Történelemtanítás és a történelmi regények
Grant Rodwell amellett érvel könyvében, hogy a történelmi regények igenis felhasználhatók a történelemtanításban.
A történelem egyáltalán nem számít népszerű tantárgynak az angolszász országokban (sem). Magyar nyelven már mutattunk egy kiadványt, amely képes lehet felkelteni a diákok érdeklődését a történelem iránt. Most Dr. Grant Rodwel ausztrál pedagógus Whose History? (Kinek a történelme?) című könyvéről szólunk a szerző saját ajánlása alapján.
A történelemtanítás évtizedek óta válságban van, és ezen az sem változtatott, hogy kötelezővé tették a tárgyat az angolszász országokban. A diákok továbbra is érdektelenek maradtak a téma iránt. Ennek az oka a történelemtanítás módszereiben keresendő: a történelemtankönyvek unalmasak, ezeknek az olvasása, tanulása monoton. Éppen ezért Rodwell a történelmi regények oktatási felhasználást javasolja könyvében. Ezzel szerinte el lehetne érni, hogy a diákok érdeklődjenek a történelem tantárgy iránt.
Miért éppen a történelmi regények segítenének a történelemtanulás/-tanítás helyzetén? Először is, mondja Rodwell, az utóbbi időben rengeteg népszerű történelmi regény jelent meg. Ausztrália- és világszerte is híres és közkedvelt írók próbálták ki és vitték sikerre a műfajt – óriási olvasótábort gyűjtve maguk köré. Rodwell azzal érvel, hogy olvasók milliói nem tévedhetnek: ha ezeket a regényeket el lehet adni, abból a történelemtanításnak is profitálnia kell.
Persze sokan érvelnek ez ellen úgy, hogy a történelmi regény fiktív, míg a történelem tantárgy keretében a történettudomány eredményeit kellene megtanítani. Ez egyfelől igaz, másrészt azonban arra figyelmeztet Rodwell, hogy a történettudomány is valójában nagyon sok, egymással ellentétben álló értelmezését adja ugyanannak a történeti ténynek, eseménynek. Így azt nem lehet mondani, hogy egyetlen objektív megközelítése van a történelemnek, tehát akik azzal érvelnek, hogy a tudomány „objektív” szemben a fiktív történetekkel, elég hamar talajt veszthetnek...
Kérdés, mennyire tartják tiszteletben a történeti tényeket a történelmi regények szerzői. Kérdés, hogy műveiket mennyire lehet hitelesnek elfogadni. Erről a kérdésről már sok szó esett, és egy nyilvános vitából az derül ki, hogy az írók igencsak jól bánnak a történeti adatokkal. Persze a szövegeket ellenőrizni kell, és meg kell válogatni, hogy melyek használathatóak fel az iskolai történelemtanításban.
Rodwell könyvében azt is tárgyalja, hogyan fejleszt és milyen képességeket a történelmi regények történelemórai használata. Fontos, hogy a fikció olvasása fejleszti a diákok empátiáját, segíti az idő és a tér érzékelését, segíti a különböző nézőpontok észlelését. Mindezek által pedig a történelemhez is szükséges szövegértési képességet és a történeti gondolkodást is fejleszti.
Forrás
@MolnarErik: Ez természetesen nem az eredeti latin, hanem Horváth János fordítása.
@Avatar: @Roland2: Mint említettem, a XIV. századi krónikakompozíció, közkeletű néven a Képes Krónika ír róla:
"Ezután a király súlyos beteg lett; volt egy olasz orvosa, név szerint Draco, és benne szerfölött megbízott. Ez flastromtapaszt tett a fejfájós király fülére; és a flastrom ereje a fülkagylón keresztül kiszívta agyvelejének nem kis részét. Amikor a király már nem bírta, és levette a flastromot, megmutatta Ottmár ispánnak. Ottmár ispán pedig megnézte a flastromot, látta rajta a kiszívott agyvelőt, és azt mondta a királynak: "Uram, jó lesz, ha felkészülsz az útra." Ennek hallatára megrémült és feljajdult a király."
Sztem pont fordítva működik : az olvas inkább történelmi regényeket, aki már eleve is érdeklődik a történelem iránt, nem pedig fordítva.
Ha én egy matematikusról és az ő matematikai elméleteiről, kísérleteiről olvasnék egy regényt, még nem fognám megszeretni a matekot, mert alapból utálom/utáltam.
@Avatar: Kálmán valszeg agytályogban halt meg, de ezt az agykiszívásos dolgot én sem hallottam még ( ha csak nem így próbálták kezelni vagy ez maga okozta az agytályogot ).
A történelmi regényekkel kapcsolatban fennáll a veszély, hogy ha a töriórán adják őket a diákok kezébe, akkor esetleg a könyv fiktív elemeit, szereplőit is valósnak hiszik majd a diákok.
Mint ahogy azt is elég sokan hiszik, hogy Koppánynak valóban 3 felesége volt, holott erről semmi forrás nem számol be.
@MolnarErik: Ezt az agykiszívást hol hallottad/olvastad?
A történelmi regényekkel 2 fő baj van, az egyik, h nemcsak a diákok, hanem sokszor maguk a tanárok sem tudják elkülöníteni a fikciót a nem fikciótól benne. Másrészt meg reménytelen azt hinni, h Jókai, Mikszáth, Druon v Sienkiewitz regényeket fognak olvasni. A Katedrálist talán (bár ott aztán nagyon előjönnek az első pont aggályai), hha eléggé fellelkesítik őket, h tele van szexszel és erőszakkal.
Nekem régi mániám, h a források megfelelő megválasztása lenne a jó módszer, rengeteg élvezetesebbnél élvezetesebb forrást ismerünk. Könyves Kálmánnál miért a törvényekkel kell szenvedniük a szerencsétleneknek, miért nem azt olvassák el a krónikakompozícióból, hogy hogyan halt meg: kiszívták a fülén át az agyát, ezt biztosan nem felejtenék el :)