25 éve a Hadak Útján
A népvándorlás korának fiatal kutatói minden évben vándorbotot vesznek a kezükbe, felkeresvén az ország különböző helyszíneit, hogy ott konferencián emlékezzenek meg vándorló elődeikről. Idén átkeltek a Dunán, hogy a túlsó Komárom múzeumában találkozzanak.
A fiatal régészek, történészek, antropológusok Hadak Útján című konferenciasorozata 1990-ben indult. A negyedszázados jubileumot igen stílusos módon ünnepelték meg a résztvevők: a Duna Menti Múzeumban, Révkomáromban (Komarnóban). A stílusos mód maga a múzeum volt, illetve a díszterem főfalát betöltő festmény: Feszty Árpádtól a Bánhidai csata (restaurálását az EMMI támogatta). Nemcsak a téma, de a kép is grandiózus, több mint 20 m2, akkora, hogy egy garzonlakás szőnyegpadlója is lehetne.
(Forrás: Wikimedia Commons PD-Art)
A csatajelenet előtti kis asztalnál trónolt Tomka Péter régész, aki 25 éve lépett a Hadak Útjára. Már az első konferencián ő volt az egyszemélyes elnökség. Azóta is gyakorolja ezt a hivatását, messze hangzó orgánumával megadván a tudományos diskurzus és a társalgás alaphangját a konferencia minden helyszínén – előadóteremben és borkimérésben egyaránt. Abszolút szaktekintély a népvándorlás kutatásában, és ezt nemcsak decibelkapacitásával, de röntgenszemével is kiérdemelte: ahol a közönséges halandó régész csak sárga anyaföldet lát (itt-ott barna csíkokkal), ott ő cirádás avar koporsókat.
A konferencia október 19–22. között zajlott. Az előadások időrendben haladtak: először a legkorábbi vándorok – a szarmaták és a különféle germán csoportok, valamint a „barbár” hordák ellen határvédő vonalat építő rómaiak kerültek sorra. Szerencsére a rómaiak hiába védekeztek, így a birodalmat elárasztó idegenek megalapíthatták a magasabb rendű keresztény civilizációt. Az első nap a legfiatalabb fiataloké volt: a népvándorlás korának legelejéről a kutatók képzeletbeli sorának legvégén állók, vagyis a pályakezdők tartottak előadásokat.
A második napon már az avarok és a szlávok kerültek sorra – és nem csak magyarul. A helyszínnek megfelelően a konferencia nemzetközivé vált. A rendezvénynek több mint száz résztvevője volt, negyvenen tartottak előadást. Közöttük egy cseh, egy lengyel és öt szlovák szakember. Az eseményt meglátogatta Krym Altynbekov, kazahsztáni restaurátor-művész, aki a nomád harcosok díszruhájának rekonstruálásával szerzett világhírnevet. Ezúttal is a szerves anyagok konzerválásáról tartott mesterkurzust.
A népvándorlás kutatása az elmúlt években európai, sőt eurázsiai sikertörténetté vált. A különböző országok kutatói között az együttműködés különböző formái alakultak ki. Ez a konferencia is egy volt a különböző formák közül.
A Hadak Útjára lépő fiatalokat eleinte gyanakvással fogadták az idősebb szakemberek (lásd Tomka Péter bevezetőjét az első konferencia kötetében). Mára ez a gyanakvás elmúlt, a 25 évvel ezelőtti fiatalok öreg kutatóként is visszajárnak a mai fiatalok konferenciára. Az első találkozó résztvevői közül a huszonötödik konferencián is előadott Szentpéteri József. Ő már bizonyosan megtalálta az örök fiatalság elixírjét. A recept nagyon egyszerű: minden évben el kell menni a népvándorlás kor fiatal kutatóinak konferenciájára.
Az alapító atyák közül, ha előadóként nem is, de újságírói álruhájában egy napra zegernyei is belopta magát az ifjú tudóshölgyek és -urak társaságába. Ezen a napon (október 22-én) a kora avar kortól a honfoglalás koráig terjedő időszakot fogták át az előadások.
A régészek mindig küzdöttek azzal a problémával, hogy az általuk feltárt leletek, lelőhelyek, régészeti jelenségek milyen történeti keretben magyarázhatók. Vagyis ha változik egy régészeti kultúra, akkor milyen egyéb változások állhatnak a háttérben: az emberek jönnek-mennek, vándorolnak, esetleg változik a nyelv is, vagy csak egyes tárgyak érkeznek kereskedelmi utakon? Avagy megvilágosulnak az emberek, belátják, hogy okosabban kéne élni, és úgy döntenek, hogy önerőből csinálnak egy új régészeti kultúrát? A legutóbbi időkben az archeogenetika is ráirányította a figyelmet erre a problémára. De a kultúraváltás egyik aspektusa, a nyelvváltás iránt érdeklődnek a nyelvészek is. Nemrég itt, a Rénhírekben ismertettük Juha Janhunen koncepcióját a nyelvek népek nélküli vándorlásáról.
A konferencia negyedik és egyben utolsó napjának első előadója, Kiss P. Attila is a kultúrák találkozásának, a kultúraváltásnak a nyomait kutatta: a gepidák és az érkező avar népesség kapcsolatának régészeti jeleit próbálta megragadni. Utána Gulyás Bence szintén az avarok érkezésének és a legkorábbi avar népességnek a régészeti nyomait kereste. Nem itt nálunk, hanem kicsit keletebbre. Az úgynevezett Szivasovka-horizont és a Kárpát-medencei avar leletek kapcsolatának elemzésével szeretne eredményre jutni. A „Szivasovka-horizont” népessége a 7. sz. 1. felében indult vándorútra valahonnan a Volgától keletre lévő területekről, és érkezett a Fekete-tenger és az Azovi-tenger partvidékére, a Dnyeper és a Don torkolata közti területre. A névadó település, Szivasovka (ukránul Szivasivka) a Szivasról, vagy Szivas-tengerről, a a Krím-félszigetet a szárazföldtől elválasztó mocsaras területről kapta nevét. (A szivasovkai kurgánról és leleteiről a belinkelt tanulmányban fotók láthatók.)Az avar témájú előadásokat Lezsák Gabriella zárta, aki a szalagfonatos övveretek keleti párhuzamait kutatta. Az utóbbi időkben eluralkodott bizánci eredeztetés helyett a kaukázusi korai keresztény kőfaragásokkal fennálló kapcsolatokra mutatott rá. Ennek alapján fölvetette, hogy a szalagfonatos avar övveretek tulajdonosai keresztények voltak. Erről még lesz vita – a közönség körében a kelta párhuzamok miatt találták túl merésznek a feltevést, Tomka Péter pedig csak úgy általában.
Ezen a napon hallhattunk előadást egy leprában elhunyt fiatal nő koponyájának elváltozásairól is. A lelet Orosházáról származik, a lelőhelyre és tágabb összefüggéseire következő írásunkban térünk majd ki.
(Forrás: László Gyula: Études Archéologiques sur l'histoire de la société des avars. Bp. 1955. LXVII. t.)
A honfoglalás kori előadások közül az első természettudományos módszerek felhasználásával igazolta, hogy egyes íjmerevítő csontlemezek festettek voltak (az előadást öten jegyzik: Soós Rita, Szabó Máté Hegyi Borbála, Tihanyi Balázs, Tóth Mária), a második előadás pedig szerencsére nem túl élethű (mivel vér nem folyt) jelmezes harci bemutató keretében zajlott. A tudományban és harcművészetben egyaránt képzett előadó (Tompa Balázs) azt mutatta be, miként használták elődeink a szablyát, mellyel valójában nem vágtak, hanem inkább szúrtak, éspedig sebészi pontossággal a lamellás mellpáncélok illesztési réseibe. És egykoron tényleg folyt a vér.
A kísérleti régészet már két nappal korábban bemutatkozott a konferencián. Akkor Magyar András páncélrekonstrukcióit Bogár Péter a marcelházai Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub tagja tesztelte. A páncélokra leadott lövésekről Németh Balázs készített felvételeket. Történt mindez a komáromi Öreg-várban, melyet a lövöldözési kísérlet résztvevői és szemlélői meg is tekinthettek.
Az utolsó nap utolsó előadója, Strohmayer Ádám a honfoglaló ötvösök fogásait mutatta be. Tehette mindezt azért, mert maga is ötvös lévén, tökéletesen érti, hogyan dolgoztak ezer éve élt kollégái. Megtudhattuk azt is, hogy a növényi motívumok kidolgozottsága pontosan elárulja, mennyi energiát ölt az ötvös az adott tárgy elkészítésébe. Az előadó szerint nyilván a fizetség arányában cizellálta a megrendelt övvereteket, tarsolylemezeket és hajfonatkorongokat.
A XXV. Hadak Útján konferencia szervezésében a révkomáromi múzeum mellett a komáromi Klapka György Múzeum is részt vett, ami egyúttal szimbolizálta a két város összetartozását is. A szervezést és a lebonyolítást szlovák és magyar pályázati pénzek, valamint szlovákiai és magyarországi szponzorok támogatása tette lehetővé (áldassék nevük a sikeres szakmai konzultációkhoz szükséges bormennyiség biztosításáért). Az eseményről a sajtó is beszámolt.
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)
A konferenciát a múzeumigazgató, Csütörtöky József szlovákul és magyarul elmondott búcsúszavai zárták. A szervezésért köszönetet mondott Csuthy Andrásnak, a múzeum régészének. Köszönjük mi is. Neki külön, meg a Duna Menti Múzeum minden munkatársának és a Pro Museum Polgári Társulás tagjainak együtt.
Pejt mezeje, Pét mezeje (Várpalota)
albaregalis.hupont.hu/49/szekesfehervar-...varpalota-a-pilisben
Bodala hegység, Bodajk
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6...a_hungarorum_map.jpg
Ősi Őskü SzékesFehérvár
...
Nagyveleg, Császár, Oroszlány, Kecskéd, Környe, Baj, Szomód, Bánhida, Dunaalmás
mennyi egy folyóátló? az első nyugati hun shonju (senyő) annyit lőtt át, lóhátról, harckészültségi hadmódban.
szóval északról támadtak, hátbatámadták a magyarokat, akik pozsonynál a bajorokkal harcoltak?
"A magyarok egészen a Dunáig üldözték, ott félelmében a Dunába vetette magát, és mert a víz sodrása gyors volt, belefulladt." (Anonymus)
150 évvel később a német-római császár is, 100 évvel korábban magnusKarolus is hajóhaddal jött le a Dunán, a sóvári püspökök és grófok nem hoztak hajóhadat? hogy kerültek volna a Dunán túl, a magyarok háta mögé? átúszták, majd visszaúsztak?
nem, a valószínű az h karintania felől jöttek, délről, balaton felől.
de ott is beleszaladtak volna a cselbe.
és nem salzburgból jöttek, hanem már ott voltak Ovoniában, cezumórinál. onnan egy-két nap alatt lejöttek, és ott meg már készen várta őket a magyar hadsereg minden jel szerint.
de szerintem hoztak hajókat. nem voltak olyan elmaradottak. a morváknak nem volt, ott nem volt folyami forgalom. egy-két bárka maradhatott az avarok után. de szerintem azt lenyúlták a németek 800-ban.
szóval amikor a bajor hadsereg megsemmisült, és a határ Encig ki lett tolva 900 júliusában, Bánhidánál hátbatámadtak a morvák?
az elég nemszerencsés ha hajóval jöttek, aztán belefulladtak a csata végin. ha átúszták, akkor is. valószínűbb, h Mosaburg felől jöttek, Pribina várából a balatunidumipaludarum ami zala vára
és
Boldog Özséb, Öcsöb földjén, Bodala hegységben
"javait szétosztotta a rászorulók között, és két (más forrás szerint hat) társával a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult"
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6...a_hungarorum_map.jpg
a pákozdi halmokon túl egészen bánhidáig szorultak be
és kívülről támadtak, bevágtak alánk a német befolyás alá került karintiniából, miközben a másik németek a bécsi medence gyűrűző vonalán támadtak. és mégse nyertek, egyik se semmit. a nevüket se tudni talán, az h ki volt mi volt, nem emlegetik.
.
véletlen, h Anonymus térképén Pozsoga és Pozsony. ami ma pozsega meg prespurk volt. meg h van Pozsga aminek az erdeje pozsogai erdő.
meg akkor még Vulkovár meg Zabrag
meg a Tarsatica az Tersatica
és Bielograd a hadriai tenger szélén van.
.
Korabeli források szerint a bajor hadsereg 907. június 17-én indult meg Ennsburgból (Enns) Gyermek Lajos keleti frank király névleges vezetésével.
szóval jöttek három héten át.
Aventinus nem forrásértékű leírása szerint a bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal parti) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié (jobb parti) pedig Theotmár érsek.
szóval két hadtestre oszlottak.
és szóval akkor
Karintiai Arnulf császár Mojmir és Szvatopluk között kitört viszályba (Szvatopluk Arnulf szövetségese volt).[5] Arnulf Luitpold őrgrófra bízta a morva ügyeket, aki 898–899 során több hadjáratot vezetett Mojmir ellen, kevés sikerrel.
szóval az a német, aki meghalt 900-ban, előző évben még a morvák ellen vezetett hadjáratot és a morváknál volt a kisgróf...
hu.wikipedia.org/wiki/Pozsonyi_csata
a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányadmagával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is.
ha a hajókat felgyújtották, akkor északról már nem volt olyan egyszerű átmenni a Dunán hajó nélkül lovon
és igen. a szkíta kard egyenes.
a jég jeges a hegy hegyes.
ennyit azért illett volna:
bánhidai csata 907. július 7
pozsonyi csata 907. július 4. és 7.
ők támadtak
az avar Ovonia felől
magyar határ 900-ban a Fischa folyó
.
szerintem teljesen hiteltelen a kép a bánhidai csatáról, nem a magyar fajta harcmodor.
a nyíl arra van, hogy messziről leszedje, megzavarja az ellenséget.
a magyar szerintem profi hadsereg volt, mindenkinek volt lova. a kunok is olyanok voltak, hogy a lovukkal temették őket, szóval szerintem lovakkal még meg is karicsgálták a német konzervpáncélt.
.
érdekes, h ázsiai fej van levágva, pedig a szlávsnémet dárdával támad, a magyarnak mem nem KARDja van, nem is tombája, a BUZOGÁNYja PÖRÖLYe vustrángja tarackja hanem fejszéje
és félmeztelen nőkkel támadtak a németek? vagy a németeket támogatók közt voltak hogy kivitték a csatamezőre is.
egy szűkszavú kommentár egy német krónikában: "907. (év) A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok."
azután jött Svatopluk, hogy csatlakozzon a bajorok hadseregéhez? ?
a képen: a két hadvezér egymásnak ront. persze, mint 5. László.
semmi köze a valósághoz. kwod hogyan nézett ki a valódi harc.
wodün volt ojszkwod volt
Az avar magyar (nyev) azonosság a legvalószínűbb...
"Az avar-magyar-székely azonosság genetikai bizonyítékai" az MTA köreiből:
www.youtube.com/watch?v=IZDioplbOsA&feature=youtu.be
Tomka Péter abszolut és elismert szaktekintély volta csak egy udvariassági formula lehet ebben a cikkben; legfeljebb a hasonlóképpen rovásnemismerő régészek között lehet elfogadható. Én másképpen jellemezném. A Magyar Nemzeti Múzeumban barbár módon lereszelt és tévesen leírt, a letéti szerződésben a főigazgató által hun korinak minősített leletről Tomka Péter sem adott helytálló véleményt. A "budapesti hun jelvény" (lehet, hogy avar?) betűi közül az elsővel nem foglalkozott (mert azt a reszelés és polírozás félig eltüntette), a másodikat és a harmadikat pedig latin monogramnak határozta meg - bár három székely betűről, a SZAK (éSZAKi) szóról van szó. Ha a finnugrista régészet célja a hun-avar-magyar azonosság tagadása, akkor érteni vélem Türk Attila indokolatlan elismerését.