0:05
Főoldal | Rénhírek
Ezúttal nem át, nem utcát

Tarlós ismét keresztel

Nevet kaptak Tarlós István főpolgármestertől és bemutatkoztak a Fővárosi Állat- és Növénykert tigriskölykei hétfőn.

MTI | 2011. július 5.

A három hím példány a Virgil, a Thrax és a Manu neveket kapta. A kölyköket és anyjukat, Nivát hétfőn engedték kifutóra, így mostantól a nagyközönség is láthatja őket – tudatta közleményében az állatkert.

A május 10-én született apróságok eddig „rejtve” voltak, csak a gondozók láthatták őket. Mielőtt bemutatkoztak, az apróságoknak meg kellett kapniuk a szükséges kombinált védőoltást, illetve az azonosító mikrochipet is. Az állatorvosok egyúttal a kistigrisek nemét is megállapították. A vizsgálat során mindhárom állat hímnek bizonyult. A három kölyköt egyébként le is mérték: egyenként 7-8 kg-ot nyomtak, életkoruknak megfelelő testtömeg jellemzi őket - közölte az állatkert.

Budapesten utoljára 1992. május 5-én születtek kistigrisek. Az akkori tenyészállatok, Jeroska és Nahar „frigyéből” szintén három kölyök született. Az azóta eltelt csaknem két évtizedben rendszerint nem voltak megfelelő tenyészállatok, vagy nem tetszettek egymásnak. A mostani szaporulatot az tette lehetővé, hogy a nyolcéves Norbi nevű hím korábbi párja, Nadia helyére tavaly októberben új nőstény érkezett, a hatéves Niva.

A kölykök érkezése nemcsak azért fontos, mert örömmel tölti el az állatkert látogatóit, hanem azért is, mert veszélyeztetett fajnak tekintett tigrisek állatkerti szaporításának természetvédelmi jelentősége is van.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
8 éve 2011. július 6. 22:47
2 Yeonghun

@Galván Tivadar: a köznyelvi 'keresztel'/'elkeresztel' egyik jelentése a névadás, élőre (ember, állat, növény...) és élettelenre is, bármilyen vallási aktus nélkül (az legfeljebb is csak ember esetén). Szóval ez a keresztel az elnevez/átnevez szinonimája, és nem összetévesztendő a 'megkeresztel' igével, ami magába foglalja a tényleges vallási ceremóniát és a névadást is.

8 éve 2011. július 5. 09:08
1 Galván Tivadar

Állatoknak lehet nevet adni, de állatokat nem lehet keresztelni.