nyelvi katasztrofizmus

Nincs rosszabb, mint élve eltemetni

A nyelvi változást romlásként számontartani nemcsak nálunk divat, az olaszok sem egészen nyugodtak az olasz nyelv jövőjét illetően. Giuseppe Antonelli egész könyvet írt a kedélyek lecsillapítására: az olasznak soha nem volt aranykora, így azt sem mondhatjuk, hogy hanyatlik.

Kiss Angelika | 2014. október 16.

Az internetes nyelvhasználat, vagyis az e-mailek, a posztok, az sms-ek, a csetelések nyelvezetének standardtól eltérő volta sokakat aggaszt. A „túl innovatív” helytakarékosság például fittyet hányhat a helyesírásra, és szóban is sokan egyszerűen „helytelen” igealakokat használnak, amin fel szokás háborodni. Sőt, borúlátó következtetések születnek a nyelvvédő nyelvhasználók fejében. A nyest olvasói előtt bizonyosan nem ismeretlenek az efféle ijedelmek, hiszen számtalan írás tárgyal olyan kérdéseket, mint hogy vannak-e káros nyelvi változások, hogy megöli-e az sms a nyelvet, vagy hogy veszélyben van-e a magyar nyelv.

Van azonban ennek az aggodalomnak egy olyan foka, mely már egyenesen katasztrófává nagyítja a jelenséget: sokan gondolják, hogy a nyelv így veszít értékéből, s az igaz magyar vagy olasz ember többé már nem az „ékes” magyart vagy olaszt beszéli, hanem valami torzabbat, szegényebbet.

A szeptember 23-án megjelent könyv címe: Végülis még Leopardi is káromkodott
(Forrás: librimondadori.it)

Antonelli ezt a jelenséget találóan nyelvi katasztrofizmusnak (catastrofismo linguistico) nevezi, és talán nem áll távol az igazságtól az, aki a magyar nyelvvel kapcsolatos rémüldözést is annak tartja. Egyeseket nyugtalaníthat az, hogy erre Olaszországban is fel kell hívni az emberek figyelmét, másokat viszont pont megnyugtathat, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Mindenesetre lássuk, mit tart fontosnak elmondani az olaszoknak egy olasz nyelvész.

Nyelvi katasztrofizmus és e-taliano

Antonelli nem győzi hangsúlyozni, hogy minden nyelv önállóan fejlődik, ami folytonos változást jelent. Azt viszont nem jelenti, hogy a múltban „rosszabbul” beszélték volna az adott nyelvet, sem azt, hogy a jövőben „jobban” beszélik majd: fejlődés alatt csupán ártatlan változás értendő. A változásnak köszönhetően a ma beszélt lévő nyelvek tele vannak bizonytalan, ingadozó alakokkal és korábbi nyelvállapotok szerint helytelennek ítélhető újdonságokkal. Az olasz nyelv szerinte soha nem dicsekedhetett olyan „aranykorral”, melyet a mai lingvicisták sírnak vissza. Mint minden más természetes nyelvnek, az olasznak is minden állapota tökéletlen (volt). „Ha valaki szereti a saját nyelvét, nincs is nagyobb vétek, mint azt élve eltemetni vagy hibernálni, s mindezt egy soha nem létezett perfekcionista jégkorszak nevében“ – írja a szerző.

Ami az olasz sms-ekben használt rövidítések listája egyelőre nem ismer határokat. Antonelli viszont nem öntené ki a gyereket a fürdővízzel: miért lennének ezek (s a többi interneten használt nyelvi újdonság) ártalmasak a nyelvre? Igaz, egy bizonyos társadalmi réteg többször él velük, mint mások, ez tehát egy újabb regiszternek tekinthető, amit ő e-talianónak nevezett el. A rövidítések szerinte praktikusak, és minden kornak megvoltak a maga idő- és helytakarékosságból fakadó rövidítési szokásai, gondoljunk a táviratokra vagy a hirdetések szövegére. Mindemellett az e-taliano, vagyis az internetes olasz által élheti reneszánszát a világhálón a levél műfaja (melyet ő e-pistolaként emleget), ugyanis a nyelvész szerint ez a nyelvezet alkalmas arra, hogy felváltsa a szigorúbb írott formát a levélben.

Dante se tudott volna?

„Tu, perché non ti facci maraviglia”
(„Helyesen”: perché non ti faccia maraviglia)
„S ne csodálkozz...”
(Dante Alighieri: Isteni színjáték, Paradicsom, 28. ének, Babits Mihály ford.)
„Caro amico, ove che tu vadi, ...”
(„Helyesen”: ove che tu vada)
’Kedves barátom, bárhova menj is,..’
(Giovanni Boccaccio: Egy szerelem megpróbáltatásai)

Ha már mindenkitől megköveteljük a helyességet, vonjuk csak kérdőre a nagy olasz szerzőket is! Úgy tűnik, Dante és Boccaccio sem használta mindig „helyesen” a kötőmódot, (amit az újlatin nyelvek tanulói egész biztosan megértően fogadnak).

A lelkiismeretes olasz lingvicistának ezenkívül Pirandellót és Landolfit is ki kéne igazítania, akik például nem átallották aposztroffal összevonva leírni a qual’è frázist (ami nem más, mint quale è ’Melyik?’ vagy ’amelyik’): egy iskolai fogalmazásban ez is tilos.

Dante
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kötőmód használata az olasz rémüldözők közt hálás beszédtéma, legalábbis a Viva il congiuntivo! (Éljen a kötőmód!) című könyv szerzői szerint, akik mielőtt a kötőmód magasztalására térnének, híres szerzők „bakijaiból” készült csokorral kedveskednek a nyájas olvasónak. Azokat, akik a kötőmód helyett kijelentő módot használnak, előszeretettel nevezik igénytelennek, tehát valamiképp a választékosság mércéjeként is szolgál az, hogy ki milyen virtuóz a rendhagyó esetektől sem mentes kötőmódú igealakok használatában. Eme igemód védelmének és őrzésének még közösségformáló ereje is van, amiről a facebookon magunk is meggyőződhetünk (a lelkes csoport neve: Lottiamo contro la scomparsa del congiuntivo azaz ’Küzdjünk a kötőmód eltűnése ellen’).

Nem szabad az embert a múltja/múlt ideje alapján megítélnünk. Legfeljebb a kötőmód-használata alapján. (Carmelita Zappalà)
(Forrás: Facebook / Lottiamo contro la scomparsa del congiuntivo)

Az olaszok is mondják, hogy de viszont. Na és?

A magyarban is létezik a jelenség, melyet a sok tiltás ellenére használunk. Antonelli itt Luca Serianni, a római La Sapienza egyetem nyelvészprofesszorának véleményét idézi, aki szerint nincs semmi kivetnivaló a ma però ’de viszont’ használatában, ugyanis tekinthetjük a de vagy a viszont hangsúlyosabb formájának. A de viszonthoz hasonló, széles körben használatos, de nyelvművelők által helytelennek bélyegzett kifejezések kiirtása azonban nemcsak hogy nem lehetséges, de nem is vezetne el a hőn áhított „ideális” nyelvállapothoz (ti. amikor mindenki „helyesen” beszél). Cserébe elősegítheti az passzív, sőt aktív hiperkorrekciót.

Mindent egybevetve, Antonelli üzenete az olasz nyelvvédők felé az, hogy nem érdemes félniük az olasz új megjelenési formáitól. Inkább a kreatív nyelvhasználatra kapott lehetőséget kellene benne meglátnunk. Elvégre ezek az újszerűségek éppen annak a jelei, hogy a nyelv él és virul.