0:05
Főoldal | Rénhírek

A és B helyett
Prémium és Standard

A Budapesti Értéktőzsde A kategóriáját Prémium, a B kategóriát Standard kategóriára nevezik át.

MTI | 2013. július 2.

Átalakul július 1-jei hatállyal a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kategóriarendszere, a részvények A kategóriáját Prémium, a B kategóriát Standard kategóriára nevezik át. Létezik egy harmadik, T kategória is a technikai bevezetéssel – azaz nyilvános részvényértékesítés nélkül – tőzsdére lépő cégek számára. Ezt a kategóriát tavaly szeptemberben hozta létre a BÉT, de az érintett cégek egyéves haladékot kaptak a nyilvános tranzakció végrehajtására. Ez a türelmi idő augusztus 31-én lejár, így azok a Standard kategóriában szereplő cégek, amelyek nem felelnek meg a kategória kritériumainak, október 1-jétől a T kategóriában folytathatják tőzsdei pályafutásukat. Hozzávetőleg 15 céget érinthet majd az átsorolás.

A kategóriák átnevezése mellett szigorodnak a Prémium kategória feltételei is: oda csak törzsrészvényeket lehet majd bevezetni, elsőbbségi részvényeket már nem. Ezen kívül a társaságoknak már a tőzsdei bevezetéskor el kell készíteniük és közzétenniük a felelős társaságirányítási jelentést. A legfelsőbb kategóriában szereplő kibocsátóknak kötelező lesz közzétételeiket angolul is megjelentetniük, és új kötelezettség a társasági eseménynaptár elkészítése is, amelyet minden üzleti év elején kell közzétenniük. A jelenlegi B kategóriát illetően az átnevezésen túl a bevezetési és forgalomban tartási szabályok nem változnak.

Az átnevezések július 1-jén életbe léptek, de a BÉT a többletkötelezettségeket jelentő új rendelkezések bevezetését későbbre halasztja. A kötelező angol nyelvhasználatra vonatkozó rendelkezés 2014. január 1-jét követően lép hatályba, a társasági eseménynaptárt pedig első ízben a 2014-ben induló üzleti évre vonatkozóan kell elkészíteni.

Kapcsolódó tartalmak:

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások:

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
Még nincs hozzászólás, legyen Ön az első!