általában valami folyóvíz, tó vagy mocsár közelében kerülnek elő, nem túl nagy mélységben. Azt is feltételezi, hogy az üstök szakrális használatára leginkább a tavaszi időszakban került sor.
(Forrás: Кочевые империи Евразии в свете археологических и междисциплинарных исследований, книга 1: 134.)
A harmadik szekcióban (37 meghirdetett előadás, 15 publikált tanulmány) nagyon különféle témájú előadások hangzottak el. Címe szerint a művészet és a hitvilág lett volna a téma (Духовная и художественная культура народов Евразии по археологическим и письменным источникам), de ebben a szekcióban hallhattunk előadást az Ivolga folyócska mellett föltárt hun település állatcsontjairól is (Хензыхенова Федора Ирдэмовна: Природные условия во время существования Иволгинского городища /новые данные/ ‒ az előadás nem jelent meg nyomtatásban). Ez a többszörös földsánccal kerített település a burját főváros, Ulan-Ude közvetlen közelében található. Burjátia területe magába foglalja az egykori hun birodalom északi részét, számtalan hun kori lelőhelye ismert. Az ivolginszki hunok egyáltalán nem azzal foglalkoztak, mint amit a magyar iskolákban tanítanak a hunokról. Meglehet, Hunor és Magor olykor együtt ment szarvasvadászatra, de egyéb idejükben földet műveltek, háziállatokat neveltek, hajnalban kakaskukorékolásra ébredtek, majd kimentek a közeli folyóra halat fogni (lóhátról, hátrafelé nyilazva?), szóval élték a maguk békés, paraszti életét. Az ivolginszki hunok bizonyosan így éltek.
Ebben a szekcióban hangzott el Klima László előadása is (Eastern religious motifs on archeological finds connected to early Hungarians). Az előadó ismételten a Szubotciban (Ukrajna) talált övveretek értelmezésével foglalkozott, ezúttal a türk és mongol folklórhagyományból vett adatokkal kiegészítve.
A negyedik szekció (Реконструкция экономических, социально-политических процессов в кочевых империях и на их перифериях, 47 előadás, 31 publikált tanulmány) címe a nomád birodalmak gazdasági és szociális-politikai folyamatainak elemzését ígérte. Ebbe a furfangosan sokrétű címbe sok minden beleérthető, az előadások ennek megfelelően igen különböző témaköröket tárgyaltak.
Itt érdemes emlékeztetnünk rá, hogy a nomád birodalmak története nem a magyarok Kárpát-medencei letelepedésével és államalapításával ért véget. A nálunk tatárjárásnak nevezett eseménysor is egy nomád birodalom terméke volt. Az Arany Horda és utódállamai az 1230-as évektől kezdve még évszázadokig uralták az eurázsiai sztyeppövezetet, sőt a füves régió tágabb környezetét is ellenőrzésük alatt tartották. Az orosz fejedelemségek 1552-ig, a Kazanyi Tatár Kánság bukásáig névleg a tatárok alattvalói voltak. A sztyeppövezet nomád állattenyésztő életmódja azonban a törzsi alapon szervezett államok bukása után is fennmaradt, így több szekcióban is tárgyalták a 17-19. századi nomadizmus jelenségeit.
A 4. szekcióban Szergej Alekszandrovics Vaszjutyin a belső-ázsiai nomád birodalmakat ‒ a hsziungnuk/hunok, zsuan-zsuanok (ázsiai avarok) és a türkök államait ‒ próbálta osztályozni abból a szempontból, hogy az eurázsiai világrendszer szempontjából ezek a nomád államok periferiális vagy félperiferiális jellegűek voltak-e (Периферия или полупериферия: динамика статуса имперский образований номадов Внутренней Азии). E nomád államok számára Kína volt a centrum, Kína vonzáskörében éltek. Szergej Vaszjutyin szerint nincs pontosan definiálva, hogy mi a különbség periféria és félperiféria között, majd megállapítja, hogy az a nomád társadalom volt sikeresebb, amelyik jobban hasonult a centrumhoz. A szerző túlnyomórészt orosz szakirodalomra hivatkozott. E témában a konferencia egyik szervezőjének, Ny. Ny. Kragyinnak a munkássága is jelentős. (A világrendszer-elméletet az augusztusban elhunyt Immanuel Wallerstein dolgozta ki.) Ezzel kapcsolatban érdemes elgondolkodnunk az ezeréves magyar állam történetén, amely leírható a periféria és a félperiféria közti vergődésként is.
A konferenciaköteteket átlapozva úgy tűnik, hogy más szerzők még ennyire sem foglalkoztak a zsuan-zsuanokkal. Pedig minket ez a téma is érdekelt volna, hiszen a Kárpát-medencébe 568-ban betelepült avarok vezető rétege Belső-Ázsiából, a zsuan-zsuanok vidékéről eredeztethető.
Istvánovits Eszter és Kulcsár Valéria a Kárpát-medencei hunokhoz köthető régészeti leletek és temetkezési szokások területi elhelyezkedését elemezték (Возможный новый подход к проблемам гуннского времени). Az ördög ott van elásva, hogy a tárgyalt leletek (íjmerevítő csontlemezek, háromtollú vas nyílcsúcsok, aranylemezes vaszablák, ékkőberakásos csatok, bronzüstök stb.), valamint a lovas temetkezések és áldozóhelyek leginkább nem az Alföldön találhatók, hanem a Dunántúlon. Márpedig ez ellentmond a történeti adatoknak (Priszkosz leírásának) és a hunok állattenyésztő nomád életmódjáról vallott elképzeléseknek. Az előadók szerint több magyarázat is lehetséges: elképzelhető, hogy ezek a leletek nem a hunokhoz, hanem a velük szövetséges alánokhoz köthetők, avagy a hunok nem is szállták meg az Alföldet, hanem megelégedtek azzal, hogy az ott élő szarmaták behódoltak nekik.
Jevgenyij Alekszejevics Tretyjakov az Urál ázsiai oldalának és Nyugat-Szibériának a 9. századot követő eseményeivel foglalkozott (Средневековое Зауралье на периферии кочевого мира). Ebben az időszakban a kimek‒kipcsak törzsszövetség gyakorolt erős hatást Nyugat-Szibéria ligetes és tajgaövezetének őslakóira. A 9‒13. század között régészeti lelőhelyek sora igazolja a sztyeppi kulturális hatás megjelenését ebben a régióban. Idetartozik az Ujelgiben feltárt temető is, amelynek nagyon erős magyar őstörténeti vonatkozása is van. E keresztül-kasuk feldúlt temető feltárásán magyar régészek is dolgoztak. A leletek egy része a magyar honfoglalás utáni időszakra keltezhető, és ez megint csak azt a tudományos igazságot bizonyítja, hogy minél többet tudunk, annál inkább növekszik az egyelőre értelmezhetetlen, rejtélyes jelenségek száma.
Ebben a szekcióban tartotta meg előadását Türk Attila (Türk Attila, Füredi Ágnes: Latest archaeological results on the origin of the Hungarian people in the Eurasian context). Itt összefoglalt gondolatainak egyes elemei már megjelentek magyarul is, így részletes bemutatásuktól eltekinthetünk. Csupán két érdekes problémát emelünk ki: 1) az ősmagyar népesség nyugat-szibériai tartózkodásával kapcsolatba hozott szargatkai kultúra (i. e. 4. sz. ‒ i. sz. 4. sz.), valamint a baskíriai, szintén a magyarokkal kapcsolatba hozott kusnarenkovói kultúra (i. sz. 6. századtól) között létező kronológiai űr, valamint a szargatkai kultúrának a magyarsággal nem igazolható azonossága miatt képbe került a Bakalszkaja kultúra (a kultúra a nevét az Iszety folyó melletti Bakalda településről kapta), amely egyaránt kulturális kapcsolatban volt a szargatkai és a kusnarenkovói kultúrával. 2) Türk Attila a honfoglaló magyarságra jellemző tárgyi emlékanyag és temetkezési rítus jellegzeteségeinek összefoglalása során utalt arra, hogy meglepő párhuzamok mutatkoznak az erdő és a sztyepp határán élő mordvinok régészeti emlékeivel. Ezek egy része már korábban ismert volt, de napjainkban újabb azonosságokra derült fény. Ez a jelenség természetesen nem a finnugor nyelvrokonságot bizonyítja (annak nincs szüksége ilyen bizonyítékokra), hanem azt, hogy a magyarok elődei a honfoglalást megelőzően kapcsolatban álltak a szintén finnugor eredetű nyelvet beszélő mordvinokkal (és nem mellesleg az erdőövezet más finnugor csoportjaival is), habár a nyelvrokonságról feltehetően egyik népességnek sem volt tudomása, a kulturális érintkezés nyilván nem ezért alakult ki.
Az 5. szekció a kultúrák közti kapcsolatokról kapta címét: Трансконтинентальная коммуникация: взаимодействие и трансформация культур, идей и технологии (a programfüzetben 34 előadás, nyomtatásban megjelent 18 tanulmány).
Vitalij Alekszandrovics Babenko az Arany Horda kánjainak vándorló életmódjáról publikált tanulmányt (Маршруты переночевок ханских ставок на территории Северного Кавказа в XIV в.). A kán és udvartartása nyaranta a Kubany és a Don mellékfolyóinak völgyében nomadizált. Györffy György a keleti analógiák és a Kárpát-medencei helynevek alapján azt feltételezte, hogy a 10. században Árpád és utódai is a folyók mentén vándorolva élték életüket.
Az 5. szekcióban hallgathattuk volna meg Obrusánszky Borbála előadását (Relations between Hun and Xianbei https://en.wikipedia.org/wiki/Xianbei during the 1-2nd centuries), ha kolléganőnk eljött volna Burjátiába, az egykori hun birodalom eme északi fellegvárába. Távollétében sajnos csökkent az esélye, hogy egy igazi hun-magyarral találkozhatunk Burjátföldön. Obrusánszky Borbála egész munkásságát a szkíta‒hun‒magyar azonosság bizonyításának szenteli, e témáról szóló könyvei megrendelhetők, előadásai megtekinthetők az interneten. Fogyasztásuk csak módjával javasolt. (Magyar testvéreink hunok iránti rajongása évszázados múltra tekint vissza. A történelem napjainkban megszülte Attila hun fejedelem utódait ‒ Erdogan, Nazarbajev, Alijev stb. ‒, akiket szintén csodálhatunk dicső tetteikért.)
Obrusánszky Borbála előadásában az ázsiai hunok legyőzőjével, a xianbei néppel foglalkozott. A mongolok egyik elődnépessége, a xianbei a magyar szakirodalomban szienpi néven ismert. A hun‒szienpi háborúskodásról és a szienpik további történetéről Vásáry Istvánnál olvashatunk.
Mende Balázs Gusztáv ugyanebben a szekcióban ismertette az Eastern genetic connections of two nomadic populations in the early medieval Carpathian Basin című tanulmányt (társszerzők: Csáky Veronika, Gerber Dániel, Szeifert Bea, Türk Attila, Vida Tivadar, Szécsényi-Nagy Anna). A kutatócsoport az anyai ágú leszármazást vizsgálta az avarok és a honfoglaló magyarok körében. Az A12, Y1a1 és D4j haplocsoportok közül az elsőt a vizsgált két Kárpát-medencei csoport közül csak a honfoglalóknál találták meg. A harta-freifelti honfoglalók egyike genetikai kapcsolatot mutatott a Káma melléki Bolsije Tigani temetőjében talált, és régészeti adatok alapján magyarnak gondolt személlyel. Ugyancsak az A12-be tartozott egy Karoson eltemetett személy, akinek viszont közeli kapcsolata volt egy burját valakivel (lám érdemes volt Burjátiába elutazni, mégis igaz Horvát István állítása, hogy a magyar őshaza mindenhol volt!). Az Y1a1 és a D4j alcsoportok érdekessége, hogy a családfán avarok és honfoglalók is szerepelnek. A szerzők összefoglalva eredményeiket, megállapították, hogy az avarok anyai ágú etnogenezise egyszerűbbnek tűnik, mint a magyaroké, egy szűkebb belső-ázsiai területhez kötődik, míg a magyar etnogenezisnek Volga‒Urál vidéki és belső-ázsiai komponensei is vannak.
(Forrás: Кочевые империи Евразии в свете археологических и междисциплинарных исследований, книга 2: 178.)
A 6. szekció 11 előadása nem jelent meg a konferenciakötetekben. Ez a szekció a középiskolás diákok és egyetemi hallgatók, vagyis a szakmai utánpótlás számára kínált tudományos fórumot (Древняя и средневековая история Евразии в исследованиях школьников и студентов).
A konferencia záró plenáris ülésén a szervezők sikeresnek ítélték munkájukat, miként a szekcióvezetők is. A 3. szekció vezetője, Andrej Vasziljevics Varjonov azonban jelezte, hogy a sok elmaradt előadás rendszerszintű probléma. Ez azonban inkább a konferenciára jelentkező szakemberek felelőssége: egyértelműen és időben kell tudatniuk a szervezőkkel személyes megjelenési szándékukat.
A konferenciára beküldött tanulmányokat mindössze 150 példányban nyomtatták ki. A szövegek össze vannak nyomorítva, nagyon zsúfoltak: a margók, a betűk és az illusztrációk is kicsik. Mintha az egészet inkább az internetre szánták volna. Van olyan tanulmány, amelyhez a szerző által beküldött képeket sem közölték.
A konferenciabeszámoló után legközelebb burjátföldi utazásainkról írunk (skanzen, Dacan, Bajkál, Barguzin).
Ez az írás az Információs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Tématerületi Kiválósági Program: Magyarország és a Kelet kapcsolatának régészeti kutatása (Keleti Örökségünk PPKE Interdiszciplináris Történeti és Régészeti Kutatócsoport TUDFO/51757-1/2019/ITM) projekt keretében készült.