0:05
Főoldal | Rénhírek
Reakció

A NAT 2020 és az anyanyelvi nevelés

A január 31-én megjelent módosított Nemzeti alaptanterv valójában nem módosított, hanem új, csak sajnos nem a szemléletét és felfogását tekintve. De tulajdonképpen nem is nemzeti, de még csak alaptanterv se igazán. Gyors elemzés és reakció az új NAT anyanyelvi nevelést, elsősorban nyelvtani tartalmakat érintő kérdéseiről, problémáiról.

Jánk István | 2020. február 3.

2020. január 31-én megjelent, és 2020. szeptemberétől életbe is lép a „módosított”-nak nevezett, ám az anyanyelvi nevelés vonatkozásában nyugodtan újnak tekinthető Nemzeti alaptanterv (továbbiakban NAT 2020). Itt rögtön érdemes megjegyezni, hogy ez az újszerűség sajnos nem a modern nyelvészeti és pedagógiai elvek beépítését és felhasználását jelenti. Épp ellenkezőleg: a módosított NAT 2020 mintha évtizedeket lépne vissza a szemléletét tekintve minden téren. Az állampolgári ismeretek esetében például azt írják a szerzők (akik kilétét homály fedi), hogy „fő cél a normakövető magatartás és a társadalmi felelősségvállalás megalapozása", a magyar nyelv és irodalom esetében pedig többek között olyan célmegjelölések találhatók, mint az, hogy „értsék meg, hogy a nyelv folyamatosan változó rendszer, és ezért a változásért felelősséggel tartoznak”.

Általánosságban

Mint bármely tanterv esetében, úgy a Nemzeti alaptanterv legújabb változatánál is felmerül a kérdés: mit fogalmaz meg ez az oktatásszabályzó dokumentum.

Lehetséges, hogy egy ilyen tanterv azt a tudástartalmat határozza meg, aminek megfelelő átadásáért és elsajátíttatásáért az iskola felelősséget vállal. Ezt jelen esetben kizárhatjuk, hiszen ehhez megfelelő – emberi és tárgyi – erőforrásra lenne szükség, ami jelenleg nem érhető el a magyar közoktatásban széleskörben.

A másik lehetőség, hogy a tanterv azt a tartalmat írja elő, amit közvetíteni kell az iskolában – függetlenül attól, hogy ez megfelelő módon történik-e vagy sem, vagyis attól, hogy a gyerek képes-e beépíteni mindezt a meglévő tudásába vagy sem.

Ehhez kapcsolódóan elképzelhető az is, hogy a tanterv az egyes tanulási lépcsőfokokhoz szükséges tudásszintet mint a továbbhaladás feltételét hirdeti ki. Csakhogy a két előbbi alternatíva önmagában mit sem ér, ha a legelsőként említett felelősségvállalás nem valósul meg.

NAT 2020 - leporolták a régi szemléletet
NAT 2020 - leporolták a régi szemléletet
(Forrás: Wikimedia Commons / David Revoy / CC-BY-SA-4.0)

A NAT 2020 rengeteg tartalmat (célokat, alapelveket, tantárgyi elemeket stb.) közöl, és már rögtön az elején világossá teszi az általa (vagy az ismeretlen szerzők által) képviselt értékrendet. A dokumentum elején, mintegy a preambulum előszavaként funkcionáló Alapvetés című rész szerepel, ami olyannyira nemzetire sikeredett, hogy inkább nacionalistának mondható. Már csak azért is, mert sem itt, sem a későbbi bevezető részekben nem szerepel a magyar kultúra tágabb kontextusban, például az európai kultúrába beágyazva. Nincs tágabb identifikáció, nincsenek közös kulturális gyökerek, az európai vagy az egyetemes kultúrához való kötődés. Félreértés ne essék: nem az a baj, hogy a NAT 2020 a nemzeti kulturális hagyományokat kiemelten kezeli. Hanem hogy annak tágabb környezetével nem foglalkozik.

Rendkívül problémás az a hatalmas fehér folt, ami a Magyar Közlöny 297. oldalán terül el és a kulcskompetenciákat érinti. Ezek ugyanis – nemes egyszerűséggel – nem lettek kifejtve, csupán – valószínűleg a 2018-as Nemzeti alaptanterv tervezete alapján (a társadalmi részvételt és felelősségvállalást kihagyva) – felsorolták őket. Így például azt, hogy hogyan értelmezendő a kommunikációs kompetencia (ami egyébként az anyanyelvi és idegen nyelvi kompetenciákat egy kalap alá veszi) biztosan nem tudhatjuk, legfeljebb sejtésünk lehet. Éppen ezért ez a rész nem csupán aggasztó, hanem egyszerűen nem megfelelő.

Nem hiányozhatnak az alaptantervből az egyes kompetenciák leírásai: ez  nagyjából olyan, mintha egy receptnél a hozzávalókat felsorolnám, de a mennyiséget vagy az adott hozzávaló típusát, fajtáját nem.

Ha csak a hozzávalókat tudom, de az arányokat nem, akkor a főzés problémákba ütközik
Ha csak a hozzávalókat tudom, de az arányokat nem, akkor a főzés problémákba ütközik
(Forrás: Wikimedia Commons / Miuki / CC-BY-SA-3.0)

A magyar nyelv és irodalom műveltségterületről

Pár napja Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke részletesen leírta a NAT 2020-ban szereplő, magyar nyelv és irodalom műveltségterülethez tartozó problémákat, megjegyzéseket. Ezek elsődlegesen az irodalommal kapcsolatos kérdéseket, illetve a tananyag mennyiségét és az órakeretet érintették. A nyelvtan szempontjából lényegi elem a műveltségterülethez tartozó óraszámcsökkenés, valamint az, hogy a nemzeti jelző ellenére az alaptanterv – a hatalmas anyagmennyiségnek köszönhetően – igazából gimnáziumi vagy „elitiskolai”, azaz kirekesztő. Semmit sem kezd (ahogy egyébként a 2012-es elődje sem) például a szakképző intézmények kérdésével, a szakképző intézmények és a Nemzeti alaptanterv viszonyrendszerével. Tananyagközpontú és előíró szemléletével ellehetetleníti az egyénre szabott fejlesztést, a különböző hátterű gyermekek differenciált oktatását.

Ami csakis a magyar nyelv(tan) tárgyat illeti: nagyjából ugyanez a helyzet az anyag mennyiségét tekintve. Nagyon vaskos, meglehetősen bonyolult és legfőképpen elavult az az ismeretanyag, amit a tanterv szerzői kijelölnek. Habár a NAT 2020 nyomokban tartalmaz a korszerű nyelvészeti és pedagógiai szemléletre utaló elemeket (pl. digitális források, nyelvi tudatosság vagy a szituációfüggő nyelvhasználat említése), alapvetően mégsem tekinthető korszerűnek.

Kanyargó ösvény vezet az eltérő szociokulturális hátterű tanulókhoz. Csak ezt nem mindenki veszi figyelembe
Kanyargó ösvény vezet az eltérő szociokulturális hátterű tanulókhoz. Csak ezt nem mindenki veszi figyelembe
(Forrás: Wikimedia Commons / Tillea / CC-BY-SA-4.0)

Ennek oka, hogy ugyan az előbb említettek csupán véletlenszerűen fel-felvillannak néhol, de alapvetően súlytalanok. Egyrészt elvesznek az elvont grammatikai szabályokra fókuszáló, ismeretjellegű tudásanyag tengerében, másrészt elvesztik hitelességüket a számos előíró és nyelvileg intoleráns megnyilatkozás között.

A 9–12. évfolyamon például átfogó célként tűzik ki a tanterv szerzői, hogy a tanuló „nyelvhasználata tudatos és helyes” (310. o.) legyen, aminél a tudatossággal nincs probléma, sőt ez kifejezetten üdvözlendő célkitűzés lehetne. Két baj van vele. Az egyik, hogy a Tanulási eredmények résznél végül kifejtik, hogy nagyjából mit értenek alatta a szerzők. Mint kiderül leginkább a helyesírást és a hangdiszkriminációt. A másik gond pedig, hogy a tudatos nyelvhasználat összemosásra kerül a helyes nyelvhasználattal, amit pedig egyáltalán nem határoznak meg – így ez a rész könnyen értelmezhető egy erőteljesen standardközpontú, illetve a nyelvi másságot megvető felfogásnak. Annál is inkább így van ez, mivel a műveltségterület átfogó alapcéljai között (301. oldal) többek között az szerepel, hogy 

„A tanulók nyelvi megnyilatkozásai megfeleljenek a magyar nyelvhelyesség, illetve helyesírás szabályainak.”

vagy hogy:

„értsék meg, hogy a nyelv folyamatosan változó rendszer, és ezért a változásért felelősséggel tartoznak.”

Ha megfigyeljük, mindkét megfogalmazás nagyon súlyos előírásokat tartalmaz közvetve–követlenül a nyelvhasználtra vonatkozóan, ami már önmagában erősen szembemegy a nyelvészet felfogásával. Az első állításnál egyrészt az eredendő helyesség fogalma, az egységes, minden helyzetben érvényes nyelvi normativitás feltételezése rendkívül aggályos, ahogy másrészt maga az a fogalom is, hogy magyar nyelvhelyesség. Ilyen ugyanis nem igazán létezik, pontosabban nem úgy létezik, ahogyan ez a megfogalmazás sugalmazza.

Sok minden változik. Nyelv, kultúra, maga az ember is. Felelősek vagyunk ezekért?
Sok minden változik. Nyelv, kultúra, maga az ember is. Felelősek vagyunk ezekért?
(Forrás: Wikimedia Commons / Ion Chibzii / CC-BY-SA-2.0)

Különféle helyzetekben különféle nyelvi normák, szabályok lépnek érvénybe, amik változnak, változhatnak akár egy szituáción belül is. A tanulók nyelvi megnyilatkozásai nem tudnak megfelelni a magyar nyelvhelyesség szabályainak, ilyenek ugyanis nem léteznek. (A helyesírás persze más kérdés, ám egyrészt az is folyamatosan változik, másrészt a különféle színterek  – például a chat –helyesírási normái eltérnek az akadémiai helyesírási szabályzatban foglaltaktól – amiről pedig fontos megjegyezni, hogy az csak a nevében „szabályzat” amúgy pedig egy ajánlás.)

A második állításnál a kiindulópont remek. A nyelv mint változó rendszer megismerése és elfogadása nagyon lényeges eleme a nyelvtantanításnak. Ám változásért felelősségre vonni az embert nem éppen szerencsés. Talán érdemesebb lett volna azt deklarálni itt, hogy a változás részesei az egyes nyelvhasználók, tehát a tanulók maguk is. Aktívan alakítják, formálják maguk is a nyelvet (átfogóan a kultúrát is), nem pusztán készen kapják és átveszik azt. A felelősség említésével itt viszont azt érzékeltetjük, mintha tudna ez a változás rossz irányba haladni – ami ugyan egy nyelv kihalásánál vagy egy nyelvcsere fenyegető jelenségénél valóban helytálló, azonban ez esetben nem erről van szó. Inkább egy klasszikus nyelvművelői babonáról, tévhitről, ami nem kerül bővebben kifejtésre.

Melyikőtök rontotta el a nyelvet?
Melyikőtök rontotta el a nyelvet?
(Forrás: Wikimedia Commons / Germien Cox / CC-BY-SA-4.0)

Zárásképp

Összességében tehát az új vagy módosított NAT kevésbé korszerű nyelvészeti és pedagógiai szempontból. Bár próbál modern lenni, de ez inkább csak erőltetett próbálkozásnak tűnik, legfeljebb látszólag sikerül, mélységében nem.

Az alaptanterv rengeteg tárgyi tudáselemet sorakoztat fel és nem fektet kellő hangsúlyt olyan fontos dolgokra, mint például a megfelelő kommunikatív kompetenciával rendelkező, tudatos nyelvhasználók nevelése vagy a nyelvi attitűdformálás, esetlegesen ismeretterjesztés. Ahogy ezek kialakítását, a hogyanokat sem válaszolja meg, nem tér ki kognitív és funkcionális alapokra, támpontokra (a kognitív szemlélet csupán olyan kontextusban kerül elő, hogy „kognitív kihívást jelentő” feladatokat végezzenek a tanulók). Inkább visszalép egy, az előző Nemzeti alaptantervet is megelőző állapothoz, ahol az anyanyelvi nevelés célja egy elvont szabályrendszert bebifláztató, tudománytalan nyelvhelyességi tévhiteket általános szabályként előíró oktatási-nevelési gyakorlat kialakítása.

Sok mindent lehetne még vizsgálni az új Nemzeti alaptanterv kapcsán, mind nyelvi, nyelvészeti, mind egyéb szempontokból. Részletesen ki lehetne térni arra is, hogy a kommunikációközpontúság vagy a kognitív-funkcionális nézőpont miért csak egy-két alkalommal, és miért csak nyomokban bukkan föl. Erre remélhetőleg a későbbi elemzések fel fogják hívni a figyelmet, ahogy arra is, hogy nagyon nagy a baj. Már pusztán azért is, mert ez a januárban megjelent alaptanterv már szeptembertől érvénybe lép, ami borítékolhatóan katasztrófához fog vezetni. Se előkészítve (például tankönyvek tekintetében), se átgondolva nincs ez a dokumentum, a szakértelem hiánya pedig erőteljesen áthatja. Ilyen formában pedig megbecsülhetetlen károkat fog okozni.

Hasonló tartalmak:

Hozzászólások (1):

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)
2 hete 2020. február 9. 08:55
1 mederi

Cikk:

"Lehetséges, hogy egy ilyen tanterv azt a tudástartalmat határozza meg, aminek megfelelő átadásáért és elsajátíttatásáért az iskola felelősséget vállal."

Ez egy bonyolult kérdés.. A szülő, és ha nem alkalmas rá, külön, folyamatos felzárkóztató programmal az iskola tehet (ha a szülők is segítik) valóban a felelősség vállalásért..

Ez egy "kiegészítő oktatási program" kéne legyen, ami bizony úgy a tanuló, mint az iskola számára a rendes napi feladatokon felüli kötelező munkát jelentene. Ez a gyerekek számára ingyenes különórákat jelentene, a pedagógusok számára pedig külön, állami díjazásért kiegészítő munkát. És akkor még nem beszéltünk a pszichológiai támogatásról, amit úgy a hátrányos helyzetű diákoknak, mint a többieknek meg kéne kapniuk, hogy a konfliktusok ki sem alakuljanak az iskolákban. Ez is külön állami kiadás volna..

Az egésszel párhuzamosan a hátrányos helyzetű szülőkkel is kéne foglalkozni (újabb kiadás), mert hiába kap a gyermek megfelelő segítséget az iskolától, az államtól (közpénzen), ha a szülő "nem tart rá igényt" (de a kártérítési pénzre annál inkább).

Azt hiszem, ez a nehezebb probléma, a szülők bevonása a folyamatba..

Másik kérdés:

Kell-e a sztenderd nyelvet tanítani?

Cikk:

"A tanulók nyelvi megnyilatkozásai nem tudnak megfelelni a magyar nyelvhelyesség szabályainak, ilyenek ugyanis nem léteznek."

Mint a cikk is írja, a nyelv változik, amit a nyelvtankönyvek új kiadásokban folyamatosan követnek.

Szerintem létezik aktuális, adott korszakra érvényes szabályos nyelvhasználat, amit a gyerekek érdekében meg kell tanítani nekik. A fontossága nyilvánvaló abban az értelemben, hogy bármely pályán helyezkednek majd el, közérthető módon (saját táj jellegű kifejezéseik használatának mellőzésével) tudjanak megnyilvánulni, hogy ne kelljen külön magyarázat ahhoz amit beszélnek, pláne amit leírnak a közérthetőséghez.