0:05
Főoldal | Rénhírek

Rénhírek bejegyzések

Találatok száma: 1087 | Megjelenített tételek:

Meghirdetik az izsevszki lektori állást

Fejes László | 2010.10.14.
A Balassi Intézet szerint nem fontos, hogy az udmurt diákokat tanító magyar lektor udmurtul is tudjon, de oroszul feltétlenül tudnia kell.

Obi-ugor és balti-finn

Fejes László | 2010.10.13.
Sok nyelvész nagyon érzékeny arra, hogy ne kövessen el túl sok helyesírási hibát, ám egyes terminusok írása már annyira rögzült, hogy eszükbe sem jutna szabályosan írni.

Rokon népek napja az ELTÉ-n

Fejes László | 2010.10.12.
Filmvetítéssel és zenei programmal várja az érdeklődőket a rokon népek napján az ELTE Finnugor Tanszéke.

A szánkózó kisfiú

Fejes László | 2010.10.11.
A Rénhíreken eddig nem jelent meg mese, de előbb-utóbb ennek is be kellett következnie. És ha már itt tartunk, nem kispályázunk, fog folyni vér, lesz családon belüli kannibalizmus és erkölcsi tanulság is.

Megjelent a Finnugor Világ 2010. szeptemberi száma

Fejes László | 2010.10.09.
Hagyományainkhoz híven ismertetjük a Finnugor Világ legfrissebb számát, viszont hagyományainkkal ellentétben csak az egyik felét.

Melyik a legarchaikusabb finnugor nyelv?

Fejes László | 2010.10.04.
Az abszolút laikus bizonyára egyszerűen azt a kérdést tenné fel, hogy melyik mai finnugor nyelv hasonlít legjobban az alapnyelvre.

Még egyszer az obi-ugor rockzenéről

Fejes László | 2010.09.25.
A Rénhírek eddigi történetében példátlan eseményre került sor: a H-Ural együttesről szóló posztunk megjelenése után negyvennyolc órán belül jelentkezett az együttes frontembere, Juvan Zajcev.

Van-e obi-ugor rockzene?

Fejes László | 2010.09.22.
A jekatyerinburgi H-Ural együttes célja, hogy a hanti és manysi folklórt ötvözze olyan modern zenei irányzatokkal, mint a kemény rock, a hip-hop, a house és egyéb műfajok.

NRVV 65. Nyizsnyije Narikari

Fejes László | 2010.09.01.
Nyizsnyije Narikari a Kis-Ob egyik oldalágában terül el, Berjozovótól délre az első jelentősebb település.

Móricz Virág: Suomiban jártam

Zegernyei | 2010.08.27.

A multani vérvád

Fejes László | 2010.08.10.

NRRV 57. Tegi

Fejes László | 2010.08.09.
Berjozovótól északra a Hanti-Manysi Autonóm Körzet határán belül Tegi a legnagyobb település.

Finnugor vasutak 1. A Szalehard–Igarka vasútvonal

Zegernyei | 2010.07.30.
a finnugor vasutak közül elsőként egy szamojéd vasútról, az igen borzalmas körülmények között épült, majd félbemaradt Szalehard–Igarka vasútvonalról emlékezzünk meg.

A leghíresebb erza

Janurik Bogi | 2010.07.26.
A kiállítást egyik napról a másikra hirtelen bezárták, amikor felfedezték, hogy a vendégkönyvbe valaki azt írta, Erzja szobrain kívül a múzeumban nincs semmi említésre méltó.

Megjelent a Finnugor Világ 2010. évi júliusi száma

Fejes László | 2010.07.23.
A címlap belső oldalán Csúcs Sándor felelős szerkesztő kissé szerepet téveszt, mivel nem szerkesztőként, hanem kongresszusszervezőként nyilatkozik meg.

László Gyula őstörténeti munkássága 2.

Zegernyei | 2010.07.16.
Finnugor őstörténeti koncepcióját László Gyula még az 1950-es években dolgozta ki. Ekkoriban őt a szocialista rendszer ellenségeként kezelték, számos sérelem érte, s nap mint nap éreztették vele, hogy figyelik – például munkahelyi íróasztalát gyakran...

A placebóról 2.

Fejes László | 2010.07.07.
A kötet legellentmondásosabb momentuma, hogy Honti azzal vádolja Wiiket, Künnapot és Pusztayt, hogy nem ismerik a lingua franca terminus jelentését, miközben kiderül, hogy ezzel Honti sincs tisztában.

A placebóról 1.

Fejes László | 2010.07.05.
Aligha hihetjük, hogy józan gondolkodásra képtelen emberek meggyőzésére állították össze a kötetet.

László Gyula őstörténeti munkássága 1.

Zegernyei | 2010.07.02.
A régészek már a megszületésekor elutasították László Gyula ezen elképzelését, ugyanakkor egységesen mérsékelt, udvarias hangnemben tették ezt, lévén szinte mindannyian a szeretve tisztelt mester tanítványai.

Szőcs Géza kiverte a biztosítékot

Fejes László | 2010.06.12.
a nyilatkozat heves reakciókat váltott ki, méghozzá nem finnugrista körökben. Mint a Töriblog írja, nem a dilettáns álnyelvészekkel kell vitatkozni.

Furcsaságok a karjalaiakról

Fejes László | 2010.06.09.
Nem világos, mi a cikk célja, ha a karjalaiakról szóló információkat magának a szerzőnek sem sikerült rendszereznie.

Marij El – mariul

Fejes László | 2010.05.25.
Elkészült a Marij El térképe mariul: a köztársaság nyugati részén a hegyi, középső és keleti részén a mezei irodalmi nyelv normái szerint tüntették fel a földrajzi neveket.

Dugonics András: Jólánka, Etelkának leánya

Zegernyei | 2010.05.21.
A Jólánka szerzője maga elé kapott egy térképet, s a földrajzi nevek tengerében elkezdte keresni a magyarok rokonait. Meg is találta őket a Balta-tengör vidékén.

Finnugor-e Vona Gábor?

Fejes László | 2010.05.17.
Vona Gábornak igaza volt, amikor azt állította, hogy nem finnugor. Bár nem ezért, amire ő gondolhatott. Mi téveszthette meg őt, és sok más laikust?

Száz éves az utolsó lív beszélő?

Fejes László | 2010.03.25.
Anyanyelvére még ma is emlékszik, a 2008-ban megjelent Līvõ kel (Lív nyelv) című CD-n az azonos nevű tankönyvből olvas fel, miközben kijavítja a szerző hibáit.

Megjelent a Finnugor Világ 2010. évi márciusi száma

Fejes László | 2010.03.24.
Aggodalomra semmi ok, a Reguly Társaság tovább folytatja hadjáratát az erdők ellen.

NRVV 47 – Serkali néprajzi múzeum

Fejes László | 2010.03.22.
Ha valamiért érdemes turistaként Serkaliba ellátogatni, az a néprajzi múzeum.

A medve bőrére

Janurik Bogi | 2010.03.19.
Lennart Meri (1929–2006), író és filmrendező munkáival sokat tett a finnugor népek megismertetéséért. Később Észtország elnöke lett.

NRVV 46. – Serkali

Fejes László | 2010.03.17.
Serkali ob-ugrisztikai szempontból szintén legendás hely, az egyik nyelvjárás névadója, Wolfgang Steinitz gyűjtéseinek köszönhetően az egyik legjobban dokumentált nyelvjárásé.
Váltás normál nézetre...