Tartani a mondatelemzéstől
Magyartanár kollégánk küldött nekünk egy igen egyszerűnek tűnő mondatot azzal a kérdéssel, hogy mi hogyan elemeznénk. Kiderült, a feladat több érdekes nyelvtani problémát is felvet. Megpróbáltuk elemezni a mondatot.
Júlia nevű magyartanár olvasónktól kaptunk egy mondatot azzal a kérdéssel, hogy mi hogyan elemeznénk. A mondat – legalábbis nyelvtanilag – egyszerű, olyan értelemben, hogy nem összetett. Az elemzése azonban már korántsem olyan könnyű, pedig tényleg nem áll sok szóból. Teljesen hétköznapi kijelentés, így hangzik:
Most ettől nem kellett tartania.
Gondolhatnánk, hogy nem nagy ügy, hiszen Tanársarok című sorozatunk második részében már találkoztunk hasonló szerkezettel. Ez az a bizonyos mondattípus, amelyben az állítmány a személytelen „segédige” A hagyományos nyelvtani terminológia szerint a kell nem segédige, ezért tettük ezt a terminust idézőjelbe. A segédigéknek tekinthető szavaknak majd egy külön részt fogunk szentelni sorozatunkban. , a kellett, amelynek a hagyományos elemzést követve a főnévi igenév (vagy infinitívusz) az alanya. Az nem kell, hogy megzavarjon minket, hogy ebben az esetben ez utóbbi személyragozott alakjában szerepel a mondatban (tartania). Az alany (tartania) és az állítmány (nem kellett) tehát már megvan. Azt hihetnénk, a nehezén túl vagyunk, hiszen csak két elemzendő szó maradt; de sajnos a nehézség csak most jön!
Az ilyen típusú mondatokban ugyanis, amelyekben igéből képzett szó (főnévi igenév) az alany, mindig nehézséget okoz, hogy melyik bővítmény tartozik az alanyhoz és melyik az állítmányhoz. Az igei eredetű alanynak ugyanis ugyanúgy lehetnek „határozói körülményei” vagy akár tárgya, ahogyan az állítmánynak. A bővítmények hovatartozásának megítélése bizonyos esetekben nem egyszerű. Ilyen ez a mondat is.
Elemzendő mondatunkban az ettől névmási bővítmény hovatartozása szerencsére egyértelmű: tart valamitől, tehát ez az alanyhoz tartozik. A tart igének van -től/-tól ragos vonzata (kötelező bővítménye), és ezt a vonzatot a főnévi igenév is „megőrzi”. Nagy kő esik le a szívünkről. Akkor már csak azt kellene meghatározni, hogy milyen határozó is ez ettől?
Ez pedig – legalábbis látszólag – azért nehéz feladat, mert a határozó névmással van kifejezve, nem tartalmas szóval. Cseréljük is ki gyorsan egy tartalmas szóra, hátha úgy könnyebb!
Most a mondatelemzéstől nem kellett tartania.
(Forrás: Wikipédia)
Még szerencse, hogy a határozófajták véges számban állnak rendelkezésünkre! Ha, ahogy a fenti mondatban is, a mondatrészek „jelentésbeli” viszonya nem egyértelmű (hiszen vonzatról van szó!), elkezdhetünk próbálkozni. Ebben az esetben számunkra három lehetőség vetődik fel az ettől (mondatelemzéstől) elemzését illetően: az okhatározó, az eredethatározó és örök jolly jokerként az állandó határozó. Ha mi írnánk a dolgozatot, akkor nagy kínlódás után, és igen bizonytalanul, de az állandó határozót írnánk. Ha pedig mi javítanánk, akkor mindhármat elfogadnánk...
Most pedig, hogy már csak egy szó maradt, valóban felvetődik az a nehézség, hogy melyik bővítmény tartozik az alanyhoz és melyik az állítmányhoz... Az időhatározó (most) – elemzésünk szerint – az egész mondatban foglalt esemény idejére vonatkozik, így azt mi az állítmányhoz kapcsolnánk. De teljesen megengedhetetlen tanári attitűddel azt is elfogadnánk, ha valaki az állításban foglalt valódi cselekvéshez, azaz az alanyhoz kapcsolná.
@Fejes László (nyest.hu): Hát fontos is jelentős klasszikusokat olvasni (és írni)! Amúgy vsz. az a magyarázat a két csoport elkülönítésére, hogy az utóbbiaknál a vmin vonzat váltakozhat a vmi miatt-tal, az előbbieknél nem (vö. Rácz–Szemere 139. és 141. példa).
@Mártonfi Attila: A gyakorlatban ez nem ilyen egyszerű. Hogy egy bagy klasszikust idézzek: „Nem világos, miért aszemantikus az álmélkodik, ámul, csúfolódik, derül, mosolyog, töpreng valamin, ha a bosszankodik, bánkódik, megbotránkozik, felháborodik, kesereg, sajnálkozik, csodálkozik valamin okhatározós szerkezet.” (A példák a széles körben használt egyetemi tankönyvből származnak.)
Az eredethatározót mint ötletem nem értem, az okhatározóval maximálisan egyetértek (mi a félelme oka?), ha viszont tudjuk, hogy okhatározó, akkor bár vonzat, nem lehet aszemantikus határozó. (A mondatelemzés bibliájában, azaz Rácz–Szemerénél is okhatározó a fél vmitől; a tart erősen poliszém ige révén az igék felsorolásában nem szerepel, a nála még „állandó”-nak nevezett aszemantikus határozónál van ugyan tart vmitől, de előtte zárójelben ott a vissza igekötő, tehát látható, hogy a tart ige egész más jelentésére vonatkozik.)
Gimiben az állandó határozóval mindig király voltam a nyelvtan órákon.... (Bocs... kicsit off, csak nem bírtam ki)