Újságírás és csekkfüzet: megállítsuk?
1912 áprilisában Harold Bride, a Titanic szerencsétlenséget túlélt rádiósa jelentős összeget kapott azért, hogy elmondja, hogyan sikerült életben maradnia a hajó elsüllyedésekor. Az újságírás tisztaságát követelők közül nyilván többeket meglep, hogy a szívet tépő meséért nem a sárga újságírás valamelyik szenzációra éhes művelője fizetett több mint 1000 dollárt – a rádiós éves fizetésének a többszörösét –, hanem maga a The New York Times. Szigorodó szabályok ide vagy oda, a csekkfüzetes újságírás problematikus és kiirthatatlan vonásává vált a hírkészítésnek még a legerősebb és legnagyobb tekintéllyel bíró sajtószerveknél is.
És nem valószínű, hogy rövid időn belül eltűnik, annak ellenére, hogy az ABC nagy amerikai tévétársaság híradója a nyáron töredelmesen bevallotta: tekintélye megőrzése érdekében vissza kell fognia az olyan kifizetéseket, amelyeknek számos exkluzív információt köszönhetett az elmúlt években. Nagy-Britanniában a közvélemény tűrőképessége eljutott a határig, miután kiderült, hogy a The News of the World, Rupert Murdoch nemrég bezárt bulvárújsága nemcsak bűncselekmények áldozatainak telefonját hallgatta le, hanem rendszeresen fizetett a rendőrségnek információkért.
A nemcsak az újságírás és a társadalom perifériáján előforduló kifizetésekben a politika legmagasabb szintjén lévők is érintettek. Az újságírók nemcsak tárgyalótermi melodrámák – mint például a Casey Anthony- és az O. J. Simpson-ügy – szereplőinek fizettek komoly összegeket, hanem korábbi elnököknek is. Például amikor David Frost brit újságíró 1976-ban lehetőséget kapott arra, hogy interjút készítsen Richard Nixonnal, az azért történt, mert versenytársainál többet, 600 ezer dollárt ajánlott a volt elnöknek. De nem Nixon volt az egyetlen a Fehér Ház lakói közül, aki pénzt kapott azért, hogy kamera elé álljon. A hivatali ideje lejárta után Dwight D. Eisenhower és Lyndon B. Johnson is pénzt kapott a CBS Newstól egy-egy interjúért.
Önvizsgálatra kényszerülve
A The New York Times összeállítása szerint a nagy tévétársaságok régen alkalmazzák a komoly fizetséggel járó tanácsadói szerződéseket, amelyek révén prominens politikai személyiségek kerülnek fel a fizetési listájukra. Gerald Ford egykori elnök és Henry Kissinger volt külügyminiszter exkluzív szerződést kötve egymillió dollár körüli összegért lett az NBC amerikai tévétársaság szakértője. Exkluzív konzultánsi szerződéseket alkalmaz a Fox News nevű kábeltelevízió is, amelynek külső munkatársai között ott van Sarah Palin volt alelnökjelölt, Karl Rove és más ismert republikánus párti személyiségek.
A csekkfüzetes újságírás időnként olyan visszhangot vált ki, hogy a médiaüzlet résztvevői önvizsgálatra kényszerülnek, ahogy az jelenleg is történik. Az ABC News-ra különösen nagy figyelem irányul azok miatt a kifizetések miatt, amelyeket olyan keresett, a hírekben sűrűn szereplő személyek kaptak, mint Casey Anthony, a kislánya haláláért elítélt floridai anya, Jaycee Lee Dugard, akit elraboltak és csaknem egy évtizedig tartottak fogságban, illetve a 26 éves Meagan Broussard, aki szeméremsértő fotókat kapott a később lemondásra kényszerült Anthony D. Weiner képviselőtől.
Minden, a hírhajsza során végrehajtott kifizetésről szóló leleplezést tagadás, majd gondosan megfogalmazott magyarázat követ. A hírgyártók minden esetben ragaszkodnak ahhoz, hogy nem fizetnek interjúkért: a kifizetések valami másért történnek, például azért, mert igénybe veszik valakinek az idejét vagy jogot szereznek emlékiratai közlésére.
A szürke zóna átláthatatlanabb, mint valaha
Ha a kifejezések változnak is, a kérdés körüli vita lényege nem, az évtizedek óta ugyanaz.
Korábban licencdíjról beszéltek, amelyet személyes fotók vagy videók bemutatásáért fizettek, illetve memoárért járó tiszteletdíjról, amelyet azért kaptak ismertté vált személyek, hogy hosszan előadják történetüket. Az Esquire például 20 ezer dollárt fizetett 1970-ben William Calleynek, az amerikai hadsereg hadnagyának – aki részt vett a My Lai-i vérengzésben Vietnámban – a „gyónásáért”, amely alapjául szolgált az újság egyik cikksorozatának.
Az egyik legnagyobb vita az ilyen jellegű kifizetésekről 1975-ben robbant ki, az után, hogy a CBS News állítólag 100 ezer dollárt fizetett egy hosszú interjúért Nixon elnök fehér házi apparátusa egykori vezetőjének, H. R. Haldemannak, aki 18 hónapot töltött börtönben a Watergate-botrányban játszott szerepéért. Robert Chandler, a CBS alelnöke azt mondta, hogy a pénzt „a Fehér Házban töltött öt évre vonatkozó memoárért fizették, ami más, mint egy szenzációs hírért fizetni”.
A CBS érvelése is mutatja, hogy a hírekért történő fizetés esetei nem mindig egyértelműek.
Harminc évvel később a vitatható esetek alkotta szürke zóna átláthatatlanabb, mint valaha. Az ABC News-nak igaza van, amikor azt mondja, hogy nem sértette meg a társaság politikáját, amikor 200 ezer dollárt fizetett a Casey Anthony lányáról készült videókért, mivel nem interjúért történt a kifizetés. A pénzt azonban közvetve a nő ügyvédeinek adták, az ő honoráriumukat fizette ki belőle a bíróság elé állított anya.
Nem ez volt az első olyan eset, amikor egy sajtószerv a figyelem középpontjában álló, perbe fogott személy védelmét segítette. A Lindbergh-bébi elrablását követő per idején, 1935-ben a Hearst Newspapers egy neves ügyvédet szerződtetett, hogy képviselje a rablással megvádolt Bruno Hauptmann érdekeit, cserébe pedig exkluzív információkat kapott az ügyről.
Hogy mekkora felháborodást váltanak ki a csekkfüzetes újságírás esetei, nehéz megítélni. „Nem állítható, hogy állampolgári csoportok tömegével követelnék az információk megfizetésének leállítását, mert az elősegíti a hírek elferdítését” – fogalmazott Kevin Z. Smith, az Egyesült Államok Hivatásos Újságíróinak Szervezete etikai bizottságának elnöke.