0:05
Főoldal | Rénhírek

Az anyatej a biztos jövő alapja?

Magasabbra juthatnak a társadalmi ranglétrán azok, akiknek gyermekkorban az anyatej jelentette a fő táplálékforrást – állapította meg egy új tanulmány.

MTI | 2013. június 29.

Az elemzés céljából 34 ezer, 1958-ban, illetve 1970-ben született brit állampolgár életútját vették górcső alá. A kutatók megkérdezték az érintett anyákat, vajon szoptatták-e – és ha igen, meddig – gyermeküket, majd összevetették a felmérésben részt vevők „társadalmi rangját” azzal a státussal, amelyet annak idején – 33-34 éves korukban – apjuk töltött be – írta a tanulmányt ismertető LiveScience című tudományos hírportál.

Az eredmények azt sugallták, hogy azok, akiket kiskorukban szoptattak, felnőttként nagyobb valószínűséggel jutottak feljebb a szociális hierarchiában, mint azok, akiknek nem az anyatej volt az elsődleges táplálékuk. A társadalmi felkapaszkodást – az elért osztályhelyzetet – a kutatók olyan foglalkozással vagy munkahellyel azonosították, amely a vizsgált személyek számára magasabb szociális státust biztosított apjukhoz képest. (A megjelölt foglalkozási kategóriák a szakképzetlen vagy kézimunkát igénylő állásoktól a szellemi pályákon át a menedzseri-vezetői beosztásokig terjedtek.)

Az Archives of Disease in Childhood című szaklapban közölt felmérés szerint a gyermekkorukban anyatejjel tápláltak 24 százalékkal nagyobb eséllyel tudtak társadalmilag előbbre lépni, illetve 20 százalékkal kisebb valószínűséggel csúsztak lejjebb a ranglétrán. A kutatók úgy vélik, hogy a szoptatás jelentősen előmozdítja a gyermekek jobb kognitív képességeket – megismerő funkciókat – eredményező idegrendszeri fejlődését, ami később segítheti őket az előbbre jutásban. Mi több, az anyatejjel táplált kicsik kevesebb érzelmi stresszt mutatnak, ami szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy felnőtt életüket sikerek kísérik.

Korábbi vizsgálatok már bizonyították, hogy az anyatej olyan tápanyagokat – például hosszú láncú többszörösen telítetlen zsírsavakat – tartalmaz, amelyek nagymértékben javítják az agyi kognitív képességek kifejlődését, az anya és a gyermek közötti közvetlen testi érintkezés pedig korlátozza a kicsit érő stressztényezőket. A két folyamat együttes hatása mutatkozhat meg a felnőttkorban betöltött társadalmi pozícióban – jegyezték meg a kutatók a mostani tanulmányban.

A vizsgálat során néhány évi időközönként felmérték az érintettek kognitív teljesítőképességét, illetve idegrendszeri működését. A tanulmány szerint az anyatejjel való gyermekkori táplálkozás utólagos összhatása legalább egyharmad részt a megismerő funkciók szintjében, illetve a stresszkezelés hatékonyságában nyilvánul meg.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2013. július 1. 02:10
1 El Vaquero

Már a cikk címe alapján előre tudtam, hogy brit tudósok alkottak megint.