Szent Márton, a libák és a német nyelvtan
Szent Márton napja alkalmából lesz szó marsallokról és nganaszanokról, kohókról és italokról. Egy rejtélyes nyelvtankönyv nyomába is eredünk. Az állatok közül ma a különböző libafajok mellett poloskák és márnák bukkannak fel a szavak ösvényein. Kiderül az is, mi lehet az a marcifánk és honnan kapta a nevét a martini.
A keresztény kultúrkörben november 11-én ünneplik a magyarországi születésű Szent Márton napját. Márton a római birodalom Pannonia provinciájában, Savaria (ma Szombathely) városában született (akárcsak később Virág Lipót) 316-ban vagy 317-ben, egy római katona gyermekeként. Apjához hasonlóan ő is katonaként kereste a kenyerét egy darabig, ám mikor egy koldusnak ajándékozta köpönyege felét, álmában Jézus jelent meg. Ez az álom meghatározó volt életében: megkeresztelkedett, majd Isten szolgájának állt. 371-ben a franciaországi Tours püspökévé választották. Jócselekedeteinek, csodatételinek, gyógyításainak híre már életében ismertté tették. A katonák védőszentjeként ismert.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A lúd szó ősi finnugor örökség a magyarban, míg a liba az állat hívogatására használt li-li, lib-lib szavakból keletkezett -a kicsinyítőképzővel. A ludak a valódi ludak (Anserini) nemzetségébe tartozó madarak, latin nevük Anser ’lúd’. A latin szó a proto-indoeurópai *ghans tőre vezethető vissza, csakúgy, mint a legtöbb európai nyelv libára vonatkozó szava, például az angol goose [gúsz], a német Gans [gansz] az orosz гусь [gusz], a cseh husa [husza] vagy a finn hanhi [hanhi]. Legismertebb képviselőik a háziasított fajták őseként ismert, hazánkban is fészkelő nyári lúd (Anser anser), valamint a nagy tömegben a magyar tavakon telelő vetési lúd (Anser fabilis) és nagy lilik (Anser albifrons).
A tél kezdetének is tekintett Márton napján kóstolják meg hagyományosan az új bort, és ekkor libahúsból készült ételeket szoktak fogyasztani. De mi közük a libáknak Szent Mártonhoz? November 11. és a ludak kapcsolatára több magyarázat is ismert. A legenda szerint Mártont püspökké akarták szentelni, ő azonban elbújt az őt keresők elől egy libaólban. A libák gágogásukkal elárulták a rejtekhelyet. Más elképzelések szerint a szokás egy ebben az időben tartott római ünnep maradványa. A rómaiak ekkor a tél kezdetét ünnepelték, megkóstolták az új bort és Mars isten szent madarát, libát ettek. Rómában a liba neve avis Martis, azaz ’Mars madara’ volt. Később ezt ’Márton madará’-nak értelmezték. A harmadik magyarázat szerint a paraszti év végét jelző Márton napkor számoltak el a cselédek, akik ekkor kapták meg éves bérüket és egy hízott libát.
A harcias Mars
Honnan ered Márton neve? A hazánkban a középkor óta népszerű Márton és az 1998 óta anyakönyvezhető Martin nevek a latin Martinus ’Mars istenhez hasonló, harcias’ név leszármazottai. Jupiter mellett a legnagyobb népszerűségnek örvendő római isten Mars volt. Eleinte termékenységistenként tisztelték, később a férfierő, a harc és háború istenévé vált. Róla nevezték el a március hónapot, mely a tavaszi megújhodás kezdete és a vörös bolygót, a Marsot is.
(Forrás: Wikimedia Commons / Andreas Praefcke / GNU-FDL 1.2)
Ugyancsak Mars isten nevéből származik számos nyelvben a ’harci, hadi’ melléknév. Az angol és francia martial, a spanyol és portugál marcial, a román marţial, az olasz marziale, a holland martiaal, a német martialisch vagy a dán martialsk. A marsall ’katonai vezető’ szó azonban hangalaki hasonlósága és katonai jelentése ellenére nem Mars istenhez kötődik. A német eredetű szó az ófelnémet marah ’ló’ és a scalc ’szolga’ szavak összetételéből alakult ki. A marahscalc szó eredeti jelentése ’istállószolga’ volt. Ez a szó átkerült a franciába, ahol jelentése megváltozott: egyre magasabb rangú lovászra, majd később a lovasság parancsnokát jelentette. Ez a jelentésfejlődés francia hatásra a németben is végbement, majd a német katonai nyelvből került át a szó más nyelvekbe is.
A Márton, Martin nevek és ezek változatai vezetéknévként is használatosak. A Pierre-Émile Martin és Carl Wilhelm Siemens által kifejlesztett, acélgyártáshoz használt Siemens–Martin kemence neve a magyarban köznevesült: martinnak, martinkohónak vagy martinkemencének is nevezik. Az ott dolgozó munkást martinásznak hívják, míg az ilyen kohóból kikerülő acél a martinacél. Az italok között is Márton nyomára bukkanunk. A 19. századi olasz Alessandro Martini volt az egyik alapítója a Martini & Rossi italgyártó cégnek. Egyik legismertebb termékük a martini vermut, amit a tulajdonosról neveztek el. Amerikában azonban egy kevert italt hívnak így: a martini koktél ginből és vermutból áll.
(Forrás: Wikimedia Commons / Jean-Jacques Milan / GNU-FDL 1.2)
Magyarország egyes tájain a Márton névből és ennek becézéséből, a Marciból is kialakultak köznevek. Kecskemét vidékén a november elején érő szőlőt hívják mártonszőlőnek. A Dunántúl egyes részein a bencepoloskát (Raphigaster nebulosa) nevezik büdösmarcinak, Kőszeg környékén pedig a mezei poloskákat hívják büdösmártonnak. A marcipán szó a magyarba az olaszból került. Végső forrása bizonytalan, eredetére több magyarázat, vagy inkább találgatás is ismert. Az egyik szerint az arab mautaban ’mozdulatlanul ülő király’ szóra megy vissza, melyet egy királyt ábrázoló pénzérmére, illetve a pénz tárolására szolgáló díszdobozokra is használtak. Később a dobozokban édességet, marcipánt is tároltak. Egy másik magyarázat szerint esetleg a ’márciusi kenyér’ martius panis latin kifejezésből ered. A latin massa ’tömeg, tészta’ szónak, illetve a Martaban és a Marzban városneveknek is szerepet szánnak a magyarázatokban. A halak közül a márna (Barbus barbus) érdemelte ki Szeged vidékén a mártonka, illetve a marci nevet. Mivel ezen a környéken ezt a halat martikeszegnek is hívják, elképzelhető, hogy az elnevezésnek nem Mártonhoz, hanem az ismeretlen eredetű mart ’(meredek) vízpart’ szóhoz van köze. A marcipán szónak az Ukrajnához tartozó Tiszabökény községben jegyezték fel analógiásan kialakult marcifánk változatát, melyet valami különlegesen finom süteményre használtak. Tréfásan marcinak több helyen a kenyeret is nevezték.
Hájasság és vidámság
A szólások és közmondások, időjós regulák közül több foglalkozik Mártonnal. November elején már néha végigsöpör a tájon egy-egy hózápor. Ilyenkor mondják, hogy eljött Márton szürke lovon vagy Márton fehér lovon jár. Ha Márton napján fagy van, az fekete karácsonyt jósol: ha Mártonkor a lúd jégen jár, karácsonykor sárban botorkál vagy vízben poroszkál. A liba jelenik meg a ’régen volt az’ jelentésű sok Szent Márton lúdja elkelt azóta szólásban is.
(Forrás: Wikimedia Commons / MichaelMaggs / CC BY-SA 3.0)
Bár O. Nagy Gábor szerint a bornak Szent Márton a bírája közmondás jelentése az, hogy ’az őszi időjárástól függ a bor minősége’, más források szerint a mondás arra utal, hogy ekkor csapolták meg először az új bort tartalmazó hordókat – tehát ekkor derült ki, milyen lett az idei bor. A viszonylag közismert él, mint Marci Hevesen ’gondtalanul él’ mondásnak a nyílik, mint Marci Hevesen változatát a bortól megvidámodott emberre mondják. A rossz színben lévő emberről pedig így lehet nyilatkozni: úgy néz ki, mint Martinka, mikor a jég elverte. Ez a mondás feltehetően a ma Hajdúsámsonhoz tartozó Martinka településen egyszer bekövetkezett súlyos károkat okozó jégverésre utal.
Egy elfeledett nyelvész nyomában
A mai beszélők számára a legnehezebben megfejthető Mártonról szóló mondás a közjóra világol, mint Márton grammatikája. E szólásnak van egy sokkal közérthetőbb változata is, a közjóra világol, mint a petróleumlámpa. Mindkettő azt jelenti, hogy ’sokan hasznát veszik’.
De mi lehet Márton grammatikája? Szent Márton püspök nyelvészeti munkásságáról nem tudunk. A megoldáshoz vezető úton Erdély János Magyar közmondások könyve című munkájában találtuk az első jelet. Ezt írja ehhez, az általa 5428-as sorszámmal felvett szóláshoz magyarázatul:
Iskolai km [közmondás]. Márton német grammatikájából egyszerre többen tanulván, az közös volt mindnyájokkal, innen a példabeszéd.
Ezt a bizonyos német nyelvtankönyvet Márton József (1771–1840) professzor írta, aki a korai reformkor ismert nyelvtudósa, nyelvtanára és fordítója volt. A magyar mint idegen nyelv oktatásának úttörőjeként ismerték, Bécsben a magyar nyelv professzoraként dolgozott. Fent említett művét Német grammatika. Egy német olvasnivaló-könyvvel és ahhoz tartozó lexikonnal együtt címmel 1799-ben publikálta, s a könyv 1856-ig 19 kiadást ért meg. Német–magyar, magyar–német szótára is nagy népszerűségnek örvendett. Németeknek készült magyar nyelvtanát 30 év alatt kilencszer adták ki. Szabó G. Zoltán a szólást erre a nyelvtankönyvre vonatkoztatja, nem pedig német nyelvtankönyvére.
Ennyi tudománytörténet után igazán ráfér az olvasóra egy kiadós lakoma, hisz aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik mondás. Aki ma nem jut libahúshoz, biztosan nem lesz olyan kövér, mint Szent Márton lúdja. Aki pedig szeret lakmározni, ám mégsem akar elhízni, kiránduljon egyet szürkületkor a Dinnyési Fertőhöz, a Fertő tóhoz, a Hortobágyra vagy november 24-én Tatai-tóhoz a Tatai Vadlúdsokadalomra és nézze meg a libahúzást, azaz a vadludak vonulását az éjszakázóhelyekre. Hazánkba a tundrán költő vetési ludak és a nagy lilikek elsősorban az észak-szibériai Novaja Zemlja és a szamojéd nyelvet beszélő nganaszanoknak és nyenyeceknek is otthont adó Tajmir-félsziget körzetéből érkeznek szeptember végétől kezdve. Április végére az utolsó példány is távozik.
Források
A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára.
Új magyar tájszótár.
Fercsik–Raátz: Keresztnevek enciklopédiája.
Ladó János: Magyar utónévkönyv.
Tátrai–Karácsony Molnár: Jeles napok, ünnepi szokások.
O. Nagy: Magyar szólások és közmondások.
Szabó G. Zoltán: Ne sajnálja a száját kinyitni. Társadalmi szokások a nyelvkönyvek tükrében.
Magyar madárvonulási atlasz.
@LvT: Pontosan, épp ezt akartam mondani. Ami kissé meglepő lehet, hogy nem tűnt el az -n-, de aztán végiggondoltam, hogy valószínűleg már jóval a gót szó átvétele előtt lezajlott a latinban -ns- > -s- hangváltozás, ami már nem érintette az új átvételeket – vö. pensare > pesar 'nyom, súlya van' (örökölt szó) és pensar 'gondol' (későbbi átvétel).
> ennek analógiájára a "ganso"-nak egy vulgáris latin *gansu(m) -ból kellene jönnie.
.
Hát abból is jött. Egyrészt, amikor a gót szót átvették, Hispániában még a vulgáris latint beszélték. Másrészt az idegen szavak az átvevő nyelv fonotaktikai rendszere szerint honosodnak: ez pedig azt jelenti, hogy az idegen szavak is a tőalakjukban léptek a rendszerbe. Ez a gót <*gansus> esetén a <*gansu> (ez egyben a tárgyesete is), a <*gans> esetén pedig a <*gansi->. Ez utóbbi esetben most <*gas> lenne a ’lúd’ spanyolul.
@LvT: Könnyen elképzelhető, viszont nem biztos, hogy az általad említett alakból közvetlenül levezethető. A spanyol főnevek ugyanis a latin tárgyesetű alakból származnak, tehát egészen pontosan a "mes" a mense(m)-ből jön, ennek analógiájára a "ganso"-nak egy vulgáris latin *gansu(m) -ból kellene jönnie. (A spanyol nem veszíti el a latin -s végződést, tehát semmiképpen sem jöhetnek -us, -is végű alakokból.)
@Roland2: > a google kis és nagy lilik találatokat ad
.
Igen, erre a két fajra – Anser albifrons (nagy lilik), ill. Anser erythropus (kis lilik) – használatos.
.
> Van olyan tájegység,ahol van általánosabb,tágabb 'liba' vagy 'lúd' jelentése a szónak ?
.
Azt nem tudom, a tájszótárnak az a kötete nekem nincs meg. De már Ballagi Mór is hozza A magyar nyelv teljes szótárában (1873) a maihoz hasonló, korlátozott jelentésben: „Lillik, fn. vadlúd, amely a mi éghajlatunk alatt nem költ. inn. (szój.) mikor a lillik tojik, azaz sohanapján.” Az EWUng a XVIII. sz. végéről adatolja először ugyanilyen értelemben.
@Földönkívüli: > gót *gans szóból
.
A gótban éppen a spanyol alapján leginkább u-tövű <*gansus> alakban rekonstruálják a szót [1]. Mert vélhetően az i-tövű gót <*gans> a latin <mensis> → spanyol <mes> ’hónap’, <burgensis> → <burgués> ’polgár’ analógiájára változott volna.
[1] indo-european.info/WebHelp/1_introduction.htm
@LvT: Ezt a lilik szót még nem hallottam,a google kis és nagy lilik találatokat ad többnyire,ami a lúdalakúak egy - két - fajtáját jelöli. Van olyan tájegység,ahol van általánosabb,tágabb 'liba' vagy 'lúd' jelentése a szónak ?
@Varmer: A DRAE szerint a gót *gans szóból: lema.rae.es/drae/?val=ganso
@Földönkívüli: Ugyanígy a magyarban: egy hivatalos <lúd>, egy köznapi <liba> és egy korlátozott <lilik>. És vélhetően vannak még további hasonló nyelvek is…
A ganso melyik germán nyelvből kerülhetett a spanyolba?
Csak egy érdekes adalék. A spanyolban három szó is van a libára:
1. ganso – ez germán eredetű, s ez a legáltalánosabban használt;
2. ánsar (m) – ez a latin anser folytatója, ritkább, főleg az ánsar común 'nyári lúd' megnevezésében fordul elő;
3. oca – ennek forrása a latin auca, amely az avica (< avis) 'madárka' rövidült alakja, ezt főleg a házi(asított) libára mondják.