Itt valami nem ok!
A Tanársarok mai részében megvizsgáljuk, hogy miben különbözik egymástól a magyarázó mellérendelés és az okhatározói alárendelés. Ez olyan különbség, amelyről nyolcadik osztályos gyerekeinknek bizony számot kell adniuk nyelvtanórán.
A Tanársarokban legutóbb az egyszerű mondatok egyik megkerülhetetlen alkatrészének, az állítmánynak a problémáiról olvashattak. Ha pedig már az egyszerű mondatokkal ilyen alapvető nehézségek merülnek fel, mi jóra számíthatunk az összetett mondatokkal kapcsolatban? Nagyjából ugyanarra. A felmerülő elemzési nehézségek közül most egyet vizsgálunk meg: azt, hogy hogyan tudjuk – a hagyományos nyelvtan szerint – megkülönböztetni a magyarázó mellérendelő mondatokat az okhatározói alárendelő mondatoktól.
Akinek már az előző bekezdés utolsó mondata is kissé kínai, ne ijedjen meg; a dolog, legalábbis elméletben, nem olyan vészes. A mondatokat két nagyobb csoportban tárgyalja a hagyományos nyelvtan: vannak egyszerű és összetett mondatok. Az egyszerű és az összetett szavak itt terminus technikusok, tehát az egyszerű mondatok, hétköznapi értelemben sokszor egyáltalán nem egyszerűek, rettentő bonyolultak (és hosszúak) lehetnek, míg az összetett mondatok nem feltétlenül bonyolultak.
A tegnap reggel a hegyen összesározott fekete nadrágomat ma az anyagot megkímélendő mosás helyett csak kikefélem. [egyszerű, bővített mondat]
Azt szeretném, amit te. [alárendelő összetett mondat]
Lefeküdt, de nem aludt el. [mellérendelő összetett mondat]
A hagyományos nyelvtan definíciója szerint az egyszerű mondat egy, míg az összetett mondat több tagmondatból áll. Ha azt hinnénk, ezzel beljebb vagyunk, tévedünk. Ugyanis azt is meg kéne érteni, hogy mit jelent a tagmondat terminus. Ennek a problémáiról e helyütt nem szólunk részletesen (a sorozatban később sort kerítünk ezekre is); legyen elég leegyszerűsítve annyi, hogy az egyszerű mondatban legtöbbször egy állítmány van, míg az összetett mondatban több.
Az összetett mondatoknak két típusát szokás megkülönböztetni a tagmondatok viszonya szerint: lehetnek mellérendelők és alárendelők. Előbbiekben a két tagmondat egyenrangú, míg az utóbbiakban a két tagmondat nem egyenrangú (alá-fölérendeltségi viszony van köztük). A definíciók bevezetésével – sajnos – nem oszlattuk, hanem növeltük a homályt. Nem világos pontosan, hogy mit jelent a tagmondatok viszonya (a jelentésükre vonatkozik ez, vagy a nyelvtani viszonyukra, esetleg mindkettőre?), illetve, ebből következően az sem tisztázott, hogy milyen értelemben egyenrangú és nem egyenrangú a két tagmondat. De emelkedjünk ezeken is felül, és fogadjuk el a hagyományos nyelvtan magyarázatát.
A mellérendelő összetett mondatok esetében két, önmagában is megálló állítást találunk, és ezek között valamilyen logikai-jelentésbeli viszony van. A tagmondatok viszonya alapján különböztetik meg a mellérendelés fajtáit:
Hazamentünk a közértből, és kipakoltuk a szatyrot. [kapcsolatos]
Hazamentünk a közértből, pedig nagyon jó volt ott. [ellentétes]
Vagy hazamegyünk a közértből, vagy ott maradunk még egy kicsit. [választó]
Hazamentünk a közértből, mert vacsorát kellett főzni. [magyarázó]
Hazamentünk a közértből, így nem láttuk az üzletvezetőt. [következtető]
Az alárendelő összetett mondatok a fentiekkel ellentétben nem két egyenrangú állítást tartalmaznak, hanem egy hiányosat és egy másikat, ami a hiányosat kiegészíti. A „hiányos” tagmondat a főmondat, ebben – ha minden jól megy – találunk egy úgynevezett utalószót, ami a hiányzó információt kifejező részletre utal. És ezt a hiányos részletet fejti ki az alárendelt mellékmondat. Az alárendelés típusait aszerint különbözteti meg a hagyományos nyelvtan, hogy milyen mondatrészi szerepet tölt be a főmondatban az utalószó.
Olyan volt, mint egy virágszál. [az utalószó az olyan, ami az állítmány része; állítmányi alárendelés]
Csak az jöjjön, aki bírja. [az utalószó az az, ami alanyi szerepű; alanyi alárendelés]
Azt akarom mondani, hogy szeretem a mondatelemzést. [az utalószó az azt, ami tárgy; tárgyi alárendelés]
Oda megyünk, ahova akarunk. [az utalószó az oda, ami helyhatározó; helyhatározói alárendelés]
Olyan lepkét szeretnék, ami nem repül. [az utalószó az olyan, ami minőségjelző; minőségjelzői alárendelés]
Még ha nehéz is ezt így mind megjegyezni, a fenti, tiszta esetekben, ha tudjuk az elemzés módszerét, akkor viszonylag könnyen meg tudjuk állapítani az összetett mondat fajtáját, illetve azon belül azt is, hogy milyen típusba tartozik a mondat. Vannak azonban olyan esetek, amelyekben egyáltalán nem ilyen könnyű dönteni. Ezek közül az alábbiakban egy kiemelt példát fogunk megvizsgálni: az okhatározói alárendelést és a magyarázó mellérendelést.
A magyarázó mellérendelés esetében a két tagmondat ok-okozati viszonyban van egymással, az egyiket magyarázza a másik. (Sok tankönyv szerint a tagmondatok sorrendje is számít: az elsőt magyarázza a második; tehát az első mondatban van az okozat és a másodikban van az ok.)
(1) Kimentem az udvarra, ugyanis elállt az eső.
Az okhatározói alárendelések esetében pedig a főmondatból hiányzik az okhatározó, és ezt fejti ki a mellékmondat.
(2) Kimentem az udvarra, mert elállt az eső.
Mi a különbség a két, egymásra meglehetősen hajazó mondat között a hagyományos nyelvtani elemzésükön kívül? Megpróbálunk erre válaszolni. Az első különbség, hogy a (2) mondatba kitehetjük az utalószót, míg az elsőbe ilyesmit nem tudunk belepréselni:
(1a) *Kimentem az udvarra azért, ugyanis esett az eső.
(2a) Kimentem az udvarra azért, mert esett az eső.
Márpedig, ha van utalószó, akkor a mondat alárendelés. A második különbség, hogy míg az (1) mondat esetében nem cserélhető fel a tagmondatok sorrendje, addig a (2) esetében igen:
(1b) *Ugyanis nem esett az eső, kimentem az udvarra.
(2b) ?Mert nem esett az eső, azért kimentem az udvarra.
Ez már nem olyan jó szempont, hiszen a (2b) mondat is elég természetellenesnek hangzik. Nagyobb gond, hogy a mellérendelő kötőszónak titulált mivelre kicserélve az ugyanist, az (1) mondat fordított tagmondatsorrenddel is jó:
(1c) Mivel nem esett az eső, kimentem az udvarra.
Felmerülhetne bennünk, hogy a miveles mondat mégis alárendelő lenne. Jó eséllyel tévedünk, hiszen utalószó ebbe sem tehető:
(1d) *Kimentem az udvarra azért, mivel nem esett az eső.
Látjuk, nem ilyen egyszerű ez: sehogy sem látunk lényegi jelentésbeli különbséget az (1) és a (2) mondat között. Egy árva nyelvtani különbség van: hogy ha mert a kötőszó, akkor kitehető a másik tagmondatba az azért.
Természetesen ettől még az így elemzett főmondat cseppet sem lesz hiányos állítás, és az így elemzett, merttel kezdődő mellékmondat sem tölti ki ezt a hiányt... Azaz a mertes okhatározói alárendelés egyáltalán nem tűnik alárendelésnek. Legalábbis nem könnyű egy magyarázó tagmondattal vagy okhatározói mellékmondattal indokolni a hagyományos nyelvtani elemzést. Ha hagyományos nyelvtannal foglalkoznánk, és szeretnénk bonyolult kategóriákba préselni a nyelvi jelenségeket, ezt a típust biztosan álalárendelésnek neveznénk.
Azért mentem ki az udvarra, mivel nem esett az eső.
Teljesen jó így. Szóval alárendelés.
Nem kell félni szétszedni az igekötős igét. Ilyen egyszerű.