Peng-e a pengő?
Skandináv vagy magyar szó-e a pengő? És mi köze a pengéhez meg a serpenyőhöz?
Napjainkban tombol a Horthy-korszak iránti nosztalgia. Ha le kéne cserélni a forintot, az új pénznem is bizonyára a pengő lenne. Ráadásul ennek igazi magyar neve is, van: mindenki számára világos, hogy a peng ’cseng, bong’ ige folyamatos melléknévi igenévi alakjából keletkezett, azért pengő, mert a pénzérme peng. Ebben csak akkor bizonytalanodunk el, ha szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a ’pénz’ dánul penge, norvégul penger, svédül pengar – különösen, ha azt is tudjuk, hogy az utóbbi kettőben az -r csupán a többes szám jele (a mai svédben és norvégban a ’pénz’ szó plurale tantum). Az alakbeli és a jelentésbeli hasonlóság nagy: nem lehet, hogy a pengő e skandináv szavakkal azonos eredetű, és csak véletlenül cseng egybe a penggel?
(Forrás: mek.oszk.hu / A Dunánál: Magyarok a 20. században (1918-2000))
Nos, nem. Ezúttal naiv ítéletünk a pontos, az idegen nyelvekben való jártasság csak megzavar minket. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a pengő szó főnévként ’tengelykarika’ jelentésben bukkan fel 1501-ben, később ’csengő’ és ’sarkantyútaraj’ jelentésben is felbukkan, de csak 1808-tól adatolható ’ezüstpénz’ jelentésben. Márpedig igen valószínűtlen, hogy a 19. század elején éppen egy skandináv nyelvből vegyük át a ’pénz’ szót az ezüst pénzérmék jelölésére.
Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy a pengő alakváltozata a penge, mely szintén csak a 19. század elején bukkan fel, először ’vágó- vagy szúrószerszám fémből készült lapja’, majd a század második felében szintén ’sarkantyútaraj’, illetve ’kis kés’ jelentésben – sőt, a 20. század közepén a nyelvjárási ’csengő’ jelentés is felbukkan. Az ilyen alakváltozatok más igéknél is előfordulnak: arról már írtunk, hogy a hulla is a hulló alakváltozata.
De térjünk vissza a skandináv pénzre! Ha megnézzük az izlandit is, látjuk, hogy ott peningar a ’pénz’ (ez a penningur ’pénzérme’ többes számú alakja), és penning néven a középkori Norvégiában is létezett pénzegység, de a mai svédben is előfordul ilyen alakban, ’aprópénz’ vagy ’készpénz’ jelentésben. Erről nem nehéz felismerni, hogy a német Pfennig rokona, az pedig egy váltópénz neve (így hívták a német márka váltópénzét is). Ezek mindegyike a germán *panningaz ’pénzérme’ zóból származik, akárcsak az angol penny. Az, hogy a germán tő miből ered, nem világos, de valószínűleg összefügg az angol-holland pan, német Pfanne ’serpenyő’ szavakkal: a pénzérméket és a serpenyőket ugyanis hasonló technikával, a fém laposra kalapálásával készítették.
Ezeket a pénzneveket más nyelvek is átvették, például a svéd penning mintájára lett a finn márka váltópénze a penni, a német Pfenningből származik a Lengyelország újjáalakulása után rövid ideig használ fenig, illetve a Bosznia-Hercegovinában ma is használt fening. De ami számunkra még érdekesebb, hogy a germán *panningaz szót átvették az ősszlávok is pěnędzь (kb. [penendzi]) alakban, és a mai napig ezt használják a nyugati szlávok ’pénz’ jelentésben: lengyel pieniądz [pjenjondz], cseh peníze [penyíze], szlovák peniaze [penyiaze] (utóbbi kettő szintén többes szám). Korábban a délszlávban és a keleti szlávban is megvolt, a szerb-horvátban pjenez, a régi oroszban пенязь [penjazj] ’pénzérme’ jelentésben; a bolgár nyelvjárásokban ma is előfordul a пенез [penez] ’ékszerként viselt pénzdarab’ jelentésben.
És miért is érdekes ez annyira számunkra? Olvasóink bizonyára sejtik, hogy azért, mert ezek valamelyikéből származik a magyar pénz is. A magyarba eredetileg penez, piniz stb. alakokban került át (1201-től van rá adat), a magánhangzó eredetileg minden bizonnyal a *penezem ’pénzem’, *penezet ’pénzt’ típusú alakokban esett ki, és csak később, ezek analógiájára a szó többi alakjából is. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárából az is kiderül, hogy a középkorban a pénz is használatos volt pénznévként: a forint váltópénze volt.
A cikkből: "És mi köze a pengéhez meg a serpenyőhöz?"
Pénz: izlandi, norvég, svéd, litván PNG váz,
lengyel PNDZ, szlovák-cseh, magyar PNZ.
Úgy a G, mint a Z később megjelenő hangok, mint a K.
A héber pinká = tál, tányér,
a "csengő" hang a cilcul = csengés és a tányérra a 'caláhat" a manapság használt szó.
@Max Rockatansky: Köszönjük. A cikkben ez áll: „A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára szerint a pengő szó főnévként ’tengelykarika’ jelentésben bukkan fel 1501-ben, később ’csengő’ és ’sarkantyútaraj’ jelentésben is felbukkan, de csak 1808-tól adatolható ’ezüstpénz’ jelentésben.”
Természetes, hogy egy szótár összeállításánál egy bizonyos korpuszt használnak, és korábbi előfordulás bármikor felbukkanhat.
lexikon.katolikus.hu/L/libert%C3%A1s.html
"1705. I. 1: a lévai tanácskozáson Széchényi Pál érs. a rézpénzt kongónak, az ezüstöt pengőnek nevezte."
@odinn: Azért etimologizálásnál alap, hogy ki tudjuk mutatni az átvett szót...
És mi a helyzet a fityinggel? A TESZ-beli eredeztetése számomra nem túl meggyőző. Sokkal valószínűbbnek érzek egy germán eredetet, leginkább valamelyik német nyelvjárásból (bár hangzásban az angol Farthing is közel áll, de ennek átvételét azért nem gondolnám).
egy pénzért, kettőért nem szán vért ontani