Vigyázat, felnőtt tartalom!
Az iskolai nyelvtanokban a „kopula” ’összetett állítmány igei, főként létigei része’ szakszó talán azért nem szerepel, mert ez a töve a felnőtt tartalmú „kopuláció” ’párosodás, közösülés’ terminusnak.
A hagyományos iskolai oktatás (és Magyarországon általában a nagyon hagyományossal találkozunk) a meghatározások és az osztályozások bűvöletében él. Emögött az az elképzelés húzódik meg, hogy akkor értünk meg egy jelenséget, ha meg tudjuk nevezni, ha a nevéhez egy meghatározást tudunk társítani, és ha fel tudjuk sorolni az aleseteit (hasonló nevekkel és meghatározásokkal). Az állítmány szóval jelölt jelenséget tehát akkor értjük meg, ha tudjuk, hogy „az állítmány a Mit állítok? kérdésre válaszoló szó”, és ha tudjuk, hogy három fajtája van: az „igei”, a „névszói” és az „összetett” (ezen belül a létige névszóval vagy határozóval állhat, ez további két altípus).
Itt most nem foglalkozom azzal a nagyon általános kérdéssel, hogy mennyire hasznos a meghatározásoknak és az alfajok felsorolásának az a túlburjánzása, amit az iskolában tapasztalhatunk. Azt hiszem, messze a jelentőségükön felül értékelik az ilyen fogalmi rendszerezést. Arról viszont szólnom kell, hogy a nyelvi nevelésen, a „nyelvtanon” belül milyen módon űzik ezt a sportágat az iskolában. Azt hiszem, más tudományágakban épeszűbbnek, felnőttebbnek tekintik a tanulókat, például nem adnak ennyire nyilvánvalóan elégtelen meghatározásokat. (A Ki vitte le a szemetet? kérdésre válaszoló Péter vitte le válaszban tényleg „azt állítom”, hogy levitte?) És talán nem veszik annyira hülyére őket, hogy miközben elvileg minden „mondatrész” szerepét egy-egy szó tölti be, az állítmány esetében már a felsorolásban is ott az ellenpélda, az „összetett állítmány”, ami egy névszóból vagy egy határozószóból és egy létigéből áll, tehát két szóból. (Az „egy mondatrész – egy szó” elv sok más esetben is sérül, például akkor, amikor mellérendelő szókapcsolat tölti be egy mondatrész szerepét: összekeverte a libát és a kacsát.) Nem beszélve arról, milyen csoda az, hogy ha a „névszói állítmányt” tartalmazó mondatot múlt időbe (feltételes módba stb.) tesszük, akkor átbucskázik a fején, és az állítmánya „összetetté” válik: Gábor egy ronda talpnyaló – Gábor egy ronda talpnyaló volt/lenne/legyen.
Ha a nyelvtannal kapcsolatban felnőttebnek tekintenénk a tanulókat (és, tegyük hozzá, ha nem kisiskoláskorukban, hanem jóval később szembesítenénk őket a nyelvtan elvont rendszerével), akkor lehet, hogy kevésbé tudnánk fenntartani az egyértelmű definíciók és a kimerítő osztályozások látszatát, de szerintem mégis többet lehetne megértetni velük a nyelv működéséből. A mondatelemzéssel kapcsolatban éppen legutóbb próbáltam bemutatni, hogyan lehet kevésbé „iskolás” módon megközelíteni. Az alábbi kérdéssel „A. az USA-ból” hasonló mondatelemzési feladatot adott fel.
Nem értem a „nem múlt el 18 éves”, „rég elmúltam 60 éves”-típusú szerkezetek nyelvtani mivoltát. Világos, hogy mi az alany a mondatban: „ő múlt el”, „én múltam el”; de akkor hát pontosan mi a rag nélküli névszó -- az „éves” -- nyelvtani szerepe? Valahogy csak ott lóg a mondat végén, pedig úgye épp az a lényeg, hogy hány éves múltál... Lehet, hogy gyenge a nyelvérzékem (nem anyanyelvem a magyar) de mindig kiakadok ezen, pedig én is használom a szerkezetet alkalmanként, és a gyakorisága miatt persze egészen természetesnek hat, ha nem gondolok bele.
A hagyományos nyelvtan felsőoktatási tankönyve, a 2000-es Magyar grammatika részletesen tárgyalja az ilyen mondatokat. Eszerint az A. nevű olvasónkat foglalkoztató szerkezetekben „összetett állítmány” található, amelyben a 18 éves, 60 éves szerkezetek az állítmány névszói részét képezik, az elmúlik ige pedig „mondatrészteremtő segédszó”, régi nevén kopula. (Azt hiszem, az iskolai nyelvtanokban ez a szó nem szerepel, talán azért, mert ez a töve a felnőtt tartalmú kopuláció ’párosodás, közösülés’ terminusnak.) A Magyar grammatika három kopulát ismer: a létigét (van, lesz, megvan), a marad igét és a múlik (elmúlik) igét.
(Forrás: Wikimedia Commons / ŠJů / CC BY-SA 3.0)
A kopulás szerkezetek már az ókori görög és latin grammatikákba is azért kerültek bele, ami A. nevű olvasónknak is a problémája: hogyan lehet az, hogy az alanyon kívül van egy másik alanyesetű mondatrész is a mondatban? Hogy kerül az oda? Mondhatnánk azt is, hogy vannak speciális igék, amelyeknek az alanyon kívül van egy másik alanyesetű bővítményük is (az ún. állítmánykiegészítő), és ezeket nevezzük kopuláknak. A kopulák speciális kezelése, vagyis hogy azt mondják, ők „összetett állítmányt” alkotnak azzal a bizonyos másik alanyesetű bővítményükkel, tulajdonképpen indokolatlan, és csak egy régi hagyomány következménye. Azzal indokolják, hogy a kopulák amolyan „üres” igék, csak arra valók, hogy az állítmánykiegészítő betölthesse a szerepét, állítmányként működhessen.
Persze ez a megközelítés erősen vitatható. A lesz ’válik’, a marad és a múlik (elmúlik) sem „üresek”, hiszen a lesz és a múlik éppen olyan meghatározott folyamatokat írnak le, mint mondjuk a válik (vmivé) és a betölt (egy életkort), a marad pedig ugyanolyan állapotra utal, mint a megmarad (vminek). Az utóbbiak tehát jelentéstani szempontból ugyanúgy minősülhetnének kopuláknak, mint amiket a Magyar grammatika felsorol. A funkcionális jellemzés tehát keveredik a formaival: a válik, betölt, megmarad csak azért nem kopulák, és a bővítményük csak azért nem állítmánykiegészítő, mert ragos névszói szerkezetekkel állnak, nem pedig alanyesetűvel.
Ha viszont nem az lenne a fő szempont, hogy milyen esetben kell állnia a bővítménynek, akkor még rengeteg ige kerülhetne a kopula gyanújába, illetve rengeteg igés szerkezetre mondhatnánk, hogy „összetett állítmány”. Például az orvosnak megy, zsoldosnak áll, részekre szakad kifejezések csak azért nem számítanak „összetett állítmánynak”, mert ragos névszavakat tartalmaznak. Tartalmilag semmivel sem kevésbé „üres” a bennük levő ige, mint a Magyar grammatika kopulái, és a névszói meg az ige kapcsolata semmivel sem kevésbé szoros, mint az „összetett állítmányok” tagjai közötti.
Az igazán izgalmas kérdések itt kezdődnek. Talán egy másik alkalommal megvizsgálom, hogy miért van az az érzésünk, hogy bizonyos igék erősebb kapcsolatot alkotnak egy kitüntetett bővítményükkel, mint mások, vagyis „kopulaszerűen” viselkednek, és azzal a bizonyos bővítményükkel olyan szoros egységet alkotnak, amit akár „összetett állítmánynak” is nevezhetünk, ha mindenáron elnevezhetnékünk van. Az ilyen jelenségek felfedezésétől, boncolgatásától, a róluk való gondolkodástól és a velük való játéktól lehetne izgalmas az iskolai nyelvi nevelés. Abban, amit a mai iskolai nyelvtan mond az „összetett állítmányról”, az égvilágon semmi érdekes nincs.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (29):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Krizsa: 28
Igazad van, de én nem is az arányosan kicsikre gondoltam (bár nekik is nehéz a "méretre szabott tárgyakkal körülvett világunkban" az életük).
Akik aránytalanul rövid végtaggal születtek, fizikai hátránnyal kénytelenek élni, mert túlzottan megterheli gerincüket a járás. Ma már ezt műtéttel enyhíteni lehet..
A szellemi képességet természetesen egyik esetben sem érinti a "kicsiség".. :)
@mederi: 26 utolsó bekezdése téves ( a többi jó).
Az APRÓSÁG-gén (le egészen 6o cm-ig) ugyanúgy jelen van az emberiségben ma is, mint maradvány, mint a 2-2.5 méteres magasság génje. Mind TELJESEN egészségesek, mentálisan meg pláne - I. őrizz, "gyógyítani" őket. (Azzal csak elb...ni lehet.)
Én láttam nemrég az interneten egy HÁROMÉVES nagyságú indiai gimnazista fényképét, a normál magasságú társai között.
Ezek a variánsok még nemrég sokkal tömegesebben is megvoltak köztünk. A nagyon magas az európai (Kárpát-medence és Németalföld) heidelbergi maradványa (az indiai mondabeli óriások, "istenek" modellje).
A nagyon kicsi pedig a szigeti "izolált zsugorodás" eredménye: példa a foresi ember (Indonézia) és a dmanisi (grúziai leletek, Kordos László régész) sokféle magasság változatai. Holott bizonyított, hogy ugyanabból a fajból valók. Ez utóbbi a Földközi-tenger ismételt kiszáradásainak, majd az Atlanti óceán újra beömlésének következménye - a szigetekbe beszorult populációk) maradványa. Az elkülönült szigeteken se kaja nem volt elég, de nagyragadozók nem zabálták fel az embereket - tehát az ember alkalmazkodott és állandóan kisebb lett.
Bizonyított, hogy az emberi faj nagyságának (főleg a nagy agyméretnek) semmi köze nincs és nem is volt a szellemi képességekhez.
@mederi: Az utolsó kérdésed szerintem azért érdekes, ami a "kor"-ra vonatkozik, mert a "kor" és a "korszak" is időszakot jelöl, nem időpontot. Valahogy ez nem mindig tudatosul bennünk..
-Ha megkérdezzük valakitől, hogy hány éves, valószínűleg vagy éppen kicsit kevesebb, vagy éppen már kicsit több, mint amit mond magáról (évre, hónapra, percre valószínűleg nem fontos). Az "éves" ilyen esetben olyan idő tartományt (korszakot) jelenít meg, amiben valahol ott van az illető pontos kora, amit legdurvább idő skálán években mérünk.
-Az "elmúltam 18 éves" = "már betöltöttem a 18. életévemet" valószínűleg egy kérdésre adott válasz, azt jelenti, hogy ebben az esetben valami miatt fontos, hogy a pontos korom több, mint amit adott helyen és időben megkövetelnek, pl. már vehetek cigarettát..
-Az "elmúlt a 18 éves korom (=korszakom)" (így önmagában nem használnám) példamondatban kiérződik, hogy valami miatt pozitív ("milyen jó, hogy ..") vagy negatív ("sajnos ..") töltetű megjegyzéssel kezdte az illető a mondatát, amiket persze az előző tipusú mondat elé is oda lehetne tenni, de az önmagában jobban "megáll" mint ez..
@A.: 25
A hibás példamondatokat ha kiegészítjük, majdnem jóvá válnak:
*nem múltam el mérgesnek lenni-->még mindig mérges vagyok=>máig mérges maradtam
*nem múltam el szépnek lenni-->még mindig szép vagyok=>máig szép maradtam, nem múlt el a szépségem
*nem múltam el kicsinek lenni--->még mindig kicsi vagyok=>máig kicsi maradtam (*nem múlt el a kicsiségem--mivel nem betegség, ami elmúlik, nem jó a mondat)
*nem múltam el gyereknek lenni--->még mindig gyerek vagyok=>mindmáig gyerek maradtam, pedig rég elmúlt a gyerek korom)
*nem múltam el fiatalnak lenni--->még mindig fiatal vagyok=>máig fiatal maradtam, pedig régen elmúlt a fiatal korom..
-Szerintem nem "kövesült el a szerkezet", hanem jelentéstanilag "kontrollált módon" kell alkalmazni.
Pl. a szépség múlandó, de a felnőttkori kicsiség (alacsonyság) ha nem gyógyítják, nem "múlik el".
"A Magyar grammatika három kopulát ismer: a létigét (van, lesz, megvan), a marad igét és a múlik (elmúlik) igét."
Igen ám, de a "múlik" - ha kopula - nem olyan kopula, mint a "van" vagy a "marad".
A következő példamondatok mind elfogadhatóak (szerintem):
nem vagyok mérges / szép / kicsi / fiatal / gyerek / ötéves
nem voltam mérges / szép / kicsi / fiatal / gyerek / ötéves
nem leszek mérges / szép / kicsi / fiatal / gyerek / ötéves
nem maradok mérges / szép / kicsi / fiatal / gyerek / ötéves
nem maradtam mérges / szép / kicsi / fiatal / gyerek / ötéves
De ezek már nem (szerintem):
*nem múltam el mérges
*nem múltam el szép
*nem múltam el kicsi
*nem múltam el gyerek
???nem múltam el fiatal
Ez viszont igen:
nem múltam el ötéves
Jelentéstanilag nem lehet sok különbség a "fiatal" és az "ötéves" állítmányok között. Pedig sose hallottam az "X elmúlt Y" szerkezetet más (alanyesetbén lévő névszó) Y-nal - tudtomra az egyetlen elfogadható Y itt az "éves" (vagy esetleg más, szintén időszakra utaló melléknév, pl. "hetes", vagy -- elliptikusan -- egy puszta szam, pl. "elmúlt 18"). (Én voltam egyébként az eredeti kérdező.)
Eléggé világos számomra, hogy itt egy "elkövesült" szerkezetről van szó. De akkor hogy keletkezett? Régen talán szélesebb használatban volt a "múlik", mint kopula? És egyáltalán hogy függ ez össze a kovencionálisabb "elmúlt a 18 éves korom"-típusú mondattal (ami kb. ugyanazt jelenti, mint "elmúltam 18 éves")?
Ennyi részletes fejtegetés után a formai megjelenést sokoldalúan körül jártátok, ami szükséges, de az egész jelenség tartalmi lényegét, hogy mi okból jött létre, mire használjuk, a szegény kérdező szerintem nem értené meg, ahogyan a kisdiákok sem értik valószínűleg, és én is mint laikus csak tapogatóztam..
Amiket végül próbáltam "fejtegetni", azt nyilván nem találjátok fontosnak, vagy pláne elfogadhatónak, pedig az..
Egyedül Szaladó zenei párhuzama adott "globális" magyarázatot arra, hogy egyáltalán mi a dolog lényege, és támasztja alá miért fontos az összetett állítmány nyelvi jelenléte pl. a magyarban, ahol szerintem pl. az előidejüséget és az időbeni pontosítást "képes" létre hozni.. :) (Komolyan mondom.)
@LvT: Köszönöm az érdekes és értékes információt.
Ami a magyar infinitívuszhoz kapcsolódó toldalékokat illeti, én a megérzéseimre hallgatva először birtokos személyjeleknek véltem őket, de a nyelvészek lehurrogtak, hogy ez ugyanolyan ragozott igealak. Ellenben a portugálban tényleg van a főnévi igenévnek személyragos ragozása, amely valamelyik ragozás mintájára alakult ki analógiával.
www.elmexicano.hu/2012/04/magyar-fonevi-igenev-es-spanyol.html
@Sultanus Constantinus: >> A törökhoz még annyi kiegészítés, hogy a kopula olyannyira toldalék, hogy még a magánhangzó-illeszkedésben is részt vesz <<
A magyarban sem könnyű elkülöníteni az igei személyragokat és a névszói birtokos jeleket: <vár-o-m> : <vár-a-m>, <vár-o-d> : <vár-a-d>, <vár-ja> : <vár-a>, <vár-unk> : <vár-unk>, <vár-tok> : <vár-o-tok>. Ehhez jön az az eset, amikor igenév kap ilyen toldalékot, nehéz megmondani, hogy ez a toldalék „igei” vagy „névszói”-e: <várni> : <várn-o-m>, <várn-o-d>, <várni-a>, <várn-unk>, <várn-o-tok>.
Ez a helyzet a törökben is. Ha megvizsgáljuk a kérdést, akkor azt tapasztaljuk, hogy (az óhajtó és a felszólító módot leszámítva) két személyragkészlet van, ezek választása attól függ, hogy milyen mód-, ill. igeidőjelhez járulnak*. A két készlet közti legfeltűnőbb különbség, hogy az egyiknél a T/2. rag <-k> alakú, a másiknál pedig <-Iz>. Ez utóbbi a helyzet a birtokos személyjelek esetén is, valamint azoknál a mód- és időjeleknél, amelyek eredetileg igenévképzők voltak (hasonlóan mint a magyar <-t(t)> múlt idő). A <-k> pedig az „igei természetű” toldalékok után áll.
Azt találjuk, hogy abban az esetben, amit említesz, a T/2. toldalék <-Iz> alakú, nem pedig <-k> Tehát nem igei természetű agglutinálódott kopuláról van szó, hanem névszói predikatív ragozásról. Amelyik oszmán-török nyelvjárás megtartotta az <i-mek> kopulát, ott a <Türk-üz> ’törökök vagyunk’ kifejezés megfelelője <Türk i-y-ik>. Azaz nem lehet, hogy az előbbi az utóbbiból rántódott volna össze.
A névszók ilyen predikatív ragozása egyébként ismert a mordvinban és a szamojéd nyelvekben is. **
* en.wikipedia.org/wiki/Turkish_grammar#Inflectional_suffixes
** mek.oszk.hu/04800/04868/04868.pdf 9–10. oldal
@Sultanus Constantinus:
„(A törökhoz még annyi kiegészítés, hogy a kopula olyannyira toldalék, hogy még a magánhangzó-illeszkedésben is részt vesz.)”
Annyira tudlak irigyelni a magabiztosságodért, meg hogy olyan igazán problémátlannak látod a világot!
www.nyest.hu/hirek/torok-mi
www.nyest.hu/hirek/nevuto-vagy-toldalek
@Szaladó: Akkor oké. :)
@Szaladó: Az orgonajátékban is használatos a kopula kifejezés. Két billentyűzet mechanikus összekapcsolását jelenti.
Biológiából mi még tanultuk az ivaros szaporodást, és kopuláció és konjugáció közti különbséget, általánosban (!), szemérmeskedés nélkül. Igaz, nem most volt...
@Szaladó: 14
Tetszik a zenei megközelítés..
A nyelvtani megközelítés teljesen hasonló a zeneihez szerintem, hiszen itt is hasonlóról lehet szó.
pl. Az olvasó által felhozott példában a
"Nem múlt el 18 éves" azt is jelenti, hogy "Nem több, mint 18 éves", csak másképpen. Az utóbbi a "bázis 18. évhez képest" nem az idő múlását, hanem az évek számát (amiben az időt mértük) emeli ki.
A "nem múlt el 18 éves" (de valószínűleg el fog múlni) egyfajta előidejűséget fejez ki (múlt a jövőben), míg a második "nem több mint 18 éves" egyszerő számszerű összehasonlítás..
@Sultanus Constantinus: A magyar változatban nullás. Bocs, nem fogalmaztam pontosan.
@Szaladó: Ezt most nem egészen értem. A példámban az "Es" ige, tehát nem nullmorféma.
(Amúgy én még soha nem hallottam a kopula, kopuláció szó használatát 'közösülés' jelentésben, valószínűleg nem is használják ezt túl sűrűn, ezért sem lett tabu.)