Olvasd A tőkét, ne siránkozz!
A filozófusokkal az a baj, hogy csak agyalni tudnak, valójában nem tesznek semmit. Ennél már csak az rosszabb, ha nem érik be a puszta agyalással, és tenni is akarnak valamit.
Ha Karl Marx, esetleg Marx Károly nevét halljuk, X generációtól felfelé sokunknak elsőre még mindig egy marcona, szakállas alak jut eszünkbe régi molinókról, falakról. Beugorhat még esetleg szüleink marxista-leninista továbbképzése, amiből ugyan nem értettek sokat, de ha becsülettel végigülték, pár forinttal vastagabb fizetési borítékot vihettek haza. A rendszerváltás után aztán a marxizmus hirtelen szitokszóvá vált, gyakran használták arra, hogy egy ember vagy egy szöveg, esetleg egy egész életmű avíttságát érzékeltessék vele. Ha valakire rámondták, hogy marxista, az sokszor azt is jelentette, hogy szakmailag hiteltelen, a Kádár-rendszer kiszolgálója.
Míg a vasfüggöny mögött élők a saját bőrükön érezték, milyen egy Marxszal takarózó diktatúrában élni (és sokan nem rajongtak érte), addig a világ nyugati felének jóléti társadalmaiban szocialistának lenni mindmáig a nonkonformista lázadás egyik népszerű formája:
Nem célunk e rövidke cikkben kijelölni Marx helyét a napnyugati filozófia történetében, de annyit megkockáztatunk, hogy fő művébe, A tőkébe érdemes belelapozni. Bár könnyű olvasmánynak semmiképp nem mondható, a gazdaságtani téma ellenére nincs híján az olvasmányosságnak, olykor a humornak sem. Ahhoz pedig nem kell a marxi koncepció minden elemével egyetértenünk, hogy lássuk, az a látlelet, amit a kapitalizmus működésének hatásmechanizmusairól ad, a mai napig megállja a helyét. Marx terjedelmes művében azonban nemcsak a gazdaság működéséről, hanem az emberről általában is olvashatunk megfontolásra méltó gondolatokat, sőt az ökológiai szemlélet alapjai is felfedezhetők a szövegben.
Egy mór Párizsban
De ki is volt ez a megosztó gondolkodó, akit egy időben a párizsi elit nemes egyszerűséggel csak a mór gúnynévvel illetett torzonborz külseje miatt? Karl Marx a poroszországi Trierben született jómódú polgárcsaládban, és szinte az anyatejjel szívta magába a fennálló politikai és társadalmi rend kritikáját. Már polgári liberális értékrendet valló apja is gyakran kivívta a porosz államhatalom rosszallását, a későbbi filozófus (aki kezdetben egyébként szépírónak készült) pedig egyre radikálisabban támadta a fennálló társadalmi és politikai viszonyokat. Egyetemi tanulmányait a bonni, majd a berlini egyetemen folytatta. Utóbbi professzorai közé tartozott a német idealizmus egyik legnagyobb alakja, Friedrich Hegel is. Bár a nagy filozófus már nem élt Marx berlini tanulmányainak idején, az ifjú hegeliánusok által létrehozott Doktorklub nevű körbe rendszeresen eljárt. Ebben az időben a legjobb barátja egy teológus, Bruno Bauer volt, később azonban Marx teljességgel elszakadt az idealizmustól és a vallástól egyaránt, és gondolkodását materialista alapokra helyezte.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A radikális Rheinische Zeitung szerkesztőjeként folyamatosan borsot tört a hatalom orra alá, felforgató cikksorozatokban reagált az aktuális politikai történésekre, így számos cikkét betiltották, többek közt azt is, amelyikben éppen a cenzúra működését vette górcső alá. Látva az előfizetők számának folyamatos emelkedését, a porosz kormány végül az egész lapot betiltotta, Marx pedig az emigráció mellett döntött. Miután Párizsban részt vett egy rövid életű, ám annál felforgatóbb lap létrehozásában, az 1848-as forradalmak leverése (és rövid ideig tartó hazatérése) után porosz nyomásra Franciaország is kiutasította, ekkor telepedett le Angliában, ahol haláláig élt.
Az, amit ma Marx életműveként olvashatunk, jelentős mértékben magán hordozza Marx legfontosabb barátjának és elvtársának, Friedrich Engelsnek a keze nyomát. Marx hatalmas jegyzetanyagot hagyott maga után, melynek egy részét Engels rendezte sajtó alá, így A tőke második és harmadik kötetét is. A Marx-életmű sajátos részét képezi az a nagy terjedelmű és meglehetősen szerteágazó jegyzetanyag, mely A tőke előtanulmányának tekinthető, viszont az 1930-as évekig kiadatlanul hevert. A magyarul A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai címmel megjelent szöveg nem hozott konszenzust Marx megítélését illetően, de új lendületet adott az életmű értelmezésének.
(Forrás: Wikimedia Commons)
A kétezres évek eleje óta, amikor is a neoliberális gazdaságpolitika fenntarthatósága minimum kérdésessé vált, többen egyenesen a 21. század meghatározó filozófusát látják Marxban, míg mások őt teszik felelőssé a kommunista diktatúrák által elkövetett bűntettekért, sőt olyan szerző is akad, aki egyenesen a patás ördögöt látja Marxban megtestesülni.
A kapitalizmus természetrajza
A tőke tehát egy közgazdaságtani munka, mely célul tűzte ki a kapitalizmus működésének teljes körű elemzését, illetve a politikai gazdaságtan addigi eredményeinek kritikáját. A négy kötetesre tervezett mű első kötete az egyetlen, amely még Marx életében megjelent 1867-ben. Keletkezése idején már egyértelműek voltak azok a társadalmi problémák, melyek a szabályozatlan vadkapitalizmus kialakulásával jöttek létre, és amelyeknek egy része a mai napig fennáll: jóllehet a születési előjogokon alapuló feudális társadalmi hierarchia fokozatosan eltűnt, létrejött egy olyan gazdasági függési rendszer, mely legalább annyira meghatározta az egyén sorsát. Hiába tűntek el egyre inkább a születési előjogok, és indult meg több társadalmi réteg (pl. zsidók, nők) lassú emancipációja, a társadalom felsőbb rétegeinek jóléte a profitért folytatott kíméletlen küzdelemnek köszönhetően a munkások kizsákmányolásán, embertelen körülmények között dolgoztatott milliók szenvedésén alapult. A hatalmas lendülettel zajló iparosítás következtében ekkor indult meg a természeti környezet kizsigerelése, pusztítása is, mely mára kritikus méreteket öltött, a visszafordíthatatlanság határáig jutott. Természetesen nem Marx volt az egyetlen, aki megpróbált választ keresni az új kor kihívásaira, de ő volt az, aki a legvégső alapokig visszamenve igyekezett feltárni a kapitalizmus működési elveit, és ő mutatott rá arra is, milyen módon teszi saját működési logikája fenntarthatatlanná ezt a rendszert.
Ami A tőke első kötetéből a laikus (nem közgazdász, nem filozófus) olvasó számára talán a legérdekesebb lehet, az az, ahogyan Marx a világról és az ember abban elfoglalt helyéről gondolkodik. A szerző bevallottan materialista. Vagyis azzal foglalkozik, ami VAN, idegen tőle mindenféle metafizikus világkettőzés, a látható világ jelenségeit vizsgálja, és arra törekszik, hogy ezek magyarázata során elkerüljön mindenféle spekulációt, kritikátlanul elfogadott dogmát vagy idealizmust. Úgy véli, a világ magyarázatához az embernek nincs szüksége a vallásra, a különféle vallások jövőbe helyezett túlvilági boldogságképzete helyett az ember evilági boldogságának megvalósítására van szükség, ahogyan a filozófiának is csak annyiban van létjogosultsága, amennyiben gyakorlati módon munkálkodik az emberi társadalom jobbá tételén:
„A vallástalan kritika alapzata: az ember csinálja a vallást, nem a vallás csinálja az embert. Mégpedig a vallás annak az embernek az öntudata és az önérzete, aki vagy még nem szerezte meg önmagát, vagy már ismét elvesztette. De az ember nem valami elvont, a világon kívül kuksoló lény. Az ember az az ember világa, az állam, a társadalom. (…) A vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen. A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma. (…) A vallást mint a nép illuzórikus boldogságát megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni.” (A hegeli jogfilozófia kritikájához)
A munka nemesít (de tényleg)
Marx A tőke első kötetének legelején olyan alapvető fogalmakat elemez, mint az áru, az érték (használati érték, csereérték), és mindezek során a munka kulcsmomentumként jelenik meg.
Az olyan használati értékek, mint a kabát, a vászon stb., egyszóval az árutestek, két elemnek: a természeti anyagnak és a munkának az egyesülései. Ha a kabátban, a vászonban stb. rejlő különböző hasznos munkák teljes összegét levonjuk, mindig megmarad egy anyagi szubsztrátum, amely emberi közreműködés nélkül a természet által adatott. Az ember a termelés során csak úgy járhat el, mint maga a természet, vagyis csak az anyagok formáit változtathatja. Sőt mi több, magában a formálásnak e munkájában is folytonosan természeti erők támogatják. A munka tehát nem az egyetlen forrása az általa termelt használati értékeknek, az anyagi gazdagságnak. A munka az atyja – mint William Petty mondja –, a föld pedig az anyja.
Gyakori kritika Marxszal szemben, hogy elképzeléseiben egy lealacsonyító módon materialista emberszemlélet jelenik meg: az ember nem más, mint egy termelési eszköz, egy „dolgozó állat”, mindenféle magasabb rendű, szellemi dimenzió nélkül. Holott Marx szövege értelmezhető úgy is, hogy az ember az egyetlen olyan lény a Földön, amely a természettel szövetkezve, tudatos tevékenységgel képes értéket hozzáadni a természeti létezőkhöz. Akinek ez túlságosan lealacsonyító, az nincs tudatában, mekkora felelősség az embernek azon képessége, hogy tudatosan alakítani tudja a fizikai valóságot. Ha jobban megbecsülnénk az emberi fajnak ezen sajátosságát, akkor talán az ökológiai katasztrófa sem fenyegetne minket ennyire közelről.
A kapitalizmus embertelensége többek közt éppen abban áll, hogy ezt az alapvető emberi szubsztanciát, a munkát értékteleníti el, amikor az érte kifizetett bért (a profit érdekében) a megtermelt értékhez képest aránytalanul alacsonyan tartja akár azon az áron is, hogy gyermekeket dolgoztat. Mindeközben a természeti erőforrásokra pusztán pénzben kifejezhető vagyontárgyakként tekint, és ahelyett, hogy a természettel együttműködne, gátlástalanul kizsigereli a nagyobb profit érdekében.
A munkának vége
A munka eme alapvető értékadó jellegének eltűnése érhető tetten az attól való elidegenedésben, amelyet Marx ugyancsak részletesen elemez. Miután az, aki termelőmunkát végzi, nem tulajdonosa a termelőeszközöknek, munkabére pedig köszönő viszonyban sincs az általa létrehozott értékkel, maga is egy termelőeszközzé válik, nincs semmilyen viszonyulása az általa elvégzett munkához. És ha elfogadjuk, hogy az ember fogalmához elválaszthatatlanul hozzátartozik a fentebb vázolt, természettel összhangban végzett értékteremtő munkavégzés, akkor egyértelművé válik a kapitalista gazdasági működés dehumanizáló jellege. Ráadásul ez a rendszer magában hordozza saját fenntarthatatlanságát: ahogyan a technika fejlődésének köszönhetően egyre hatékonyabbá válik a termelés, egyfelől árubőség alakul ki, másfelől azonban az emberi munkaerő egyre inkább háttérbe szorul, és az emberek egyre nagyobb része veszít (munka, illetve munkabér híján) a vásárlóerejéből, vagyis az árucikkek egyre nagyobb bősége alulfogyasztással párosul. A válságot csak az teszi elkerülhetővé, ha termelési eszközök azok kezébe kerülnek, akik a termelő munkát végzik, és a profit termelése helyett a szükségletek kerülnek előtérbe. Mivel nem sok esély van arra, hogy a kapitalizmus haszonélvezői önként és dalolva mondjanak le kiváltságaikról és anyagi jólétüknek akár csak egy részéről is, a forradalom Marx szerint elkerülhetetlennek látszik.
Marx óta persze a világ fejlettebb felén rengeteget javult a munkásosztály helyzete: a teljes szabályozatlanság megszűnt, kialakultak az érdekképviseletek különböző formái, törvények szabályozzák a foglalkoztatást, és arra is bőven találunk példát, hogy a dolgozók részvények révén résztulajdonossá válhatnak a munkahelyükön. De ettől függetlenül a kapitalizmus logikája változatlan maradt. A profit folyamatos növekedésének kényszere minden érdek fölött áll annak ellenére, hogy a véges forrásokra alapozott vég nélküli növekedés lehetetlensége mára azok számára is egyértelművé vált, akik erre pusztán logikai úton esetleg nem jöttek rá. Mindeközben a legnagyobb mamutcégek éves költségvetése egy-egy közepes méretű állam büdzséjével vetekszik, és az embertelen munkakörülmények vagy a gyerekmunka sem tűntek el a világból. A Facebookon sorakozó, hétfő reggeli munkakezdés felett kesergő, hétvégét váró mémeket látva pedig a legutolsó dolog, ami eszünkbe jut, hogy a munka ember voltunk egyik legalapvetőbb szubsztanciája.
Források, olvasnivalók
Érdemes lenne elolvasni Hahner Péter : Még 100 történelmi tévhit (vagy talán a 100 történelmi tévhit) kötetében a Marx munkásságával foglalkozó részt.