Állandó párbeszédben a történelemmel
„Megnyílt a Traianus Bevásárlóközpont”, „Ma is megfeszíttetné a názáretit – exkluzív interjú Poncius Pilátussal”: ilyen és ezekhez hasonló címeket találunk a „SzemTanú” című történelemkönyvben, amely úgy elevenít meg régmúlt korokat, hogy a mai sajtó nyelvén meséli el a történelmi eseményeket. Elolvastuk a kötetet, és elmondjuk róla a benyomásainkat.
Már múlt év decemberében ajánlottuk olvasóinknak a SzemTanú – Történelem napistílusban című kiadványt. Akkor a reklámszöveggel egyetértve hangoztattuk, hogy még az is meglehet, hogy az év történelmi tárgyú könyvét tartjuk a kezünkben; azt persze nem írtuk, hogy melyik évét... Mire átrágtuk magunkat az 1600 év történelmét felölelő híreken, sajtóközleményeken, interjúkon és elemzéseken, 2013 lett; most már diplomatikusan úgy fogalmazunk, hogy a kötet a 2013-as év történelmi könyve címre is jó eséllyel pályázik.
A kötet ötlete – ahogyan azt már korábban leírtuk – zseniális: olyan történelemkönyvet tartunk a kezünkben, amelyben nem holt adatok sorjáznak egymás után egy szenvtelen és mindenek fölött álló, álobjektív elbeszélő tolmácsolásában, hanem a leírni kívánt kort megjeleníteni, élővé tenni képes újságcikkek, rövidhírek, interjúk stb., amelyeket élő (bár fiktív) „szemtanúk” beszélnek el: elképzelt korabeli tudósítók, riporterek, szakértők. A SzemTanú-kötet nem más, mint a SzemTanú című fiktív periodika egybekötött öt lapszáma. (Az egyes számok valóban meg is jelentek külön-külön 1990 és 1997 között.) A lapszámok – amelyek egyben a könyv nagyobb fejezetei is – mind a szerkezetükben, mind a nyelvezetükben, a stílusukban, mind pedig a tipográfiai megoldásaikban megfelelnek egy újságtól (napi- vagy hetilaptól) elvárt követelményeknek. De lássuk, hogyan áll mindez össze kötetté!
Történelem rovatokban
A SzemTanúnak – érthető okokból – nem voltak fotóriporterei a régmúlt korokban. A kötet mégis telis-tele van (sajnos fekete-fehér) képekkel: korabeli műalkotások fényképeivel, térképekkel, rajzokkal, ábrákkal stb.
A kötet a „régmúlt történelmét” dolgozza fel; jórészt olyan korszakokét, amelyekben nem volt, vagy ha volt is, nem maradt fenn „sajtótermék”. A kezdő és a záró dátum is gyanúsan kerek: Kr. e. 100-tól Kr. u. 1500-ig követhetjük a napihíreket a SzemTanú segítségével. A kötet egészének és az egyes lapszámoknak (azaz fejezeteknek) az időintervallum-megadása árulkodó: nincs szó itt a szokásos történelmi korszakolásról, és az egyes lapszámok sem ölelnek fel azonos időintervallumokat. A korszakolás hiánya valószínűleg a kötet, illetve az alapjául szolgáló kiadványok koncepciójának a része (erről még később szólunk). A kötet szerzői és szerkesztője valószínűleg inkább az információk arányossága, és az egyes fejezetek által kialakított kép mentén döntöttek arról, hol húzzák meg az egyes lapszámok határait. A lapzárta – ahogyan a valóságban is – természetesen legtöbbször nem esik egybe a nagy történelmi események napjával. Így persze a Római Birodalom bukása vagy Amerika felfedezése ilyen módon nem emelődik ki a fejezetek által.
Valójában az egyes intervallumok, amelyeket a fiktív lapszámok kiemelnek, önmagukban nem sokról árulkodnak. Az első lapszám Kr. e. 100-tól Kr. u. 100-ig öleli fel azt a nagyon izgalmas kétszáz évet, amelyben benne van időszámításunk kezdete is – a bibliai történetekből is ismert szereplőkkel. A második lapszám a 100-tól 700-ig tartó kissé zűrös, és az iskolai tananyagokban részben kissé a perifériára szoruló korszak eseményeit meséli el, amelybe beletartozik a római császárkor virágzása és bukása, a kereszténység terjedése Európában, a nagy keleti birodalmak bukása, a népvándorlások időszaka, a Frank Birodalom története és még sok más. A harmadik lapszám megint rövidebb időszakot ölel fel 700-tól 1000-ig, amelybe beletartozik például a magyar honfoglalás története és a kalandozások kora is. A negyedik lapszám 1000-tól 1300-ig mutatja be a hűbéri rendű Európa, a keresztes háborúk, a mongol hódítás, a szerzetesrendek és a földrajzi felfedezések kezdetének történetét. Végül az utolsó, az ötödik fejezet az 1300-tól 1500-ig tartó kétszáz évet öleli fel boszorkányégetéssel, inkvizícióval, a törökök fenyegetésével és az Újvilág felfedezésével.
(Forrás: Wikimedia Commons / Roundtheworld)
Az öt lapszám – kis változatossággal – ugyanazokat a főbb rovatokat tartalmazza. Az ezekbe tartozó cikkek stílusukban, információmennyiségükben, hosszukban megfelelnek egy mai hetilap hasonló rovatainak.
A Politika rovatcímnek máris fontos üzenete van – például egy diák számára: ami a történelemkönyvekben sokszor eseményekről szóló adatok sorává redukálódik, az egykoron politika volt, méghozzá ugyanolyan értelemben, ahogyan ma politikáról beszélünk. Vitákról, különböző koncepcionális és személyi ellentétekről vagy épp együttműködésekről, hasonló vagy éppen ütköző érdekekről, hatalomgyakorlási taktikákról szólt az is. Ebbe sajnos ritkán gondolunk bele; a SzemTanú-cikkek segítenek elképzelni ezeket a régi politikai eseményeket.
Természetesen minden lapszám tartalmaz Politika rovatot: itt köszönnek vissza leginkább a történelemtankönyvekből ismert események. A Közügyek elnevezésű rovatba hétköznapibb, az akkori mindennapi élet aktuális dolgai kerülnek – elég változatos tartalommal. A Gazdaság című rovatban következetesen értesülünk arról az – egyébként oly evidens, de a történelemkönyvekből kevésbé kiderülő – tényről, hogy a termelés, a termelés eszközeinek a fejlődése, a kereskedelem milyen alapvetően meghatározza egy-egy történelmi korszak embereinek a lehetőségei. A Technika és a Tudomány rovatból érdekes technika- és tudománytörténetet állíthatunk össze. A Kultúra rovat pedig összeolvasva mozaikos kultúrtörténetet ad ki. Mindezeken kívül pedig minden lapszámba kerül egy-egy exkluzív (természetesen fiktív) interjú az adott időszak egy kiemelt, érdekes történelmi személyiségével: Poncius Pilátussal, Mohamed prófétával, Bíborbanszületett Konstantinnal, Tannhäuserrel és Kolumbusz Kristóffal.
Mindezeken kívül minden időszak lapszámához tartoznak olyan rovatok is, amelyekben ténylegesen a korabeli mindennapok elevenednek meg szemeink előtt: megismerkedhetünk a korabeli divattal, gasztronómiával, környezeti kérdésekkel, az időjárással, és persze a sporttal. Közben bepillantást nyerhetünk a korszak nagyjainak életébe, a különböző képzőművészeti alkotásokba stb. Ezeken a rovatokon keresztül olyanfajta bepillantást nyerhetünk a régmúlt korok embereinek mindennapjaiba, amilyet egy „sima” történelemkönyvből talán sosem kaphatnánk meg egyben.
Összeáll?
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mindez összeáll-e a könyv olvasója számára valamivé, hogy ad-e a kötet valamiféle egységes képet a feldolgozott időszakokról. Személyes élményünk az, hogy igen, összeáll valamivé, ami természetesen nem ugyanaz, mint mondjuk a szokásos kronologikus történelemkönyvekből megismert tudás. (Saját tapasztalataink szerint sokszor inkább az nem állt össze semmivé.) A könyv elsősorban élményt ad, és ezáltal segít egy elképzelést kialakítani egyes korok, birodalmak, kultúrák mindennapjairól. Azt azonban senkinek sem javasolnánk, hogy ebből a könyvből készüljön a történelemérettségire. Nem tudjuk megmondani, hogy a hagyományos történelemkönyvek szemlélete, és az általuk – többé-kevésbé kialakított – előzetes tudás nélkül milyen képet adna a SzemTanú. Tanári szempontból sokkal inkább elképzelhetőnek tartjuk azt, hogy a szokványos könyvek kiegészítéseként, de nem azok helyett vihető sikerre a SzemTanú iskolai használata.
(Forrás: Wikimedia Commons / Conrad Sailer)
A műfajból (napihírek) adódóan ugyanis vannak bizonyos korlátai ennek a fajta történetmesélésnek. Mivel egy újsághír legtöbbször úgy van megfogalmazva, hogy azoknak szól, akik ismerik a világot, amelyről az adott hír beszámol, nagyon nehéz (illetve stílusidegen) benne új fogalmakat bevezetni, magyarázni, embereket bemutatni stb. Így bizonyos szakkifejezések óhatatlanul magyarázat nélkül maradnak – például a Római Birodalom kapcsán sok szakkifejezésnek csak a kontextusból sejthető meg a jelentése (azok ismerete hiányában), pontos definíciókra hiába várunk arról, hogy ki az a proconsul, kik a triumvirek és mik a provinciák. Ugyanígy sokszor nehézséget okoz a különböző neveken emlegetett személyek azonosítása – például, hogy Octavianus azonos Augustusszal. Ezek persze egyáltalán nem gyakori problémák, de óhatatlanul felmerültek az olvasás során.
Szintén a műfajból adódóan néha bajba kerülünk az idővel. Ahogyan azt már fentebb leírtuk, az egyes lapszámok bizonyos időintervallumokat fednek le; de ezen belül egy-egy hír mindig az „itt és most”-ot imitálja. Azonban az írás fiktív időpontja bizonytalan, így sokszor pontos időmegjelölést nem kapunk (nem biztos, hogy kell kapnunk, csak ahhoz vagyunk szokva!). Ha viszont kapunk, akkor az kissé elüt az újságírói stílustól. Ez a probléma érezhetően megjelenik több cikkben is, és nyilván izgalmas stiláris kihívások és tartalmi döntések elé állította a szerzőket. Szintén a fiktív jelennel függ össze az is, hogy ugyan a visszautalásoknak van helyük, de az előreutalásokra – elvileg – nincs lehetőség. Végül pedig óhatatlanul bekerül néhány anakronizmus vagy annak tűnő elem; számunkra ilyennek tűnt a mai jegyekkel írott kotta (32. oldal), illetve maga a „best seller” kifejezés. (Az egyes korszakokból kapunk válogatást az akkori best sellerekről, ami egyébként remek ötlet, és igazán közelivé, és kézzelfoghatóvá teszi az adatokat.)
Végül egy utolsó nehézséget említünk: az olvasónak sokszor nem könnyű eldöntenie, hogy mi fikció és mi nem az. A játékos fiktív alaphelyzeten – úgy teszünk, mintha kortársakként újságot írnánk régmúlt korok embereinek bőrébe bújva – belül természetesen az információkat alapvetően hitelesnek és valósnak olvassuk. Még amikor olyasmivel találkozunk, hogy „tudósítónk, Plinius jelenti innen és innen” (17. oldal), akkor is azt gondoljuk, hogy ez milyen frappáns és jópofa forrásmegjelölés. Az is világos, hogy az exkluzív interjúk fiktívek: elképzelt (de lehetséges!) beszélgetések valóban létezett személyekkel. De ezek között az esetek között számos határeset is van, amikor az olvasó (legalábbis a nyest) azon morfondírozik, hogy ennek most hányad része fiktív. Tanítási szempontból persze ezt sem gondoljuk bajnak vagy akadálynak: a szövegekben éppen ez egy plusz értelmezési feladat, és éppen ez teheti izgalmassá az egyes cikkeket.
(Forrás: Wikimedia Commons / Hyeronimus Bosch követője)
Számlálhatatlan előnyök
Ha valóban elszakadunk a hagyományos történelemtanítás által ránk kényszerített, kissé maradi reflexektől, akkor beláthatjuk, hogy a kötetnek számtalan kivételes erénye van. Az egyik és talán legfontosabb az, hogy sem térben, sem pedig időben nem tartja magát a bevett korlátokhoz. Az idővel kapcsolatosan már említettük, hogy az utókor utólagos korszakolása teljesen hiányzik a kötetből. Nem ismerjük meg az „ókor”, a „hellenizmus” vagy a „sötét középkor” hasznos, de mindenképpen prekoncepciókkal terhes összefoglaló kifejezéseket. Ennek egyik nagy előnye, hogy így a szokásos előfeltevéseinktől könnyebben el tudunk szakadni annak révén, hogy az időt valóban folyamatként és folytonosságként képzeljük el, egy másik jelenként, és nem „korszak-dobozokba” zárva. (Utóbbinak nagy hátránya, hogy ezeket a dobozokat sokszor nagyon nehéz egymásra/egymásba építeni.)
Ugyanez a fajta folytonosság jellemző a kiválasztott földrajzi területre is, amelyekről a hírek szólnak. A SzemTanú cikkei sokkal tágabb területről hozzák a híreket, mint a hagyományos, alapvetően Európa-centrikus történelemtankönyvek. Szó van az egész (ismert) világról: Kínáról, Indiáról – Ázsia meghatározó kultúráiról, utalás történik arra is, hogy Eurázsián kívül más kontinensek is léteztek. A nyest számára az igazán izgalmas részletek azok voltak, amelyek a szokványos történelemkönyvekből kimaradó területekről érkeztek. Ráadásul az, hogy a kínai birodalommal igen jelentős terjedelemben foglalkozott az első lapszám, számunkra azt is jelentette, hogy igazán meghatározó nagyhatalomról és kultúráról van szó, amivel „az újság” sokat foglalkozik. Ez például a középiskolában megtanultak alapján a korszakról alkotott előítéletes és Európa-centrikus képünkben eddig nem volt meghatározó.
(Forrás: szemtanu.hu)
És ezzel a gondolattal elérkeztünk talán az egyik legfontosabb erényéhez a kötetnek: a SzemTanút olvasva nem lehet kikapcsolni az állandó szövegértelmezést, a kritikai gondolkodást. Míg számunkra egy, az eseményeket soroló, szenvtelen nézőpontból megírt, „mindentudó” történelmi elbeszélés sokszor unalmas, és az információkon túl nem sokat ad, a hírek formájában elbeszélt történelem állandó aktivitást vált ki belőlünk. Meg kell fontolnunk, ki írja, mit tud, aki írja (milyen értesülései vannak), mikor írhatja és hol. Gondolkodhatunk a fikciós vagy nem-fikciós skálán való elhelyezésen. Összevethetjük az olvasottakat a hagyományos történelmi elbeszélésekből megmaradt emlékeinkkel. A bizonytalan értesülések, a humoros megfogalmazások, az életre keltett hétköznapi emberek (a nők már az ókorban is borotválták a lábukat!) mind-mind állandó olvasói, értelmezői aktivitást várnak el. Ami annak mindenképp nagy élmény, aki szereti ezt csinálni. A többiekkel meg (például a diákokkal) éppen egy ilyen kiadvány szerettetheti meg, miközben gyakoroltathatja az értelmezői, kritikai képességeket.
További olvasnivaló