Egy tudománytörténeti rejtély kulcsregénye
Papp László a debreceni egyetem tanársegédje volt, ám 1950-ben eltűnt a felsőoktatásból, és csak 16 évvel később lépett újra katedrára, immáron az ELTE-n. Arról, hogy közben mi történt, és hogyan folytatódott életútja, egy regényből értesülhetünk.
Nemrégiben jelent meg egy Boldogok a félkezűek című kis kötet Papp László nyelvész kálváriájáról. Történetét veje, dr. Pajor László, a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára örökítette meg kulcsregény formájában.
Annyi a Papp László életrajzát, a róla szóló méltatásokat olvasva is tudható, hogy a nyelvész 1924. január 6-án született a bihari Hosszúpályiban. A neves Debreceni Református Kollégium gimnáziumában tanult, s már gimnazista korában, 1942-ben publikálhatott a Magyar Nyelvben. A debreceni egyetemen tanult tovább, ahol Bárczi (a regényben Bérczy) Géza, a helyi Magyar és Finnugor Nyelvészeti Tanszék vezetőjének tanítványa lett. Pályája kezdetén elsősorban a hosszúpályi nyelvjárással, valamint etimológiával foglalkozott. Hamarosan tanársegéd lett, ám 1950-ben pályája megszakadt.
(Forrás: Bolla Kálmán: Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások 2. [sic!])
Hogy milyen küzdelmeket kellett folytatni a ’60-as években egy-egy szócikkért, lásd Kontra Miklós Kicenzúráz – A cenzúra nem (tört)? című írását a Hasznos nyelvészet című tanulmánykötetében.
Hosszú kihagyás után, 1966-ban térhetett vissza az egyetemi katedrára az ELTE Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékének oktatójaként. Részt vett a hétkötetes A magyar nyelv értelmező szótára szerkesztésében, majd pedig motorja volt A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára elkészítésének. Négy önálló kötete és több mint kétszáz dolgozata jelent meg. A Nyelvjárástörténet és nyelvi statisztika című kötetével elnyerte az MTA 1961. évi pályázatán az első díjat. Jakab László szavaival: „elsőnek alkalmazza a statisztikai módszert a nyelvjárás-történeti kutatásban”. Felesége, P. Hidvégi Andrea, szintén nyelvész.
A fenti életrajz azonban hiányos; a látszat ellenére a legkevésbé sem tekinthető folytonos, töretlen karriertörténetnek. 1950-ben Papp László – továbbá Borossy András és Módy György történész, illetőleg Bodolay Géza irodalomtörténész, nyelvész – ellen koncepciós pert indítottak, amelynek eredményeképp négy évi fegyházbüntetésre ítélték, tíz évre eltiltották a politikai élettől, megfosztották az egyetemi katedrától, elkobozták a teljes vagyonát, s a perköltség megfizetésére kötelezték.
Egy életút regénye
A kálváriával felérő életút árnyaltabb, noha kétségkívül szubjektív oldalát a kötetből ismerhetjük meg. A biográfiai szándékkal, ám szépirodalomként megírt mű bizonyára Papp László visszaemlékezése alapján, ám utólag, szükségszerűen Pajor László értelmezésében és emlékezőtehetsége szerint íródott. A továbbiakban tehát elsősorban a kötetre támaszkodunk.
Papp (a regényben Lóránt) azt gondolta, a Boldogok a félkezűek című gúnyvers miatt tartóztatják le. A bizonytalan szerzőségű költemény lényege az volt: boldogok a félkezűek, hiszen fél kézzel nem lehet tapsolni, így mentesülnek Rákosi elvtárs éltetése alól. Egy ismerőse mutatta meg neki a verset, s kérte, hogy másolatban terjessze. Papp erre nem vállalkozott, de elismerőleg szólt a műről. Valójában azonban egészen más állt letartóztatása hátterében. (Az idézetek a regényből származnak, a számok az oldalszámokat jelölik.)
A vádlottak – a bíró szerint – dr. Bodossy [azaz Borossy – Sz. G.] vezetésével, a korábban Budapesten már leleplezett fasiszta Magyar Közösség debreceni fiók szervezetét kívánták létrehozni. […] A megjegyzések azután erősödtek, hogy az Egyetem pártszervezete megbírálta a vádlottak által összeállított, »Debrecen a forradalom fővárosa« című tanulmánykötetet. (18.)
A könyvet 1948-ban készítették a forradalom és szabadságharc százéves évfordulójára. […] A könyv Lóránt szerint megfelelő tudományos igénnyel íródott, objektív értékelés a forradalom szakaszáról, amikor az országgyűlés s a kormány, Buda elfoglalása után Debrecenbe költözött. A valós levéltári anyag pontos feldolgozása tisztázta, hogy mi is történt Debrecenben. Széthúzás, veszekedés, jogosulatlan előnyök, árulás bizonyíthatóan fontos szerepet kapott a forradalom fővárosában. A legradikálisabb Madarász László rendőrminiszter pedig nem tudott elszámolni a kivégzett Zichy gróftól elkobzott gyémántokkal. A forradalmárok tehát veszekedtek, loptak és ezt úgy is lehetett kiforgatva értelmezni, hogy a kommunisták által istenített forradalom mindig zavaros időket jelent. A könyvet az egyetem pártbizottsága is élesen bírálta. […] A perben a vádlottak szemére vetették, hogy a könyv marxista szemléletű bírálatát nem fogadták el, és ez sodorta őket a szervezkedés felé. Mindez igen távol állt a valóságtól, hiszen a bírálatot elfogadták, nem is merték volna visszautasítani. (28–29.)
Államellenes összeesküvés, valamint a „nemzeti öntudat ébrentartása, és az oroszok alsóbbrendű tulajdonságainak igazolására” alkalmas irodalmi idézetek gyűjtése miatt ítélik el, majd viszik Márianosztrára, később pedig az oroszlányi bányába kényszermunkára.
Oroszlányban közös barakkban raboskodik egy kanonokkal, valamint az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) magyarországi képviselőjével. A rabok könyvet vagy újságot nem olvashattak, hírekhez nem jutottak, ezért a „szellemi tespedés” ellen önképzőkört alakítanak, melynek során mindenki a maga szakterületéről tart előadást rabtársainak. Méghozzá idegen nyelven. Az angolul jól beszélő FAO-képviselő németül, a kanonok latinul. Papp Lórántnak a latin mellett görög nyelven kell előadnia. Csupán egy kérdése van: ógörögül vagy újgörögül?
1954-ben szabadul. Állást kap a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében. 1956-ban munkatársai közül sokan emigrálnak, a feleségében (a regényben Anna) is felötlik ennek lehetősége.
A határok nyitva irány Amerika. Lóránt megállt a sötét járdán, és eleresztette Anna kezét.
– Hova mennénk, hiszen ez az én hazám.
– De hogy elbántak veled, és ha visszajönnek, megint ellenség leszel.
– Nekem, még a börtön is jobb, mint hogy hazátlan legyek. (39.)
1959-ben mentesítik a hátrányos jogkövetkezmények alól, a következő évben pedig rehabilitálják. Sőt fölkínálják neki a párttagságot. Papp ezt rendkívül diplomatikusan, a sokat tapasztalt ember bölcsességével hárítja el: „ehhez még sokat kell tanulnom, fejlődnöm. Meg kell még jobban ismernem Marx, de különösen Lenin tanításait.” Közben feleségét elbocsátják az állásából. Napközi otthonos tanítónő lesz. Felettébb gyakran utazik lányukkal Budapestről Debrecenbe; Lóránt raboskodása idején ugyanis leginkább Anna szülei nevelték a gyereket, így a lány nagyon ragaszkodott a nagyszülőkhöz. Az asszony a jegyek árát a konyhapénzből vonja el, ezért újabb és újabb kölcsönökhöz folyamodik – semmi nem gátolja meg a család eladósodását.
1978-ban felesége szervezete feladta a mellhártyarákkal való, hosszú ideig tartó küzdelmet. A teljes rehabilitáció ellenére 1987-ig megfigyelik. 1992-ben, amikor igénybe vehetné az őt megillető kárpótlást, az elméjét egyre inkább uraló Alzheimer-kór miatt már meg sem érti annak jelentését. Egy alkalommal szokásos sétája során eltéved, rendőrök állítják meg a csepeli HÉV Boráros téri megállójában. Feltartott kézzel adja meg magát…
(Forrás: Wikimedia Commons / Dezidor / CC BY 3.0)
Az egyedül élő nyelvész egyre sanyarúbb szellemi állapotát rendszeresen tolvajok használják ki, lakását lassanként kifosztják. Amikor idősebbik lánya a rendőrség közreműködésével tőrbe csalja a tolvajokat, Papp Lóránt ösztönösen nyújtja a kezét, hogy megbilincselhessék.
A kor abszurditását is illusztrálja a szerző. Miután óra közben, hallgatói elől kihívják Papp Lórántot, s Bérczy Géza irodájában letartóztatják az ÁVH képviselői, a kollégák közlik a nyelvész feleségével, Annával a szomorú hírt. A feleség édesanyjához megy, aki azonban harmadik férjével színházban tartózkodik. Miután hazaérnek, egy ÁVH-s csönget be. Kiderül, hogy elcserélték a kabátjukat, a „hatósági közeg” pedig a kabátzsebében felejtette szolgálati fegyverét.
– ÁVO-s úr, azaz elvtárs, jöjjön, mégiscsak elcseréltük, benne van a pisztoly. Vigye, az enyémet pedig tartsa meg emlékbe.
– Köszönöm, erről egy szót sem, mindkettőnket felakasztanak, engem, mert elhagytam, magát, meg mert ellopta a fegyvert. A kabátot meg postán visszaküldöm. (15.)
(Forrás: Wikimedia Commons / bibl.u-szeged.hu / CC BY-SA 3.0)
Egy másik valóság
Nem tudni pontosan, hogy a kötetben hol ér véget a valóság, és hol kezdődik a fikció. Ám azt sem hallgathatjuk el, hogy Borossy András történész, a per I. rendű vádlottja (akit hét év fegyházbüntetésre ítéltek) egészen másképpen emlékezik a történtekre. Ő egy 2002-es interjúban tudatos szervezkedésről beszél.
Engem és Módy Györgyöt beszerveztek, a másik kettő – Bodolay Géza és Papp László – önként jelentkezett, hogy ők is részt akarnak venni a munkában. Ebbe a szervezkedésbe nemcsak a kommunista állammal szembeni mérhetetlen ellenszenvünk vitt bele. Tévesen úgy érzékeltük, hogy küszöbön áll a harmadik világháború, és valamit a magyaroknak is tenni kell a változásért. […] Persze a tárgyaláson szembesítettek minket, de szerencsénkre nem voltak elég éberek, és nem vették észre, hogy az orvosi rendelő előtt mindent meg tudtunk egymással beszélni. El akartuk kerülni, hogy valaki a másikra valljon, ezért megegyeztünk, hogy ki mit vállaljon el, és mit nem. A tevékenységünk abból állt, hogy izgató tartalmú leveleket sokszorosítottunk és terjesztettünk.
Ugyan a könyv kulcsregényként, kisregényként kíván helyt állni, a szépprózai stíl jegyeit nem viseli magán. Ám ennél sokkal bántóbb az a mérhetetlenül sok szerkesztési (helyesírási, tipográfiai) hiba, ami majd minden sorban megakasztja az olvasót. Ez azonban nem a szerző, hanem a kiadó mulasztása. A Boldogok a félkezűek című könyvecskét ennek ellenére, pontosabban ezzel (és regényességével) együtt is bátran ajánljuk minden történelem, nyelvészet és tudománytörténet iránt érdeklődő olvasó figyelmébe.