Tíz éve nagykorú a Moziklip
Budapest retró zenés háttérrel? Bár így is nézhető, ennél azért több a Moziklip. A jópofa filmecskék valóban kétségbeesetten üzennek egy olyan korról, melyen egyszer már túlléptünk. Ha figyelünk, a filmből megérthetjük, hogy nem is volt olyan vidám az a barakk.
Éppen 28 éve, 1987. augusztus 6-án került a mozikba Tímár Péter filme, a Moziklip. Ebben az időben nyugaton már népszerű műfaj a videoklip, Magyarországon is egyre több helyen volt fogható – természetesen csak műholdon vagy kábelen. A műfaj tehát már hazánkban is ismert és népszerű volt, de a magyar előadóknak nem volt lehetőségük videoklipek forgatására – illetve amik videoklipként futottak, azokban általában csupán az előadók sétálgattak valamilyen díszletben vagy ismertebb helyszínen. A képekben önálló történetet előadó, a dalnak új értelmet adó vagy tartalmát filmes eszközökkel kidomborító, helyüket önálló műként is megálló rövidfilmek azonban még nem készültek.
Ezt a hiányt egy csapásra kívánták pótolni egy egész mozifilmmel, mely rögtön 18 dalt, illetve 17 videoklipet tartalmazott. A film nem csupán ezért volt hiánypótló, hanem azért is, mert számos befutott előadó mellett olyan előadók is szerepelnek a filmben, akik akkor kevéssé voltak ismertek – egy részükre mára el is felejtettük. A film hanganyagából hanglemez készült, erre a dalok más sorrendben kerültek, mint ahogyan a filmben elhangzanak. A dupla album egyik lemezén tömörülnek a „sztárok”, a másik lemezre a kevésbé ismert előadók kerültek. A kettősség jól tükröződik a lemez Wikipédia-oldalán, ahol az album A és B oldalának minden előadójához tartozik a saját oldalára mutató link, míg a C és D oldalak esetében a feléhez sem.
A film a V’Moto-Rock dalával indul, ezzel korábban már részletesebben is foglalkozunk. A dal a „film az életünk” metaforáján alapul. A következő szám, Komár László Élni tudni kell című dala szintén az élet nagy problémáját, mondhatni, értelmét feszegeti. Csakhogy míg a kezdődal azt sugallja, hogy az életnek csak elszenvedői vagyunk, addig a második azt, hogy befolyásolhatjuk, sőt tudnunk kell befolyásolni („élni tudni kell”). A dalszöveg szerint az élet csupán buli („a testem, a lelkem az alapvető élvezeteké, ez lesz a jó balhé”), addig az életnek csupa kellemetlen elemét említi (pofonok, szigorú tanítók) – pozitív elemként legfeljebb a szexualitás jelenik meg, de a képek ezt is ellensúlyozzák: az első csókot másodperceken belül követi az esküvő, majd a válás, sőt a halál (ami szintén jó balhé). A képek itt egyébként is erősen kiegészítik a szöveget: pl. az „emlékemet ápolják” jelentése csak a képek alapján fejthető meg (ill. azoknak köszönhetően új jelentést kap). Szintén a képek adnak a dalnak egy a pusztán a szövegtől eltérő, de a dal alapvető hangulatához jól illeszkedő befejezést: a halál túlélhető.
Ezután a (Sárközi) Anita Várj rám című száma következik – ő ekkor bukkant fel a hazai könnyűzenei életben, de kisebb-nagyobb sikerei ellenére később sem igazán futott be. Ez az első dal a filmben, amely a párkapcsolat problémáját feszegeti, bár ebben a dalban csak a kapcsolat hiánya, a kapcsolat iránti vágy jelenik meg. A képek ismét átértékelik a dalszöveget: míg a szövegben semmi nem utal arra, hogy a lány nem egészséges módon vágyik egy társra, addig a képek már valamilyen egészségtelen elszántságra, a magányba való beleőrülésre utalnak (különösen a vasalógép motívumával).
Az ekkor éppen népszerűsége csúcsán álló Z’Zi Labor Szárnyak nélkül című száma viszont a megvalósult, sőt révbe ért kapcsolat témáját járja körül – legalábbis képekben. A szöveg mindössze a hétköznapokba való belefásulásról, fantáziátlanságról, beletörődésről, a vágyak nélküli életről szól. A képeken is ezt láthatjuk: a pár unalomban leéli az életét, mely lényegében céltalan, sehova sem fut ki. A képekben még a kitörésnek az a halvány lehetősége sem jelenik meg, ami a szövegben:
Gyermek arcodon még nem szántott a múlt
Próbálj meg szállni, ha az enyém elsimult
A következő előadó, Ács Enikő sosem tartozott a legismertebb énekesnők közé, sőt a film forgatása idején már évek óta visszavonult, és csak külön felkérésre vállalta Bródy János Kornél és Elvira című dalának előadását. A dalt 1975-ben már Koncz Zsuzsa is lemezre énekelte, de nem vált igazán ismert slágerré.
Míg a korábbi dalszövegek líraiak, a Kornél és Elvira igazi epikus mű: egy fiú történetét, kapcsolati próbálkozásait meséli el attól kezdve, hogy barátnője otthagyja, addig, hogy rájön, hogy mégis ő volt az igazi, és elindul hogy felkeresse. Itt is érdemes megfigyelni, hogyan konkretizálják a képek a szöveget – különösen ami Adél terveit illeti, illetve azt, ahogy a dal eredetileg pozitív kicsengését, miszerint legalábbis megvan a lehetősége annak, hogy Kornél és Elvira összejöjjön, hogyan érvénytelenítik ironikusan a filmkockák.
Ismét egy jóval korábbi szám feldolgozása következik. Cseh Tamás és Bereményi Géza Amikor Desiré munkásszálláson lakott című dala 1978-ban, az Antoine és Desiré című albumon jelent meg, de minden valószínűség szerint korábban keletkezett.
Az eredeti dal, bár a felszínen vidáman sztorizós, valójában ismét a magány, a társtalanság tragikumáról szól: „az egyetlen nő, ki állandó” a munkásszállás lakói számára az oda becsempészett Ica, akin a lakók megosztoznak... Varga Miklós előadásában a hangszeres kíséret gazdagabb lett, a képek pedig inkább a történet iróniáját erősítik, különösen a Hófehérke és a hét törpe történetre való kikacsintással. Erősen ironikus elem a rendészek egyenruhája vagy – zeneileg – a tapsolás alkalmazásmódja is.
A párkapcsolatok témája ezzel egy időre lekerül a napirendről, ám pesszimista hangulatot csak látszólag töri meg Katona Klári és Somló Tamás Boldog dal című száma. A cím ugyanis megtévesztő: a dal valójában egy olyan napról szól, mely rosszul sikerül, „mint máskor”. Ebben az esetben a képek igen messze visznek a dalszövegtől, különösen, hogy történetben filmszakadás következik be... a dal valóban megszakad addig, míg a moziépész megragasztja a filmet. Ezután pedig a pechsorozat külöböző filmrészleteken keresztül folytatódik, míg Katona Klári be nem rohan a mozigépészhez, és vissza nem fűzeti az eredeti filmet. Óhatatlanul is az az érzésünk, hogy Timár Péter itt elbliccelte a klipkészítést, és egészen elszakadt a daltól – bár az alapvető témánál, a peches napnál azért megmaradt.
Kőnigh Péter és a Ciklámen Indián dalának szövege sejtelmes és rejtelmes: alapállítása, miszerint „indiánok vagyunk mindannyian”, a szövegben nem kerül kifejtésre, így tág teret ad az egyéni interpretációknak. A dalhoz kapcsolódó képek leginkább azt sugallják, hogy az indiánság tulajdonképpen önmagunk megtalálása, a saját identitásunk kialakítása és felvállalása, az önmegvalósítás – melyet a társadalmi korlátok akadályoznak. Ezt az identitásunkat azonban mindannyiunknak fel kell adnunk, és ettől mindannyian egyformán szenvedünk – legalábbis amíg teljesen bele nem simulunk a rendszerbe. A jelenet a Pink Floyd A fal című filmjének egy jelenetét idézi.
A következő számot, a Kacsamajom címűt a Kamara Rock Trió adja elő, melynek egyetlen széles körben ismert tagja Laár András. A dal szövege egy különös lényről, a címszereplőről szól, de nem derül ki, hogy mi köze a kacsához vagy a majomhoz, csak annyi, hogy a sötétet szereti, a fényt nem, és legjobb egy zseblámpával védekezni ellene. Míg a szöveg lényegében teljesen a fantáziánkra bízza, milyennek képzeljük a kacsamajmot, a filmben a lény rajzfilmfiguraként meg jelenik: egy gorillatestű, kacsafejű, derék- és vállszíjat viselő, egyensapkás lény – nyilvánvalóan valamilyen fegyveres testület tagja.
Itt hirtelen fordulat következik be, mert visszatérünk a párkapcsolatok, de legalábbis az emberi kapcsolatok témájához. Zorán Számíthatsz rám című dala az egyes szám első és második személyt váltogatja, egyfelől lírai vallomás és önreflexió, másfelől a megszólított biztosítása arról, hogy hozzá továbbra is bármikor fordulhat. A megszólítottról csak sejthetjük, hogy valamikori szerető, szexuális partner, élettárs, esetleg feleség, akivel időnként azért még ma is előfordul...
De te semmit sem változtál
Csak halkabban szeretsz már
Ha nekem vagy szép, mint rég
[...]
De te semmit sem változtálCsak máshoz vagy hűtlen már
Ha megtalálsz még, mint régen
A filmen is egyfajta szerelmi sokszög jelenik meg, melynek szereplői közötti viszonyokról elsősorban a tekintetük beszél. Feltűnő stíluselemek a rajzos betétek, melyek stílusukkal sem hagynak kétséget afelől, hogy mi ihlette őket – ugyanakkor míg eredeti helyükön nagyon is fontos funkcióban jelennek meg, a Moziklipben egyáltalán nem világos, mi a szerepük...
A rövid kitérő után visszatérünk a közérzetdalokhoz: a Napoleon Boulevard Álmunkra vigyáz című dala következik: ezek szerint az élet ugyan biztonságos, de egyben nyomorúságos is. A dalhoz kapcsolódó képek ezúttal külön történetet mesélnek el, mely hangulatilag ugyan támaszkodik a szövegre, de teljesen háttérbe is szorítja. Két párhuzamos történetet látunk, az egyik évtizedekkel korábban játszódik, és két gyerek azzal ijeszt a szüleire, hogy halottnak tettetik magukat – egy másik, a film korában játszódó történetben egy idős házaspár valóban öngyilkosságot követ el, minden bizonnyal azért, mert nem viseli el tovább a nyomort. A történet tragédiáját a játék végén magát elnevető gyerek oldja.
Ismét Laár András következik, ezúttal egyedül (habár könnyen hihetnénk, hogy egy KFT-számot hallunk). A Szerdakirálynő című szám nehezen illeszthető be tematikailag az eddigi számok közé. Nem filozofál az élet értelméről, nem szól párkapcsolatról, szerelemről, kifejezetten közérzeti dalnak sem mondható. Szerdakirálynő az idilli lét szimbóluma, időnként olyan, mintha feltűnne, mintha lenne lehetőség ennek az idilli állapotnak, a boldogságnak az elérésére – de ez csak illúzió. A képek legfeljebb konkretizálják ezt az állapotot, megjelennek a hétköznapiság jelképei (dugó, Trabant, idősödő, csúnyácska feleség), miközben az idill a mi életünkben legfeljebb bugyuta álmodozásként jelenik meg (játékvár, melynek tornyán hajszárítóval lobogtathatjuk meg a zászlót).
A Sziámi Leszoktunk róla című dala már végképp leszámol minden idill illúziójával. Világvégeszám („ez már az utolsó óra”; „nem félünk smemitől, ami jön és megöl”), melybe valamiképpen belejátszik az alkohol is („betelt a pohár”), de leginkább a hiányával („ezt józanul töltjük el”). A filmkockák is világvégét idéznek, először a kihalt város képeivel, majd a gyülekező, mintegy végítéletre (valójában minden bizonnyal az augusztus huszadikai tűzijátékra) készülő tömeggel. Végül a tűzijátéknak a tömegen visszaverődő fénye atomrobbanássá fényesedik, ám a film forog tovább...
Révész Sándor Ne várd a hullócsillagot című számának már a címe is cenzor után kiált (hulló csillag, érteeed?) – bár a szöveg kissé keszekusza, nehéz igazán konkrét tartalmat tulajdonítani neki, ámde bizonyos sorai azért magukban is eléggé határozott állításokat tesznek 1987 Magyarországáról („nekünk elrepülni nem szabad”, „messze még a változás” – pedig közelebb volt, mint gondolták. Kicsit visszaköszön a nyitószámnak az a gondolata, hogy míg a nagy dolgokat nem tudjuk befolyásolni, azért itt vagyunk egymásnak:
Ne várd a hullócsillagot,
látod én itt vagyok,
talán visszatalálsz.
Amíg a dalszöveg igencsak burkoltan, amúgy bródyjánososan célozgat a rögmagyar valóságra, addig a film nem sok teret hagy más értelmezéseknek. A filmkockákon a zsarnok katonákat küld a csillagászra, elraboltatja és magáévá teszi feleségét (a nemi erőszakot a képek csak igen áttételesen ábrázolják: a nőt királynői ruhákba öltöztetik), őt magát kínzásoknak vetik alá. (Más értelmezés szerint a királyné tölti idejét a csillagásznál, de a király visszahurcoltatja.) Ha valaki abban az illúzióban ringatná magát, hogy régi történetről van szó, a rendező nem hagyja: egy modernebb kori változatot is beidéz rövid ideig. A történet innen – igazodva a dalszöveghez – azt mutatja be, hogy az ellenállás értelmetlen, az egyedi akciók kudarcra vannak ítélve. A rendező itt talán érzi, hogy túl messzire ment, és utólagosan idézőjelbe teszi a jelenetet: a szereplők visszavedlenek színészekké, és befejezik a forgatást. Sőt, néhány másodpercig a díszletek hátterét látjuk.
Kentaur szintén nem tartozik a hazai popélet legismertebb tagjai közé, bár a nem teljesen ismeretlen Satöbbi együttesnek is alapító tagja volt – elsősorban képzőművészként, díszlettervezőként dolgozik. Sirálysziget című száma lírikus világvégedal:
Felszáll, rám hull, eltemet
[...]
Sirálysziget, sötét sziget
Örvény mélyén elveszek
[...]
Nincs híd a vízenFeldőlt a part
A képek által elmesélt történet itt is radikálisan függetlenedik a daltól. A filmen a művész a téli tavat és a felette keringő madarakat figyeli, miközben egy vágóasztalnál dolgozik az elé táruló képekkel. Mögötte előkelő társaság mulatozik, sem ők nem törődnek a művésszel, sem a művész velük. Egyedül egy fiatal lány mutat érdeklődést a művész iránt, és ez az érdeklődés viszonzásra is talál. Mielőtt azonban bármi történne kettejük között, a társaság figyelme mégis a vágóasztal felé fordul, a filmeket megsemmisítik, a művészt elüldözik, végül ő maga is a folyóba hajítja a nála maradt filmszalagokat.
(Forrás: Filmkultúra)
A Sziámi Száz bolha című száma szintén közérzetdal, melyben részben a világvége is belejátszik:
Jaj, de ideges vagyok,
Most már úgyis meghalok.
Ugyanakkor nem feltétlenül a külső tényezők felelősek ezért, megjelenik az önsorsrontás motívuma is:
[...] most már biztos maradok,
mert tudom, hogy menni kell.
[...]
És veled nekem a legjobb,úgyhogy én nem maradok nálad!
Ugyanakkor a dal azt is sugallja, hogy a döntések csak látszólagosak, valójában tét nélküliek:
Nem tudom eldönteni, szívem,
hogy hamburger, vagy hot-dog.
Nem tudom eldönteni, szívem,
hogy itt rosszabb, vagy ott jobb.
A képek által elmesélt történetben feltűnőek az arctalan, maszkos emberek. Ez ismét A fal már idézett betétdalát juttathatja eszünkbe, különösen a klip elején látható vonulásuk:
Szinte ikonikussá vált jelenet, melyben a meós a jó villanykörtéket összetöri, a hibásakat viszont becsomagolja (l. még Birkaiskola). Szintén hatalmas ötlet az új lakását békaügetésben megszemlélő fiatal pár.
Az utolsó előtti szám előadójának és szerzőjének neve szintén nem közismert: pedig Korom Attila évtizedek óta folyamatosan jelen van a hazai könnyűzenei életben, ismert előadóknak írt dalokat és szerepelt felvételeiken is. Vasárnap éjjel című számának szövege talán az album legerősebb lírai szövege, mely laza epikus keretbe illeszkedik (a lírai én az éjszakai buszra vár, az álommal küszködik, közben valaki tüzet kér tőle).
A telihold ragyogón ring
remegő pocsolyákon.
Az utolsó piros hetest várom.
A képek itt is elszakadnak a dalszövegtől, az
Egy férfi jött,
tüzet kért, aztán elment
sorok például egészen új értelmet kapnak: archív felvételeken egy nő tüzet ad egy férfinak (talán a fiatal férfi szereplő apjának), aki később egy bőrönddel távozik egy lakásból. A teljes történet szerint pedig egy fiú fekszik a kórházban; majd egy lány valahol a városban felriad, elindul, közben a fiú szíve leáll, a lány fut, mi már tudjuk, hogy hiába. A történetnek azonban nincs sok jelentősége – tulajdonképpen nem alaptalanul nevezhetnénk túlzottan hatásvadásznak –, sokkal jelentősebbek az éjszakai kihalt Budapestet ábrázoló, remekül szerkesztett képek.
A filmet Dolák-Saly Róbert dala zárja. A ma inkább komikusként ismert szerző-előadó Az elveszett éden című száma a nyitó számokhoz hasonlóan az élet nagy kérdéseit, értelmét feszegető dal. A szöveg azonban sehogy sem áll össze koherenssé: hol a vágyakról, hol a képzeletről van szó, hol minden csak ábránd, amit látunk, hol nem térhetünk ki magunk elől. A refrénben talán maga az élet a látomás, és ezek szerint csak rajtunk múlik, hogy a nekünk jutott sorsot hogyan éljük meg:
Nem tart soká e látomás
E kényszerű mutatkozás
És tőled függ a fogadtatás
Ez a gondolat párhuzamot mutat a nyitódal hozzáállásával, de míg az viszonylag könnyen visszafejthető szöveg, Dolák-Salyé meglehetősen zavaros. Talán ezt érzi a rendező is, aki valójában nem is forgatott valódi klipet a dalhoz, hanem néhány képsor után az előző klipek részletei következnek, és a feliratok következnek.
A film egésze
A fentiekben láthattuk, hogy a filmnek nincs határozott, nagyívű szerkezete, a dalok esetlegesen kapcsolódnak egymáshoz, legfeljebb kisebb tematikus ciklusokról beszélhetünk, de időnként ezeket is megszakítják oda kevésbé illő dalok. Ez azonban nem jelenti, hogy random klipgyűjteményről lenne szó: a művet számtalan közös motívum tartja össze.
Az egyik a kor Magyarországának, elsősorban Budapestjének ábrázolása. A film akár zenés Budapest retróként is nézhető. Bizonyos jellegzetes városképi elemek újra és újra felbukkannak, így például a budapesti tömegközlekedésnek gyakorlatilag minden járműve szerepel a filmben – sőt, a vasút is szerepet kap, és a ferihegyi repülőtér is felbukkan. A tömegközlekedés mellett többször is láthatunk képeket az autóforgalomról, a kor jellegzetes típusaival. A közlekedés nem csupán díszletként jelenik meg, általában a változáshoz, bizonytalansághoz, vagy az üres napi rutinhoz kötődően bukkan fel (utóbbi különösen a járművekre való várakozás formájában, de a járműveken való zötykölődés vagy a dugóban való araszolgatás képében is).
(Forrás: Wikimedia Commons / Aktron / GNU-FDL 1.2)
A film a kor lakásbelsőinek széles spektrumát is felmutatja: a kor lakberendezési jellegzetességeiről dokumentumfilmet lehetne készíteni csak a Moziklip képanyagát felhasználva. A lakásbelsőknek hangulatteremtő erejük van, ugyanakkor segítenek elhelyezni a szereplőket társadalmilag. Fordítva is igaz a dolog: a film egészében a magyar társadalom számtalan alcsoportját mutatja be, és az ő életükről a környezetükön keresztül is beszél. A lakásbelsők számtalan esetben utalnak a szegénységre, sivár életkörülményekre, igénytelenségre – de a láthatóan drágább lakásbelsők (vagy a szállodák belső terei) is inkább valamilyen látszatfényűzésre utalnak. (Vagy csak ma látjuk így.)
Bár hajlamosak lehetnénk azt hinni, hogy a jellegzetes szórakoztató műfajjal csak vidám filmet lehet létrehozni, a Moziklip a nyolcvanas évek Magyarországának nyomasztó viszonyairól beszél, a vidám vagy ironikus gesztusok ezt legfeljebb oldják vagy leplezik. A legtöbb dal tartalma úgy foglalható össze, hogy az élet szar, és amikor nem kifejezetten magánéleti problémákról (szerelmi bánatról) van szó, akkor ezért egyértelműen a társadalmi viszonyok felelősek. Szinte minden klipben valamilyen formában felbukkannak a fegyveres erők egyenruhás tagjai (vagy legalább egy BKV-ellenőr). Tőlük függetlenül is gyakori az erőszak motívuma, többször megsemmisül valami vagy megsemmisítenek valamit. Szintén visszatérő motívum az arctalanság, elszemélytelenedés, gondoljunk a vasalógép fejetlen testére, a munkásszállás rendészeinek papírszemére vagy a Száz bolhában szereplő aranymaszkokra.
Szintén több klipben visszatér a film motívuma, többször látjuk azt a szalagot, amelyet nézünk (Boldog dal, Sirálysziget). A kezdő klipben is a mozinézők úgy érezhették, hogy a szereplők velük ülnek be a filmbe.
A Moziklip a kor jellegzetes terméke, kulturális örökségünk dokumentuma (elég, ha csak az azóta megszüntetett budapesti piros járatokra gondolunk – a piros hetest gyerekeinknek már magyaráznunk kell), ugyanakkor a dalok többsége ma is élvezhető. Boldog születésnapot kívánunk!
Források
Fehér Viktor: Moziklip