Politikai tankönyvkiadás
„A tankönyvírás-tankönyvkiadás jelentősége mindig túlnőtt az oktatás szakmai keretein. Ennek alapvető oka az, hogy a tankönyv kiemelkedő szerepet játszik a világnézeti nevelésben. Ez teszi a tankönyvkiadást politikai kérdéssé, ez magyarázza, hogy a tankönyv mindig a társadalom érdeklődésének középpontjában állt, mindig éles viták kísérték, és így van ez napjainkban is.”
Ahogy azt sorozatunk előző részeiben láthattunk, az államilag koordinált hazai tankönyvkiadás története egészen 1777-ig nyúlik vissza. 1945 után azonban a tankönyvkiadás és a tankönyvek magyarországi története egészen új fordulatot kap: az alábbiakban az 1989-ig tartó időszakot vesszük szemügyre.
Alig ért véget a második világháború, hazánkban szinte azonnal újjászerveződik az Országos Köznevelési Tanács, melynek tankönyvbizottsága rögtön nekilát az addigi összes iskolatípus összes tankönyvének átvizsgálásához. E bizottság feladata volt, hogy eldöntse: mely tankönyvek használhatók a továbbiakban, melyeket kell átdolgozni, illetve kivonni az oktatásból.
Demokratikus tankönyvek
A tankönyvbizottság és a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete már 1945 augusztusának végén összeállítja azt a listát, mely a következő tanévben használható tankönyveket tartalmazza: ezek jobbára az 1945 előtti (esetleg átdolgozott) tankönyvekből állt, de már tartalmaz új darabokat is. A korábbi könyvkiadók mellett az ekkor új szereplőként megjelent Szikra is nagy szerepet vállal az új tankönyvek kiadásában.
(Forrás: antikvarium.hu)
A tankönyvbizottság azonban egy egészen újszerű gondolatot is felvet 1946-ban: véleménye szerint – szakítva a korábbi gyakorlattal, amikor a tankönyvpiacot magánkiadók látták el – célszerű lenne állami kézbe venni a tankönyvkiadást. Az új tankönyvek megírására ugyanakkor pályázatot írnak ki, mely pedagógiai szempontok mellett világnézetieket is tartalmaz.
Az általános iskolai tankönyvekre kiírt pályázat pedagógiai alapelvei közt érdemes megemlíteni az alábbiakat: a könyvek legyenek figyelemmel mind a falusi, mind a városi tanulókra (ahogy a fiúkra és a lányokra is), a tananyag áttekinthetőségére, de ugyanakkor tükrözzenek pozitív életszemléletet is. A világnézeti szempontok között figyelembe kellett venni a tudományos álláspontot, a demokratikus szemléletet, általános humanisztikus elveket stb. Ahogy a tankönyvbizottság egyik tagja, Kiss Árpád fogalmazott, a tankönyveknek „gyökeresen szakítani kell az egyirányú nevelés eszményével, és – kivéve a félreérthetetlen, cselekvő demokratikus állásfoglalást – erősen kell közeledniük a becsületesen értelmezett semleges iskola felfogásához”.
A pályázatra 1946 végéig 261 pályamű érkezik, ebből mintegy 60 különböző kiadványra születik megbízás, melyeknek 1947 őszére kellett megjelenniük. Az ígéretes szempontrendszer alapján elkészült első tankönyvek valóban meg is jelennek 1947-ben, ám Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter már 1948 elején az alábbi kritikát fogalmazza meg az új tankönyvekkel szemben:
„Nem elég pozitív módon terelik a figyelmet a népi demokrácia berendezései, új formái felé. Tankönyveink új kiadásánál és új tankönyveink megszerkesztésénél egyik alapvető irányelvünk lesz, hogy a magyar köztársaság, a népi demokrácia méltatása jobban kifejezésre jusson.”
(Forrás: antikvarium.hu)
Új szelek látszanak fújni a tankönyvkiadás területén: ennek következtében hiába válik teljessé az általános iskolai tankönyvek sorozata 1948-ra, az 1949/50-es tanévben az összes eddig megjelent új tankönyvet lecserélik a teljes államosítás jegyében. 1948 végén működését szüneteltetni kénytelen az Országos Köznevelési Tanács is, 1949-től pedig gyakorlatilag egyetlen állami vállalat kezében összpontosul a hazai tankönyvkiadás (bár jóval kisebb számban más kiadók is jelentettek meg tankönyveket).
Nemzeti tankönyvek
1949 tavaszán megszületik az akkori elnevezéssel Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat, melynek nevében ekkor a nemzeti jelző azt volt hivatva jelezni: itt állami és nem magánkiadó vállalatról van szó.
(Forrás: antikvarium.hu)
A Magyar Dolgozók Pártjának 1950-es határozata így fogalmazta meg a Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat előtt álló feladatot:
„Olyan ütemben, amennyire csak gyakorlatilag megvalósítható, a tankönyvek, tanterv és tananyag sugározza a marxizmus-leninizmus ideológiáját, mely nem a szakismeretek és szaktudományok elhanyagolását, hanem elmélyültebb, korszerűbb, az összefüggéseket feltáró, tehát tudományosabb oktatását jelenti.”
Ez a gyakorlatban egészen orwelli dolgokat is eredményezett: a személyi kultusz legszélsőségesebb megnyilvánulásai mellett például Jugoszlávia megítélése olyan gyorsan változott meg egy nyári szünet alatt, hogy a földrajzkönyv egészének kinyomtatása nem volt lehetséges, ezért a Jugoszláviáról szóló részt külön kinyomtatva juttatták el az iskolákhoz, ahol a szaktanárok gondosan beragasztották a korábbi fejezet helyére a „láncos kutya” országáról szóló, egészen új megközelítésű részt.
Ez a fajta szemlélet azonban 1957-től korrekcióra szorult: a leginkább dogmatikus részeket kihagyták a tankönyvekből.
Reformok és kihívások
Az 1960-as évek tanügyi reformja teljes tankönyvcserét hozott a hatvanas években, majd a hetvenes években újabb korrekció következett be, a tananyagcsökkentés és módszertani korszerűsítés jegyében. 1978-ban a Tankönyvkiadó így értékelte a végrehajtott reformot:
„Az új tankönyvek tartalmukban, módszertani koncepciójukban, főleg szemléletükben megújhodtak, és előrelépést jelentenek az előző tankönyvekhez képest. Nagy részüket általában átgondoltabb szerkezet, esztétikusabb külső és korszerűbb tipográfiai megoldások jellemzik. Szinte valamennyi új tankönyv koncepciójában a munkáltató jelleg érvényesül. A tananyag-feldolgozás módja, szerkezeti modellje általában korszerű. Az alkalmazott szerkezeti elemeknek megvan a sajátos funkciója, és következetesebben segítik a tanár és a tanuló munkáját. A kérdések és feladatok rendszere, a kiegészítő és szemléltető anyag ösztönzi a tanulót a tananyag feldolgozásában és az ismeretek elsajátításában.”
A tankönyvek azonban az 1980-as években is a szakmai, társadalmi és politikai érdeklődés homlokterében maradnak. Petró András, a Tankönyvkiadó akkori igazgatója így fogalmaz:
„A tankönyvírás-tankönyvkiadás jelentősége mindig túlnőtt az oktatás szakmai keretein. Ennek alapvető oka az, hogy a tankönyv kiemelkedő szerepet játszik a világnézeti nevelésben. Ez teszi a tankönyvkiadást politikai kérdéssé, ez magyarázza, hogy a tankönyv mindig a társadalom érdeklődésének középpontjában állt, mindig éles viták kísérték, és így van ez napjainkban is.”
A tankönyvkiadás magyarországi története így a nyolcvanas években sem ér véget: az ekkoriban zajló tankönyvreform például addig egyedülálló módon valamennyi tankönyv esetében tankönyvírói pályázatot vezet be, a tankönyvszerzők pedig 3-6 hónapos felmentést kaptak iskolai munkájuk (a tanítás) alól; erre az időre fizetést is kaptak.
A 80-as évek gazdasági, társadalmi változásai mellett a pedagógiai-didaktikai szempontok is egyre inkább előtérbe kerülnek a hazai tankönyvkiadásban. A fentebb már idézett Petró András éppen 1989-ben nem véletlenül fogalmaz a következőképpen:
„Bizonyosan meg kell újítani a tankönyvkiadás szervezetét, módszereit is. Ebben a megújításban egyetlen cél lehet: a nyíltság, a demokratizmus további fejlesztése, a szakmai érdekek meghatározó szerepének érvényesülése.”
E szavak már ekkor jelezték: a magyarországi tankönyvkiadás története távolról sem ért véget 1989-ben, mely akkor szintén teljesen új keretek közé került.
Forrás:
Mészáros István: A tankönyvkiadás története Magyarországon. Tankönyvkiadó, Budapest – Dabasi Nyomda, Dabas, 1989
Haha, Mákosi Rátyás és a demokráciavédés/országépítés. Külön mondatban vagy külön fejezetben leírva is oximoron, nem hogy egy címben együtt emlegetve.
Ez a „megújhod”-tak is nagyot üt, pláne 1978-ban. Még az 1880-as években elment ilyen, de 78-ban ilyet leírni? Aztán ilyen emberek keze között volt a tankönyvkiadás, igen, marha nagy esély volt a korszerűségre, valóban.