„Nem boldogok az utódok”
A költészet napja alkalmából szerkesztőink és szerzőink kedvenc verseit adjuk közre. Sándor Klára József Attilával ünnepel.
Idén is megünnepeljük a költészet napját, itt a nyesten. Tavaly Kosztolányi Dezső és József Attila verseit állítottuk egymás mellé, tavalyelőtt pedig a nyelvtanról szóló verseket válogattunk. Idén arra kértük szerzőinket, hogy küldjék el nekünk kedvenc verseiket; ezekből közlünk ma válogatást – több részletben. Kellemes versolvasását kívánunk!
Állandó szerzőnk, Sándor Klára József Attila A csodaszervas című versét küldte el nekünk ezzel a kommentárral:
„Mi a kedvenc versem? Lehetne egyszerűen azt mondanom, hogy mi más lenne. Mert bármennyire szeretem Weörest, Kosztolányit, Aranyt, Vörösmarty, Csokonait, Balassit – meg még sok mindenki mást is –, József Attila mégis József Attila. Minden alkalommal újrafölfedezés. Minden képe, minden mondata, minden jelzője. (Ha már nyelvészeti portálon vagyunk.) A vers meg? Maga nemzeti kiegyezés programja. Nagy szükségünk volna rá, hogy megértsük végre.”
A csodaszarvas
Ükös ükünk, ősök őse,
ázsiai puszták hőse,
vágyat nevelt csodavadra,
szarvast űzött napnyugatra.
Űztön űzte kis sereggel,
éjten éjjel, reges reggel,
át az éren, át az áron,
fegyveres népű határon.
Csodaállat, csak elillant,
lombokon át, ha megcsillant.
Csak a nyomát hagyta minden
füves földön, fájó szívben.
Az az előd nem volt boldog.
Nem boldogok az utódok.
Az ős haza odaveszett,
de a vágy nem emlékezet.
Hejh magyarok, hajh szegények,
hova űzni azt a gímet?
Aki hajtja, belepusztul
asszonyostul, csapatostul.
Az is, aki látta, végre,
hagyja immár békességbe.
Tisza mellett, Duna mellett,
az a szarvas itt legelget.
Ázsiai nehéz szaga
ázott pusztán füstöl tova
s aranyszőre, mikor illan,
gyári füstön általcsillan.
Kortyolgat az ég tavából,
villó aggancsa világol –
ága-boga tükörképe
csillagvilág mindensége.