Az igei igenév ára
A hagyományos nyelvtan alapelveit, amelyek homályosak és egymásnak is ellentmondanak, az iskolákban mégis bemagoltatják őket, sürgősen el kellene felejteni.
Judit nevű olvasónk a magyar leíró nyelvtan egyik egyszerűnek látszó, de nagyon messzire vezető problémájáról érdeklődik:
Az ilyen, hogy „a sajtó keltette pánik” a tudomány mai állása szerint milyen szófaj? Keszler Borbála tanárnő annak idején ige-igenévnek nevezte, én már akkor úgy gondoltam, hogy ez egyfajta befejezett melléknévi igenév, amelyikben ki van téve az alany. Ige-igenevet az interneten nem találok. Köszönöm.
Először próbáljuk tisztázni magát a kérdést. Annak a kifejezésnek, hogy a sajtó keltette pánik, természetesen nincs „szófaja”, mert a „szófaj” a hagyományos (más néven iskolai) nyelvtanban szavak, szóalakok (valójában: szótövek) osztályozására használják. Judit nyilván arra gondol, hogy mi ebben a kifejezésben a keltette szó „szófaja”. Mivel a „szófaj” mindenekelőtt alaktani, a szótő felépítésén alapuló osztályozásra utal, ennek a szónak (pontosabban szótövének, a keltettnek) a „szófajának” elvileg befejezett melléknévi igenévnek kellene lennie.
(Forrás: Wikimedia Commons / John / CC BY-SA 2.0)
De Judit majdnem jól emlékszik arra, hogy a hagyományos nyelvtan mégsem befejezett melléknévi igenévnek tekinti a keltette szóalakot ebben az esetben. Keszler Borbála, aki a hagyományos magyar nyelvtan egyik jelentős képviselője, valóban hívhatta ige-igenévnek, de használatos még az igenév-ige terminus is. Lengyel Klára az éppen Keszler Borbála által szerkesztett Magyar grammatikában (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000, 236. o.) igei igenévnek nevezi. Megemlíti, hogy sokáig a melléknévi igenevek alfajának tekintették, „s csak a legújabb nyelvtanokban jelenik meg önálló igenévtípusként mint az igenévrendszer negyedik tagja”. Megállapítja, hogy „képzésmódja megegyezik a -t/-tt képzős igenevekével, csak az igenévképzőt személyragozás követi”.
Nos, mondhatnám, hogy ezzel Judit kérdését megválaszoltam, de szeretnék elébe menni azoknak a teljesen jogos kérdéseknek, amelyeket éppen ez a válasz vet fel. A hagyományos nyelvtan szerint ugyanis – erre az iskolából mindannyian emlékszünk – a ragok és a képzők egyik fő különbsége, hogy a ragok nem képesek „szófajváltoztatásra”, márpedig itt éppen ez történne, hiszen keltett – melléknévi igenév, de keltette – igei igenév. Hogyan lehet ez?
A hagyományos nyelvészek indoklása szerint az teszi indokolttá az önálló „szófaj” feltételezését, hogy a keltette típusú igenév mellett megjelenhet egy alanyesetű névszói szerkezet (ők nem így fogalmaznak, de csak azért, mert szerkezetekről valamiért nem szeretnek beszélni), ugyanolyan jelentéstani szerepben, mint amilyet az illető ige, esetünkben a kelt alanya szokott játszani: ’aki valamit kelt’. A sajtó keltette pánik ’az a pánik, amit a sajtó kelt’ ezt a jelentéstani szerepet a melléknévi igeneves szerkezetekben csak által névutós (nagyon ritkán, régiesen -tól/-től ragos névszói szerkezet) játszhatja: a sajtó által keltett pánik. Ha egy szóalak mondattani viselkedéséért a „szófaja” felelős, akkor muszáj a keltett és a keltette szóalaknak eltérő szófajúnak lennie.
Csakhogy beláthatatlan következményei lennének, ha a hagyományos nyelvészek mindig ilyen elvszerűen járnának el. Például a bagolytól és a bagolynak szóalakoknak teljesen eltérő a mondattani viselkedésük. Például egészen más igék bővítményei lehetnek, és csak a -nak/-nek ragos változat fordulhat elő olyan szerkezetekben, mint Bagolynak bagoly, csak nem füles- (erről a fajta kontrasztív topikról korábban már írtam ebben a rovatban). Az ehhez hasonló példák korlátlanul szaporíthatók, hiszen a ragnak nevezett toldalékok nyilvánvalóan befolyásolják a szavak mondattani viselkedését.
Mi a megoldás? Az én válaszom persze az, hogy a hagyományos nyelvtan alapelveit, amelyek homályosak és egymásnak is ellentmondanak, az iskolákban mégis bemagoltatják őket, sürgősen el kellene felejteni. Azt hiszem, minden más megoldás reménytelen. Például a román nyelvben van egy particípiumnak nevezett igealak, amelyik sok mindenben emlékeztet a magyar befejezett melléknévi igenévre (bár személyragozott alakja nincs). A román particípium három teljesen eltérő mondattani szerepet képes játszani, és ezt a román nyelv hagyományos nyelvtanában úgy oldják meg, hogy a mondattani szerkezettől függően három különböző „szófajba” sorolják („particípium”, „igenév”, illetve „szupinum”). Ez a megoldás az ókori latin nyelvtanokban gyökerezik, de ha rendszert csinálnánk belőle, akkor például a bagolytól és a bagolynak szóalakokat is eltérő szófajúaknak kellene tekintenünk. És persze akkor a képző és a rag megkülönböztetése is nagyrészt értelmét veszti.
Kapcsolódó tartalmak:
Hasonló tartalmak:
Hozzászólások (28):
Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)Az összes hozzászólás megjelenítése
@Közbiztonság Szilárd:
Az ilyen "bemagoló" típusú ember mint Te, a vagdalkozásnál és "hülyézésnél" többre talán képes volna, ha gondolkozna.. Kár, hogy nem teszi. A "talán" szót kiemelem, mert nem biztos..
@mederi:
A délibábos nyelvészkedés helyett inkább gyúrjál egy kicsit a helyesírásra, mert a róka fogta csuka és az ember lakta vidék is mind különírandó.
Benne van még a szabályzat szógyűjteményében is.
@mederi:
Azt, hogy fogalmad sincs a szó eredetéről.
@mederi:
Még egy délibábos nyelvészkedést űző hülye...
@Krizsa:
Hála istennek, hogy nem foglalkozik ilyesmivel. Mondjuk elég zavaros az írásod, mi köze a hébernek meg a sémi nyelveknek a magyarhoz?
Ja, hogy semmi?
Az itt elővezetett, totál tudománytalan délibábos nyelvészkedést meg hagyd a fenébe, ugyanis a totál agyatlan ostobák sportja.
@don B:
Ez csak annyit jelent, hogy időnként te is beszélsz ostobaságokat.
Jogod van hozzá.
A mai magyarban viszont ilyen alak nincs, ahogy nincs "látá vala" és hasonlók sem. Persze ettől még mondhatod, senki nem tiltja, csak ne csodálkozz, ha hülyének vagy legjobb esetben is valami erősen sznob csodabogárnak néznek.
@marczy:
A finnben (legalábbis a finnek szerint) konkrétan 3-féle főnévi igenév van (A, E és MA típusú), nem 5.
Melléknévi igenév van 4-féle, de az az oroszban is.
A magyarban az -ás/és sima főnévképző, és igen, a magyarban a főnevek kaphatnak ragot, csak az birtokos rag (leküldésem, leküldésed, leküldése stb.), nem igerag, más kérdés, hogy a birtokos ragok a magyarban többnyire azonosak a tárgyas ragozás igeragjaival.
Mit szóltok a "körmönfont" melléknévhez? Ez sem semmi..:)
(Mondják azt is, hogy "Fonja a lábait olyan sovány." Valljon körmön fonja?...:))
@marczy: Ez pontosan az az eset, amikor valami létezik (hiszen ha én most kitalálok egy szót és leírom, akkor már az is létezik), de helytelen. Kevés ilyen van, de azt hiszem, hogy ha mondjuk 100 ember közül 99-nek eszébe sem jutna az életben, hogy ilyet mondjon, akkor az helytelen. Lehet, hogy 100 éve még nem volt az, de ez ma már nem jelent semmit.
Azt hiszem, a "keltette" szó tényleg érdekes más téren is..
A "(fel-)támaszt/ (fel-)támadt" késztetéspár "korcsosult szinonimájáról" van szó..:
feltámaszt==felkölt...(kezd "elenyészni" az "ö", éppen "e"-re váltott)
feltámad(t)==felkel(t) (kettős értelművé vált *.).
(A "költ" szó mára teljesen más értelmű mint régen. Pl. "pénzt költ", "verset költ"..)
*Ma:
A "felkelt valaki valakit" jelen idejű! késztetés, formailag majdnem azonos szóval "úszik át" eredménybe "az a valaki felkel". Mintha egyfajta "előidejűséggel" fejezné ki formailag a késztetést..
-"Tárgyas" és "tárgyatlan" ragozása csak a késztetés oldalnak lehet:
-"felkelt" valaki valakit (késztetés ige (és önálló szóként egyben eredmény oldali múlt idő, "eredményoldali jelölés nélkül" "ö" helyett "e" van!)) ---"Felkeltek valakit/ felkeltem őt" látszik, hogy késztetés.
-A "felkelek" esetében nincs "*felkelem", pedig eléggé "visszaható" a tevékenység jellege (legfeljebb "*felkelődöm" lehetne), látszik hogy valós eredmény oldali ragozása van..
-A fentiek miatt gondolom azt, hogy pl. a "keltette azt"/ "keltett valakit, mindenkit" házatáján azért lehet ez az újkeletű "bonyodalom", mert vannak igék, amik nem "ige+eszt/ ige+edt" képzéssel (kel+eszt pl. kenyeret/ *kel-edt ("kelet" --égtáj)), kezdenek "működni", hanem egyfajta előidejűséggel mert értelembővülés miatt szükségessé vált a más irányú a fejlődés..
ez az aaltal -aath (által befejezett) birtokos esete.
általa keltett - keltette
... latta epataath kinoghekh aaltagh - ... építtetett munkások által - munkások építette ...
.
@Krizsa: "evés-levés" "ét-lét" "étel-élet"
ez a szlávban is megvan : je 1. van 2. eszik
@marczy: Aha, aha. Végre valaki más is foglalkozik az ókori (vagyis az archaikus) nyelvtanokkal. Mert az MTA nem foglalkozik vele. Ahhoz már a magyar nyelvet kellene kutatnia (csak úgy, külön - nem, nem az angolt, csak a magyart!
Pluszként - ezt nem említetted: A (afro-sémi) sémi L'- előragok főnévi igenév képzőkként ragadtak fel a szavakra számtalan európai nyelvben.
Az L'- jelentése a 4 ezer éves héberben (azt lehet ma is probléma nélkül kiolvasni, azért jó) tehát a héberben az l'-: -nak, -nek, -hoz, -hez, -NI.
La-tét = ten-ni (tet-ni, tesz-ni).
L'-ét: lét, l'-esz :lesz, l'-evő: levő... hehe, a magyar létigék, mind.
Ez a téma önmagában 1O-2O oldal volna...
A "magyar" (értsd: a magyar állampolgárok által fizetett) nyelvtudomány nem érzi kötelességének, hogy ilyesmivel, sok, kötetekre rúgó ilyesmikkel - foglalkozzon.
Még egy dolog: a finnben legalább öt főnévi igenév van. Az észtben is legalább kettő. Ezeknek a szintaktikai viselkedése persze eltérő.
A magyarban pl. az -ás/-és is annak vehető, mert az alapige vonzatkeretét legalább részben megtartja. (pl. X.Y. leküldése a pályáról nagyon megfogta a csapatot. [ti. X.Y.-t leküldték a pályáról, vagyis kiállították])
Egyéb igenévi, igenévszerű alakok:
Mari Péter tudtával/tudta nélkül utazott el.
Aztán jártamban-keltemben (ez végig személyragozható ráadásul!), röptében, ijedtében...
Megint a finnt tudom felhozni: a különböző infinitivusok esetragot is kaphatnak, ezek a magyar példák ezzel teljesen analóg vonásokat mutatnak! A magyar -ás/-és a 4. infinitivusnak felel meg.
Amit az arabban főnévi igenévnek neveznek, az valójában inkább az -ás/-és képzőnek felel meg, használata behatároltabb, mint a magyar főnévi igenévé és nem minden esetben használatos azzal azonos szerepkörben. Néha a kijelentő mód jelen idejű alakját használják ugyanezen célzattal.
Az, hogy egy igenévnek alanya van, a magyarban sem ördögtől való, a közismert "Bika rugaszkodván kötél szakadt vala" esete még csak nem is ritka.
Vagy ott van a Péterék az új házukat felépítendő hitelt vettek fel. (vagyis azért, hogy később fel tudják építeni a házat). Kérdéses az is, hogy ilyenkor is beálló melléknévi igenévről beszélünk-e, mert ez utóbbi inkább "a felépítendő ház"-ként, azaz jelzőként szerepel.
@Sultanus Constantinus:
Nem igaz.
Kodály Zoltán(!) egyik zenepedagógiai művében így kezd egy mondatot, amelyben egy bizonyos, a gyerekek kezébe szánt hangszerről ír:
"Az elgondoltam hangszer..."
Igaz, valóban szokatlan forma, de ettől még létezhet.
Viszont olyan nincs, hogy a "munkások építették ház", hanem a "munkások építette ház" van csak.
@mederi: Nem mindegy, hogy a pánik származik kormánykörökből, vagy azok az információk, melyek pánikot keltenek. Ha egybeírjuk azt, hogy információkkeltette, akkor nincs mód a megkülönböztetésre.