0:05
Főoldal | Rénhírek
Rendhagyó osztályfőnöki órát tartott Schmitt Pál

Schmitt ragaszkodik az SMS károsságához

A tanulás fontosságára és a „szép magyar nyelv” használatára hívta fel a diákok figyelmét a csütörtökön Kecskeméten a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneművészeti Szakközépiskolában tartott rendhagyó osztályfőnöki órán Schmitt Pál köztársasági elnök.

MTI/nyest.hu | 2011. december 8.

A nyest.hu már többször megírta, hogy nem osztja az államfő véleményét az SMS káros hatásáról, és ezt tényekkel, kutatási eredményekkel is alátámasztottuk. Valójában a szakértők között nincs is vita ebben a kérdésben…

Az iskola dísztermében több száz diák előtt az államfő hangsúlyozta: a szép magyar beszéd kopik, mellyel már akkor is szembesülhetnek a diákok, ha a telefonjuk utolsó tíz SMS-ét megnézik.

Schmitt Pál az órán elmondta: nagyon szeret verset szavalni. „Most is el tudom mondani azokat a verseket, melyeket önöknek meg kell tanulni” – fűzte hozzá. Szerinte naponta 20-30 oldal szépirodalmat is kell olvasni.

Schmitt Pál kiemelte: nem lehetünk önmagunkkal elégedettek, élethosszig tanulni kell, mert „az egy örök építkezés”. Mexikóváros és München olimpiai bajnoka kiemelte a sport, az egészséges életmód fontosságát is. A történelem ismeretét szintén fontosnak nevezte, mert szavai szerint „illik a magyarnak szépen beszélni, illik a magyarnak tudni, hogy az országhatárnál nem ér véget a magyar nemzet” – mondta, hozzátéve, „amit a szívvel lehet látni, az a nemzethatár”.

A rendhagyó osztályfőnöki óra után Schmitt Pál meglátogatta az átadás előtt álló új kecskeméti versenyuszodát.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (4):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
13 éve 2011. december 13. 16:52
4 Szalakóta

Ő csak tudhatja, mekkora károkat okoz az SMS a nyelvhasználatban. Biztos az ő helyesírása is miatta ment tönkre...

Bocs, nehogy komolyan vegyétek!

13 éve 2011. december 8. 17:39
3 cogitus

Ami azt illeti, elég átgondolatlan dolognak tartom, ha egy társaság égetni hagyja magát szekértolójával, mert azzal önmagát is égeti: nem talált jobbat.

Pali bá' nemzethatára biztosan messzire terjed, ha szereti lányait, hiszen ők az USA-ban élnek (és nem valószinű, hogy készülődnének haza).

"Most is el tudom mondani azokat a verseket, melyeket önöknek meg kell tanulni” Némi fenntartással elhiszem, hiszen a Himnusz-t is rosszul idézte. Kérdésem viszont: leírni is tudja, amit el tud szavalni?

13 éve 2011. december 8. 17:24
2 Lalika

@levako05d: de miért hagyják, hogy ezt csinálja? nincs neki valamilyen tanácsadója, vagy valami? állati ciki ez már.

előbb-utóbb csak megkérdi tőle valamelyik magyartanár, hogy "ugyammá, Palibátyám, mondaná mán' meg, hunnét van ez a sok okosság, ha taníccsam akkor én is eztet!". akkor lesz aztán pislogás és hümmögés és nyamnyam.

csak lenne már valaki eléggé tökös.

13 éve 2011. december 8. 17:18
1 levako05d

Persze, hogy szeret verset szavalni, mert leírni már nehézkesen tudná. :D a viccet félretéve, megkérdezném Smiddt Pált, hogy vajon mivel támasztja alá a versolvasás-szavalás magasztos gesztusa és az sms-ek káros hatása közti összefüggést. Úgy látszik, nem csak a helyesírása botrányos, hanem alapvető logikai tételekkel sincs tisztában...