Össze fogjuk karcolni az olvasó fülét
Mindenkivel előfordul, hogy egy kifejezés hallatán megakad, és elgondolkodik: „Vajon miért így fogalmazott a beszélő? Talán nem magyar? Talán tájnyelvi beszélő? Vagy nyelvbotlás volt?” Ilyenkor érzünk olyasmit, hogy valami „összekarcolja a fülünket”.
Tibi nevű olvasónk rövid levele két fontos kérdést is érint.
„Fog kelleni”: Ez a használat állandóan összekarcolja a fülemet. Helyes ez? A magyar nyelvben a KELL kifejezi a jövő időt is, nem?
Az első fontos kérdés arra a jelenségre vonatkozik, amit Tibi metaforikusan úgy fogalmaz meg, hogy „összekarcolja a fülét” egy kifejezés. Mi is lehet ez a jelenség, miben gyökerezik? A másik kérdés pedig a magyar jövő idő kifejezésének módjaira vonatkozik, közelebbről arra, hogy a kell kifejez-e jövő időt.
Ami az első kérdést illeti, az inkább lélektani, mint nyelvészeti jellegű. Mindenkivel előfordul, hogy egy kifejezés hallatán megakad, és elgondolkodik: „Vajon miért így fogalmazott a beszélő? Talán nem magyar? Talán tájnyelvi beszélő? Vagy nyelvbotlás volt?” Lehet, hogy nem gondolunk bele mindezekbe a kérdésekbe, lehet, hogy más lehetőségeket is számításba veszünk, például azt, hogy nem is tájnyelvi változatról van szó, hanem csak apró eltérésről a nyelvszokásaink között, esetleg egy kisebb társadalmi csoport körében szokásos nyelvhasználatról. A lényeg az, hogy megakadunk, azt hiszem, erre gondol Tibi, amikor úgy fogalmaz, hogy valami „összekarcolja a fülét”. Azt a keveset, amit erről a nyelvészek mondani tudnak, így tudnám összefoglalni: Csak akkor szoktuk azt mondani ilyen esetben, hogy a hallott kifejezés „nem helyes”, ha nyelvbotlásról van szó, illetve olyan formáról, amit magyar anyanyelvű beszélőknek semmilyen csoportja nem használ rendszeresen. A fog kelleni nem ilyen, hiszen például rövid internetes kereséssel is százezrével találunk ilyet, és régi szövegekben is sokszor előfordul.
(Forrás: Wikimedia Commons / Duccio (1260–1318))
Mindebből persze az is következik, hogy ha egy kifejezés tartalmilag „felesleges”, attól még nem lesz a használata „helytelen”, erről már többször írtunk. Van a nyelvhasználatban két olyan tendencia közül, a tömörség és a jó érthetőség, ami sokszor ellentétbe is kerül egymással, és ezek közül a jó érthetőség igénye sokszor olyan kifejezésekhez vezet, amikben tartalmilag redundancia figyelhető meg. Annak ellenére, hogy egy részük elhagyható lenne, a beszélők mégsem hagyják el.
Ráadásul a fog kelleni esetében még csak nem is mondhatjuk, hogy a fog mindig redundáns. Hiszen az a mondat, hogy Le kell mosni az autót, azt úgy is mondhatnánk, hogy Ráfér az autóra egy mosás, míg azt, hogy Le fog kelleni mosni az autót, az annak felel meg, hogy Rá fog férni az autóra egy mosás. Nem ugyanaz. Az első esetben az autó már most koszos, a másodikban ez egyáltalán nem biztos.
(Forrás: Wikimedia Commons / Vincent van Gogh (1853–1890))
Ennek a példának az alapján kimondhatjuk, hogy a kell nem fejez ki önmagában jövő időt. Igaz, hogy utal egy olyan eseményre, ami legfeljebb a jövőben valósulhat meg (ebben közös például az akar, a szeretne stb. kifejezéssel), de maga az az állapot, ami miatt ennek a jövőbeli eseménynek a szükségessége felmerül, a jelenben is fennállhat. Persze a magyarban a jövő idő gyakran jelöletlen, tehát a kell kifejezheti azt is, hogy ’majd kell’, de egyáltalán nem mindig ezt fejezi ki.
kell = szükség van rá
egy kalapács fog kelleni = egy kalapácsra lesz szükség
Pl. "Még nem kell, de majd fog kelleni." Tehát egyértelmű, hogy nem fejezi ki a jövő időt.
Ha az olvasó a "fog lenni" kifejezést kifogásolta volna, ami valóban hülyén hangzik -- de egyre többen használják a "lesz" helyett --, akkor még csak megérteném.
Mifelénk ezért mondják, hogy kellesz, mint kelleni fog. Tudom, hogy ezzel meg én karcolom sokak fülét, de elterjedt, és logikus is a használata.
"Ezt holnap meg kellesz csinálni".