0:05
Főoldal | Rénhírek

Vigyázzon, ne hétvégén kapjon gutaütést!

Kisebb arányban kapják meg a szükséges kezeléseket a szélütés miatt hétvégén kórházba került páciensek, és betegségük kimenetele is rosszabb – állapították meg brit kutatók.

MTI | 2012. július 14.

Az Archives of Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányhoz 93 ezer brit páciens adatait elemezték, akik 2009 áprilisa és 2010 májusa között szélütéssel kerültek kórházba Nagy-Britanniában.

Az eredmények azt mutatták, hogy a szokásos hat diagnosztikai és kezelési lépésből ötöt kisebb valószínűséggel végeztek el azoknál a pácienseknél, akik hétvégén kerültek be a kórházba, azokhoz képest, akiket hétköznap vettek fel. Agyi szkennelést például a hétvégi páciensek 43 százalékánál végeztek, míg a hétköznap bekerültek 47 százalékánál készült ilyen.

Kiderült az is, hogy a szélütött beteg életkilátásai is rosszabbak voltak hétvégi felvétel esetén. Az átlagosan hétnapos kórházi tartózkodás alatt például a vasárnap kórházba került páciensek 11 százaléka halt meg, míg a hétköznap felvett betegeknek csak 9 százaléka.

„Számításaink szerint 350 potenciálisan elkerülhető kórházi haláleset történik évente az átlagosan 7 napos ápolás alatt” – idézte William Palmer kutatásvezetőt, az Imperial College London munkatársát a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!