„Pokolra kellett mennem, hogy író lehessek”
Budapesten mutatta be magyarul elsőként megjelent könyvét, „A Végtelen-fjord prófétáit” Kim Leine dán-norvég író, aki az MTI-nek adott interjújában elárulta: gyerekkora óta író akart lenni, de ahhoz, hogy azzá is váljon, először a pokolra kellett mennie.
A Északi Tanács Irodalmi díjával jutalmazott, a Scolar Kiadónál megjelent 560 oldalas nagyregényről szólva Kim Leine elmondta, hogy annak megírása két évet vett igénybe. Az alapötletet egy újságcikk adta 10 évvel ezelőtt, amely a lázongó, „eretnek” grönlandiakról és az oda érkező dán missziós papok munkájáról szólt.
„Sok évvel később egy történelmi regényhez kerestem témát, amely arról a kulturális összecsapásról szólt volna, amely dánok és a grönlandi emberek között történt a kolonializmus idején. Ez az összecsapás nagyon érdekelt, mert úgy látom, ez volt az első ellenállás a dán gyarmatosítással szemben, ráadásul a kereszténységet használták a keresztény hódítókkal szemben: újrafogalmazták a grönlandiak a maguk kereszténységét, hogy illeszkedjen a saját kultúrájukhoz. A dán lutheránusok ugyanis a saját hitüket anélkül próbálták terjeszteni, hogy alkalmazkodtak volna a helyi jellegzetességekhez” – idézte fel a kezdeteket az író.
A regény főszereplője, Morten Flack megszökik a rá váró lelkészi állás és házasság elől, hogy missziós pap lehessen Grönlandon, ahol egymást gyötrik a dán gyarmatosítók és az őslakosok. A lázongók szabadságról, egyenlőségről álmodoznak, Flack pedig azt kapja feladatául, hogy térítse meg az „eretnekeket” akár erőszak árán is.
Kim Leine hangsúlyozta, hogy bár ő is hasonló utat járt be, mint főszereplője, azaz Norvégiából költözött Dániába, majd éveket élt Grönlandon, Morten Flack figurája fiktív, nincs közös vonásuk. „Azért mentem Grönlandra, hogy dolgozzak, hogy valami jót tegyek. Grönland a bukás és a feltámadás helyszíne lett számomra, akárcsak Flacknak. Ezt az utat teremtettem újjá a főszereplőben, de ő egyáltalán nem hasonlít rám” – vélekedett az író, aki hasadt személyiségként jellemezte főhősét.
Mint megjegyezte, ez főleg abból fakad, hogy először két főszereplője volt a regénynek, egy romantikus és egy racionalista pap. Egy idő után azonban túlságosan komplikálttá vált a cselekmény, így egybegyúrta őket, amitől egy ellentmondásokkal terhelt személyiség jött létre. „Ez szerintem nem baj, hiszen mindannyian tele vagyunk ellentmondásokkal” – mutatott rá Kim Leine.
(Forrás: toldimozi.hu)
Minden ember szabadnak születik, és mindenütt bilincsbe verik – idézte a regény egy visszatérő mondatát, szerinte ez a paradox állítás Jean-Jacques Rousseau-tól Morten Flack jellemének is a kulcsa. Az író úgy véli, főhősének küldetése ennek a paradoxonnak feloldása, rájönni, hogy a két tagmondat között nem ellentét feszül.
Kim Leine szerint ez a könyve volt a legnehezebb feladat, hiszen míg első regénye önéletrajzi volt, a második pedig nagyapjáról szólt, ezúttal „fejest ugrott a fikcióba”. A regény elképesztő részletgazdagsága, plasztikus leírásai az alapos kutatómunka eredményei, a szerző korabeli leveleket, naplókat olvasott, történészekkel, szakértőkkel konzultált, valamint felkereste a lázadókat vezető Habakuk lakóhelyének lehetséges helyszínét is. „Persze senki nem tudja, pontosan hol lehetett, de a helyi vadászok mutattak lehetséges helyszíneket. Három napig barangoltam a környéken, és találtam nyomokat, amelyek azt mutatták, egykor emberek éltek itt” – mesélte. Megjegyezte, hogy először megírta a cselekményt, és csak utána kezdett el kutatni, mert – mint fogalmazott – „minél többet tudsz, annál nehezebb elmondani egy történetet”.
A regényért tavaly októberben megkapta az Északi Tanács Irodalmi Díját, amely az északi régió legjelentősebb elismerése. „Olyan sok minden nem változott az életemben a díjtól, mondjuk sokkal elfoglaltabb lettem, és állandóan csörög a telefonom, jönnek a meghívások. Meg kellett tanulnom például nemet mondani” – fogalmazott. A meghívásokkal járó sok utazást azonban élvezi, bár kevesebb ideje van írni, mégis örül, hogy emberek között lehet a számítógép előtt töltött hosszú idő után.
Kim Leine pályáját felidézve elmondta, hogy a Jehova Tanúi egy közösségében nevelkedett, ahol meglehetősen magányos volt, a könyvek jelentették számára a társaságot, főleg Alexandre Dumas regényeit kedvelte. 17 évesen már tudta, hogy író szeretne lenni, csak azt nem sejtette, miként lehet megírni egy könyvet. Dániába költözött, ahol ápolónak tanult, célja az volt, hogy mint Karen Blixen dán írónő, ő is Afrikába mehessen, majd „kiégve” az ott tapasztaltaktól történetmesélőként térhessen vissza.
Pályája azonban nem Afrikába, hanem Grönlandra vitte, ahol 15 éven át dolgozott. „A kiégés sikerült, ugyanis nagy krízisbe kerültem, depressziós, súlyos drogfüggő lettem” – idézte fel, hozzátéve, hogy közben folyamatosan írt, nagy példaképe ekkor Guy de Maupassant, majd Truman Capote volt, akinek Hidegvérrel című regénye naturalizmusát, érzékiségét máig követendőnek tartja.
„Azt hiszem, nem válhattam volna jó íróvá, ha nem járom meg a poklot. Le kellett mennem a legmélyére, megérinteni a gödör alját, majd visszatérni és megtisztulni” – idézte fel a grönlandi éveket, ahonnan 2004-ben tért vissza, ekkortól jelennek meg nyomtatásban is a művei: 2007-ben az önéletrajzi Kalak, 2008-ban a Valdamaesdag (Valdamar napja). Eddig három regénye és két novelláskötete jelent meg, amelyeket 11 nyelvre fordítottak le.
Kim Leine arról is beszélt, hogy most egy regényen dolgozik, amely az 1918-as finn háború idején játszódik, tervei szerint ez még az idén megjelenik. Emellett egy előzménykötettel és egy folytatással trilógiává akarja bővíteni A Végtelen-fjord prófétáit.