0:05
Főoldal | Rénhírek
Karácsonyfa újévre

Orosz újévi képeslapok

Képeslap a tükre mindennek, a Szovjetunióban legalábbis minden bizonnyal. Mi a közös a jégtörő hajóban, a matrjoskában és a buddhaszoborban? Kiderül újévi képeslapkatalógusunkból.

A. G. Hunter | 2012. december 31.

A Magyarországon szokásos évi rendes Mikulás-Télapó diskurzus kapcsán is rendre megemlékezünk arról, hogy Oroszországban a Gyed Maróz (Fagy Apó) alakja kapcsolódik a téli ünnepkörhöz. A különbségek kihangsúlyozására már nem feltétlenül jut mindig idő: az orosz Fagy Apó inkább kék, mint piros, inkább bojári, mint püspöki ruhát visel, szán helyett trojkán jár, krampusz helyett Sznyegúrocska (Hópelyhecske) kíséri, az ajándékokat pedig nem Mikulás-napkor vagy karácsonykor, hanem újév napján osztja szét.

Fagy Apó unokája, Hópelyhecske
Fagy Apó unokája, Hópelyhecske
(Forrás: funnypics.org.ua)

Természetesen nem ennyire egyértelmű a kép, a mai orosz szokások is számos történelmi réteg összeolvadásából jöttek létre, tulajdonképpen már az újév napjának pontosabb meghatározásáról is hosszasan lehet értekezni. Az orosz újév időpontja homályos, eredetileg valószínűleg szeptember elsején ünnepelték, majd 1700-ban az ünnepet Nagy Péter cár rendelkezésére január elsejére helyezték át. Ugyan a lépés célja az európai normákhoz való igazodás volt, az ünneplést mégsem sikerült teljesen összehangolni, Oroszország ugyanis csak 1919-ben tért át a gregorián naptár használatára.

Klasszikus szovjet motívumok
Klasszikus szovjet motívumok
(Forrás: funnypics.org.ua)

Nagy Péter említett törvénye a fenyőállítást is szabályozta (kötelezővé tette), a rendelkezés azonban csak Moszkvára vonatkozott, az újév ünneplése Oroszországban csak a XX. században vált általánossá, szimbólumrendszere pedig a szovjet korszakban szilárdult meg. Hatalomra jutása után a Párt a teljes ünnepkört meg kívánta reformálni, a cári ünnepeket – például a húsvétot, a karácsonyt, és az új évet is – munkanappá tette, helyette a forradalom emléknapját (november 7.), a munkások nemzetközi szolidaritási napját (május 1.), a Vörös Hadsereg napját (február 23.) iktatták a naptárba. Január elseje csak 1947 után vált ismét munkaszüneti nappá.

Sokszínű ideológia

A mai orosz újévi szokások közül a jövendőmondás a kereszténységet megelőző korszakból, az áldásmondás, koledálás a pravoszlávia idejéből származik, a feldíszített fenyő és a tűzijáték Nagy Péter cárnak köszönhető, a Szovjetunió pedig csillagszóróval, mandarinnal, az elnök éjféli beszédével és a Kreml órájának ütéseivel járult hozzá a szimbólumrendszer kiteljesedéséhez. Ám hogy ez a folyamat mennyire nem volt egyértelmű és kisiklásoktól mentes, azt jól dokumentálják a különböző korszakok orosz (és szovjet) néplelket hűen tükröző képeslapjai. Anélkül, hogy mélyebb deltiológiai (képeslaptudományi) elemzésekbe kívánnánk bonyolódni, néhány főbb képeslaptípus bemutatásával szemléltetjük az újév lehetséges interpretációit.

Képeslapon a ragyogó jövő
Képeslapon a ragyogó jövő
(Forrás: funnypics.org.ua)

Kezdetben a Párt egyszerű ideológiai szórólapként tekintett a képeslapokra, a szocialista realista mozgalmi plakátoktól inkább csak azzal különböztette meg őket, hogy a képeslapokon izmos munkások helyett aranyos gyerekek hirdették a politikai mondanivalót. A Boldog új évet! feliratot kísérhette egyszerű és lényegre törő szovjet zászló vagy Dicsőség a Szovjetuniónak! felkiáltás, de a lapok megemlékeztek az iparosodásról, az űr meghódításáról és a BAM építéséről is.

Hasonló altípust képviseltek azok a lapok, melyeken Gyed Maróz az (ajándékok helyett az) újévi jókívánságokat szállította házhoz, változó technikai innovativitással. Hagyományos közlekedési eszköze, a repülőszőnyeg mellett járműként szerepelt a hőlégballon, a jégtörő páncélos, egy űrhajó, és a már említett BAM útvonala is. Főleg ez utóbbi hat a mai szemlélő számára olyan tragikomikusan, mint egy négyes metró nyomvonalát ábrázoló karácsonyi képeslap 2050-ben.

Földön, vízen, levegőben
Földön, vízen, levegőben
(Forrás: funnypics.org.ua)

A hivatalos szovjetkori mitológiával némi aszinkronban a képeslapokon az arktikum (esetleg őshonos északi népek, talán nyenyecek?) iránti komoly nosztalgia is megfigyelhető. Ugyan az orosz télapó hivatalosan Velikij Usztyugban él, ez a város korántsem helyezkedik el annyira északon, hogy indokolt lenne az eszkimók és pingvinek szerepeltetése – különös tekintettel arra, hogy az utóbbiak a Déli-sarkon élnek.

Pingvinek és jegesmedvék földjén
Pingvinek és jegesmedvék földjén
(Forrás: funnypics.org.ua)

Az orosz északból idővel eltűnt az észak, a képeslapokon is tobzódni kezdtek a megmagyarázhatatlan, de annál oroszosabb közhelyek: a mézet kanalazó medvét és matrjoskába rejtett karácsonyfát már csak egy balalajkán játszó medve zenéjére kozáktáncot járó Gyed Maróz múlhatott volna felül, erre azonban szerencsére nem került elő tárgyi bizonyíték.

Erdei mulatság
Erdei mulatság
(Forrás: funnypics.org.ua)

A képeslapokon megjelenő állatfigura-ábrázolások egyik érdekes oldalága volt a mesefigurák indokolatlan szerepeltetése. A hófarkast építő három vidám kismalac ünnepi üzenete nehezen fogadható be, ám még mindig közelebb áll az újév eszmeiségéhez, mint a Csuka parancsára vagy Vert visz veretlen népmesék esetleges ünnepi mondanivalója.

A hófarkas és a három kismalac
A hófarkas és a három kismalac
(Forrás: funnypics.org.ua)

Cseburaska és Gena Krokodil, valamint a No, megállj csak! rajzfilmekből ismert farkas és nyúl kalandjai a televíziónak köszönhetően a hetvenes években váltak széles körben ismertté, képeslapon történő ábrázolásuk is ezt követően terjedt el. A rajzfilmfigurák újévi szereplése a Disney és Pixar sorozatok karácsonyi extra epizódjának korabeli megfelelőjének is tekinthető, de a politika természetesen erre a mezőre is betette a lábát, a moszkvai olimpia kabalafigurájának, Misa mackónak képében.

Hát nem mesés?
Hát nem mesés?
(Forrás: funnypics.org.ua)

Mindenható csillámpor

A rendszerváltás aztán trendváltást is hozott, a képeslapokon tematikai egyszerűsödés sepert végig, az újévi lapokról eltűntek a politikai, ipari és más közéleti utalások. Ugyanakkor, az esztétikai összhatás megőrzésének érdekében a motívumszűkülést a gyártók a nyomdaipari eszköztár bővülésével ellensúlyozták: egyre elterjedtebbé vált a mélynyomó, a formára vágott szegély és a különböző színű csillámpor használata.

Gazdagon kidolgozott téli táj
Gazdagon kidolgozott téli táj
(Forrás: magángyűjtemény)

Az évszázados orosz szimbólumok közül egyre népszerűbbé váltak azok, amelyek a nyugati kultúrkörben is ismertek, vagy legalábbis összhangba hozhatók velük. A kék ruhás mellett gyakoribb a piros ruhás Gyed Maróz, a hagyományos újévi dekoráció mellett az alakzatba rendezett négy gyertya (Oroszországban nem terjedt el az adventi koszorú használata), a nyugati szokásokhoz való közeledés jeleként egyes képeslapokon egymás mellett tűnik fel a С новым годом (or. Boldog újévet!) és a Merry Christmas felirat. De nem ez az egyetlen újdonság.

Házikígyó és aranybuddha
Házikígyó és aranybuddha
(Forrás: magángyűjtemény)

Az Oroszországra oly jellemző szinkretizmusnak megfelelően az újév hagyományos motívumrendszere nem kizárólag nyugati elemekkel bővült, hanem keletiekkel is. Néhány éve már a vidéki városokban is nagy népszerűségnek örvend a kínai nyelv és kultúra, a közbeszédnek részévé, az újévi képeslapoknak altípusává vált a kínai horoszkóp. A 2013-ban beköszöntő Kígyó évének tiszteletére készült képeslap a kínai szerencsehozó szimbólumok mellett az orosz szokásnak megfelelően köszöntő versikét is tartalmaz:

Пусть с яркой Змейкой золотой
Приходит в вашу жизнь удача!
Пусть принесёт она с собой
Достаток, радость вам и счастье!
Скользнёт сиянием на ладонь,
Откроет древние секреты,
Подарит мудрость и любовь,
Гармонию и лучик света!
A ragyogó aranykígyócskával
Siker köszöntsön életetekbe!
A kígyócska hozzon magával
Vagyont, boldogságot és örömet!
Csillogva tenyeretekbe pillant,
Feltárja az ősi titkokat,
Bölcsességet és szeretetet ád
Harmóniát és fénysugárt!

A Kígyó évének népszerűségét növeli a tény, hogy a kígyó a szláv népek mitológiájában, ezen belül pedig az orosz nép hiedelemrendszerében is kiemelt fontossággal bír. Ahogy az ázsiai ikonográfia mellett olvasható oroszos hangulatú versike is bemutatja, az orosz néphit (a magyarhoz hasonlóan) a kígyót roppant bölcs állatnak tartja, különlegesen is tiszteli az egyes családok boldogulását felügyelő házikígyót, aki magával hozza a vagyont és boldogságot. Így, ha a többi kínai zodiákus jegy esetében nem garantálható ilyen fokú kulturális harmónia, a Kígyó évében magyar ismerőseinket is köszönhetjük hasonló orosz képeslappal.

Forrás

Изображения категории Новогодние открытки в стиле СССР

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (2):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
11 éve 2012. december 31. 16:42
2 A.G. Hunter

Jogos. A mai éjféli elnöki beszéd hagyományát származtatják Brezsnyevtől, aki volt ugyan a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke is, de amikor a szokást bevezette, már a párt első titkáraként tevékenykedett. Apró érdekesség még, hogy a beszéd nem éjfél után, hanem előtte pár perccel hangzott/hangzik el.

11 éve 2012. december 31. 14:25
1 siposdr

Úgy kb 40 évvel ezelőtt azzal riogattam itthoni barátaimat (és közben meg jókat szórakoztam), h. a lehető legborzasztóbb képeslapokat küldözgettem haza. Újra látva ezek egy részét, ismét jót mulattam.

Viszont nem emlékszem, h. éjfélkor elnöki beszéd lett volna. Ez betudható egyrészt fiatalkorom ezen napokhoz köthető túlzott alkoholbevitelének, de annak is, h. általában Brezsnyev beszélt, aki viszont főtitkár volt.