Ritkítsuk-e a vesszők erdejét?
Mire való a vessző? A túl sok vessző használata valóban zavarja az olvasást? Hol kellene vesszőt használnunk? Házi szakértőnk egy olvasói kérdés kapcsán elmélkedik.
Gábor nevű olvasónk hosszasan idéz egy (amúgy nagyon érdekes) gazdaságpolitikai cikket, amelynek a helyesírása – amennyire átvizsgáltam – semmi kivetnivalót nem tartalmaz. Gábornak mégis a szerző vesszőhasználatával van baja. Vajon miért?
Kérdésem a következő: a cikk írója látható módon jól ismeri a magyar nyelvtant. Helyesen alkalmazza a központozást, mindenüvé kiteszi a vesszőt ahová azt ki kell tenni – ezáltal viszont nehezen követhető a gondolatmenete. Számomra legalábbis problémás egy olyan mondat amelyikben négy vessző van, én mindegyiknél megállok mert mindig azt hiszem hogy új gondolat következik.
„Ha pedig nem érti mi történik a gazdaságban, akkor hogyan várhatnánk, hogy olyan döntéseket hoz, amelyek helyesek?” – ha ebben a mondatban csak az első vesszőt tette volna ki és a többit nem, akkor az nyelvtanilag biztosan hibás lenne; de a mondat logikailag egységes, sodró lendületű maradt volna. Könnyebb lett volna követni az író gondolatmenetét.
Nem jól látom?
A kérdezők szövegét általában nem szoktuk szerkeszteni, legfeljebb tipográfiai változtatásokat szoktunk végezni (pl. idézőjel, dőlt, félkövér, bekezdésekre tagolás). Vagyis nem szoktuk helyesírási szempontból javítani. Az olvasó nyilván észrevette, hogy Gábor nem úgy használja a vesszőket, ahogy az akadémiai helyesírásban áll, hiszen éppen erről szól az észrevétele, hogy nem ért egyet a jelenlegi akadémiai szabvánnyal.
Nem véletlenül emeltem ki a tipográfiai és a helyesírási szavakat. Lehet valami tipográfiailag helyes, azaz tetszetős és a szokásoknak megfelelő. Lehet valami helyesírásilag szabványos (a jelenlegi iskolai helyesírásnak és a legtöbb kiadó gyakorlatának megfelelő), és a kettő nem ugyanaz (bár sokszor nehéz őket megkülönböztetni, mert az akadémiai helyesírás néha a tipográfiába is bele akar szólni). Mindkettőt fontos megkülönböztetni a nyelvtani szabályosságtól, ami azt jelenti, hogy a magyar nyelvközösség egy részének a beszédszokását követi a szöveg. Szóval Gábor kétszer is helytelenül használja a nyelvtan szót, amikor ’helyesírás’ értelemben említi.
Térjünk most rá a lényegre. Ami először eszembe jut, az, hogy míg Gábor a túl sok vesszőn akad meg, mert úgy érzi, hogy onnan „új gondolat következik”, addig én meg ott akadok el, ahol ő nem teszi ki a szokásos helyesírás szerinti vesszőket. Én meg azért akadok el, mert túlságosan megszoktam azt, hogy az akadémiai helyesírás szerint hova kell vesszőt tenni, és a szokatlanság magában megakaszt. Másodjára viszont egy dilemma jut eszembe: nem lehet, hogy a szokásainkkal van baj? Nem lenne jobb, ha Gábort követve inkább csak oda tennénk vesszőt, ahol valóban „új gondolat kezdődik”?
(Forrás: Wikimedia Commons)
Hajlok tehát arra, hogy egyetértsek Gáborral. Az idézett cikk szerzőjét nem hibáztatnám, hiszen mindenki természetesnek veszi (nagyjából még én is), hogy a nyilvánosságnak szánt írásait többé-kevésbé az akadémiai helyesírás szerint írja le, még akkor is, ha nincs szerkesztőség és annak korrektora, akik ragaszkodnak ehhez. Tehát nincs azzal semmi baj, hogy egyelőre mindenhol ilyen szövegeket olvasunk. Az viszont mindenkinek jobb lenne, elsősorban az iskolásoknak, ha az akadémiai helyesírás helyett vagy mellett létezne egy olyan szabvány, amit könnyebb megtanulni, ami nem okoz annyi fejfájást iskolásoknak és szerzőknek, mint a mostani. (A 19. század végén Simonyi Zsigmondnak volt bátorsága ahhoz, hogy az iskolai tankönyveiben egy új, „iskolainak” nevezett helyesírást vezessen be. Néhány évtizeddel később, Simonyi meghurcolása és halála után az Akadémia is átvette Simonyi újításait, ezek ma is részei az akadémiai helyesírásnak.)
De Gábor megfogalmazása nem elég pontos, és ebben a formájában nem alkalmas arra, hogy új helyesírási szabályzatot lehessen alapozni rá. Abban ugyanis nagyon eltérő lehet az emberek ítélete, hogy „hol kezdődik egy új gondolat”. Szerintem Gábor is egyetért azzal, hogy ahol ő szükségét érzi a vesszőnek, ott felolvasásban rövid szünetet lehet tartani, és valószínűleg a hanghordozásunk is jelzi ezt (legtöbbször felfelé hajló dallammal végződik a vessző előtti rész). Például abban a mondatban, amit idéz (Ha pedig nem érti, mi történik a gazdaságban ...), nyilvánvalóan nem lehet hosszabb szünetet tartani az érti után, és nem emelkedik a felolvasás dallama. Ezért érzi úgy Gábor (és én is), hogy a vesszőnek ott nincs funkciója. Szerintem ez lehetne az új helyesírásban annak az ismérve, hogy hova illik vesszőt tenni.
A "túlzott" vesszőhasználat egyik okaként én azt tapasztalom, hogy annyira összeforrott a hanglejtéssel egyes vesszőhasználata, hogy a hanglejtés funkciójától függetlenül megjelölik azt egy vesszővel. A "Két harcos, fekete disznót húzott be." elég tipikus, és gyakran találkozom vele, hogy a topik után vesszőt raknak emberek. Hangsúlymachináció nélkül "Két harcos fekete disznót húzott be"-t írnának ők is, de ekkor a két harcos csak alany, de nem topik. A topik sajátos hanglejtését jelölik írásban vesszővel. Egyébként a vessző nálam is nagyon gyakran hanglejtésjelölőként működik, de én azért nem használom, ha nem jár ez együtt valamiféle elválasztással. Ez ezért érdekes jelenség egyébként, mert a magyarban a topikot - és a fókuszt is - gyakran csak kiejtésben tudjuk megkülönböztetni egymástól is és az alany esetében a nem kontrasztív alanytól is, és itt azt látom, hogy nem igazán hibáról van szó, hanem igényről, hogy ezt írásban is rögzíthessük valahogy. Vagy inkább próbálkozást. Iskolában megtanítják, hogy vessző előtt "fölvisszük a hangsúlyt", hát akkor az erre való, gondolhatjuk, hogy ezt jelöljük vele.
@Loddi: A túl sok vessző legtöbbször akkor lehet zavaró, ha azért túl sok, mert helytelenül teszik ki. Pl. az általad idézett mondatban: "Két harcos, fekete disznót húzott be." Ez egy egyszerű mondat, nincs benne semmiféle halmozás, beékelés, megszólítás, tagmondati alá- vagy mellérendelés, se felsorolás - sima alany-állítmányos szerkezet, néhány bővítménnyel. Épp ezért zavaró a vessző a harcos után. Azt várod, hogy felsorolás következik, várod, hogy a két harcoson kívül kik lesznek a mondat alanyai/topikjai. Csakhogy nem a vártnak megfelelően folytatódik a mondat, felsorolás helyett az állítmányi rész és bővítményei következnek, vagyis semmi nem indokolja a vesszőt.
Mostanában mintha terjedőben lenne ez a fajta hiba. Szerintem a mondatrészek és szintagmák tanításánál csúszhat el a nyelvtantanítás. A diákoknak nem világos, mi a vessző funkciója, nem értik meg a mellé- és alárendelő viszonyokat, a hozzárendelő pedig végképp beteszi a kaput:) Valószínűleg azért, mert a tanáraik maguk sem értik pontosan. Aki pedig valamennyire igényesen akar helyesen írni, nem mer sok bővített szószerkezettel összehozott hosszú körmondatokat vessző nélkül leírni, mert hogy hová kell tenni, abban meg bizonytalan, ezért nagyjából mennyiségi alapon ad magának 50% esélyt, és 4-5-6 szavanként tesz valami írásjelet, hátha oda éppen kell:) Vagy ha azonos szavak ismétlődnek eltérő mondatrészi szerepben, azzal sem tud mit kezdeni, ezért bölcselkednek sokan így: "Én, én vagyok".
Úgyhogy szerintem nem a szabályok betartására kellene törekedni, hanem inkább arra, hogy egyrészt viszonylag strukturált gondolatok szülessenek a fejünkben, másrészt hogy a struktúrát írásban is tudjuk tükrözni, hogy könnyebben megérthesse az, aki majd olvassa. És akkor aki erre képes, megengedheti magának, hogy az akadémiai helyesírástól eltérően ne tegyen ki egy vesszőt, ahol logikailag indokolatlannak érzi, nem lesz zavaró a hiány és lehet, hogy eloszlik az a tévhit, hogy a vessző szünetet jelez.
Én elég háklis vagyok a vesszőhasználatra, de az sms-nyelv rám is hat. Mivel ott mindennel spórolunk, ezért kezd a szemem és a kezem is hozzászokni a "nem tudom h mikor" típusú mondatokhoz. Nálam az email vagy sms-szerű, vagy akadémiai, a címzettől függően :)
@El Vaquero: A túl sok vessző is lehet zavaró. Saját élményem, amikor egy regényben hosszú időre meg kellett állnom az olvasással, mert nem értettem, mi történik, végül kiderült, hogy csak egy fölösleges vessző okozta a zavart. A szituáció a következő: a főhőst leütik, elrabolják, majd amikor magához tér, körülnéz, és ezt látja: "Két harcos, fekete disznót húzott be." Nem tudtam, ki húzta be azt a két disznót, de rá kellett jönnöm, hogy valójában két harcos húzott egy disznót.
Másrészt pedig valóban lehet stilisztikai értéke az írásjelek használatának vagy éppen használatuk elhagyásának, ezt Zolnai Béla 1926-ban A látható nyelv c. könyvében részletesen bemutatta, de 1991-ben a Magyar Nyelvőrben is megjelent egy hosszabb cikk Kassák írásjelhasználatáról. Mindez azonban inkább a művészi írásokra igaz, a hétköznapokban szerintem jobb, ha betartjuk a megszokott szabályokat (még ha némelyik valóban avítt is), mert abból nagy baj nem lehet. :)
Nem látom a problémát a jelenlegi vesszőhasználatban. Stílusértéke van, s bár valóban nagyon ingadozó a használata (olykor szükség van rá, olykor pedig el lehet hagyni), szerintem értelmetlen újragondolni. Az tény, hogy olykor túlteng, rám is jellemző, hogy gyakran megakad az írott mondat, mert néha még, akár zárójel helyett is, vesszőt használok. De ez csupán az én írói hibám.
Szerintem ebben a kérdésben két végletet lehet megkülönböztetni: a semmi vesző, vagy túl sok vessző. Egyik sem jó véglet, de a jobbik a túl sok vessző. Inkább legyen valami agyonvesszőzve, agyontagolva, agyonszünetezve, mint hogy egybefolyó, tagolatlan, szétválaszthatatlan gondolatzavar legyen az egész. Utóbbi esetben úgy kelljen az embernek többszöri próbálkozásra tagolnia, osztogatnia, hogy adott esetben könnyebben érthető legyen.
Esetleg úgy lehet csökkenteni a vesszők számát, hogy rövidebb mondatokat alkalmazunk, kerüljük a körmondatokat.
Már elnézéset, én amolyan autodidakta vagyok: a magyart nem iskolában, hanem beszélve, olvasva, írva sajátítottam el. Nyelvtudásomat megpróbálom nap mint nap tökéletesíteni, ezért olvasom az ehhez hasonló cikkeket is. Az itt megfogalmazott szabály: "ahol nincs funkciója, oda nem illik vesszőt tenni" számomra azért tűnik hasznavehetetlennek, mert nem ad választ arra a kérdésre, hogy hol van funkciója a vesszőnek.
Szerencsére a cikk írója példák egész sorával támasztja alá mondanivalóját: 35 mondatban 62 vesszőt használ - mindenüvé kiteszi a vesszőt, ahová azt ki kell tenni, vagy az ő szavaival fogalmazva: 'illik kitenni'.
Most már csak azt kell elemeznem, hogy szövegében hol, milyen funkciója van a vesszőnek.
Mégiscsak hasznos ez a cikk!
A kérdés valóban érdekes. Rögtön az jutott róla eszembe, hogy más nyelvekben (pl. angol, spanyol, leginkább ezeket ismerem) szintén nem kell vesszőt tenni a vonatkozó névmások és a 'hogy' elé, akkor sem mindig, ha tagmondatokat választanak szét. Viszont érdekesség, hogy pl. a spanyolban a 18. században még ugyanúgy vesszőt tettek a 'hogy' (que) kötőszó elé, mint mi. Persze minden nyelvben megvannak a következetlenségek, a spanyolban pl. a 'például' (por ejemplo, rövidítve p. ej.) UTÁN kell vesszőt tenni, és a 'stb.' (etcétera, etc.) elé is mindig.
"Az viszont mindenkinek jobb lenne, elsősorban az iskolásoknak, ha az akadémiai helyesírás helyett vagy mellett létezne egy olyan szabvány, amit könnyebb megtanulni, ami nem okoz annyi fejfájást iskolásoknak és szerzőknek, mint a mostani."
Egyszerűen az akadémiai helyesírásból kellene eltüntetni a következetlenségeket.