Tényleg nem tudjuk, mi az összetett szó?
A magyar helyesírás olyan régóta problematikus példái, mint a „zsíros kenyér” ’zsírral megkent kenyérszelet’, is egyetlen szónak bizonyulnak, ugyanis nincsen „zsírosabb kenyér” vagy „nagyon zsíros kenyér”, csak egy másik, itt nem releváns értelemben (’zsírral készült, zsírral bevont, zsírral összekenődött stb. kenyér’).
Szilágyi N. Sándor már második cikkében fejtegeti, hogy a nyelvészek nem tudják, mi a szó, mi tartozik egy szóba, mit kell különírni és mit egybe. Pedig bizony vannak receptek, amiknek az alapján viszonylag könnyen eldönthető, hogy az általa felhozott szelídmedve – szelíd medve példapárban melyik elfogadható. Abban persze igaza van, hogy végső soron azt a nyelvet beszélők, ahogy ő mondja, „a magyarok” döntik el, mi számít egy szónak és mi nem, de abban már (megint) nincs igaza, hogy a nyelvészek erre nem adtak semmi útmutatást. Ugyanis a nyelvészek éppen a nyelvet beszélők tapasztalatait, illetve intuitív meglátásait igyekeznek általánosításokba, szabályokba önteni.
Amit itt idézek, az persze nem ad eligazítást arra, hogy az olyan többszörös összetételekkel mit tegyünk, mint például a kutatási háttérinfrastruktúra meghatározás, amelynek az első két (három?) szavát a szabályzat egybeíratja, az utolsót meg kötőjellel csatoltatja melléjük, Én pedig szívem szerint – és valószínűleg Szilágyi tanár úrral teljes egyetértésben – úgy írnám, ahogy itt is tettem.
Az alábbiak az előző cikkemben is idézett közel 15 éve megjelent fejezetemből származó részletek, kicsit rövidítve és egyszerűsítve.
A Leonard Bloomfield által bevezetett „minimális szabad forma” fogalma alapján, amely a két vagy annál több szabad formát nem tartalmazó és önálló megnyilatkozásokban előfordulni képes fonéma- (vagy egyszerűbben: hang-) sorokat jelöli ki, a következő megkülönböztetéssel élünk:
(1)
A magyarban (és a hozzá hasonló morfológiai szerkezetű nyelvekben) szónak egyrészt a „minimális szabad formákat” tekintjük, másrészt azokat a fonémasorokat, amelyeket az így meghatározott minimális szabad formák választhatnak el más szabad formáktól.
Ez a javaslat a szómeghatározás alaktani és a mondattani kritériumait egyesíti – összhangban két, a szakirodalomban ismert tulajdonsággal: az együttmozgathatósággal és a megszakíthatatlan sággal. Ezek közül az előbbi bizonyos morfémakapcsolatoknak a mondat különböző pozícióiban való együttmaradására, az utóbbi az elemek sorrendjének változatlanságára utal.
”Az önálló megnyilatkozásokban való előfordulás képességének” tulajdonsága nem egyértelmű kritérium, hanem egyfajta konvencióra támaszkodik, amelynek szellemében az olyan megnyilatkozások, mint a Péter, Szerencsétlen, Okosan stb. szónak számít, de az „A könyvBEN vagy a könyvÖN van a névjegyed?” kérdésre adott esetleges Ben válasz viszont nem.
Lássuk, hogyan működik a meghatározás. A magyar névelő például nem szabad forma: nem képezhet önálló megnyilatkozást, mégis szónak számít, mert közötte és az őt megelőző (l. (2a-b)), illetve követő szabad forma (l. (2c-h)) között mindig előfordulhat egy további szabad forma, azaz önálló szó.
(2)
a. itt van a kutya
b. itt van megint a kutya
c. a kutya
d. a lassú kutya
e. a túlságosan lassú kutya
f. a ritkán túlságosan lassú kutya
g. a rendkívül ritkán túlságosan lassú kutya
h. a megszokotthoz képest rendkívül ritkán túlságosan lassú kutya
(Forrás: Wikimedia Commons / Анатолий Девятов / GNU-FDL 1.2)
Ezzel szemben azokban a nyelvekben, ahol végartikulus van (pl. a svéd, bolgár, román), a magyar határozott névelőnek megfelelő morféma és a vele együtt kötelezően megjelenő főnév egyetlen szót alkot, közöttük más szabad forma nem jelenhet meg, mint ebben a svéd példában:
(3)
hus-et stora hus-et hus-en-a ház-az nagy ház-az ház-ak-az ’a ház’ ’a nagy ház’ ’a házak’
Ugyanezt a helyzetet tapasztaljuk, ha az angol, francia stb. prepozíciót hasonlítjuk össze például a helyviszonyt kifejező magyar, török stb. esetraggal: mindkettő kötött morfémának számít, csakhogy amíg a prepozíció és az őt követő morféma közé mindig elhelyezhető egy szóként meghatározható egység, az esetrag és a (relatív) tő közé sohasem tehető egy szabad forma: pl. angol in (merry) England, de Angliá-ban és a vidám Angliá-ban, de nem *Anglia-vidám-ban.
(Forrás: Wikimedia Commons / Christopher Michel / CC BY 2.0)
A nyelvi intuíció mind a szabad formákat, mind a szabad formáktól körülvett kötött formákat (mint a magyar névelőt vagy az angol prepozíciót) szónak tartja. Mivel azonban nem azonos státuszúak, mi a következő módon különböztetjük meg őket:
(4) A szabad formákat független szóknak nevezzük.
Az (1) alatti szómeghatározás azonban kétségeket ébreszthet azokban az esetekben, amikor egy tagadhatatlanul kötött morfémát egy szabad formától egy másik szabad forma választ el, pl. vas-ban és vas-lap-ban. Mivel mind a vas, mind a lap szabad forma, vajon itt önálló szó-e a ban? Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, az „egy szó – több szó”, avagy pontosabb terminológiával az „összetett szó – szószerkezet” problémakörét kell elemeznünk.
A nagyherceg például azért egyetlen szó, mert nincsen *nagyobb herceg vagy *nagy és gazdag herceg a szónak adott jelentéskörében. Vagyis amikor arról beszélünk, hogy Ferenc Ferdinánd ellen merényletet követtek el Szarajevóban, és a nagyherceg a sérüléseibe belehalt, nem lehet olyasmit mondani, hogy Ő nemcsak nagyherceg, de gazdag herceg is volt. Ezek a kijelentések azonban helyénvalók lehetnek, ha azt állítjuk: Esterházy Pál nagy herceg volt. Ez utóbbi esetben tehát szintaktikai szerkezettel, azaz két szóval van dolgunk, mivel közöttük más szabad formák előfordulhatnak.
(Forrás: Wikimedia Commons / Karl Tröstl)
Ugyanígy a jópofa azért egyetlen szó, mert nem úgy képezünk belőle közép- és felsőfokot, hogy *(leg)jobb-pofa, hanem így: (leg)jópofább, míg vele szemben a jó fej azért két szó, mert a közép- és felsőfokú formák ez esetben: (leg)jobb fej, nem pedig *(leg)jófejebb. Azt tehát, hogy egy vagy két szabad formával van dolgunk, attól függően állapítjuk meg, hogy vajon egy adott – ez esetben: kötött – forma (a középfok végződése) a két vizsgált elemen belül (azaz közöttük) vagy azokon kívül jelenik-e meg. Eszerint összetett szónak számít az a szabad forma, amelynek két alkotóelemét más (szabad vagy kötött) forma nem választhatja szét.
Pontosan kell látnunk: nem arról van szó, hogy nem lehet kötött morféma valamely, egyébként összetételt is alkotni képes szópár adott két tagja között, hiszen erre mind más nyelvekben, mind a magyarban van példa, vö. angol park-s commissioner ’park-(többesszám) felügyelő; parkügyi felügyelő’; német Schwan-en-gesang ’hattyú-(toldalék)-dal’, illetve kép-es-könyv. A javasolt meghatározás azt mondja ki, hogy ha egyszer két szabad forma összetett szót alkot „lexéma”, azaz „önálló szótári egység” értelemben, akkor a közéjük illesztett kötött forma nem engedi meg, hogy ugyanaz a lexéma maradjon. Az angol park commissioner ’parkfelügyelő’ lehetséges szó, de ez jelenthet ’egyetlen parkot felügyelő személyt’ is, szemben a város összes parkját felügyelő parks commissioner-rel. A németben a *Schwangesang nem is jöhet létre, a magyarban pedig az esetleges képkönyv szó, ha egyáltalán létezhet, akkor más (jelentésű) lexéma, mint a képeskönyv.
A magyar példa annyiban világosabb, hogy a kép – képes különbsége egy új szót (pontosabban: lexémát) létrehozó szóképzési eljárás eredménye, így természetes is, hogy a kép-könyv – kép-es-könyv pár két önálló lexémát alkot. Noha a különböző lexémákat alkotó angol példapár tagjai a többes számú toldalék vonatkozásában térnek el egymástól, a magyarban ezt a feladatot a képzők látják el: ha az összetétel tagjai közé képzőt illesztünk, új lexémát hozunk létre. Ha viszont inflexiós toldalék (azaz jel vagy rag) kerül az összetétel tagjai közé, még ha a jelentés nem is változik meg, az összetétel felbomlik, azaz tovább már nem számít egyetlen szónak. E megállapításunkat mintegy közvetetten támasztja alá a helyesírásnak az a gyakorlata, amely szerint a lábszár egyetlen szó, de a lábszárad helyett javasolt lábad szára már két külön szónak írandó. Elemzésünk szerint itt a láb-szár két tagját elválasztó kötött inflexiós morféma nem teszi lehetővé a szóösszetételt. Ugyanilyen jellegű a test-felület-ed/test-ed felülete, fejformá-ja/fej-e formája stb.
Hasonló hatású, de más, mondattani jellegű eszköz ugyane célra a módosítás lehetőségének vizsgálata. Ha ugyanis a vizsgált kételemű egységből lehet az egyiket külön módosítani, akkor az különálló szónak minősül. Ha tehát lehetséges a [[nagyon nagy] herceg], akkor itt a nagy önálló szó. Mivel azonban a *nagyon nagyherceg (pl. Ferenc Ferdinánd esetében) nem elfogadható, ebben a kifejezésben a nagy nem számít szónak. Noha itt a „módosítás” fogalmával éltünk, valójában nem jelentésbeli, hanem formai kritériumról van szó, amelynek értelmében egy, az összetételen kívüli szó nem alkothat szerkezetet valamely az összetételen belüli szóval.
Kimondhatjuk tehát a következő meghatározást:
(5)
Összetett szó az a szabad forma, amely két, általában (de nem kizárólagosan) szabad formaként is előforduló morféma lexikális egysége, amelynek tagjait nem lehet módosítani, és még kötött morfémák sem választhatják el egymástól.
(Az összetételekben előforduló nem szabad, azaz kötött formákról a múltkor szóltam a -szerű és társai kapcsán.)
Következik egyébként mindebből, hogy a magyar helyesírás olyan régóta problematikus példái, mint a zsíros kenyér ’zsírral megkent kenyérszelet’, is egyetlen (összetett) szónak bizonyulnak, ugyanis nincsen *zsírosabb kenyér vagy *nagyon zsíros kenyér, csak egy másik, itt nem releváns értelemben (’zsírral készült, zsírral bevont, zsírral összekenődött stb. kenyér’). Ha a zsíros kenyér nem számítana összetételnek, akkor a könyvesbolt vagy a fent említett képeskönyv sem lehetne az, hiszen eljárásainkkal szemben ugyanúgy viselkednek.
(Forrás: gock.hu)
Visszatérve a vaslap-ban problémájára, mivel a vaslap szóban szereplő vas előtagot nem lehet módosítani vagy ragozni, ezért a látszólag a vas és a -ban közé elhelyezett lap szó nem minősíti sem a vas, sem a -ban elemet önálló szónak.
Forrás
Szavak, szófajok, toldalékok, in: Kiefer Ferenc (szerk), Strukturális magyar nyelvtan 3: Morfológia, Akadémiai Kiadó, Bp., 2000, pp. 75-136.
@cikk:
"...mert közötte és az őt megelőző (l. (2a-b)), illetve követő szabad forma (l. (2c-h)) között mindig előfordulhat egy további szabad forma, azaz önálló szó....(2)...)
A cikk "midig előfordulhat" feltételezésre alapozza az "a" határozott névelőre vonatkozó állítását amit hiányos példamondatokkal láttat.. :(
-A (2) minta példákból is látható, hogy ahol nincs "közbeiktatott szabad forma" ahogy a cikk nevezi, az nem mindig "szabad", hanem jelző, ami más, (az általánostól eltérő) pl. határozott helyhez köti a kutya szót. Ami csak mondatban értelmezhető, annak a szótani "szabad" megközelítése a magyarban nem helytálló, vagyis nem határozatlan "mindig előfordulhat" kategória.
Ezen a téren, a magyartól ilyen formában eltérő nyelvek teljesen másképpen működnek.
A (2) minta példák "a-b"-ig határozott mondatok, mert:
-A/ Ha általános a "kutya", nincs semmi megkötés vele ("személyével" kapcsolatban) kapcsolatban, pl. a tulajdonsága, de olyan csoportban van, ahol minden állat kutya.
Úgy a "személyét", mint a "helyét" illetően határozott, ha előre tesszük az "ez" helyhatározót, mert látjuk, hogy nincs semmi különleges külső jegye ha áll, vagy egyéb tulajdonsága ha mozog.
-Ezért az "a" mint mutató névmás (nem önálló név) szerintem nem önálló szó.
Kell eléje egy határozott mutató névmás (ez/ az), amit ha látszólag elhagyunk, akkor is jelen van.
(A mondatban ha határozatlan a névmás, "egy" azért bizonyos vonatkozásban önálló szó is, mert számot is jelöl.. Ezért teljesen más megítélésű szótani szempontból mint az "a"..
B/
A minta mondat kettős vágással tömörített, határozott mondat:
A "c" esetben a "van" szó sincs kitéve a magyarban, mégis jelen van, mert létezik a kutya.
A teljes mondat:
"Ez a kutya létezik/ hiszen itt van.".
A mondat elejéről hiányzik a helyhatározó, a hátuljáról az állítmány.
-B/
A (2) minta példák "d-h"-ig határozott, vágott (tömörített) mondatok mert, mert az állatfajtájuk szerint (nem helyük szerint!) csoportosítva határozott, csak kutyákat tartalmazó csoport, ahol különböző tulajdonságú kutyák vannak.
Ezek közül neveznek meg a mondatok eltérő tulajdonságú (élőlényeket-->állatokat) jelen esetben ->>kutyákat..
"d"/
Nem helyre, hanem tulajdonságokra, és állapotra vonatkozó eltérésekre alapozott csoportba tartozó (élőlényről -->állatról)--> kutyáról szóló, vágott tömörített, hiányos mondat.
A teljes mondat ilyen lenne:
Az a kutya, amelyik lassú, talán/ bizonyosan beteg (van).
C/
Az "e-h" mondatok hasonlóak mint a "d", csak a tulajdonságaik túlhatározottak!!
Vannak anomáliák is, amikor melléknévi igenévből mellékneveket képezünk és azután írjuk egybe a főnévvel..
Pl. a múlt idejű igéket helyettesítő, azonos szótövű melléknevekkel egybefűzött összetételekre:
(rendszeresen) szántott föld ----> szántóföld ("szántó föld" mint olyan, nem is létezik, mert a föld nem szánt. Ez csupán a szórövidítés miatt alakult ki..)
(kézzel) írott szövegű ---->"írószöveg" mint olyan, nem létezik, nem is alakult ki..
-A fentiek esetében, a jelentés valódisága, az ami pontot tehet arra, hogy egybe írjunk valamiket vagy külön némi módosítással, de a szórövidülés előnye fel is rúghatja ezt a fajta megközelítést..
8 évvel később írok, de nem baj.
"...ha az összetétel tagjai közé képzőt illesztünk, új lexémát hozunk létre. Ha viszont inflexiós toldalék (azaz jel vagy rag) kerül az összetétel tagjai közé, még ha a jelentés nem is változik meg, az összetétel felbomlik, azaz tovább már nem számít egyetlen szónak."
Ehhez képest a videóban elhangzik a "szemrevételezés" szó. Az talán nem összetett? És mi van a megkérdőjelez-zel? A kérdőjel összetett, de a belőle képzett szavak is?
Az oldal másik cikkének töltött káposztája és rakott zöldbabja miért nem írandó egybe?
@MolnarErik: Ja, látom már lekéstem :(
Csak úgy mellékesen megjegyezném, h Ferenc Ferdinánd fő-, korona-, királyi és császári herceg volt, de nagyherceg épp nem :)
A suksükölés igenis zavaró. De a nem összeszokott (nem régi)összetélek akárhogy írása sem zavarja a megértést. A túl hosszú szavak katasztrófálisak, mert nem átláthatók egyetlen rápillantásra.
Ennyit kellene felfogni.
@Kenesei: " "Ezt hol teszi lehetővé a szabályzat?" A 108. pontban."
Ez nem igaz. A 108. pont csak a "magas nyomású kazán" írásmódot teszi lehetővé. A "magas nyomású kazánfűtő" hibás, mert a 139 b. szerint ezt "magasnyomásúkazán-fűtő"-nek kell írni (ld. ugyanott: "hőre lágyuló műanyag", de: "hőrelágyulóműanyag-feldolgozás").
@Fejes László (nyest.hu):
" Ezt hol teszi lehetővé a szabályzat?" A 108. pontban. Az más kérdés, hogy értelmes-e :-)
" A különírt összetételek borzasztóan megakasztják az embert az olvasásban" - Erre szokta mondani egy kiváló (nem nyelvész) kollégám, hogy "ha nincsenek adataid, akkor ez csak egy vélemény". Ki mérte meg, hogy inkább ez akasztja meg az embert és nem az egybeírt szószörnyek?
"Persze, csak mi hibázunk akkor, mikor a márványszobrot, vasgolyót, farudat egy szóként ejtjük." Mármost ha azt írjuk egybe, amit egy szóként ejtünk, akkor legyen ilyen a (sokszor ténylegesen egybe is írt) "meglehet csinálni". A "kőfal", "márványszobor" egy szó, a "terméskő fal" meg kettő. És vajon az "alumíniumantennát" is egy szóként ejtjük? A kedvencemet, az igekötőt is a hangsúlyozás miatt írjuk egybe az őt követő igével, ami a magyar helyesírás valószínűleg legnagyobb tévesztése, de persze eszem ágában sincs változtatást javasolni.
"aki így használja, az egyetlen szónak tartja a "jófej"-t, mert úgy is írja.” - Itt átugrottam egy lépést: a "jófejebb" szót azért írja egybe az elkövető, mert az ő nyelvhasználatában a "jófej" egyetlen szó, hiszen ezért teszi a szó végére, és nem a belsejébe a középfok végződését. Biztosak lehetünk benne, hogy olyat a magyar helyesírást valamennyire is ismerő személy nem ír le, hogy *"jó fejebb".
A "márványszobrot" pedig a Szabályzat íratja egybe, nem én, és emellett az szól, hogy az anyagnév itt nem módosítható, nem fokozható stb., tehát megvannak a szóösszetétel kritériumai, szemben a melléknévi jelzős szerkezetekkel, pl. "új szobor", amelyeket szintén egy hangsúllyal ejtünk. Na de akkor a "műmárvány szobor" és a "terméskő fal" miért nincsen egybeírva?
@Kenesei: „Persze attól nem lesz jobb a helyzet, ha így írjuk (amit a Szabályzat szintén lehetővé tesz): "magas nyomású kazánfűtő".” Ezt hol teszi lehetővé a szabályzat?
„Erre azonban a Szabályzat nem tartja az írni/ovasni tudókat elég felnőttnek vagy értelmesnek.” Szerintem nem erről van szó. A különírt összetételek borzasztóan megakasztják az embert az olvasásban, időnként nagyon sokáig tart, mire az ember összerakja a szerkezetet, különösen, ha tényleg alkalmi dologról van szó.
„De ld. pl. a Szabályzat szerint egybeírandó "márványszobor" és "műmárvány szobor" szókapcsolatokat is, ahol a viszony az anyagnév és a főnév között nem változik: a főnevet egy főnévi módosító ("jelző") előzi meg mindkét esetben.” Persze, csak mi hibázunk akkor, mikor a márványszobrot, vasgolyót, farudat egy szóként ejtjük. :)
„Ami viszont fontosabb, az az, hogy aki így használja, az egyetlen szónak tartja a "jófej"-t, mert úgy is írja.” Tényleg ilyen közvetlen lenne az összefüggés? Pl. ha Kenesei István márványszobrot ír, akkor mégis egy szónak tartja?
1) Megpróbáltam utánajárni, mi volt a "mozgószabály" bevezetésének az oka 1984-ben, de csak azt a választ kaptam, hogy szabályozni akarták a többszörös összetételek írásmódját. Tehát nem az iskolai mondatelemzés problémái álltak a javaslat hátterében, bár Karusonak igaza van abban, hogy ezeket egyszerűen tudja kezelni. Én még arra is gyanakszom, hogy az olyan vicces helyzeteket akarták kiküszöbölni, mint a "magasnyomású kazánfűtő", ami helyett ugye azt kell írni, hogy "magasnyomásúkazán-fűtő", jóllehet a "magasnyomásúkazán" szót már nem ismeri el a Szabályzat,
A mozgószabálynak pontosan ez a legnagyobb hibája: alkalmi szóösszetételeket, mondhatnám szószörnyeket hoz létre. Persze attól nem lesz jobb a helyzet, ha így írjuk (amit a Szabályzat szintén lehetővé tesz): "magas nyomású kazánfűtő". Csak akkor tudjuk egyszerre elkerülni a szószörnyeket és az értelmezési furcsaságokat, ha ez lenne a megoldás: "magas nyomású kazán fűtő" és az olvasóra bíznánk, hogy értelmezze. Erre azonban a Szabályzat nem tartja az írni/ovasni tudókat elég felnőttnek vagy értelmesnek. Szerintem semmi gond nem lenne pl. a "kerekasztal konferencia rendezés" írásmóddal és az ehhez hasonló példákkal. Ezek ugyanis akkor is összetételek (pontosabban: főnévi értékű szószerkezetek), ha szóközzel írjuk őket. Ez esetben egy igéből képzett főnév és az ige tárgyának a kapcsolatát látjuk. De ld. pl. a Szabályzat szerint egybeírandó "márványszobor" és "műmárvány szobor" szókapcsolatokat is, ahol a viszony az anyagnév és a főnév között nem változik: a főnevet egy főnévi módosító ("jelző") előzi meg mindkét esetben. Röviden: én nagyobb szabadságot engednék meg a többszörös összetételek egybe- és különírásában.
2) Yoginak mindkét kérdésben teljesen igaza van: nem tudom, miért nem egy orosz vagy német nagyherceget hoztam példának, miért pont szegény F.F.-et, aki tényleg főherceg volt.
Nagyon örülök a "(leg)jófejebb" példának: tényleg van belőlük egy csomó. Namost egyrészt azt hiszem, 15 éve, amikor ennek a cikknek az eredetijét írtam, talán (ennyire) nem volt elterjedve, továbbá nekem (és valószínűleg az én generációmnak) továbbra sem így működik. Ami viszont fontosabb, az az, hogy aki így használja, az egyetlen szónak tartja a "jófej"-t, mert úgy is írja. Tehát Yogi példája tökéletesen igazolja a tételt, amit a "jó fej" - "jópofa" különbségével illusztráltam.
- Ferenc Ferdinánd tudtommal nem nagyherceg volt, hanem főherceg,
- a „jófejebb” forma bizony létezik, tessék bátran ráguglizni.
Kenesei tanár úr mit gondol erről?
Egyetlen oka van szerintem a helyesírás jelenlegi szabályozásának: a szabályzat igyekszik "aládolgozni" a hagyományos iskolai mondatelemzésnek (ami persze éppúgy a kukába való). Ha így írjuk: kutatásiháttérinfrastruktúra-meghatározás, akkor szépen kezelhető mondatelemzéskor. Ha nem írjuk egybe, hanem mondjuk háromba, akkor három különböző mondatrészszerepre lesz szükségük. És itt kezdődnének a gondok...